Dunántúli Napló, 1987. február (44. évfolyam, 31-58. szám)

1987-02-07 / 37. szám

J

I ~

Minden harmadik per

Távozni - de hová?

I Baranya megyében az ösz- szes peres ügyek harminc százaléka válóper. Évente több mint ezerkétszáz család bomlik fel. Ám a házastársak közös dolgainak rendezése többnyire nem fejeződik be a jogerős ítélet megszületésével. Dönteni kell a kiskorú gyermek elhelyezéséről, tartásáról, a láthatásról és a házastársi tartás kérdésében, S nem utolsósorban a közös lakás használatáról.

Gyakori, hogy a közös lakás használatában a volt házastársak megegyeznek. Ennek hiányában, amennyiben a lakás megosztható, a bíróság dönt. Ha nem akkor az egyik félnek távoznia kell a lakásból. De hova?

Ha objektív okok miatt nem osztható meg a lakás például egyszobás, vagy kétszobás, de. nem külön bejáratú és a távozásra kötelezett házastárs jóhiszemű, akkor elhelyezéséről a lakásügyi hatóság köteles gándoskodni.

Pécsett, a Városi Tanács V. B. Hivatal lakás- és helységgazdálkodási osztályán hetven olyan személyt tartanak nyilván, akiknelc elhelyezéséről a bírósági határozat alapján gondoskodni kell. S hányat tudnak ebből évente elhelyezni? 1985-ben hat családot, 1986-ban pedig tizenkettőt egy szoba komfortos, illetve egy szoba, fél- komfortos lakásokban. S a többi? Továbbra is kénytelenek együtt élni a volt házastárssal. S hogy nem éppen súrlódásmentesen, azt bizonyítják a birtokháborítási perek, amelyek nagy hányadát a megosztott lakáshasználatból származó konfliktusok teszik ki.

A másik eset: ha szubjektív okok miatt kötelezik távozásra a házastársat, vagyis rosszhiszemű, jogcimnélküli lakáshasználóként marad vissza. Ez akkor fordul elő, ha felróható magatartást tanúsít - iszik, garázdálkodik veri a családot — és ezért kell elhagynia a lakást. Ebben az esetben elhelyezéséről maga köteles gondoskodni.

De ennek többnyire nem tesz eleget, mert nincs hova költöznie. Kényszerítő eszközként marad a bírságolás, amelynek összege tízezer forintig terjedhet, s akár havonta is ki lehet szabni. A kérdés: miből tiltják le, egyáltalán behajtható-e a legtöbb esetben gyerméktar- tásdíjjal terhelt fizetésből? Hatósági kiköltöztetésre pedig csak akkor kerülhet sor — mert az utcára senkit sem tehetnek ki, -, ha van lehetőség visszaköltöztetésre az előző lakóhelyre, illetve megfelelő albérletbe vagy munkásszállóra. Ha nincs előző lakóhely, illetve a munkáltatónak munkásszállója, akkor marad az albérlet. Az pedig ritkán fordul elő, hogy a kiköltözésre kötelezett maga gondoskodik albérletről.

Mit tehet a lakásban maradó házastárs? Megpróbál valamilyen lakásmegoldást keresni. Szerencséje van, ha több tízezer forintért sikerül egy befogadó nyilatkozatot szereznie, és a felajánlott albérletet elfogadja volt házastársa. Ha nem, akkor sajnos továbbra is ottmarad a lakásban.

Nem könnyű azoknak a helyzete sem, akik nem tanácsi bérlakásban laknak, hanem magántulajdonban. Itt is rendelkezhet a bíróság a közös tulajdonú lakás használatáról. Kirívóan durva,

társadalomellenes magatartás esetén még a tulajdonost is kötelezheti távozásra, illetve bármelyik fél, kérelmére megoszthatja a közös tulajdont. A közös tulajdont megoszthatja természetben, ha erre nincs mód, akkor a lakásban maradó házastárs magához válthatja a másik fél tulajdoni részét. Ha van rá pénze ... Ha pedig nincs, akkor elrendelheti a bíróság a közös tulajdon árverése útján történő értékesítését. Az ilyen ítélet ritka, eredményessége nemcsak attól függ, hogy jelentkezik-e vevő az árverésen, hanem attól is, hogy a házastárs elfogadja-e az árverési vevő által felajánlott lakást. Többnyire nem.

