Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)
1987-01-10 / 9. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli namo XUV. évfolyam, 9. szám 1987. január 10., szombat Ara: 2,20 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Az ideológiai és tudatformáló munka tapasztalatai # Mi, villányiak - Autóbuszvezetők Új értékekkel gyarapítottuk népünk vívmányait Volt és van értelme a harcnak, az odaadé, becsületes helytállásnak Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese mondott beszédet a Munkásőrség központi ünnepségén A Munkásőrség megalakulásának 30. évfordulója alkalmából ünnepség volt péntek délután a testület országos parancsnokságán. Borbély Sándor, a Munkásőrség országos parancsnoka megnyitójában köszöntötte a testület tagjait, s megkülönböztetett tisztelettel szólt a még ma is szolgálatot teljesítő alapító munkásőrökről. Ezután Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese lépett a mikrofonhoz. A káposztát tisztogatják és rakodják be a tárházakba Van bőven krumpli, hagyma és zöldség Reggel a Zöldiért tárházában A kedd és a péntek az erős nap Szállítás hajnaltól kora estig — Zászlóbontásától kezdve, három évtizede becsülettel teljesíti hivatását a Munkásőrség, amely az ellenforradalommal vívott harcban, a párt kezdeményezésére született — kezdte beszédét Németh Károly, majd a munkásőrök helytállását méltatva hangsúlyozta: A munkásőrök esküjükhöz híven teljesítették a nép hatalmának védelmében vállalt kötelezettségüket, áldozatkészen, fegyelmezetten, a pórt, a nép, a szocializmus iránti felelősséggel szolgálják a közérdeket. Ma is helytállnak, lelkiismeretesen látják el a szolgálatot. A Munkásőrséget tisztelet és megbecsülés övezi társadalmunkban. Minderre gondolva adom át önöknek, valamennyi munkásőrnek a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és személy szerint Kádár János elvtárs szívélyes üdvözletét és jókívánságait. Köszönjük mindannyiuknak a helytállást, családtagjaiknak a megértő támogatást. Harminc évvel ezelőtt az ellenforradalom elleni küzdelemnek, a szocialista konszolidációnak egyik fontos eleme volt a Munkásőrség létrehozása. Az akkori helyzetet az jellemezte, hogy a Szovjetunió internacionalista segítsége, majd a magyar karhatalmi alakulatok felállítása lehetővé tette a fegyveres ellenforradalmi felkelés gyors léverését, de még nagy volt a bizonytalanság, az eszmei és a politikai zűrzavar. Ellenségeink mindent elkövettek, hogy megakadályozzák a rend helyreállítását, a termelő- munka beindítását. Rémhíreket terjesztettek, hirdették, hogy márciusban újra kezdik. Sok fegyver volt illetéktelen kezekben. Akkor még jórészt előttünk álló feladat volt a törvényes rend teljes helyreállítása, a felfordulásból való kilábalás, a politikai és a gazdasági konszolidáció. Újjászerveződő pártunk vezetése, élén Kádár János elvtárssal, ilyen helyzetben — 1957 januárjában - kezdeményezte a munkások, a dolgozók felfegyverzését. A döntésnek fontos elvi jelentősége volt. Kifejezte a párt és a kormány bizalmát a munkások, a dolgozók iránt, hiszen fegyvert adott a kezükbe. Az elmúlt három évtized immár történelminek nevezhető tapasztalata bizonyítja, hogy a Munkásőrség rászolgált erre a bizalomra. Ugyanakkor a munkásőr-osz- togok megjelenése bizonyította azt is, hogy az öntudatos munkások és dolgozók készek önkéntes fegyveres szolgálatot is vállalni a szocialista vívmányok védelméért, bíznak a pártban és a kormányban. A munkásosztály, a parasztság és az értelmiség tömegei nem a szocializmus ellen léptek fel, hanem a hibák, a törvénysértések, a politikai torzulások felszámolását igényelték szocialista alapon. Népköztársaságunk Elnöki Tanácsa már februárban rendeletet hozott a Munkásőrség felállításáról. A jelenlévők közül is bizonyára sokan emlékeznek még rá: a szocializmus belső és külső ellenségei mindent elkövettek, hogy bemocskolják, hazug híresztelésekkel lejárassák a munkásőröket. A rágalmakra méltó választ adtak azok a kommunista és párton kívüli hazafiak, akik a munkásőr-egységekben elsők között vállalták társadalmi megbízatásként a fegyveres szolgálatot, a néphatalom védelmét, a szocializmus, a párt politikája melletti nyílt kiállást. A Munkásőrség példásan teljesítette küldetését: más fegyveres erőkkel együtt elszántan védelmezte a néphatalmat, segítette a rend, a nyugalom, az építőmunka feltételeinek megteremtését, eredményesen hozzájárult az ellen- forradalmi restaurációs kísérlet elhárításához. Tagjai, a kommunisták és a pártonkívüliek, munkások, parasztok és értelmiségiek, férfiak és nők igaz hazafiak módjára cselekedtek. őszinte örömünkre szolgál, hogy körünkben is sok olyan elvtársat üdvözölhetünk a több, mint négyezerből, aki a megalakulástól kezdve megszakítás nélkül becsülettel viseli a munkásőr egyenruhát. Övezze tisztelet minden alapítónak, a néphatalom valamennyi hű katonájának a nevét, azokét, akik önzetlenségből és hazaszeretetből oly szemléletes történelmi leckét adtak. Jó érzést és tiszteletet vált ki mindannyiunkból, hogy a mai munkásőrök az idősebb nemzedékek által teremtett hagyományoknak méltó őrzői és folytatói, az elődök példájához illő felelősséggel teljesítik önként vállalt kötelezettségüket. Sokat áldoznak szabadidejükből, hogy felkészüljenek és mindig készen álljanak a szocialista vívmányok védelmére. Mindenütt ott vannak, ahol segíteni kell. Helytállnak a munkában, aktív részesei a közéletnek. Példájukkal, magatartásukkal pozitív hatást gyakorolnak környezetükre. Napjainkban különösen nagy szükség van rá, hogy társadalmunkban növekedjen a közösségért érzett felelősség. Annak az emberi, közéleti gondolkodásnak, politikai és erkölcsi magatartásnak a térhódítását kell elősegítenünk, amit a munkásőrök is tanúsítanak. Minél inkább tért hódít az a felfogás, hogy csakis embertársainkkal együtt és ne mások rovására boldoguljunk, annál inkább visszaszorul a közömbösség, az önzés, minden olyon jelenség, ami összeférhetetlen a tisztességes emberi magata rtással. A Munkásőrség nagy ereje politikai egységében, erkölcsi szilárdságában rejlik, s ez nem hagy kívánnivalót maga után. A munkásőr-egységek olyan kollektívák, amelyekben a közérdeket szolgáló, tetteknek a mozgató rugója a nép, a szocialista haza és az internacionalista eszmék iránti hűség. Az út, amelyet megalakulása óta a Munkásőrség a párttal, a néppel együtt bejárt azt tanúsítja: volt és van értelme a harcnak, az odaadó, becsületes helytállásnak. Még ha nem is sikerült minden, ahogyan terveztük és szerettük volna, a legutóbbi három évtizedben nagy eredmények születtek. Fontos, hogy a felnövekvő nemzedékekben is tudatosítsuk: szocialista vívmányainkban népünk áldozatos munkája testesül meg. Sok akadályt kellett legyőznünk, az eredményekért keményen meg kellett dolgoznunk, nagy feladatokat oldottunk meg, de balsikerek is értek bennünket: hibáinkkal, tévedéseinkkel is meg kellett és meg kell küzdenünk. Arról is szólnunk kell, hogy olyan tanulságok birtokába jutottunk, amelyek ma is időszerűek, megfeledkezni róluk nem szabad. Maradandó tanulság, hogy a haza felemelkedésének, népünk boldogulásának nincs más járható útja, mint a szocializmus, amelynek építésében részt venni egyet jelent a nemzeti érdekek szolgálatával. Ezzel