Dunántúli Napló, 1987. február (44. évfolyam, 31-58. szám)

1987-02-18 / 48. szám

1987. február 18., szerda Dunántúlt napló 3 Kallódó emberek? A tehetség fölfedezése Baranya élen jár a mozgalomban A pályázatnak nincsenek vesztesei Józan ésszel olyan természe­tesnek tűnik: .a tehetséges gye­rekkel foglalkozni kell. Többet foglalkozni. Irányítani, segíteni, a képességeit fejleszteni. Mennyi imperatívusz! A pe­dagógia ábécéje ... Mégis, de sokáig tartott, amíg az ún. tehetséggondozás hosszú évtizedek után ismét sza­bad utat kapott, s végre nem számít rosszízű „elitképzésnek”, ha egy jófejű diákra több időt fordít a tanár. (Régi beidegző­dés alapján majd azt mond­tam: pazarol.) Nem lokálsovinizmus, ha megemlítem: Baranya az élen járt a tehetségek felkarolásáért indított mozgalomban. Amikor még híre-hamva sem volt az országos pályázatnak, itt már nyári táborokat szerveztek az átlagból kiemelkedő képességű cigányfiatalok és a jó oroszo­sok számára. Olvasótábort a nemzetiségi nyelvet tanulóknak. A napokban egy szakmai összejövetel adott jó alkalmat arra, hogy az 1984/85-ös tan­évben megindult országos egyé­ni tehetséggondozó mozgalom mai helyzetéről elgondolkozzunk. Persze, itt nem is annyira a számszerűség érdekes, sokkal inkább az irány, amerre a mozgalom halad. Kallós Miklós­áéval, a Baranya Megyei Pe­dagógiai Intézet igazgatóhe­lyettesével beszélgetvén, dr. Solymár Istvánná vezető szak- tanácsadó referátumát meghall­gatván rajzolódott ki előttem a tehetséggondozás megyei hely­zetképe. A Művelődési Közlönyben és a Pajtás újságban három év­vel ezelőtt jelent meg először a pályázati felhívás a 6—7—8. osztályos diákok számára: old­ják meg a közölt feladatokat, s a megyei szakértő testület majd eldönti, kik érdemesülnek arra, hogy megyei illetve or­szágos szaktáborban vegyenek részt. Az egyéni pályázat célja: széles körben adjon alkalmat a kiemelkedő képességű tanulók felkutatására, nyújtson segítsé­get a tehetséges diákok gondo­zásához. Ha csak annyi volna a moz­galom lényege, hogy szaktábo- jozással jutalmazza a legjob­bakat, aligha különbözne a ta­nulmányi versenyektől. De sze­rencsére itt távol sem a verseny a cél, ennek a pályázatnak nincsenek vesztesei. Hiszen még azok is, akiki nem kerültek a legjobbak kö­zé, válaszleveleket kapnak az­zal a biztatással, hogy iskolá­jukban készüljenek tovább, használjanak ki minden lehe­tőséget képességeik fejlesztésé­re. Lehetőség pedig nagyon sok van. Nem is gondolnánk meny­nyi. Kétségtelen, hogy a leg­látványosabb sikerben azok lu­bickolnak, akik csillebérci vagy sikondai táborozáson vehetnek részt. Aligha kisebbítjük e tá­borok jelentőségét, ha azt mondjuk: önmagában az itt töltött tíz nappal nem sokra mennének. Ha egy szülő, pat­ronáló „főnök” maga mellé vesz néhány jóképességű, ér­deklődő gyereket, s elviszi ma­gával a munkahelyére, mondjuk egy ipari, mezőgazdasági nagyüzembe, egy számítóköz­pontba, a nyomdába, a szín­házba, a csillagvizsgálóba, s ott rendszeresen biztosítja a gyerekek foglalkoztaltását, ér­deklődésének kielégítését — minden bizonnyal szárnyakat adhat pártfogoltjainak. Nem kellenek ide nagy sza­vak, talán mozgalom sem kel­lene. (Ezt nem Kallósné mond­ja, hanem e sorok jegyzője.) Pedagógus kell s jószemű, az utánpótlással is törődő jó szak­ember. A Művelődési Minisztérium kezdetben nem helyeselte, hogy p pályázatokat ott helyben a pedagógus véleményezze. Mára megváltozott a főhatóság ál­láspontja. Hiszen a tanárnak éppen úgy érdeke, hogy minél több tehetséges gyerek kerül­jön ki a keze alól, mint a me­gyei és országos pedagógiai in­tézetnek. Ezt a helyes felisme­rést tükrözi az az állásfoglalás, hogy a pályázat eredményeit semmiképpen sem szabad fel­használni az egyes iskolák mi­nősítésére. Hogyan is szabad­na, amikor a tehetség meg­nyilvánulása, kibontakozása nerh szűkíthető le egy vagy