Dunántúli Napló, 1987. február (44. évfolyam, 31-58. szám)

1987-02-23 / 53. szám

Dunántúlt napló 1987. február 23., hétfő Amikor kalapot hordott úr és paraszt Múzeumba került mesterség Azok voltak ám a szép idők! Legalábbis a kalaposmester­ség szempontjából. Amikor ka­lapot hordott úr és paraszt, fel­nőtt és gyerek, amikor a leg­szegényebb embernek is leg­alább két kalapja volt: egy munkába, egy ünneplőre, a jó­módúnak, a tisztviselőnek, a középosztálybelinek meg any- nyiféle, ahány színű öltönye. S mert nem számított felöltözött embernek az ember kalap nél­kül, azokban az időkben, a harmincas években Siklóson hét kalapos élt meg az üzlet­ből. A siklósi vórostörténeti kiál­lítás bejáratánál ma egy ka­lapprés áll: része annak a be­rendezésnek, amelyet Létai Já­nos nyugdíjas . kalaposmester ajándékozott a Múzeum- és Várbarátok Körének. A többi eszköz - csiszológép és külön­böző formák - restaurálásra várnak. A nyolcvanéves mes­ter az új lakótelep egyik laká­sában mesél a szakmáról. A mesterség német szakkifejezé­seiről néha már gondolkodnia kell, de ujjainak mozdulatában, amikor megdörzsöli nyúlszőr kalapjának szélét, még ott a régi érzékenység, s nem téved a szeme, amikor rápillant az újságíróra és azt mondja: „magának 54-es kalap kell."- Kalapos volt a nagybá­csim, ahhoz adtak tanulónak 1920-ban - meséli. - Amikor felszabadultam, nem lehetett elhelyezkedni, előbb a vasút­nál dolgoztam, később a Bo­rosnál Pécsett, majd Pesten, gyárban. Ott ismertem meg igazán a szakmát. A havi pén­zemből félretettem, formákat vásároltam és hazaküldtem: az volt az álmom, hogy önálló le­gyek. Ez 1932-ben sikerült Vil­lányban. Pesten akkor még érezni lehetett a gazdasági vi- lágváltásgot, az a nóta járta: ,,ahol a sárga villamosok jár­nak és a boltok bezárnak, ott van Budapest." Villányban ka­lapot árultam: feketét, szürkét, barnát, zöldet, melirozottat tartottam, azonkívül javítot­tam is. Egy jó nyúlszőr kala­pért megadtak 12-14 pengőt akkor, amikor egy mázsa búza ára 8-9 pengő volt. Jártunk vá­sározni Bácskába, Szlavóniába. Kalap sokféle volt, nemcsak anyagra és színre, hanem for­mára is. Diktált a divat és dik­tált a helyi szokás. Villányban kedvelték a párizsi formát, az alacsony, kerek, széles szala­gos kalapot. Az Ormánságban szívesen hordták a kerek, csár­dás kalapot, amelynek a tete­je csésze alakú volt és a ka­rimája fel volt hajtva. Ezt nép­szerűén Kossuth-kalapnak ne­vezték, pedig Kossuth kalapja nem pontosan ilyen volt, ha­nem magasabb tetejű, keskeny és szegett szélű. Megtudom még, hogy a keménykalap nem azonos a cilinderrel, amelyből a bűvész a nyulat elővarázsol­ja, s hogy a két világháború között és utána még egy da­rabig a puha kalap volt a di­vat. De aztán jött a svájcisap­ka, a simléderes sapka és a hajadonfőtt viselet, a boltok egymás után becsukhattak, ma mór Siklóson egyetlen kalapos sincs. — Nemcsak azért — legyint az öreg keserűen. - Nem ta­nítottuk meg a mesterséget a fiataloknak. Fel akartam ven­ni egyszer egy tanulót, nem hagyták, azt mondták, az után­pótlás nem a te gondod. Két év múlva meg jöttek: adóked­vezményt adnak