egyenrangú tanulság, hogy nemzeti függetlenségünk és békénk megőrzése, társadalmi és gazdasági fejlődésünk csakis a haladás oldalán, a szocialista országokkal szoros szövetségben biztosítható. Közösségi társadalmunkban a pórt és a nép együtt úrrá tud lenni minden nehézségen, akadályon, igazi erejük az összefogásban van. Pártunk népünkkel együtt kereste és találta meg a kivezető utat a válságos helyzetből, együtt alakítjuk és valósítjuk meg politikánkat a haza és a nép javára. Ez a politika, a vele párosuló munkastílus, az őszinteség, a nyíltság, a szavak és a tettek egysége volt az alapja a megerősödött bizalomnak, forrása a szocialista nemzeti egységnek, a fejlődő szocialista demokráciának. Együtt és féltve vigyázzuk a párt és a tömegek bizalomteljes kapcsolatát, a társadalom politikai eavségét, az ország belpolitikai stabilitását, amelv a népi hatalom szilárdságának, az ország fejlődésének legfőbb záloga. A három évtizedre visszatekintve jó lelkiismerettel mondhatjuk, hogy közös erővel és (Folytatás a 2. oldalon) A komlói kocsi fél hatkor útnak indult. Hat óra körül egymás után tolatnak a rámpához a teherautók, a targoncákról krumplival, hagymával, zöldséggel, almával teli zsákokat raknak rájuk. Nincs megállás, a kocsiknak minél előbb indulniuk kell, az itt dolgozók csak futtában váltanak néhány szót. Vass Jánosné brigádvezetőt ki-be kísérjük a tárház és a rámpa között, így beszélgetünk.- Tíz éve, hogy a Zöldértnél dolgozom. Két műszakba járok, a héten délelőttös vagyok. Hatkor kezdünk, de ötre már már többen itt vagyunk, hogy ki tudjuk szolgálni a kocsikat. A következő autó megtelt, pár perc szünet következhet, bemegyünk a tárházba. Az 1960-ban épült, négy részből álló épület három egységében csak zöldségféléket tárolnak. Egy-egy ilyen egységben nyolcnyolc cella van. Bennük a mennyezetig púpozva burgonya és makói hagyma. Idebent valamivel kellemesebb a hőmérséklet, de itt is csak kabátban, sapkában, kesztyűben és bundás cipőben, csizmában lehet megmaradni.- Ha kész a reggeli kiszállítás, akkor átmegyünk a csomagolóházba — mutat Vassné az udvar irányába, ott fűtenek. Nemrég készült el a másik csomagolóházunk. Addig bőven van mit tenniük. Péntek lévén meglehetősen nagy mennyiségű árut rendeltek tőlük az üzletek. Burgonyából 180 mázsát küldenek ki, szemben az átlagnapi 100 mázsával. A másik hasonlóan erős napjuk a kedd.- Ezeken a napokon 3,5-4 vagon zöldségfélét szállítunk az ABC-knek, üzleteknek — mondja Lenhardt János raktárházvezető. — Ez a mennyiség főként burgonyából, hagymából, káposztából, zöldségből, savanyúságból és gyümölcsből áll össze. Primőrünk jelenleg nincs, a héten fogyott el a paprika és most megy ki az a póréhagyma, ami még bent volt nálunk. Míq a félkilós, mosott zöldségből összeállított egységcsomagokat — melyekből az utóbbi időben o napi 2-300 darabról 1300—1500-ra emelkedett a rendelés —, meg a nehéz hordókat felváltó, savanyúkáposztával teli műanyag vödröket nézegetjük, a raktárház- vezető még egyszer ránéz az udvari hőmérőre.- Mínusz tíz fok van, ilyen hideg reggelünk még nem volt az idén. — Meqyek, telefonálok a szállításnak, hogy a konténeres kocsi vezetője szóljon az ABC-knek, nehogy kint haayják a rámpán a krumplit, meg a hagymát, mert meg- faay. Tegnap csaknem 150 üzletnek szállítottak árut a Zöldért pécsi tárházából. A huszonöt kocsi közül jó néhány többször fordult. Délután négy óráig a pótrendeléseket is felvették és kielégítették. Ma, szombaton pedig ügyeletet tart a vállalat vevőszolgálata, s a délelőtt befutó rendeléseket teljesítik. T. É, Régi pécsi utcák: Zidina-környék Proksza László felvétele