Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)

1987-01-31 / 30. szám

\ Zobák-pusztától Kisbattyánig Utazás a zöld Barkason Horváth János mozgó postahivatala Korunk kérdései Sémák? Modellek? Mostanában divat szidni a postát. Ha késik a levélj nem jött meg a nyugdíj, vagy ha az előfizető hiába várta az új­ságot, máris kész a sommás ítélet. Kqmló külterületén egy hu­szonéves fiatalember látja el a szolgálatot. Horváth János vasárnap kivételével minden nap elindul, hogy Zobák-pusz­tától Kisbattyánig elvigye a leveleket, a pénzt és az újsá­gokat. Feladata persze nem­csak ebből áll, hiszen amolyan mozgó postahivatalként fel is veszi a küldeményeket. A zöld Barkas belsejében sok minden elfér, jut hely az újságírónak is. Talán még jól is jön a síkos úton ez a kis súlytöbblet, Horváth János, aki nemcsak postás, de egyben gépköcsivezető is, szabadidejé­ben is szívesen „kocsizik" sze­reti az autókat.- Öt éve dolgpzom itt, a barátom beszélt rá. Mint tá.v- iratos kezdtem, aztán átjöttem a kézbesítőhöz. Pénzzel kell bánni, oda kell figyelni. Ha hiány van, rosszul számol az ember, zsebbe kell nyúlni. Kétórás késéssel indulunk Zobák-puszta felé. Ezen a fa- <?yos januári napon megint so- 1<at késett a postavonat és el- -ckadt a Pécsről újságokat szállító busz is, sőt a lapokért küldött autó is lerobbant fél­úton. Amikor végre megérkez­nek a postazsákok, mindenki nekilát, osztja, rendezi az új­ságokat, leveleket. Igaza lesz Horváth Jánosnak, •amikor azt mondja: ennyi ké­sés után senki sem várja a postást. Zobák-pusztán csak a szel fütyül és a hó nyikorog a talpunk alatt. A zöld támpon- tos ládák könnyen nyílnak és hamar megtelnek. A piros pos­taláda a bolt falán csaknem teljesen üres, mindössze egyet­len levél árválkodik \benne. Utunk következő állomása Béta-bánya. A lakótelepet autóval csak az üzemen ke­resztül vezető kanyargós, szűk úton lehet megközelíteni. A hó alatt meghúzódó csillék, vasalkatrészek, kábeldobok kö­zött óvatosan haladunk előre. A rázós úton csúszva, zötykö- lődve megyünk, míg váratlanul fel nem tűnik egy tejesautó. Szerencsére a sofőr ismeri a terepet és egy ügyes mozdu­lattal félreáll, utat enged a postakocsinak. Az e'set majd visszaúton is megismétlődik, azza| a különbséggel, hogy a szembejövő autó, a több ton­nás Tátra vezetője, a Barkas erőlködését látva, ezúttal in­kább gyorsan visszatolat. 6. HÉTVÉGE A lakótelep sarkánál a pos­takocsi kétszer is nekiront az »emelkedőnek. A cél előtt azon­ban belefaro! a térdig érő hó­ba, pörögnek a kerekek, az autó nem .megy tovább. A kö­zeli épületből közönyösen fi­gyelik a postást, megvárják míg befejezi d hólapótolást, nyakába akasztja a nagy bőr- táskát, és csak (jutóna kezdik a kérdezősködésit, kinek, mi jött. ' \ A bolt melletti tépcsőházban zöld munkaruhás férfiak iszo­gatnak. A szigorú boltosasszony az üzletben nem engedi meg az ivászatot. így aztán mindenki oda húzódik, • ahova tud. So­kan ' és sokat isznak errefelé, amiről a hátrahagyott üvegcse­repeken kívül a zavaros tekin­tetek is árulkodnak. — A hármas és a négyes lépcsőházban már ajtó sincs! — panaszkodik a házmester. Volt ugyan üveg rajta, de ki­törték. Feltörik a lakásokat, el­lopják a bojlert, a csapokat, a WC-tartályokat, a kályhákat. A pincében még a falat is ki­bontották ... A postaládák többséqét felfeszítették, meg­rongálták. A postás naponta végigjárja a