két tényezőre. Megfelelő csa­ládi háttérrel rossz tanárnak is lehet kiváló növendéke, és halmozottan hátrányos helyzetű tanulóval is művelhet csodát egy jó tantestület. Nincs értel­me tehát azt mondoni, hogy azért, mert X iskolából har­minc gyerek jutott el a máso­dik fordulóba, azért ez az is­kola feltétlenül jobb, mi.nt Y, ahonnan csak tizenkettő. Baranyában ma mintegy másfél ezer 6-8. osztályos diá­kot mozgat meg az országos pályázat. A második fordulóba néhányszáz gyerek jut el — közülük százan táborozhatnak Sikondán -, az országos tábor­ba ennél valamivel kevesebb diák kap meghívást. Mi lesz a többiekkel? Mi lesz azokkal, akik nem pályáznak, de tehetségesek? Őket is fel kell fedezni va­lakinek. A pályázat egy a lehet­séges módszer közül. De közös érdek, hogy egyetlen jóképes­ségű gyerek se kallódjon el. Nem mindegy ugyanis, hogy akik majdan a társadalom éle­tét szervezik és irányítják, kont­raszelekcióval vagy minőségel­vű szelekcióval választódnak-e ki. Havasi János A filmklubok feladatén Vitaülés, tlsxtájítás A játékfilmszemle keddi eseményei A Filmklub Szövetség vitaülé­sével folytatódott kedden a XIX. magyar játékfilmszemle rendez­vénysorozata a Budapest Kong­resszusi Központban. A szövetség nyilvánosságra hozta a vasárnapi tisztújító köz­gyűlésén megtartott vezetőség­választás eredményét. A Film­klub Szövetség elnöke ismét Sára Sándor lett, mellette még tizennégyen kaptak helyet az elnökségben. Ugyanakkor meg­választották a szövetség ötta­gú felügyelő bizottságát. A Filmklub Szövetség tagjai véleményt cseréltek a magyar A tervező: Szigeti Szilvia textiljeivel a pécsi kiállításon Fotó: Proksza László A Galgafestő textiljei Nincs egy éve, hogy a gal- gamácsai termelőszövetkezet bérbe vette a Selyemipari Vál­lalat egyik használaton kívül helyezett filmnyomó gépét azzal a megokolóssal, hogy textilfes­tő üzemet alapít. A szövetke­zetnek egyébként ez már a ti­zenharmadik melléküzemága. A vezetőség elképzelése találko­zott Szigeti Szilvia textiltervező iparművész azon elgondolásá­val, hogy frissen szerzett dip­lomáját nem egy nagyüzemben, hanem emberléptékű műhely­ben kamatoztatja. így lett a Szigeti Szilvia Pécsett is kiállított siófoki származású iparművész a Galgafestő szellemi vezetője. A műszakvezető egy volt autó­szerelő, a munkásgárda pedig hat falusi asszony, akik eddig még soha nem dolgoztak gép­soron. Szigeti Szilvia szerint rendkívül fogékonyak és hamar beletanultak a mesterségbe. Az eredményről a Pécsi Kis- galériában március 8-ig látha­tó kiállításon győződhetünk meg. A ma még nem gyakori téesz-vállalkozásról a textilmű­vészet lehetséges útjairól be­szélgettünk a telezővel a meg- megnyitás napján.- A nagy .textilgyárak 6000 méteres széria alatt szinte Szó­ba sem állnak a vevővel. A divat változásaihoz gyorsan al­kalmazkodó, kisszériás termé­kekből elég nagy a hiány. A tervem az volt, hogy fiatalos, pamutkarakterű, a naprakész divatról információkat közlő, ugyanakkor stabil minőségű ruhaszövet kerüljön ki Galga- mácsáról. S persze nagyon jó lakástextil. Kedvelem a termé­szetes anyagokat, egyelőre egy-egy mintát kipróbálunk többféle szöveten is. A kiállításon a fekete-fehér nyomású szövetek voltak több­ségben. A tervező szerint rész­ben kényszerűségből, részben iparművészeti meggondolásból. A Skálától máris 11 000 négy­zetméterre van megrendelésük.- Az a szerencsém, hogy fi­atal vagyok, s egy személyben felelek a kollekcióért — mond­ja Szilvia. - Természetesen mindez nagyon sok energiám­ba. kerül, de szívesen csinálom.- A főiskola felkészítette erre?- A főiskolán farkastörvé­nyek uralkodnak, az él meg igazan, aki ki tudja harcolni magának a lehetőségeket. A műhelyfőnökömnek nagyon so­kat köszönhetek, meg egy finn­országi tanulmányútnak. Ta­valy Párizsban a tíz legjobb magyar textiltervező között sze­repeltem egy kiállításon.