Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)
1987-01-10 / 9. szám
Villány látképe a szőlőhegyről nézve Prokua László felvételei Mii, uillanyiak Ismerős nevek bukkannak fel a harminc év előtti iskolai anya* könyvekben. Villány krónikairója Herr Miklós, az általános iskola tanára. A kérdések önmagukban hordozzák a feleletet. Vajon mit jelent a szűkebb haza, a szülőfalu számunkra? Az a közösség, ahonnan elindítottak bennünket az élet korántsem kiszámítható, ám szépséggel, nemes emberi küzdelmekkel teli útján. Ahol élünk, vagy ahonnan messzire sodort a sors. Néha magam is megálmodom a kertet, ahol magasba- törő fák alatt mesélt nagyapám ... Néha magam is ott vagyok valahol egy cseppnyi Magyarország piros zsindelyes, magaskerítésű házai között. Villány is egy cseppnyi Magyarország. Napsütötte dombjai messzeföldön híres szőlőt érlelnek; borában öröm-bánat kergetőzik. Szorgalmas nép lakja. Villány szómon tartja szülötteit. Erről beszélgetünk Nagy Béla iskolaigazgatóval, lapozgatva az állami oktatás lapról lapra íródó történetét. — Arra büszke az ember legfőképp — mondja -, ha megnézi, ki merre jutott, ki meddig vitte .. .? Az elmúlt 30 évben úgy 2000 kisdiák ballagott el az életbe, s közülük több mint százötvenen felsőfokú akadályokat is simán vettek; diplomát szereztek. Most rájuk vagyunk kíváncsiak — közülük néhányra -, nem elfelejtve a pedagógus intelmeit: mi minden értékes emberre büszkék vagyunk. S a villányiak között elvétve akad más . . . □ Tompos Károly, az Ipari Minisztérium főmunkatársa. Gyakorlatilag o villamosenergia tartozik hozzá, ezen belül is az atomenergetika és a KGST együttműködés. Magáról így vall: — Pécsett, a gépipariban érettségiztem, aztán Lenin- grádban tanultam, automatika szakon: Hetvenháromtól kezdődően öt évet Moszkvában, a KGST titkárságán töltöttem, az atomenergetika tudományos-műszaki koordinációs kérdéseivel foglalkoztam. Ez aztán mára is megmaradt a szakterületemnek. Pár éve nősültem; Moszkvából hoztam a feleségem. Villány . . .? Sokat gondolok gyerekkorom ott eltöltött éveire, barátaimra. Két testvérem ma is ott él. Szeretnék minél gyakrabban hazalátogatni, de sokszor a munkám, sokszor a távolság nem engedi. Most is tervezem, hogy megyünk . .. Virányi Endre volt az osztályfőnököm, egy nagyszerű ember, ha tetszik, csupa nagybetűvel. Nem áll szándékomban ítéletet mondani a mai oktatásügy felett, de Virányi tanár úr pedagógus volt a szó legigazibb értelmében, tanítónk és társunk tudott lenni egyszerre. Szeretnék mielőbb bekopogni hozzá, megszorítani a kezét. . . Ő indított el sok társammal együtt az életbe, taníottt a küzdésre, a helytállásra. Ő számomra Villány, az indíttatás. Köszönöm, hogy ott nőhettem föl. □ Maurer György 1953-ban évzárókor kémia tantárgyból dicséretet és jó tanulmányi eredményéért könyvjutalmat kapott. Gyorsan szaladnak az évek. Maurer György soha nem szakadt el szülőfalujától, ma Villány tanácselnöke. — Számomra Villány - minden. A sors hozta úgy, hogy hat éve ezen a poszton vagyok a község lakóinak bizalmából, s itt a bizalom szónak számomra nagy jelentősége van. Mert ne higgye azt senki, hogy Maurer Györgynek valami apró érdeme is lenne a községfejlesztésben, a község épülésében-szépülésében, a villányiak nélkül. Itt minden a közös munka gyümölcse. Az elmúlt években épült két ABC, a szolgáltatóház, most folyik a vágóhídi rekonstrukció, övék a hetedik ötéves terv két nagy vállalkozása: az iskolabővítés és a regionális vízmű építése is. Szeretnénk nyugdíjasházat létesíteni. Nagy adósságunk mindamellett, hogy 1983 óta van nyugdíjasklubunk és már 45 fős a szociá.lis étkeztetés. Töprengünk azon, hogy miként lehetne segíteni a fiatalok lakáshoz juttatását, központi pénzzel segíteni az építkezést. Megannyi terv — megannyi vállalkozás. De miből futná, ha mondjuk nem szavaznák meg a 800 forintos település- fejlesztést a villányiak. Ha portánként nem áldoznának a vízmű létesítéséhez? Példaképem a nagyapám. Ő fogalmazta meg ars poétikámat is, amikor egyszer régen, kint a szőlőben dolgozgattunk kettesben, s időnként megálltam, hátranéztem, mennyit is végeztünk, mi vár még ránk. Akkor azt mondta: fiam, minden öt percben nem szabad visszanézni, legföljebb, ha öt évenként. Inkább előre tekints ... A villányi ember ilyen, előre tekint. Nem magára, a gyermekeire, unokáira gondolva él. □ Viczencz Ottó, a Sopiana Gépgyár igazgatója, s azon kevesek közé tartozik, akik elmondhatják: a gyárnak, agyári kollektívának akad sikerélménye, már öt esztendeje, zsinórban hozzák elképzeléseiket, terveiket. Viczencz Ottó naponta jár be Pécsre Villányból.- Ipolypásztón születtem, családunkat onnan telepítették át 1946-ban. Ha Szlovákiába megyek, ma is azt mondom, haza megyek. De otthonom csak egy van: Villány. Ott kezdtem eszmélni, oda köt gyerekkorom, a mozgalmas úttörőévek, a tanulás, az indíttatás. Az általános iskola elvégzése után a gépipariba akartam menni, de Varga József tanárom erőszakkal a Nagy Lajosba íratott be. Ma is csak köszönhetem, ez a döntés vitt el az egyetemre, adott a kezembe diplomát. Most sikeres gyárigazgató vagyok...? Ki tudja, mi a siker igazán? Jól megy a szekér, s ez kollektív érdem. Amiben apró; pici részük van a villányiaknak is, hiszen a helyi Mezőgéppel több kooperációban is együttgondolkodunk, ha egy mód van rá, „viszek haza munkát". Hosszú éveken át ott voltam elsőszámú vezető, s az ott töltött évek nem felejtődhetnek, ugye? Részt veszek a falu közéletében is, próbálok segíteni a helyi vezetésnek, a magam ereje, tehetsége szerint. Ott van szőlőm. Szóval már mondtam; Villányban otthon vagyok. O Dr. Faludi Zsigmond, a siklósi kórház főorvosa három szakvizsgát is szerzett belgyógyászatból, kardiológiából és szervezéstanból.- Számomra úgy is hivatás ez a szakma - kezdi vallomását -, hogy amióta az eszemet tudom, mindig orvosnak készültem. Úgy éreztem már kissrác koromban, hogy ez az a szakma, amivel a legközelebb juthatok az emberekhez, amivel legtöbbet tehetek értük. Most beigazolódni látszik avval is, hogy akad több falum- beli ismerős-ismeretlen betegem. Volt tanáraim között is sokan kardiológiai gondozottak: a szív már náluk is ra- koncátlankodik. Mondják, mai világunk felpörgetett életritmusának része van ebben. Én inkább úgy fogalmaznék: sokat adtak szívükből értünk, a mi nemzedékünkért, s bizony ez nem múlt nyomtalanul. Ök, az otthoniak tanítottak emberségre, adtak hitet a mindennapokhoz. O Veres D. Csaba hadtörténész; Villányból Pécsre, a Nagy Lajosba, aztán a szegedi bölcsészkarra, majd Veszprémbe vezette az élet: most is ott él, a múzeum dolgozója. Több kötete jelent meg; 1977-ben a Balatoni csata, amely a második világháború idevonatkozó történetét taglalja, a Várak a Bakonyban, a Dunántúl hadikrónikája, majd az idén a szegedi vár teljes hadtörténetét dolgozta föl.- Nemrégiben írtam egy levelet Herr Miki barátomnak - mondja lelkesen -, villányi tanárnak, amiben megírtam, sikerült pontosan meghatároznom az úgynevezett második mohácsi csata helyszínét. Ez perdöntő dokumentum, melyet a bajor hadtesr tanulmányozása során találtam, s melyet örömmel elmondok önnek is, megadva ezzel az első közlés jogát. A csata 1687. augusztus 12-én, pontosan a mai Villány község helyén zajlott le! Hát nem érdekes? Jó lenne előkészíteni a talajt, hiszen jövőre lesz a csata 300 éves évfordulója!... Ahogy múlnak az évek, egyre többet gondol az ember a start éveire, a gyermekkorra, szeretne tartozásaiból törleszteni. Most valahogy ezt is elértem; rövidesen a nyomdába kerül a Várak Baranyában című kötetem, s ezzel talán szűkebb pátriámnak is adhatok valamit. Ezen túl még két könyvem várja a megjelenést: talán 1987-ben kijön a napóleoni háborúkról írt munkám és 88-ra várom a magyar hadsereg második világháborús végnapjait, az 1944-45 közötti időszakot bemutató dokumentumgyűjteményt. □ Máder Tibor, a szőlőtermelő szakcsoport elnöke, borász szakember, a villányi titkok ismerője.- Engem minden ideköt, nagyszüleim, szüleim, s bízom abban, hogy gyermekeim is villányiak lesznek. Rendkívül szép, egészséges vidék, maga a község középnagyságú, szinte mindenki mindenkit ismer. Nem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy valakivel ne beszélgetnék, valaki ne köszönne, ne kérne tanácsot, vagy akihez én ne szólhatnék. Negyven éves vagyok, feleségem is borász. Legjobb barátom ma is egy volt osztálytársam, Tegzes Emil. .. Tudja, minek Örülök legjobban? Annak, hogy itt nincs egy talpalatnyi parlagterület sem, mindent megművelnek, szinte minden domboldalon szőlő van. S a fiatalok sem húzódoznak tőle; alig várják, hogy átvehessék, művelhessék, dolgozzanak benne. □ Mi villányiak. Herr Miklós krónikaíró, tanár, akinek szépapja Würten- bergből érkezett e dél-baranyai faluba, így válaszol arra a kérdésre, mit jelent villányinak lenni: „Itt eszméltem, itt éltem át gyermekkorom csíny- jeit, itt élnek barátaim, ide húz minden. Ez a vidék oltotta belém hazám szeretetét. Villány sok kitűnő embert nevelt, diplomást és nem diplomást, de szakmáját szerető, s maaas szinten művelő embereket. Tudom azt, hogy sok község, település elmondhatja maaáról mindezt: mindegyik szülőföld és haza egyszerre. De én, csak eavről mondhatom el. Villányról.” Kozma Ferenc HÉTVÉGE 7. Villány jelképe: a takaros pincesor Első osztályosok. Vajon merre indulnak majd innen az iskola elvégzése után.