lépcsőket, becsen­get a lakásokba, túlzás lenne azonban azt állítani, hogy mindenütt szívesen fogadják. A küldemények között gyakori a hivatalos levél. Horváth János sietve szét­osztja a leveleket, bekaszíroz- za a pénzt a boltból és meg­írja az értesítőket azoknak, akiket nem talált otthon. Az utolsó lépcsőháznál nyomunk­ba szegődik egy nagy farkas­kutya. Ismét- előkerül a ház­mester is. — Nem nagyon látszik a ta­karítás nyoma a lépcsőházak­ban! — Tegnap és ma reggel is lesöpörtem, nekem ne mondja senki, hogy nem takarítok ren­desen! — emeli fel a hangját. — Hátul van egy beugró, a lakók oda hordják a hamut, erről nem tehetek! Nem csen­gethetek be minden lakásba, hogy adják oda a szemetet, majd én leviszem a kukába! A külterületi postás felada­tai közé tartozik, hogy boríté­kot, levélpapírt, bélyeget, ké­peslapot adjon el. Horváth Já­nos a kormány mögött ülve szolgálja ki vásárlóit. Megvár­juk, míg egy fiatalasszony fel- bélyegzi és megírja a képesla­pot, aztán indulunk tovább. Hármas-akna mindössze két emeletes épület egymástól ki­csit távol, az út két oldalán. A beton keménységűre tapo­sott havas úton meglepően nagy a forgalom. Mögöttünk a komlói Városgazdálkodási Vállalat egyik gyorsszolgálati kocsija halad, előttünk pedig a Szövaut teherautója. Miközben a levelek, az új­ságok a zöld ládákba kerül­nék és előjön az egyik házból az a torzonborz, rosszképű em­ber, akinek valümi hivatalos levelet hozott a postás, néhány szót váltunk Vízaknai Mihállyal, a Szövaut gépkocsivezetőjével. Egy egész napot töltött Száz­halombattánál a hó fogságá­ban, a honvédséq szabadítot­ta ki. Kossuth-aknán a postaládát vastag hóréteg borítja. A meg­szűnt cigánytelep lakóit elköl­töztették, mindössze egyetlen kertes ház van errefelé. Sűrű hóesésben érkezünk a Tisztviselő-telepre. A levelek, újságolj a kertkapukra szerelt oostaládákba kerülnek. Dél /an, amikor az autó megfor­dul, hogy ismét Zobák-puszta felé veqye az irányt. Útközben előbb hó esik, aztán havas eső. Kétszer is meg kell állni, mert a szélvédő üvegére foly­ton ráfagy a könyörtelenül alá­zúduló csapadék. A mecsekjánosi csecsemő- otthon előtt már várták a pos­tást. hárman-négyen is körbe- álljók az autót. Egy fehérkö­penyes hölgy pénzt lobogtat, váltani szeretne. Horváth Já­nos qyorsan szétosztja a kül­deményeket. Várni kell, amíg a busz meg nem érkezik, a két jármű nem férne el egymás mellett a szűk úton. Csúszkálva, a kanyarokban lépésben haladva jutunk Kis- battvánba. Korábban qyaloq- postás járta ezt a vidéket, aki meq-meaóllt minden háznál és bekiabált, ha jött valami. Az itteniek nehezen szokták meg a változást, a postakocsi csak o falu szélén és a bolt előtt áll meg. Horváth János ziem kiabál, még csak nem is dudál, de qyorsan szétosztja a nyug- díictt, hozza-viszi a to*ót, a lottót, a csomagot, a levelet, a nénzt. A falu végi zöld ládák mellett többen is állnak, kicsit bossn'is- sak a késés miatt, de amikor meqtudiák az előzménveket, megenyhülnek. Fuchs Kórolv kntonafiótól vár levelet. Szabó Sándorné az úisáaokért jött'. Pár száz méterrel távolabb, a boltnál valaki a legfrissebb Saortfoqadást keresi, egy fia­talasszony ezreseket számol a postás markába. A boltban Matyovszky József- né folyamatosan tömi a kály­hát. A szomszéd ház lakói haj­nalban mínusz 18 fokot mér­tek és a raktárban befaqyott a vízcsap. A kenyér, a tej ma időben megérkezett. Igaz, az