- És az üzemben? Hogyan tovább?- A fejlődés mindenképpen azt kívánja, hogy legyen egy vegyészünk. Sajnos, annyi pén­zért, amit egy vidéki kisüzem kínálni tud, nem megy oda senki. Szerintem az asszonyok — legalábbis a pesti fizetések­hez képest - nagyon szerény bérért dolgoznak. A termékeket illetően: át kell állnunk a da­rabárura, mert igazából az a jövedelmező. H. J. Egy évtizedes a Munka és Művelődés-játék film helyzetéről, értékelték a szemlén látott új alkotásokat. E nézetcsere voltaképpen a ver­senyfilmek rangsorolását is szolgálta, hiszen a résztvevők szavazatai alapján a szövetség a szemle végén küiöndíjjal ju­talmazza majd az általa leg­jobbnak vélt művet. A vitaülésen szó volt arról is, hogy a dokumentumfilmek mind több nézővel való megismerte­tése lehet a filmklubok egyik feladata, hiszen a hagyomá­nyos forgalmazási hálózatba ezek az alkotások alig, vagy csak nehezen illeszthetők be. — Szimpatikus volt a célki­tűzés, ezért neveztünk be ne­gyedszer is. Szívesen járunk mo­ziba, színházba, múzeumba, örültünk, hogy kicsit „kényszerí­tenek” is erre minket - Jeney István véleményével úgy lát­szik egyetért a Magyar—Szov­jet Barátság szocialista brigád két tagja, Szentesné Szépe Klára és Koszorús Pál is. — Elolvastunk olyan könyve­ket, amelyeket egyébként nem kerestünk volna és nem bán­tuk meg,' hogy kézbe kellett vennünk — mondja Koszorús Pál, aki elmeséli, hogy céltuda­tosan készültek a Munka és Művelődés szakmai és kulturá­lis játékra. — Két éve játszunk ebben a „felállásban” korábban kü­lönböző brigádok egy-egy tag­jaival neveztünk be; a Ma­gyar—Szovjet Barátság szoci­alista brigád, a Mecseki Ércbá­nyászati Vállalat külkereskedel­mi osztályának a brigádja — mutat társaira Szentesné mi­közben egymásután állnak föl egy-egy kézszorításra, fogad­va az ismerősök gratulációit. Ök nyerték meg a tizedik Mun­ka és Művelődés döntőjét, ame­lyet az elmúlt napokban tar­tottak Pécsett, a KISZÖV Stein­metz Művelődési Házában. — Nagyon örülünk az ered­ménynek tavaly csak harmadi­kak voltunk. Most meg úgy Izgalmas döntő, újfajta értékelés véltük, hogy másodikak lettünk, de az újfajta és szerintünk igazságos pontozással mégis mi lettünk az elsők! A második helyezést á MÉV kutató-fejlesz­tő üzem Winkler Lajos szoci­alista brigádja érte el. Az új értékelés egyik lénye­ges eleme, hogy a közönségjá­tékkal szerzett pontok a csa­patok pénzjutalmába beleszá­mítottak, de a helyezésbe nem. Ott csak azt a pontmeny- nyiséget vették figyelembe, amelyet a versenyzők értek el, éves felkészülésük eredménye­iképpen. A döntőbe tizenkét csapat került, de az eseményre tizenegy szocialista brigád há­rom-három tagja jött el. A fel­adatok jellegükben hasonlítot­tak az előző évek feladványai­hoz, de más ismeretanyaghoz kapcsolódtak. Filmes kereszt- rejtvény, színházi rejtvény, kép­összerakás, a Várostörténeti és Munkásmozgalmi Múzeum egyes tárgyainak pontos — fénykép alapján — megneve­zése, történetük felelevenítése, filmfelismerés, zene és drámai részlet meghallgatásából követ­keztelés egy kijelölt könyv címé­re, a szurkolóknak regénybeli szereplők helyes csoportosítá­sa. A döntő a tízéves MM bú­csúztatója is volt, mert amint a zsűri elnöke, Szőke Attiláné, az SZMT titkára zárszavában elmondta, az MM meghirdetői (Doktor Sándor—Zsolnay Mű­velődési Központ, Pécs Megyei Város Tanácsa, a Szakszerve­zetek Baranya Megyei Taná­csa, az MSZMP Pécsi Városi Bizottsága, az Ipari Szövetkeze­tek Baranya Megyei Szövet­sége, a Baranya Megyei Mozi­üzemi Vállalat a Janus Panno­nius Múzeum) a jövőben már másfajta, a munkahelyi műve­lődést elősegítő formán gondol­koznak, azzal együtt, hogy érté­kesnek találták a szakmai és kulturális játékot. Tavaly 209 szocialista brigád jelentkezett a játékra és a brigádok fele vállalta a vetélkedőket is. Belő­lük kerültek ki az elő- és kö­zépdöntők után a