Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)

1987-01-04 / 3. szám

Bőséges volt- a jogszabály- tórmés Puha fonalak, elegáns vonalak ♦ Egy vadriasztó rejtólye Készülnek a „Láng-kockák" Vasárnapi szakácstanács az 5. oldalon. Profizmus az ökölvívásban? ♦ Teszler, a szekszárdi kötóltóncos ♦ A tórülef-i bajnokságban Mohács az élen Téli tavasz után hideg, szeles idő Bosszú, kromofúggal Ülést- tartott a Miniszt-ertanács A Tájékoztatási Hivatal el­nöke, a kormány szóvivője köz­li: a Minisztertanács szomba­ton ülést tartott. Lázár György, a kormány elnöke az ülésen tájékozta­tást adott Nyikolaj Rizskovval, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnökével 1986. decem­ber 23-án • Moszkvában foly­tatott tárgyalásairól, amelye­ken megkülönböztetett figyel­met fordítottak a legfelsőbb szinten elért megállapodások végrehajtására. A Miniszterta­nács nagyra értékelve a tár­gyalások eredményét, a tájé­koztatást jóváhagyólag tudo­másul vette. A Minisztertanács megvitatta a Magyar Hírlap munkájáról szóló jelentést. Egyetértőén tudomásul vette, hogy a Ma­gyar Hírlap a jövőben is mint a kormány félhivatalos sajtó- orgánuma jelenik meg. A kormány meghallgatta a Központi ‘Népi 'Ellenőrzési Bi­zottság elnökének jelentését a közérdekű bejelentések és panaszok kezelésének tapasz­talatairól, valamint az egész­ségügyi intézmények műszer­ellátásáról. Mindkét jelentés­sel kapcsolatban kötelezte az illetékeseket a tapasztalatok alapján levonható következ­tetések hasznosítására. A Minisztertanács áttekin­tette az idegenforgalom 1986. évi alakulását. Megállapította, hogy az ágazat az ismert ked­vezőtlen körülmények ellené­re eredményes évet zárt, s ez jó alapot ad az 1987-re ki­tűzött célok eléréséhez. Repulőgép­szerencséHenség Szombaton hajnalban Abid­jan közelében lezuhant a bra­zil Varig légitársaság Boeing 707-es utasszállító gépe — je­lentette be a légitársaság szó­vivője. Fedélzetén 39 utas és 12 főnyi személyzet tartózko­dott, a szerencsétlenségnek csak két — súlyos égési sebe­ket szenvedett - túlélője van. A gép a Varig Abidjan-JRio ■menetrend szerinti járatán köz­lekedett. A pilóta közvetlenül a felszállás után jelentette az irányítótoronynak, hogy az egyik hajtóműben tűz ütött ki, és kényszerleszállást kísérel meg. A gép hajnali két óra­kor az elefántcsontparti fővá­ros közelében egy erdőre zu­hant. Ebben az évben karácsony és szilveszter táján, szeren­csére, legalább egy szem­pontból negatív rekordot ál­lított föl a lakosság: egyet­len olyan bejelentés sem ér­kezett a Hungária Biztosító Acsády utcai gépjármű kár- rendezési fiókjához, ahol az autókban a kárt csillagszóró vagy petárda dobálása okozta volna. De, ahogy dr. Szaftián Béla fiókvezető elmondta, volt ehelyett ép­pen elég másfajta kár.- Okozott kárt a kará­csony előtti bevásárlás elő­idézte idegesség, a „jókedv kiváltotta" vandalizmus, az elmaradhatatlan értelmetlen rongálás, sőt a személyes bosszú is. S van mindezeken kívül egy külön kategória: az új Kertváros belső köz­lekedési rendje. Érdekes mó­don itt sokkal több kocca­nás fordult elő, mint a vá­ros többi részében, mindez arra figyelmeztet, hogy kö­Ünnepek alaH-i gépjárműkárok vetkezetesen szabályozni kellene Lvov-Kertváros belső közlekedési rendjét: vagy sebességkorlátozást kell be­vezetni vagy mindenütt ki kell helyezni az elsőbbség­adást jelző táblákat. A kár- rendezési fióknál pontosan lemérhető a karácsony előtti bevásárlást jellemző ideges hangulat; ebben az időben kisebb koccanásokat közel hétszázat jelentettek be — sőt voltak olyan vezetők is, akik kiszállván az autóból, még dulakodni is kezdtek - de hát ez már nem a Hun­gária Biztosítóra tartozik. Jellemző azonban, hogy még a december 24-én délig tar­tó ügyeletén is tizennégyen jelentkeztek, s hasonló volt a helyzet a 31 -i ügyeletén Is. De az „igazi” károk beje­lentése, ami meghaladta a tavalyit, csak az új évben kezdődött. Sok autót azért ért kár, mert ilyenkor a ta­pasztalatlanabb vezetők is hosszabb útra indulnak - és, valljuk be, az év utolsó vagy első napján legtöbb­ször a nők vezetik a kocsit. Január 2-án 120 bejelentés érkezett a biztosítóhoz, ezek egy része totálkáros, ennek felmérése még folyik. Nyolc­van százalékuk rendezhető kárügy, itt a következő tipi­kus esetek fordultak elő: te­tőhorpadás, ablakbetörés, ablaktörlők letörése, az au­tók rugdosása, gumilyukasz­tás — egyszóval az értelmet­len rongálás végtelen számú változatával lehet találkozni és sajnos, ez év kezdetén jóval többel, mint tavaly. S az idei „legizgalmasabb” eset, aminek ugyan nincs meg a tettese, de feltételez­hetően nem lehet más, mint személyes bosszú: valaki egy új Ladát szilveszter éjjelén alaposan leöntött kromofág­gal, aminek az lett a követ­kezménye, hogy a kromofág a festéket teljesen lemarta Az utak Dél-Dunántúlon járhatók a kocsiról, ami pillanatnyi­lag tökéletesen „fémtiszta”. Hát, körülbelül ennyit a rosszul értelmezett szilvesz­teréji „szórakozásról” D. Cs. A pécsi ókeresztény mauzóleum november 28-i ünnepélyes megnyitása óta nagy látogatottságnak örvend, erről tanús­kodik a vendégkönyv is, melynek a beiről között egy sydney-i férfi nevét is olvastuk. Szombaton délelőtt sokan keresték fel a páratlan műemléket, a képen az első látogatók. (Tudó­sításunk az 5. oldalon). A tegnapi nap mindenkinek csalódást okozott. Nem is vol­tunk olyan vidámak, mint pár napja, inkább komoran szem­léltük az ugyancsak komor eget, két sálat tekertünk nya­kunk köré, s a hidegtől vöröslő füleinket dörzsölgettük buzgón. Természetesen az időjárásról lesz most szó, amely alaposan megtréfált bennünket. Az else­jei langyos szellő viharos széllé nőtte ki magát, az újév napján lekívánkozott kabát duplán kí­vánkozik vissza, s a napsütés sem kényeztet minket túlságo­san. Hirtelen jött a front, s az orvosok óvatosságra intenek. Türelmetlenebbek, idegesebbek, szédülékenyebbek, fáradtabbak, ingerlékenyebbek vagyunk. Vi­gyázzunk hát egymásra, le­gyünk megértőbbek! Nézzük eme jótanácsok után, mit mond a meteorológia! Teg­nap, a hajnali órákban még nulla fok fölött volt a hőmér­séklet, ez aztán fokozatosan csökkent, s délután három órá­ra már mínusz öt fokot muta­tott a higanyszál. Egész nap vad, viharos északnyugati szél tombolt, ami a hidegérzetet még inkább fokozta. Dél körül elkezdett szállingózni a hó — de nem szépen, csak úgy ím- mel-ámmal —, még örülni sem lehetett neki. Szóval: rossz nap volt a tegnapi. Tavaly január harmadikán jobban éreztük magunkat, mert egész nap me­leg volt, plusz hőmérséklet, hét- ágra sütött a nap, és tizenegy centiméteres hónak örülhetett gyerek, felnőtt. A mostani morcos idő nem­csak az idegeinknek okozott problémákat. Dunántúl négy megyéjében — Baranyában, Tolnában, Somogybán, Zalá­ban néztünk széjjel: milyenek az utak, kimerészkedhetünk-e autóval? A pécsi, a kaposvári, a szekszárdi és a zalaegerszegi Közúti Igazgatóság emberei tegnap hajnalban alásózták az utakat, s mindenünnen azt je­lentették: fennakadás a közle­kedésben nem volt, baleset se­hol sem történt. Csak Tolna megye mellékútjain van kevés hó, egyébként a főutak min­denhol járhatóak, hómentesek. Baranyában vasárnap hajnal­ban szakaszosan síkosak voltak az utak, aki ilyenkor utazott, remélem vigyázott. Somogy me­gyében helyenként sókásás az aszfalt, ez azonban nem veszé­lyes. Zalában a folyókon átíve­lő hidakon fordulhat elő síkos­ság a páralecsapódás miatt, erre ügyeljenek az autózók. A tűzoltóknak csendes nap­juk volt a szombat. A viharos szél kíméletes volt, egyetlen csatornát sem szakított le és a kémények is mind a helyükön maradtak tegnap. Ó. Zs. Ma is wäsärolhatö kenyér Pécsett kevésnek bizonyult □ kenyér tegnap, a kora délutá­ni órákban több boltból jelez­ték a hiányt. A kenyérgyárban meghosszabbították a műszakot, és délután 5 óráig további 20 mázsa kenyeret sütöttek, amit kiszállítottak az üzletekbe. Ez sem volt elegendő és ezért ma, vasárnap, egész nap lehet ke­nyeret vásárolni a Pécsi Ke­nyérgyár teherportáján, Engel János utca felöl. Világ proletárjai, agyesüljetek! vasárnapi Dunántúlt napló XLIV. évfolyam, 3. szám 1987. január 4., vasárnap Ara: 2,60 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja A Mecseken q behavazott Mandulásban már délelőtt megjelentek az első kirándulók Fotó: Läufer László Nem okozott kárt a vihar

Next

/
Oldalképek
Tartalom