utóbbit hóekével hozták. Délután 2 óra felé jár az idő. amikor elhaayiuk a tele­pülést. Komló felé ismét naqv pelyhekben hull a hó. A sűrű havazásban kigyúlnak a reflek­torok és a postakocsi nyomót eltünteti a szél. Ferenci Demeter A szocializmusba való átme­net és az új társadalom épí­tése az úttörő jelleg kockáza­tával együtt járó történelmi feladat. A kérdésfelvetések és 0 gyakorlat válaszai révén a valóság „vallatása" a lehet­séges alternatívákról. Ennek során az önmagunkhoz és az egymáshoz való viszony állan­dó vizsgálata is. E folyamat részeként a szo­cializmus története sokfélekép­pen vetette fel a kérdést: Le­hetnek-e univerzális model­lek? Avagy a különböző nem­zeti szocializmusok útját kell járni? Mi biztosítja az egysé­get: a növekvő egyformaság eredményezte monolitizmus, avagy a sokféleség elismeré­se? Léteznek-e az új társada­lom építésének különböző út­jai? Van-e hát szovjet, bolgár, jugoszláv, kínai, vagy éppen magyar út? Beszéihetünk-e például a szocializmus építésé­nek „kubai ritmusáról”? Elfo­gadhatjuk-e a „szocializmus Franciaorszóq színeiben" meg­fogalmazást? Az elméleti örökség A válasz látszólag egyszerű: valamennyi szocialista útra térő ország meríthet a másik tapasztalatából, felhasználhat­ja azt, kikerülheti az általa már leküzdött buktatókat. A társadalmi fejlődés azonban bonyolultabb ennél. Nehéz történelmi tapasztalatok által bizonyítottan és tévutak kudar­cai után jutottunk el a felis­meréshez: nem létezik valami­féle elvont, ideálisnak megál­modott szocializmus, amely mindenkor és mindenhol azo­nos formában érvényesnek te­kinthető. Mint ahogy nem lé­teznek egymástól „szövetrend­szerükben’' különböző szocia­lista társadalmai, melyek szá­mos vonatkozásban ne mutál­nának fel azonos, vagy hason- lp vonásokat. Marx és Engels a munkás­mozgalmat, mint az új társa­dalom letéteményesét, nem véletlen tekintette „formájában nemzetinek, tartalmában nem­zetközinek". Lenin, akinél a kérdés már nem csupán elmé­letileg, hanem a konkrét poli­tikai aktualitás szintjén merült fel, nem alaptalanul óvta a tizenkilences magyar kommü- nórokat a „szovjet taktika min­den részletében való puszta másolásától , az eltérő törté­nelmi feltételekkel és társa­dalmi, gazdasági, kulturális fejlettségi szinttel nem számo­ló politika veszélyes következ­ményeitől. Ennek alapján bí­rálta oly következetesen a század húszas éveinek elején a balos túlzásokat elkövető, a „kommunizmus gyermekbeteg­ségében" szenvedő kommunis­tákat, rámutatva általános és nemzeti, valamennyi ország szocialista forradalmában ér­vényesülő és sajátos jegyek dialektikus kapcsolatára. Máig időszerűen hangsúlyozta: a „fő dolog" a gazdasági élet, a politika, a kultúra, a nem­zetiségi összetétel, a vallási megoszlás tekintetében tapasz­talható konkrét sajátossá­gok figyelembevétele. A világ kommunista mozgalmának nemzetközi taktikai egységét sem ezek kiküszöbölésével lát­ta megteremthetőnek, — mint azóta nem kevesen tették ezt a marxizmus—leninizmus taní­tásaitól eltávolodók közül, — hanem a kommunizmus alap­elveinek olyan érvényesítése útján, amely „ezeket az elve­ket a részletekben helyesen módosítja, ezeket a nemzeti és nemzeti-állami különbségekhez helyesen idomítja, alkalmazza.” Napjainkban a szocializmus­felfogás nehézkesen megindult korszerűsödése és a szocialista országok gyakorlati útkeresése idején e gondolatok