Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)
1987-01-12 / 11. szám
1987. január 12., hétfő Dunántúlt napló 3 30 százalékkal olcsóbb a hagyományosnál Mosogatógépek Salgótarjánból Jövőre már kaphatók Az utóbbi napokban fölröppent a hír, hogy a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár háztartási mosogatógép gyártását kezdi meg a jövő évtől. Hogy olvasóinkat tájékoztatni tudjuk, megkerestük Varga Józsefet, a gyár kereskedelmi főosztályának vezetőjét, és kértük, számoljon be az új kezdeményezésről. — A teljesen automatikus berendezéseket az olasz 2a- nussi céggel együttműködve készítjük — kezdte a főosztályvezető, majd így folytatta: — Tájékozódásunk szerint a1 háziasszonyok túl drágának tartják a holland Philips nálunk kapható, ilyen jellegű készülékét, mely 31 000 forintba kerül. A kisebb vendéglátó helyek, üzemi étkezdék fönntartói ugyanakkor keveslik a kapacitást, hiszen egyszerre csak hat- személyes étkészlet fér bele. Mi a piac mindkét területét szeretnénk megszerezni egycsa- pásra. Gépünk, annak ellenére, hogy tizenkét személyes, olcsóbb lesz, mint a Philipssé, várhatóan 28 ezer forint körül alakul kezdetben. Az első sorozat ugyanis zömében olasz alkatrészekből készül, később viszont ezeket is a salgótarjániak, illetve partnereik állítják elő. Mint ígérik, ez jótékony hatással lesz az árakra is, további, jelentős csökkenést eredményez, A jövő évi, beszállított egységekből összeszerelt sorozatnál pedig elképzelhető, hogy késztermékkel ellentételezik az alkatrészeket. Furcsának tűnhet, hogy a tűzhelygyár foglalkozik ilyen készülékek kibocsátásával, de mint mondják, a gyártás megindítása nem igényel önálló beruházást. Kisebb módosítással a jelenlegi konvejor sorok jól használhatók a már kezdettől nálunk készülő alkatrészek szükség szerinti zománcozására. Az új mosogatógépek először a jövő év második felében jelennek meg a, boltokban, a kizárólagos forgalmazó a Vasért lesz. A gépek beállításához nincs szükség új csatlakozó- pontok kiépítésére, a vízbevezetés, illetve a szennyvíz elvezetése a mosógépekhez hasonlóan, oldható kötésekkel is megvalósítható. A mosogató- szer hazai gyártása is szóba került, a behelyezhető edények magas száma miatt intenzíven habzó, különleges recepturájú szerre van szükség, ezt az első időben ugyancsak a Zanussi szállítaná. Az érdekesség kedvéért archívumunkban utánanéztünk, mikor került először szóba mosogatógép hazai gyártása. 1971-ben, mikor a mosógépgyártás korszerűsítésének első lépéseit megtette a Hajdúsági Iparművek, fölmerült ennek lehetősége is, sőt partnerként éppen az olasz Zanussit emlegették. Végül is a szakemberek úgy ítélték, hogy túl nagy méretei miatt a házgyári épületeknél nincs jövője. A magánerős építkezések elterjedésével azonban úgy látszik, a külföldi és hazai fél is fantáziát lát a gyártás megindításában. Mi pegig vizet eresztünk a mosogatóba, nekilátunk az össze- qyűlt edényeknek, és várjuk a fejleményeket. . . Sz. Koncz I. Új beiskolázási rendelet A fejlettség a döntő Új rendelkezés lép életbe ez évtől az elsősök beiskolázásával kapcsolatban. Magyar- országon eddig az volt a gyakorlat, ha valaki augusztus 31- ig betöltötte a 6. életévét automatikusan tankötelessé vált, függetlenül attól, hogy elérte-e az iskolába járáshoz szükséges érettségi fokot. Ha a szülő úgy látta, vagy óvónő olyan jelzést adott, hogy az illető gyermek — bár iskolakötelessé vált — nem iskolaérett, a felmentését kérelmezni kellett és a gyermeknek át kellett esnie az ezzel járó vizsgálatokon. De még ez volt a jobbik megoldás a gyermek számára. Mert ha a nem eléggé érett gyerek a kora miatt mégis belekényszerült az iskolába, ez sokszor a többiekkel szemben hátrányt, behozhatatlan lemaradást, hosszú időre, néha egész életre szóló negatív élményt jelenthetett. Vannak későn érő gyermekek, akiknél, ha kivárják d megfelelő fejlettség elérését, később egészen kiváló teljesítményekre lehetnek képesek. Az új rendelkezés szerint tanköteles az a gyermek, aki május 31-ig betölti a 6. életévét. Ha a szakvélemény, az óvónő nem javasolja a tanköteles korú gyermek beiskolázását, a továbbiakban ezeknek a gyerekeknek az óvodai nevelésére kiemelt figyelmet kell fordítani. Akik május 31. és szeptember 30. között töltik be ezt a korhatárt, beiskolázhatok abban az esetben, ha a szülő ezt kéri, vagy az óvoda kezdeményezi és a szülő beleegyezik. Abban az esetben lehet erről szó, ha egyértelműen bebizonyosodik, hogy megfelelően fejlett az iskolakezdésre. Az október 1. és december 31. között születetteknél azj egészen kivételes és nagyon indokolt esetben adnak engedélyt az iskolakezdésre. Csak akkor, ha a Nevelési Tanácsadó szakembereinek véleménye is megerősíti a szülő kérelmét vagy az óvoda ilyen irányú jelzését. Az új rendelkezés lényege, hogy az iskolakezdés a gyerek tényleges fejlődéséhez igazodjon. Ne a betöltött életkor legyen a döntő, hanem az érettségi fok és ez mindenképp a gyermek érdekeit szolgálja. A szülőknek már most érdemes nagyon meggondolni, hogy az új tankötelezettségi határidőn túl született gyermekek beiskolázását kérjék-e. Az esetleges ilyen kérelmek mögött ne hiúsági kérdés vagy szülői érdek álljon. Az idén már az új rendelkezés szerint történik a beiskolázás. S. Zs. Kétszintes garázssor Szekszárdi és dunaújvárosi közös ötlet Nem luxus a személygépkocsi, de fényűzés száz-valahány- ezer forintos értéket kitenni az időjárás kényének, kedvének. De mit tehet az autótulajdonos? Garázshoz nehezebb — vagy drágább — hozzájutni, mint magához a kocsihoz. Szekszárdon egy 20 tagból ólló garázsszövetkezet nagyon szerencsésnek mondhatja magát. Meredek lejtésű domboldalban kétszintes garázssort építettek úgy, hogy az előregyártott elemek esztétikusak, megfelelő statikai tulajdonságokkal rendelkeznek, az alsó szinteken pedig szerelőaknát, sőt kis pincét is kialakíthattak a tulaidonosok. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a hagyományos garázsokra előirányzott 90 ezer forint helyett nem egészen 60 ezer forintot költöttek. Az alapok elkészítésétől a kulcsátadásig nem egészen egy hónap telt el. Az alapozást a garázsszövetkezet tagjai maguk készítették el. Hogyan sikerült rábukkanniok erre a garázsmegoldásra? A sajátosan szekszárdi (de másutt, például Pécsett is föllelhető) terepviszonyok és telekínség kényszeritette ki az ötletet, s annak megvalósítását. A Tolna Megyei Állami ÉDÍtőipari Vállalat összefogott a BVM Du- naúivárosi Gyárával és kialakították közösen ezt a garázstípust. K. Gy. Árubeszerzés és korruodó Egy csillagé kirakat Magánkereskedő. Irigyelt, de kizsigerelő foglalkozás. Aranybánya, de csődlehetőség. Ám volt olyan félév - 1986. első fele — amikor a magánkereskedők száma 14 900-ról közel 30 000-re nőtt! Igaz, évente mintegy ötezer engedély megszűnik, főleg azért, mert a vállalkozó csődbe jut. Mégis, 1985-ben a magánkereskedői áruforgalom meghaladta a 40 milliárd forintot, s abban az esztendőben a központi óraalapból 10 milliárd forintnyi árut vettek és adtak el. Az egyre növekvő súlyú magánkereskedelemről kértünk interjút dr. Kátai Andrástól, a Kiskereskedők Országos Szervezete közgazdasági önálló osztályának vezetőjétől.- A magánkereskedőnek ma nagy a tekintélye. Miért?- Mert sokoldalúságra, teljes önállóságra kényszerül, s ha ezt a próbát kiállja, akkor például áruja jó minőségű, választékos, divatérzékeny. Ha egy nyugati divatlapban megjelenik egy új divatirányzat, akkor a magánkereskedő azonnal szabásmintát készíttet, és már meg is rendeli a kisiparosnál.- Az üzletnyitás alapvető kelléke az induló tőke. De így Is a kockázat érzésével látnak munkához... — Számításunk szerint a kiskereskedelem ellenőrzésére jogosult szervek száma 17-25. Vagyis sokan ellenőriznek, miközben a magánkereskedő — általában a családjával együtt — végzi sokoldalú, teljes embert igénylő munkáját. A jogszabályok pedig hatalmas tömegben, áttekinthetetlenül, néha ellentmondásosan állnak felette. Ezért tervezzük, hogy minden megyei szervezetünk mellett egy jogtanácsosi testület működjék. — Manapság kereskedőmondás, hogy nem a piackutatás és az eladás a művészet, hanem az árubeszerzés. Ez pedig a tapasztalatok szerint erősen összefügg a korrupcióval. — Igen, amíg nincs nagy árubőség, hogy az ipar teljes erővel az eladásra törekedjék, addig az árubeszerzés a kereskedelem létkérdése. Az is vitathatatlan, hogy a korrupció csak a nagy árubőség korszakában szűnik meg. Ezért az ipar áruforgalmi irányítóinak egy része illetéktelen jövedelemhez jut. Ebben a jogtalanság mellett tisztességtelenség is van, mert miközben a kereskedő dolgozik, egyes áruelosztók a sokoldalú kereskedelmi tevékenység és képzettség igénye nélkül, pusztán beosztásuk alapján, munka nélkül jutnak búsás jövedelemhez. Ezért a magánkereskedők körében egyre nő a várakozás a gazdasági rendőrséggel szemben, hogy a gazdaságunknak ezeket a heréit és a csúszópénzügyeket derítse fel és bizonyítsa.- Mi a véleménye az adómorálról?- Adómorál pedig nincsen. Óva intem a magánkereskedőket, hogy hozzá nemértő könyvelőket alkalmazzanak. Azok ugyanis nem ismerik eléggé az üzletet, rosszul könyvelnek, s ennek alapján igen gyakran túlmagas adót vetnek ki. Maga a kereskedő könyveljen is. Meggyőződésem, hogy az adómorál akkor lenne talán kicsit jobb, ha a magánkereskedők másodfokon már nem a tanácsokhoz, hanem a bírósághoz fordulhatnának az adókivetés ellen, ahol alaposabb az eljárás, s pontosabban meg tehetne állapítani a valóságot.- Mennyit keres átlag egy magánkereskedő?- Van egy alsó határ, a bevallások alapján: havi nyolcezer forintos országos átlag. De ki hiszi ezt el? Egy tény, ők többségükben dolgoznak is a jövedelemért.- Hogyan alakul a magánkereskedelem belső aránya?- A területi elosztás súlya az új lakótelepekre jut. Szakmák szerint? Növekszik a használtcikk, lángos- és palancsin- tasütők, ajándéktárgy, divatárukereskedők és falatozó-tulajdonosok száma, valamint az örökszép virágkereskedelem. Hiszen az európai ember kultúrája, eleganciaigénye még ingadozó életviszonyok közepette is igényli a virágot, ha nem egy csokrot, akkor egy szálat. Visszaesőben van viszont a magánkocsmák, a használtbútor és használtruha kereskedők száma. Földessy Dénes Több gyógyszer gyártását megszüntették A korszerűtlenek törölve Több gyógyszerkészítmény gyártásának beszüntetését jelentette be nemrég az Egészségügyi Minisztérium. Hogy miért került erre sor, vagyis mi indokolja ezt a döntést, erről a Baranya Megyei Tanács Gyógyszertári Központ csoport- vezető gyógyszerészétől, dr. Czopf Józsefnétől kaptuk a tájékoztatást. A gyógyszergyárak javaslatára az Egészségügyi Miniszté. rium az Országos Gyógyszerészeti Intézettel együtt több, régóta forgalomban lévő gyógyszer felülvizsgálatát rendelte el. Ezt a felülvizsgálatot a Központi Gyógyszerterápiás Bizottság, valamint az országos szakintézetek végezték el. A vizsgálatok alapján több gyógyszernek a törlését javasolták a gyógyszerészeti törzs- könvvből. Ez mintegy 44 gyógy, szerkészítményt érint. A világon mindenütt gyakorlat, hogy a gyógyszereket időről időre felülvizsgálják. Ma- gyarorszáqon több mint 20 éve nem történt meg a forgalomban lévő teljes gyógyszerkészlet felülvizsqálata. Épp ezért ez már rendkívül időszerű volt, s az elvégzett vizsgálatok is igazolták, a forgalomban lévő gyógyszereink között sok a korszerűtlen, olyan amilyent sok országban már nem forgalmaznak, és amelyek az Egészségügyi Világszervezet szakmai előírásainak nem felelnek meg. Rövidesen új rendelet lép érvénybe, amely előírja, hogy a jövőben rendszeresen, meghatározott időközönként felül kell vizsqálni valamennyi forgalomban lévő gyógyszert. Félreértések elkerülése végett: csak azok a gyógyszerek kerülnek törlésre, amelyek már eddig is forgalomban lévő, de jobb készítményekkel helyettesíthetők. Azokat a gyógyszereket, amelyek bár nem felelnek meg a korszerű gyógyszerek iránt támasztott követelményeknek, de egyelőre nem helyettesíthetők mással, természetesen nem vonják ki a forgalom, ból. Lesz olyan, amelynek csak egyes kiszerelési formája szűnik meg, például a Corontin tabletta marad, de megszűnik a végbélkúp változata. Egy-két példa: az idegcsillapítók, közül megszűnik a viszonylag kevéssé keresett Legatin. A fogamzásgátló tabletták közül az Infecundin, e helyettesítésére korszerűbb készítményekből nagy választék áll rendelkezésre. Az antibiotikumok közül fokozatosan bevonják a Tetrin. fan-port és több elavult szul- fonamidkészítményt, mint amilyen a Quinoseptyl, Suoersep- tyl, ezeket többek között a Summetrolimmal lehet pótolni. Fokozatosan kivonják a forgalomból például a bélfertőtlenítésre használt Enteroseptolt is. Az intézkedés célja az, hogy a nem megfelelő szerek fokozatos kiszűrésével az ésszerűbb gyógyszerterápiát segítsék elő, minél több mellékhatástól óvják meg azokat, akik huzamosabb ideig kénytelenek orvosságot szedni. Ha valaki a régóta szedett és bevált gyógyszerét hiába keresi, fogadja el az orvos és a gyógyszerészek aiánlását, hogy azt mivel helyettesítse. S. Zs. Á magánkereskedelem titkai Miért várják a gazdasági rendőrsége)-?