Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)
1987-01-31 / 30. szám
A kiegyezés korának haragos leleplezője Pozsgcu Éva rajza MAKAY IDA Oldalra dőlt Akár egy merülő hajón. Egyedül végleg, mint az Isten. Állok a mozdulatlan fényben. Várom, hogy az ősz elmentsen, s leszálljak az örök mederbe. — Mélyeit meg nem méri ón — S de profundis: mélyből a zsoltár, megzendülsz végső csöndem ormán. Az ég arcoddal örvénylik rám. Oldalra dőlt már, lásd, hajóm. BÁLINT V. AGNES Elképedve Szobornehéz tekinteted szobromon. Mióta nézzük egymástf Mióta állunk igy szemtől-szemben elképedve és elkomorodvat Ha valaki most megmozdítana. Ha azt mondaná: semmi az egész. Te letépnél innen, de olyan nehéz vagyok. 150 éve született Tolnai Lajos Szülőhelye a Tolna megyei Györköny. Eredeti családi neve Hagymássy, írói nevét szülőme- gyéjétől kölcsönözte. A középiskolát Gyönkön kezdte, majd egyik tanárának támogatósával a kitűnő nagykőrösi gimnáziumba került. Az iskola légköre kedvezett a törekvő diáknak, s különösen kedvelt tanítványa volt Arany Jánosnak. A tehetséges ifjút azonban a szegénység papi páfyára késztette, így a pesti református teológián folytatta tanulmányait. Előbb tanárként működött a pesti református gimnáziumban, de mert elégedetlen volt a tanári kar konzervatív szemléletével, örömmel fogadta a marosvásárhelyi református gyülekezet meghívását a lel - készi tisztségre. Az itt töltött tizenhat esztendő meghatározó volt írói pályája alakulására. Irodalmi pályáját még pesti tanár korában költőként kezdte. A nagy mester,'Arany János modorában verselt, de tudott e műfajban is újat mondani: verseiben heves érzelmi kitörésekkel közvetítette személyes fájdalmát, mély megbántottságát. Prózára inkább mór Marosvásárhelyen váltott. Fő témája a birtokos nemesség hanyatlása és a harácsolok leleplezése. De szót emelt'a nemzeti függetlenség kiküzdése érdekében is. A marosvásárhelyi időszak termésében a legfőbb helyet Az urak és A báróné téns- asszony című regények foglalták el. Bennük vált igazán szigorúvá társadalombírálata, s közvetítéséhez itt találta meg a szatirikus ábrázolást mint adekvát kifejezésmódot. Leleplező művei nagy vihart kavartak, s tüstént el is szakították az írót a irodalomi Deák-párttól, amelynek ösztönzésében indult. t A leghevesebb támadást saját osztálya, á nemesség ellen indította, mert benhe látta a haladás íegfőbb kerékkötőjét; (A nemes vér, A szentistváni Kény-csatád). Bírálata mindenekelőtt a nemesi gőgöt veszi célba, mint amely meggátolja, hogy a vagyonából kikopott dzsentri munkához kezdjen. Ám a nemesség élősdi életéért az egész társadalmat is felelőssé teSzi, így a polgárságnak is kijut a bírálatból. A kapitalista irányú fejlődést azonban sohasem kárhoztatta. Engesztelhetetlen kritikája még híveivel is szembeállította. így számos haragosa akadt, időn- kint az utcára is alig léphetett biztonsággal. Ellentéte különösen kiéleződött a nagyhatalmú Szász dinasztiával. Amidőn Szász Domokos foglalta el a erdélyi református püspöki széket, Marosvásárhelyről Tolnainak távoznia kellett, s a fővárosba költözött. Átmeneti anyagi gondok után Pesten rendeződött helyzete: polgári iskolai tanár, majd igazgató. Sőt elnyerte az egyetemi magántanári címet is, bár konzervatív ellenfelei - mindenekelőtt Gyulai Pál - megakadályozták, hogy az egyetemen előadásokat tarthasson. Pesten tovább tágult látóköre: pozitív hősöket keresett, akik képesek szembeszegülni a szennyes áradattal. Erre a feladatra a becsületes és művelt népből sarjadó értelmiséA Pécsi Szimfonikusok Bartók-estje Ahhoz képest, hogy Ligeti András ,,vendég"-szereplései most mór évről évre a pécsi zenei élet eseményeinek bizonyulnak, mindenképp keveselhető az a fél ház, amely összejött a Pécsi Szimfonikusok Bartók-est- jére az elmúlt hétfőn, a POTE aulájában. Ahhoz képest azonban, hogy Bartók hazájában immár klasszikusnak számító zeneszerzőnk művei még mindig nem számíthatnak átütő és osztatlan közönségsikerre akkor, ha csak az ő müvei szerepelnek a programban, ehhez képest már nem lehetünk elégedetlenek. A legfontosabb azonban az. hogy a jelenlévő mintegy 300 ember jelentős élménnyel vlett gazdagabb ez estén, bár korántsem mindenben és azonos színvonalon. Zeneszerzőnk fiatalkori Két arcképét, pontosabban az elsőt, Gy. Vass Agnes tolmácsolta,- szépen formálva, nemes egyszerűséggel. A darab szép kantilénói és egész vonalvezetése talán még jobban érvényesült volna egy fokkal, nyíltabb, világosabb tónussaf. szabadabb, kötetlenebb árnyalással. ' Hegedűs Endrét. Bartók utolsó művének, Hattyúdalának: a III. Zongoraversenynek szólistáját a pécsi közönség egy korábbi szólóesten meais- merhette már. Ezúttal több szempontból is más oldaláról mutatkozott be, és nehéz — a hallhatónál szinte mozarti értelemben sokkal nehezebb — szólama tökéletes és igen tehetséges gazdájának bizonyult. Rögtön kitűnt, hogy a versenymű alapvető, szemlélődő l.'rai- ságát úi oldalról közelíti megr építi fel és hangolja ót: viszonylag keményebb, érdesebb billentéssel — mintegy a másik két versenymű tudatában -, nagyon határozottan formál, érzékletesen mutatja meg a sokrétű és rejtett ritmikai elemeket; a legjobb értelemben virtuóz, élményszerű zongorázásra törekszik. Kitűnő " partnere volt ebben a zenekar, amely — Ligeti nagyon érzékeny dirigálása révén — remek összmunkával segítette a szólistát érvényre jutni. Kiemelkedően szép mozzanata volt ennek az előadásnak a II. tétel világos, értelmes formálása és tagolása, s még inkább az Allegro vivace, amelyben — elsősorban a rondo középrészeiben - Hegedűs nemcsak a klasszikusokra visz- szautaló momentumokat való-- sitotta meg pregnánsan, szépen, hanem játékmódjával, játékának hangulatával is utalt - összegző, a szerző szándékát híven tükröző módon - Mozartra, Haydnra vagy akár Chopinre. Egyszóval: sok-sok gieket tartotta a legalkalmasabbaknak. (A polgármester úr, Az új főispán). Önéletrajzi regényében, A sötét világ-ban adja talán korának legátfogóbb, sók tekintetben hűséges képét, Ám ez a műve is indulatoktól fűtött, komor hanguldtú. Megveszteget^ hetetlen ellenzékisége elszigetelte az öregedő írót. Halála után a hivatalos irodalomtörténet elhallgatta jelentőségét. Pedig nagy érdeme a helytállás, az a tiszta hang, amely- lyel leleplezte a kiegyezés utáni korszak elvtelen optimizmusát, tartalmatlan népnemzeti epi- gonizmusát. Életműve a realizmus szüntelen kereséséről tanúskodik. Kifejezi az elnyomott rétegek elégedetlenségét, még a parasztság fokozódó nyugta lanságából is megérez valamit. Bőséges élettapasztalata, sötét