döntő részt­vevői. * — A közönségjáték pontjai­val a mj egyik brigádunk, a Vörös Csepel állt az élen, de végül harmadikak lettek — mondja Radó Istvánná, a So- piana Gépgyár műszaki ügyin­tézője. — A gyárban szívesen vesz­nek részt vetélkedőkön a dol­gozók. Az MM-re tavaly tizen­három csapat jelentkezett és a Tiszta szívvel című, József At­tila munkásságával foglalkozó versenyre már tizenhat brigád nevezett be. — Aki nem szeret játszani, hamar megöregszik — közli egyéni szólásmondását Jeney István, a győztes csapat egyik tagja. — A középdöntő volt a ne­hezebb, a mostani kevésbé. Mi sajnáljuk, hogy időhiány miatt elmaradt a beígért zanza-játék, mert izgalmas színfolt lett vol­na — mondja Koszorús Pál és az órájára néz. Lassan kiürül a terem, csak a sűrű rigarettafüst nem moz­dul, a gépi szellőztetésnek is ellenállt. Az egyik gyerek pa­naszolja, hogy a három óra alatt a füst pirosra csípte a szemét. A vetélkedő bizonyára jól sikerült volna akkor is, ha a résztvevők, ha a közönség dohányos része csak az előtér­ben gyújtott volna rá, ezzel is hozzájárulva az egészséges életmódra való törekvéshez. B. A. Karrier A Magyar Televízió úgy negyedévenként bemutat egy-egy karriertörténetet. Ez a műfaji meghatározás elég tágan értendő. A tör­ténet többnyire napjaink magyar valóságából meFíti anyagát, rávilágít közéletünk visszásságaira, ugyanakkor felmutat hervadhatatlan, mégis háttérbe szorított em­beri erényeket. A történet szólhat ironikus, tragikus, komikus felhanggal a hős vagy antihős pályafutásáról. Végződhetik kacagtatóan, felemelően vagy szomorúan, ámde sohasem nélkülözi a tanulságokat. Van, hogy többen és több helyütt ma­gukra ismernek e kisded tör­ténetekben, de ez a ritkáb­bik eset. E magunkra isme­rések lélektana rendkívül bonyolult. Az ember ritkán ismeri fel a tulajdon tükör­képét, a műalkotások által tett finom célzásokat is rit­kán érzi neki címzettnek - bezzeg másnak. A karriertörténetek közé sorolnám a szerdán sugár­zott \Máz címűt, Mihályfy Sándor rendezését. A darab egyúttal a napjainkról szóló szatírák sorát bővíti, és a görbetükör, amit élénkbe tart, igen megdöbbentő vo­násokat mutat fel. Nem is késlekedett a szerző, Juhász István rögvest közölni a cím után, hogy ez a darab a képzelet valóságában ját­szódik, és ha valaki netán magára ismerne, az a pusz­ta véletlen műve. Maga a cím is jelképeket takar. Adva van ugyanis egy festékgyártó kóceráj, ahol minden dől, borul, potyog, hullik, óm dolgozik benne egy derék magyar munkás, Garas Dezső alakításában, Fakó Menyhért névre hall­gatva. Fakó szakiból, abból a rejtező gyöngyszemből a kócerájok főnöke főnököt akar csinálni. Hisz mi más is lehetne egy bizonyos rész­területen kiváló szakember sorsa. Történik ez azután, hogy Mazányi elvtársat fent- ről mintha régi baráti szálak kötnék össze Fakó szakival, aki minden kísértés ellenére konokul ragaszkodik festé- keskádjához és melós mivol­tához. Bizonyára nagyon kevesen ismertek tulajdon málladozó kócerájukra a film láttán. Hasonlóképp a rátermettség teljes híján levő és csak a fennmaradáshoz meg a fel- jebbkerüléshez értő igazgató (Haumann Péter) vagy a másodfőnök főmérnök (Tahi Tóth László) alakjában. ök ketten olyasvalamit szeretnének és többnyire tud­nak is felmutatni, ami nincs. A máz fölfestésén, toldoz- gatásán fáradoznak. Fakó szaki, aki magát a mázat, a festéket is készíti, csak dol­gozni akar. Elég nagy kál­váriájába kerül ezen elme­háborodott ötlet megvalósí­tása. Nem is sikerül ez a terv, hiába minden furfang, végül ő sem kerülheti el a sorsát. Munkáját kitűnően értő szak­ember lévén, neki is főnökké kell válnia. Ez volt a szerda esti felnőttmese, egy óra kacagás, amit tüstént el kell felejteni. Mert ha a Máz cí­mű film egy percig is emlé­keztetett napjaink valóságá­ra, az csak a puszta véletlen műve. G. O.

Next

/
Oldalképek
Tartalom