a tanulók után. Hát ki érti ezt? Beadta az ipart, aztán a ter­ményforgalmi vállalattól ment nyugdíjba. Néha mesél a szak­máról. Kamera előtt is. Mert a várbaráti kör és a KIOSZ kezdeményezésére Kótány Jenő népművelő videóra veszi a ki­halófélben lévő szakmák em­lékeit: nem felejtjük hát el a kötélverőt, a szíjgyártót, a ka­lapost és a kovácsot a mo­dern időkben sem. G. T. Csaknem ezer látogató a pécsi állat­kertben Akkor érkeztünk a pécsi ál­latkert bejáratához, amikor egy vidra éppen sétára indult a bokrok, fák, ketrecek között: „jaj, de édes", sikítottak a gyerekek, de ez a vidrát nem hatotta meg, és morcosán el­bújt a fényképezőgép elől. A Mecseki Kultúrpark állatkertje alighanem még a tavaszi nagy- takarítás előtt van, de a fel­nőttek és gyerekek nem a nap­tárt nézték, hanem az időjá­rást, s mivel tegnap olyan gyö­nyörű napsütés csábította sé­tára az embereket, mint az idén alig egyszer-kétszer, majd­nem ezer ember váltott jegyet a pénztárnál késő délutánig: valamivel több felnőtt, mint gyerek. Egyébként az állatkert lakói is örültek a jó időnek: a farka­sok üvöltése, az oroszlánok bőgése valószínűleg nem jelen­tett semmi rendkívülit, pusztán a szokásos produkció volt. Mint ahogyan a madarak is a meg­szokott módon tollászkodtak, a disznók fürödtek a sárban, a csimpánzok pedig - mint más­kor is - ennivalót kértek és kaptak a látogatóktól és ezt tapssal köszönték meg. Amit azonban a legjobban szeret­tünk volna megtudni, azt nem tudhattuk meg: egy kis zöld pávián született a héten, de mert anyja annyira félti, hogy senkit sem enged a közelébe, még előttünk a rejtély: fiú-e vagy lány az újszülött. Árvízvédelmi készültség a Rábán Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Rába mentén vasárnap reggel másodfokú belvízvédelmi készültséget ren­delt el, folytatva a Rábca men­tén folyó belvízvédekezést is. Az érintett térségben növeke­dett a belvízzel borított terü­let. Vasárnap már 8 szivattyú- telep működött és másodper­cenként 8 ezer liter belvizet tá­volítottak el az elöntött terü­letekről. ősi magyar baromfi a pécsi szőlőhegyen Napjaink Noéja Tojáscsere megyeszerte A tízhónapos Bohóc kopasz- nyakú és búbos, ráadásul hisz­tériás: gyakran játszik' legyő- zcttet, s aztán meg ő támad. Nevét onnan kapta, hogy tú- lontúlnagy búbját méltósággal hordja. A több színű Punk pe­dig az udvar királya, megküz- dött a címért. Az előbbi Nagy- vátyról, az utóbbi Szabadszent­királyról került Pécsre, Nagy Lajoshoz. A magyar-történelem szakos középiskolai tanár ugyanis baromfiudvart alakított ki néhány száz négyszögöles szőlője egy részén', azzal az eltökélt szándékkal, hogy ösz- szegyűjti a régi falusi életmód­hoz tartozó állatokat, azokat, amelyeknek tartása kiment a divatból. Tíz hónapja kezdett a gyűjtőmunkához, amikor is ti­zenegy kopasznyakú-búbos csi­bét válogatott ki egy kosárból a pécsi vásáron.- Csak parasztszem látja meg a búbot a kiscsibén - mondja Nagy Lajos -, más ar­ra gondol, hogy dagadt a feje. Aztán egymást követték a különböző ősi magyar barom­fiak: dupla taréjú, szakállas, kapcás, piros, fehér, fekete, cirmos, kendermagos. Szárma­zási helyük-: egész Baranya. — Tapasztalatom szerint a fa­lusi emberek felismerték, hogy mit is jelent a természetes élet­módú állat. Míg a keltetőit csak úgymond felfújni lehet, egyébként tehetetlen, buta, ad­dig az ősi fajták az etetésen kívül egyéb gondoskodást alig igényelnek, ugyanakkor igen jó viszonyba kerülnek gazdájuk­kal, azaz humanizáltak. A tojáscsere megkezdődött: tudják Ócsárdon, hogy kinek van Kacsótán tokás-kapcás vagy Molványban, Dobszán, Hidason egyéb ősi tyúkfajtája. Haszonállatként tartják ezeket, nem díszként.- A természettel való bánni- tudást nem lehet panelházban elsajátítani. Azt szeretném, hogy tanítványaim is érezzék talpuk alatt a földet, mint ahogy én büszke vagyok szár­mazásomra. Tizenöt éve élek Pécsett, de a falusi élettel együttjáró cselekvési igényeket nem tudom levetkőzni, s nem is akarom. A tanulás mellett, még diákként, kínosan összeszedett pénzen vettem a szőlőt, nap­számba jártam, kavicsot, sódert raktam érte. Most már olyan, amilyennek elképzeltem: nem­csak szőlő van benne, hanem alpesi ház, s baromfiudvar is. Tyúkok, kacsák, libák. Az álla­tok jelenleg Ócsárdon telelnek, az édesanyám segít a gondo­zásban. Nagy Lajos a gyűjtőmunkát folytatja: most a búbos parlagi kacsák, labancos tollú ludak példányainak megkeresésébe fogott. L. Cs. K. Egy héttel a bukás után Csillagfény show Pécsett Az egy héttel ezelőtti bu­kás után február 20-án még­iscsak „fény gyúlt" a pécsi Sportcsarnokban. A budapes­ti Petőfi csarnok és az ÉLTE KISZ Montázs Stúdiójának rendezésében igyekezett ki­tenni magáért a Csillagfény show egész stábja. Megerő­sített hangtechnikával, jó minőségű felszereléssel és más felállású előadói gárdá­val nyújtottak látványos, mozgalmas és sokszínű mű­sort a több mint 3 ezer fia­talnak. Olyan egyéniségekkel ta­lálkozhatott a közönség, mint Benkő László, Frenreisz Ká­roly, Gidófalvi Attila, Vörös István, hogy csak pár nevet említsek. A műsor vezetői az ország legnépszerűbb discó- sai, B. Tóth László és Dvora- csek György voltak. A nagy­számú fellépő művészek mel­lett discó, videoprogramok, kitűnő lézertechnika és rock­vetélkedő emelte a hangula­tot. Mindezek ellenére az or­szágban felkapott Csillagfény produkció, úgy érzem, csak hazai színvonalon jó. Hű tükre a mai magyar pop­életnek és a közönség vele szemben támasztott igényei­nek. Sajnos ezalatt azt ér­tem, amit Frenreisz Károly is megfogalmazott péntek este:- „A 70-es évek tehetsé­ges, progresszív irányvonalát képviselő magyar zenészei az olcsó könnyűzenei stílusok mögé szorultak. Amennyiben nem hajlandók meglovagolni az új divathullámokat, vállal- niok kell a várakozást. A vá­rakozást arra, hogy egyszer újra az egyéni hang, stílus lesz a divat és nem a leko- pírozott tucatzene." A pécsi műsor során is meglepő volt, hogy például a Napóleon BLD halvány pro­dukciója sokkal nagyobb si­kert aratott, mint Benkő László fantasztikusan jó szin­tetizátor játéka, vagy a kelle­mes meglepetést okozó Fá­raó együttes izgalmasan ke­mény zenei hangzásvilága. A Skorpió és a Prognózis sikerszámaira, az Azt beszéli már az egész város . . ., illet­ve a Tele van a város szere­lemmel . . ., természetesen most is bejött a taps. Ki kell emelni még egyszer a lézertechnikus munkáját, aki szenzációsan jó fényef- fektekkel dobta fel az egész műsort. A két lemezlovas, B. Tóth László és Dvoracsek a legújabb világslágereket ösz- szeválogatva csináltak jó hangulatot, s nagyrészt a fellépők is nekik köszönhették a meleg fogadtatást. A Csillagfény show összes­ségében, ma 1987-ben, a kö­zönség igényei alapján egy konkurencia nélküli, jó show-műsornak számít. Mind­amellett, hogy monopol­helyzete úgy tűnik, egy ideig még megmarad a magyar szórakoztató életben, semmi esetre sem lehet szuper pro­dukciónak kikiáltani. El kell viszont ismerni, hogy szükség van rá. Arra, hogy a fiatalok ezreinek kulturált szórakozá­si, kikapcsolódási lehetőséget nyújtson, hogy pár órára egy másfajta világot, egy kilépé­si lehetőséget biztosítson a néha mór-már terhes hétköz­napokból. Péntek este a pécsi kö­zönségnek ezt a lehetőséget megadta, és ha minden jól megy, áprilisban újra megad­ja a Csillagfény show! Hámori Andrea A vámosok nem voltak álmosak... 130 liter konyak a Skodában Csendes a hétvégi délelőtt a drávaszabolcsi közúti határ- átkelőhelyen, nincs sorbaállás a sorompók előtt, az érkező jár­műveket azonnal beengedik a karcsú épület előtti útlevél- és vámvizsgálatra. Reggel valami­vel nagyobb volt a forgalom, de korántsem akkora, mint pél­dául egy júliusi szombaton. Hiába, a tél nem a turizmu­sé .. . Annál inkább a bevásár­ló utaké. Jugoszláviából szíve­sen jönnek át csupán egy nap­ra, hogy beszerezzenek külön­féle élelmiszereket. — Többnyire a megengedett mennyiségnél többet szeretné­nek kivinni az országból - mondja Kovács Ferenc főhad­nagy, a drávaszabolcsi vámhi­vatal parancsnoka —, de mi ezt visszatartjuk. Kivételt akkor te­szünk, ha a jugoszláv állampol­gárok a kötelező beváltáson túl is vásárolnak konvertibilis va­lutáért forintot, s igazolják, hogy ezt hivatalos helyen - IBUSZ-nál, OTP-nél - tették. Persze ebben az esetben is van egy határ . . . A kurrens cikkek: húsok és (elvágottak, sajtok, kávé. Bené­zünk a vámáruraktárba. Egy nagyobb tételt a napokban jut­tattak vissza a hazai kereske­delembe, ennek ellenére a hű­tőkben több kilogramm hús, szalámi ■ rúdban, a polcon ne­gyed- és félkilós kávé sorako­zik. Az egyik hűtő tetején mű­anyagzacskóban babkávé van, lehet vagy 3-4 kiló. Egykori gazdája a kocsi ülése alatt szerette volna kicsempészni. A másik raktárban szintén „sze­gényes" a készlet, hisz „csak" 70-80 Napóleon konyak, tiszta alkohol, rum, jikőr várja a kö­vetkező szállítást. A jugoszlávok elsősorban konyakot, Vegetát, rágógumit hoznak. Néha nem is kis tételben. A héten egy cutóban 130 liter konyakot ta­láltak, szinte nem volt olyan része a kocsinak, ahol ne sora­koztak volna a fiaskók. A „tu­rista" hajnali öt órakor érke­zett a határátkelőhelyre, nyil­ván abban bízva, hogy álmosak lesznek a vámosok. Nem vol­tak . . . Tavaly 526 410-en lépték át Drávaszabolcsnál a határt - hetven százalékkal többen, mint 1985-ben -, többségükben ­444 000-en — jugoszlávok. R. N.

Next

/
Oldalképek
Tartalom