színezetű életanyaga éppen a paraszti kérdésben ihlette Mó riczot. Ellenzékisége, magánya pedig Ady rokonszenvét váltotta ki. Korának évtizedeiben igen kevés hozzá hasonló me rész egyéni hang szólalt meg legjobb epikánkban. Dr. Nemes István korábbi — és nagyon jeles III. Zongoraverseny-előadástól merőben eltérő és teljesen meggyőző produkciót hallottunk, megérdemelten nagy sikerrel. A Concerto előadása kevésbé sikerült, több vitatható vagy bizonytalan mozzanatot tartalmazott. Az első tétel a jó kezdés után kissé szétesett; számos részletszépség után és ellenére csak a Finálé volt iaazán meggyőző. Nem a különböző hangszercsoportok — elsősorban a rézfúvósok - bizonytalan, határozatlan, olykor erőtlen és fénytelen közreműködésére gondolok, hanem arra, hogv ezúttal az egész együttesből hiányzott ez az egységes, tömör, meggyőző és átütő erejű hangzás, ami a Concerto-riak nemcsak kelléke, velejárója, hanem lényege .is. Ezt a monumentális művet — sajnos - ezúttal még Ligeti kitűnő munkája sem tudta százados, korszakos jelentőségű előadássá avatni; ellenkezőleg, csak felhívta, ráirányította a figyelmet az együttes gyengéire. A recenzens kizárólag abban a reményben bátorkodik szóvá tenni ezt, hogy lesznek, akik úgy vélik: használni óhajt vele . . . Varga János Meliorisz Béla Szökésben Alacsony felhők alatt az átokverte vidék az aratás után fölégetett földek Az átjutás lehetetlen megint árad intő szavak az éjszakában egyre távolabb A nyomok a fölázott dűlöutakon mint elszórt pikkelyek csillámlanak Beáll az esős évszak áznak a jelképek s visszalényegülnek a valóság gyökereivé ■» Pandúr József rajza Morvay Gyula: Az ember három baja A csáléra álló galambház felső dúcokból éppen csak le- csússzantak a fehérgatyás, tűzpiros szemű galambok, Mari néni vállára, mert gazda- asszonyuk éppen most szórt magot a lábasjószógnak. Mari néni mindkét vállát ellepték a magért verdeső galambok; könnyű dolguk volt: a kis szakajtóból ki-kicsippen- tették a szemet. Láb alatt a kacsák krákog- tak; a méregzacskó pulykák, mint valami testőrök gázoltak a baromfi-haeba; a tyúkok to- tyogósan forgolódtak, mert kapkodni kellett a szemet; a verebek, a verebek meg a baromfiak lába között is felkapkodták a szemet. Szárny-csapkodás, kacsa- krákogás, pulyka-duzzogás, tyúk-kiabálás hallatszott az udvaron; egyedül a kínai, fekete kacsák hörögtek némán; nem volt hangjuk; Mari néni kedvelte ezeket a mindig csendes, néma kacsákat, a „fekete kisördögöket". — Utóbb is lemarnak ezek az állatok. — Jó, hogy a kon- tyomra nem szállnak. — Hallod! — kiáltott Mari néni urának, aki a házban volt. — Hallod! Hozd ki a kis szakajtó-kosarat; ott van valahol, hozd ki! A baromfisereg egyre erősebben csapta a zajt; Mari hiába nézegetett a házajtó felé: nem jött ki oz ura, nem hozta ki a kis szakajtó-kosarat. Kezével szétcsapott a levegőben. Elhessegette a galambokat és a káráló tyúkokat, s még kétszer — most már erősebb hangon — bekiáltott azért a szakajtó-kosárért, de látta — hiába. — Nem hallotta, mit kiáltottam? — mondta Mari asz- szony az urának. — Nem hallottam — mondta az ura. — Mit kellett volna hallanom? — Azt, hogy hozza ki a kis szakajtó-kosarat, de maga nem hallotta. Ez a baj. — Hogyan hallottam volna, mikor a hangod lassan . . . . . . gyorsan; éktelen