különösen időszerűek. Á gyakorlat válasza A második világháborút kö­vető népi demokratikus forra­dalmak kezdeti periódusának eredményei, a gazdaság hely­reállítása, az országok demok­ratizálása elválaszthatatlanok voltak a forradalom általános elveinek és az országonkénti eltérő feltételeknek, a sajátos­ságoknak az összefonódásától, a nemzetközi kommunista moz­galom közös irányvonalának és a saját tapasztalatoknak az egyesítésétől. Ez a nemzeti ke­retekbe ágyazott fejlődés, (az MKP 1946-os kongresszusa megfogalmazásában „a ma­gyar viszonyokra szabott szo­cializmus”), az eredmények által igazolta vissza az eltérő utakra, a forradalmak sokszí­nűségére, az általános és a nemzeti egyidejű figyelembe­vételének szükségességére vo­natkozó lenini tanításokat. Az akkori kommunista stratégia és taktika hazánkban és másutt is sokoldalúan vette számításba az azonos, vagy hasonló felté­telek és feladatok mellett, a társadalmi, gazdasági, politi­kai helyzet országonkénti elté­réseit is. Előbbiek közt például számolt a gazdasági elmara­dottsággal, a nyugati tőkés or­szágoktól való függőséggel, a fasizmus felszámolásának szük­ségességével, a legtöbb érin­tett országban a demokratikus hagyományok hiányával. Ám nem feledkezett meg az egyes országok gazdasági fejlettségi szintjében, a termelőerők szín- " vonalában tapasztalható elté­résekről, a színvonalbeli és szerkezeti különbségekről, az osztályszerkezet eltéréseiről sem. Számolt a gazdaságföld­rajzi adottságokkal, az egyes országok politikai örökségével, a fejlődés során létrejött új formákkal, intézményekkel, po­litikai mechanizmusokkal is. A szocializmus felé történő haladásnak ezek — a lenini előrelátást igazoló —- különbö­ző útjai egyszersmind az önál­ló politikai választással járó kockázat bátor, de megfontolt vállalását is jelentették. Ennek - a nemzetközi feltételek ked­vezőtlen változásaival 1947/48- tól történő — fokozatos feladá­sa viszont súlyos társadalmi prqblémák és konfliktusok for­rásává vált. A forradalmak kü­lönböző útjaira vonatkozó fel­fogás elhomályosulása, a nem­zeti jelleg elhalványulása vé­gül is a növekvő eqyforma- sáqban, a „szocializmus egye­dül helyes változatának" sema­tikus koncepciójában és az ezt követő, súlyos következmények­kel járó gyakoilatban öltött testet. Az SZKP XX. kongresszusával az ötvenes évek második felé­ben megindult, majd a későb­biekben ellentmondásosan végbemenő megújulási folya­matok • újabb impulzusokat koptak az elmúlt időszakban, különösen a szovjet kommu­nisták leautóbbi kongresszusán. Megerősödött a felismerés: csakis a szocializmus sémáktól mentes felfogása teheti ered­ményesebbé a gyakorlatot. Az általános törvényszerűségek és a nemzeti sajátosságok helyes politikai „kezelhetősége” pe- diq csakis egységük és köl­csönhatásuk alapján képzel­hető el. Az általános és a nemzeti Mindezek alapján megálla­pítható, hogy az új társadalom megteremtésének előfeltétele a hatalom — különböző formák­ban történő — megragadása, a dolgozók hatalmának a munkásosztály vezetésével tör­ténő megteremtése. Mindez összefonódik a forradalmi párt társadalomirányító szerepének érvényesülésével. Az új társa­dalmi viszonyok kialakulásá­nak kétségkívüli mutatója a tulajdonviszonyok változása, az alapvető termelési eszközök társadalmi tulajdonba vétele is. Ez utóbbi lehetővé teszi a gazdaság tervgazdaságként való