Hét évvel ezelőtt, amikor kislányukat férje ki akarta dobni a negyedik emeletről, R.-né döntött: nem tűri tovább férje részegeskedését, durvaságát, elválnak. Beadta a válókeresetet és három pici gyermekével elmenekült kétszobás szövetkezeti lakásukból. Nevelőapjánál kapott menedéket. Most hetedik éve . . .

Csengetésre középkorú férfi nyit ajtót, a nevelőapa. Marika szőke, fáradt szemű fiatalasszony a nagyszobában foglalatoskodik körülötte a gyerekek, a 13 éves Laci, a 12 éves Attila, a legkisebb Ági. R.-né még nem gyógyult fel, két súlyos műtétje volt és egy idegösszeroppanása. Négy hónapig volt táppénzen.

Tán soha nem lesz vége — int reménytelenül. — Amikor beadtam a válókeresetet, Lacika akkor kezdte az első osztályt, Attila óvodás volt, Ági pedig éppen tipegni kezdett.

A lakásban most is az elvált férj lakik, albérlőt tart. A lakás összes költségeit Marika 3200 forintos fizetéséből vonják. Mert a férj ugyan használja a lakást, de a költségeit nem tudja fizetni. Miből? Kereseté ötven százalékát letiltják gyermektartás címén.

— Amikor dolgozik ... —

mon'dja Marika. Egy iratcsomót tesz elém. Volt olyan

időszak is, hogy egy évig nem volt munkaviszonya. — Gyermektartást nem kaptam, az általa lakott lakás költségeire pedig letiltják keresetem ötven százalékát. Fizetem az OTP-kölcsönt, havi 450 forint, a hátralékot is törlesztem, ez 3726 forint. A szövetkezeti közös költségekből 2620 forint a hátralék, a havi költség pedig 490 forint. Egyéb díjakról - üzemeltetés, felújítás, viz — jobb nem is beszélni. A PÉTÁV méltányos volt velem, 33 000 forint a követelésük, várnak még a behajtásával, tekintettel anyagi helyzetemre.

R.-ék házasságát a Pécsi Városi Bíróság bontotta fel. Ezt követően a városi, majd a Baranya Megyei Bíróság

R.-né kérésére 1984-ben a vagyonközösséget megosztotta, mégpedig úgy, hogy a szövetkezeti lakásukon fennálló közös tulajdon megszüntetését árverési értékesítés útján rendelte el. Az árverés nem vezetett eredményre. A volt férj az árverési vevő által felajánlott cserelakást meg sem nézte. Ezután Marika próbálkozott. Kölcsönpénzekből hirdetéseket adott fel a lakásra. Amikor a vevőkkel megjelentek, a volt férj olyan cirkuszt rendezett, hogy futva menekült el a vevőkkel együtt. Háromszor tűztek ki árverést, mindhárom eredménytelen maradt hasonló okok miatt.

R.-né kérte, hogy a bíróság szüntesse meg a volt férj lakáshasználati jogát. A bíróság döntése 1985. májusában a következő volt: a lakás- használati jogosultságot

megszüntette, a volt férjet rosszhiszemű jogcímnélküli személynek nyilvánította, elhelyezéséről maga köteles gondoskodni. Azóta az ügy végrehajtási szakaszban van. A férjet bírsággal próbálják kényszeríteni, hogy tegyen eleget a bíróság határozatának. Csakhogy miből tiltsák le a bírságot? . . .

*

A megyei bíróság végrehajtó irodájához 1986-ban

nyolcvanhat végrehajtási ügyirat érkezett.

Egy részükben sikerrel járt a kiköltöztetésre kötelezett bírságolása, s elhagyta a lakást. Másutt a peres felek szüneteltetést kértek, illetőleg a bíróság az eljárást felfüggesztette. Karhatalmi ki- költöztetésre mindössze

egyetlen esetben került sor.

Évente mintegy húsz-harminc olyan ügyük van, amit nem tudnak befejezni, illetve sikertelen a végrehajtás. Többségük pedig két-három éve húzódik. S ha valaki netán azt gondolná, hogy csak két-három-százezer forintos esetekről van szó, amit nem tud kárpótlásként kifizetni a lakásban maradt házastárs, az téved. Nem ritka, hogy több milliós vagyonnal rendelkező házastársak húza- kodnak évekig, holott ha meg tudnának egyezni, mindegyikük lakáshoz juthatna, iá példa rá az a több mint két éve húzódó ügy, amelyben a bíróság elrendelte a házastársak hárommillió forint értékű ingatlanán fennálló közös tulajdon megszüntetését árverési értékesítés útján. A bentlakó férj az érdeklődő vevőktől 5—6 millió forintot kért. Természetes, hogy a vevők elálltak a vételtől. A lakást elhagyó feleség pedig mit tehet? Egyelőre vár a pénzére.

Nem ritka az olyan eset, amikor a lakás elhagyására kötelezett elhelyezését azért nem tudja megoldani a lakásügyi hatóság, mert nem fogadták el a felajánlott lakást.

*

A családjogi törvény eddig csak szűkszavú rendelkezett a házastársak közös lakásának használatáról az élet- közösség, illetőleg a házasság megszűnése esetére. Módosítása megpróbálja egységesíteni a miniszteri rendeletekben, legfelsőbb bírósági állásfoglalásokban szereplő normákat. Természetesen egy törvénymódosítás sem tud minden szituációra megoldást, a semmiből lakáshoz juttatni azokat, akik megegyezni nem tudnak, de több lehetőséget kínál a problémák rendezésére.

A törvénymódosítás igyekszik mérsékelni a lakást elhagyó házastárs hátrányos helyzetét. Ezt célozza ia lakás használati jogának ellenértékére való törvényi igény elismerése. Ez a bérlőnek járó kárpótlás helyébe lép. Az új rendelkezés szerint a la- | kásból távozó házastárs a lakáshasználati jog ellenértékének ráeső részére jogosult. I

Valószínűleg sok vitát és tetlegességig menő viszályt küszöbölhet ki az új rendelkezés, amely kimondja, hogy a térítés annak a házasfélnek is jár, aki a lakást a visszatérés szándéka nélkül hagyta el, s a visszamaradt házastárs kérelmére a bérlőtársi jogviszonyát a bíróság megszünteti. Az egy lakásban maradásnak ugyanis sok esetben az az oka, hogy a házastárs a távozást ugyan önként is vállalná, ha nem félne attól, hogy a lakás- használati jogát, illetőleg ellenértékét elveszti.

Marton Gyöngyi

Statisztikai felmérés a gyermekgondozásról

A Statisztikai Kiadó Vállalat gondozásában megjelent a KSH összeállítása arról, milyen részt vállalnak a 15 éven aluli gyermekek ellátásából a szülők és a családtagok, s mekkora a gyermekintézmények sze repe.

A statisztika szerint a 15 éven aluli gyermekek 29 százalékáról kizárólag az anya,

71 százalékukról pedig napközben gyermekintézmény, illetőleg más személy gondoskodik. A csecsemőket csaknem kizárólag anyjuk látja el, s az

1-3 éves kisgyermekek ellátásában is döntő az anya szerepe. A gyermekintézményeket azonban már ebben a korban is a gyermekek 31 százalékánál veszik igénybe. A 4-6 éveseknek már csaknem 80 százaléka jár óvodába. A 7-10 évesek kétharmada napközis, a 11-14 éveseknek, tehát a felső tagozatos általános iskolásoknak mór csak 37 százaléka jár. napközibe, 15 százalékukat édesanyjuk, 7 százalékukat valamelyik nagyszülő látja el, a többiek a tanítási időn kívül,

napközben gyakorlatilag felügyelet nélkül vannak.

Az egyedülálló anyák az otthon maradás miatti jövedelemkiesést nehezebben tudják pótolni, így nagyobb mértékben támaszkodnak a gyermekintézményekre, mint a teljes családban élők.

Dr. Súlyok Endre Fotó: Läufer L.

Minden vesebeteg csecsemőnek egyforma esélyt biztosítani

Pécsi

gyermekorvos

lapomban

A világkongresszust nem munkanapon, hanem hétvégén rendezték Japánban, hogy minél kevesebbet vegyen el a résztvevők munkaidejéből. A Nemzetközi Gyermeknephroló- gusok (vesebetegségekkel foglalkozók) társasága szervezte és egyedüli magyar képviselőként dr. Sulyok Endre, az orvostudományok doktora, a Pécsi Gyermek Kórház belgyógyászati osztályának vezető főorvosa vett rajta részt. Sőt, 6 évre beválasztották a társaság vezetőségébe is.

Dr. Sulyok Endre fő kutatási területe a koraszülöttek veseműködésével kapcsolatos, bizonyos speciális problémák.

— A koraszülöttek sok szempontból nagyon különleges helyzetben vannak. Ezek közül egy: az éretlen vese működése nem kielégítő, képtelen arra, hogy az élettani funkciókat ellássa. Például a koraszülöttek veséje nem képes arra, hogy a vérplazmában a nátrium-kon- rentrációt a normális határokon belül megőrizze, ezért vizeletük nátriumtartalma igen magas. Ez a fontos ion kiürül a szervezetből és nátriumhiányos állapot lép fel. Azok a koraszülöttek, akiknél ez a nátriumhiányos állapot áll fenn, egyrészt elmaradnak a növekedésben, beleértve az ideg- rendszer fejlődését is, másrészt az élettani szabályozó rendszerek működésének csökkent teljesítményét eredményezi, ez pedig a szervezet rendkívüli labilitását jelenti. Ez a labilitás akkor válhat különösen kritikussá, amikor betegségek, gyógyszeres kezelések az újszülött állapotát egyébként is veszélyeztetik.

Mi azt vizsgáltuk, miért van ez? Hol van a hiba? A vesében, vagy azokban a hormonális rendszerekben, amelyek a szervezet nátriumháztartását szabályozzák. Sok-sok vizsgálat kiderítette, hogy bár a vese valóban nem úgy reagál, ahogy kellene, de nem teljesen érzéketlen. Egyértelmű ösz- szefüggést fedeztünk fel a sóürítés és az ezért felelős'hormonszintek között. Természetesen a jelenség feltárására irányuló vizsgálatok rendkívül költségesek és bonyolultak, qmelyekhez a feltételek egyetlen intézetben nem biztosíthatók. Ezért vizsgálatainkat széles körű hazai és nemzetközi együttműködéssel végeztük.

Vizsgálataink alapján a koraszülöttek ellátásában azt javasoltuk, hogy a nátriumhiányos állapot megelőzésére, káros következményeinek kivédésére sót juttassunk a szervezetbe. Ennek szükségességéről ma már senki nem vitatkozik, csupán azon, hogy mennyit, milyen formában, meddig és hogy -mekkora az a születési súlyhatár, ahol erre szükség van.

Ez az egyik vizsgálati terület. A másik a Dopamin, nevű gyógyszerrel kapcsolatos, amit az intenzív újszülöttellátásban széles körben alkalmazunk. E gyógyszerrel kapcsolatban azt vizsgáltuk, miképpen befolyásolja az újszülöttek veseműködését és a sóháztartást szabályozó hormonális rendszereket. Munkacsoportunk e két kutatási területen elért eredményeit ismerték el azzal, hogy meghívtak a világkongresszusra. Az, hogy a társaság vezetőségébe is beválasztottak, számomra is meglepetés volt. Azt kaptam feladatul, hogy a vezetőségben a szocialista országokat én képviseljem.

Személyes élményeim? — Ez a néhány nap, amit ott töltöttem, nem volt elég arra, hogy megismerjem a japánok életét, de azért impressziókat szereztem. Az emberek roppant udvariasak, ha érdeklődtem valami után, hogy hol, merre találom, mindenben segítettek, és megköszönték, hogy segíthettek. Azt tapasztaltam, hogy szinte nincs munkaidő. Ahol laktam, a szomszédban irodaház volt. Láttam, késő este is ugyanolyan munka folyt, jóval munkaidőn túl, mint napközben. Ismerősöktől megtudtam, hogy ezt a hatémeletes irodaépületet nemrég építették, a régit májusban bontották le, és ez újban már szeptemberben dolgoztak.

Sok kongresszuson vettem már részt, de ilyen jól szervezett egyik sem volt. Percnyi pontosan kezdődött minden. A gyermeknephrológia minden területét megtárgyalták, kezdve a húgyúti fertőzésekről, a vesetranszplantációig. Minden

olyan újdonságot ismertettek, amely az elmúlt háram év kutatásainak az eredménye. Megismerhettük a különböző vesebetegségek kezelési módjait, és ez a legtöbb, amit kaphattunk ettől a világtalálkozótól. A társaság elnöke a kongresszusi megnyitójában azt mondta: az egész világon minden vesebeteg gyermeknek egyforma esélyt kell biztosítani a gyógyuláshoz, függetlenül attól, hogy milyen fejlettségű, milyen társadalmi rendszerű országban jött a világra. A kongresszus ezt a célt kívánta szolgálni.

S. Zs.