gyorsan . . . —• elért a házajtóig, ott be, a konyhába, onnan ide, a szobába, ahol . . . — Dolgoztam. — Csudát. Valamivel pücs- körészett, és nem hallotta a hangomat. Baj. — Már mondtad, hogy — baj. Mi a baj? — Hogy nem hall jól a fülére. Menjen orvoshoz; nézesse meg a fülét. — Minek? Jól hallok; hallom, hogyan porolsz velem, mert nem hallottam a hanqo- dat. Mari felelni akart, mert oz utolsó és az utolsó előtti szó az övé, de benne maradt a szó; a postás levelet hozott. Mari megtörülte kezét kék kötényébe, elvette a levelet, feltette szemüvegét.. . — Én meg majd odadörgölöm neki a szeme látását — gondolta az ura, akit Lúdas Ferkónak hívtak. — És olvasta a levelet; Mari szája félhangosan motyogott; a sor végénél, visszament szemével: hogyan választotta el fia a szót. . . — Nno. Csakhogy. Jól van a gyerek. Csak mindig így legyen. _ Azzal Mari az urának adta a levelet. — Olvassa. Hangosan, hadd halljam én is! — Hát talán te magad nem olvastad végig? — Maga tegye azt, amit mondok! öreg lúdas olvasta a levelet; minden szót úgy mondott, ahogyan azt katonafia írta, csak egyik szónál „kimenyült" a szája, mert azt olvasta, hogy „etetnékem” van egy kis hazait . . . Mari asszony lecsapott. — Nno. Mondom, hogy nemcsak a hallása, a látása is rossz. Nem „etetnékem" az a szó, hanem „ehetnékem". Már csak azért is tudhatta volna, mert hazairól van szó. — Jó, iá. Ne taníts. Fiam azt a „h" betűt hegyesen írta; „t" betűt írt. Jó a látásom,' csak egy betűt^ írt tévesen a fiam. — A múltkori levelét is tévesen olvasta fel. Mondom: menjen orvoshoz: nézesse meg a fülét és szemét. A két baját. — Mi a csudának, mikor jól hallok, jól látok? Mari nem engedett; Háromszor is bekiáltott azért a kis szakajtó-kosárért, de mintha csak a falnak kiáltott volna: egy szót se kapott, nem még szakajtó-kosarat. Mérgében mondta:-^.Harmadik baja is van magának. — Micsoda?-— A beszédje. Csak azzal nem lehet mehet orvoshoz. Maga úgy mondta, hogy a fia szeretne itthon „innya", meg „önnyi". Ezt nem így mondják, hallhatta, hogy az enni, meg inni. — Te meg azt mondtad, hogy én „pücskörésztem"; hát ezt így kell mondani? Na? Mari asszony titokban elhivatta az orvost. — Doktor úr, nézze meg a fülét és a szemét az uramnak . . . — ... az uram fülét és szemét — gondolta az ura. 40 éve a faluban orvos az orvos; megvizsgálja a beteg fülét, de semmi hibát nem talál. — öreg Lúdas meg megszólal: > — De jó zsebórája van, dók tor úr; hallom, milyen ércesen ketyeg . .. A látását is megvizsgálta az orvos, de — sehol semmi. Az maradt hátra: kikísérni a doktor urat. Az utcaajtóban az orvos előveszi régi — „System Patent Roskopf-zsebóráját; megnyomja a recés gombot; felpattan az óra födele. Az orvos nézegeti a ködben álló közeli toronyórát: hány óra van, de majd semmit se lát. — Köszönöm, doktor úr — mondja Lúdas Ferkó. Megyek, dolgom van; háromnegyed három van; vetek az állatoknak. — De jó még a szeme! — mondta az orvos; én az óramutatót se látom, maga meg . .. maga még sasszemű . . . Mari állt, hallgatott, mint aki megkukult. — Két baja nincs az uramnak, de a harmadik megvan. Azt majd én fogom' kezelni — mondta Mari. De félt is. Az ura majd rápörköl a beszéddel. A pücskö- részéssel fogja kezdeni, azzat — gondolta nyugtalanul Mar« asszony. HÉTVÉGE 9.