működtetését. A történel­mi elmaradottság felszámolása és a különböző társadalmi rendszerek versenye által dik­tált „gyorsított ütem" pedig az alapvető feladatokhoz jobban igazodó gazdaságirányítási rendszerek kialakítását teszi szükségessé. A szocializmus alapvonásának tekinthető a „mindenkitől képességei sze­rint, mindenkinek munkája sze­rint" teljesítmény- és elosztási elv érvényesítésére való törek­vés. A változások eredménye­ként kialakuló új típusú tár­sadalmi tagozódás, új osztály- és rétegszerkezet kialakulása, a társadalom gyorsütemű átré- tegződése is általános ismérv­nek tartható. Csakúgy, mint a különböző érdekek kifejező­dését és képviseletét a koráb­biaknál hatékonyabban meg­valósító politikai rendszer cé­lul tűzése és a társadalmi ön­igazgatás irányába mutató hosszan tartó politikai reform- folyamatok kibontakozása. Az általános törvényszerűségek ré­szének tekinthető a különböző nemzetek és nemzetiségek egyenjogúságát és barátságát megvalósító politika, továbbá a marxizmus-teninizmus rend­szerideológiaként való funkcio­nálása ,is. Mindezek természetesen a megoldások sokféleségében, nagy formagazdagságban, gyakran még soha nem alkal­mazott mechanizmusok révén valósulnak meg. A hatalomért folyó harc és az új politikai rendszer például - az alap­vető tartalmi azonosság mel­lett — mindazt a formai gaz­dagságot magán viseli, amely az egyes országok politikatör­téneti múltjából, közéleti tra­dícióiból, jogrendszerének ha­gyományaiból örökítődik át. A tulajdonviszonyok átalakítása sem nélkülözheti a termelőerők fejlettségének, áz egyes orszá­gok sajátosságainak figyelem- bevételét. A szocialista tulaj­donviszonyok azonnali és tel­jes körű megvalósítási kísér­letének, a túlzott mértékű álla­mosításnak ugyanis - a jó szándék ellenére is - nem gyorsító, hanem fékező hatása lehet a gazdaság egész műkö­désére, a lakossági ellátásra. Az-intenzív fejlődés szükségle teinek jobban megfelelő tulaj­donformák keresése a szocia­lista országokban, így hazánk­ban is, ezzel magyarázható. Az új vállalkozási formák, a kis­vállalkozások, a különböző ve­gyes tulajdonformák létrejötte, a tulajdon nemzetközi formái­nak megjelenése szintén e fel­ismerés logikus eredményei. A gazdaságirányítási rendszer több szocialista országban ta­pasztalható továbbfeileszfése - a hasonlóságok mellett - lé­nyeges eltéréseket is mutat. És a néldák so-a tovább foly­tatható . . . Ám a nemzeti sajátosságok nem csupán az általános tör­vényszerűségek eltérő megol­dási módozataiban fejeződnek ki. Olyan egyedi megoldások­ban is jelentkeznek, melyek egyúttal jelentős hozzájárulást is ielentenek a szocializmusról alkotott felfogásunkhoz. A jelenlegi helyzetben ered­ményeink megőrzése, a törés mentes fejlődés biztosítása és a szocializmus optimizmusra alapot adó jövője a drámai ki­hívás tétje. Ilyen körülmények közt a vizsgált kérdés dialek­tikus kezelése, az általános és a nemzeti politikai megfontolt­sággal és egyszersmind a kockázatvállalás bátorságával történő alkálmazása fontos erőforrás lehet. Az útkereső, az új megoldásokat vállaló, a re­formfolyamatokat a szocializ­mus természetes létformájának tekintő szemlélet és magatar­tás ezt szolgálja. És ez adhat egyértelmű választ a bevezető­ben megfogalmazott kérdések­re is. Szirtes Gábor, az Oktatási Igazgatóság tanszékvezetője

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom