Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)
1987-01-27 / 26. szám
1987. január 27., kedd fmmmmmmmmmmmmmtmm Dunántúli napló 5 A kereskedelem az ellenőrzések tükrében Biztosított az alapellátás Szabálytalanságok miatt egymilliós bírság Több a fény Pécs közvilágításáról tárgyalt a városi NEB Befejeződött a fiatal közgazdászok konferenciája A kiút a cselekvés (Munkatársunk telefonjelenté- se) A jövedelemelnyelő termelést és a gazdaságtalan exportot meg kell szüntetni - o gazdasági növekedés feltételeként e két lépés megtételének szükségességét hangsúlyozta Pulai Mjklós, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese a fiatal közgazdászok salgótarjáni konferenciájának második napján. — Hatékonyságjavulást csak úgy tudunk elérni, ha bezárjuk a veszteségesen működő cégek kapuit. Az exportnövekedést úgy kell gyorsítani, hogy közben állítsuk le a gazdaságtalan kivitelt. 1987. mór a cselekvés éve kell hogy legyen, különben az 1985-86-os kedvezőtlen jelenségek stabilizálódnak. A kétnapos tanácskozás záró előadását Nagy Imre, a KISZ KB titkára tartotta az ifjúságnak a társadalmi-gazdasági reformfolyamatban játszott szerepéről. A salgótarjáni konferencián részt vevő több száz fiatal közgazdász a legújabbkori magyar gazdaságtörténetet tekintette át az előadások, beszélgetések során- Ügy tették ezt mint a reformfolyamat részesei: alakítói és végrehajtói. L. Cs. K. Szovjet és magyar egyetem közös kiadványa A szocializmus politikai rendszere — Funkció és fejlődés- tendenciák címmel jelentetett meg közös kiadványt a debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem tudományos szocializmus tanszéke és a kijevi Ál- leml Sevcsenkó Egyetem filozófiai karának tudományos kommunizmus tanszéke. A kötet szerzői: Farkas Dezső és Vlagyimir Anlonyenko tanszék- vezető egyetemi tanárok. A közreadott tanulmányokban ismertetik Marx, Engels és Lenin nézeteit a szocializmus politikai rendszeréről, foglalkoznak a fejlett szocialista társadalom politikai és gazdasági viszonyaival, a szocialista demokrácia tökéletesítésével, a politikai döntések tudományos megalapozottságának témájával, a politikai kultúra szintjének emelésével, s a nemzetközi kapcsolatok kérdésével. Megyénkben több mint három és fél ezer kereskedelmi és vendéglátó egység ellenőrzéséről gondoskodik a megyei tanács kereskedelmi osztályának felügyelősége. A munkát hivatásos és társadalmi ellenőrző szervekkel együttműködve látják el. A fogyasztói érdekvédelmi vizsgálatok eredményéről számolt be Balaskó Istvánná, az osztály vezetője, a megyei tanács termelési, anyagi és ellátási bizottságának tegnapi ülésén. Az elmúlt évben eredményes munkakapcsolatot alakított ki a Kereskedelmi Felügyelőség a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági rendészetével és az SZMT társadalmi ellenőri szervezetével. Egyeztetett ellenőrzési program alapján közös ellenőrzéseket tartottak. Tavaly többek között megvizsgálták a vásárlási körülményeket, a kistelepüléseken és a városi peremkerületeken a lakossági ellátást, a tej-, tejEgyházi vezetők látogatása a Hazafias Népfrontnál A nagyarorszógi egyházak főpapjai, vezetői hétfőn látogatást tettek a Hazafias Népfront székházában. A találkozón, amelyen részt vett .Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke is, az ország és a népfrontmozgalom előtt álló idei feladatokról adott tájékoztatást Pozsgay Imre, a népfront országos tanácsának főtitkára. A közös célokról és tennivalókról szólva kérte az egyházi vezetőket: híveikkel együtt fáradozzanak azon, hogy a hatékony munka eredményeként csökkenjenek a társadalom gondjai, sikerüljön megalapozni azt az újabb fel- emelkedést, amit minden jószándékú, tisztességes ember óhajt. A tájékoztatást követő tartalmas eszmecserében kifejtette gondolatait dr. Paskai Lászj ló kalocsai koadjutor-érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke; dr. Tóth Károly, a Du- namelléki Református Egyház- kerület püspöke, a Keresztyén Békekonferencia elnöke; dr. Nagy Gyula, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke; Szakács József, a Szabadegyházak Tanácsának elnöke; dr. Ferencz József unitárius püspök; dr. Losonci András, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke; Vujicsics Dusán, a Magyarországi Görögkeleti Szerb Egyház püspöki vikáriusa; Bíró Imre kanonok, az Országos Béketanács Katolikus Bizottságának főtitkára; dr. Berki Feriz, a Magyar Ortodox Adminisztratúra esperes-adminisztrátora és Miklós Imre államtitkár. termékértékesítés körülményeit, a zöldség-gyümölcs ellátást és a háztartási, vegyiáru forgalmazást. Országos vizsgálat keretében ellenőrizték a csecse- mőruházatellátást, az építőanyagellátást, a hús-, húskészítmény-értékesítést, valamint a vendéglátó egységek osztáTy- basorolását. Tizenkilenc témavizsgálat keretében 604 állami, 413 szövetkezeti, 245 magánkereskedelmi és 16 egyéb üzletet, boltot, továbbá 73 vállalati és szövetkezeti központot ellenőriztek. Megállapították, hogy az áruellátás néhány területen javult. Tejből és tejtermékből az alapellátás biztosított- Bővült azoknak a településeknek a köre, ahova előrecsomagolt tőkehúst szállítanak, ma már mintegy hatvan községbe. A csecsemőruházatnál általános az egyes termékek időszakos mennyiségi, méret- és választékhiánya. Az építőanyaq ellátásban meny- nyiségi javulás észlelhető. Vál(Tudósítónktól) Zeneértő amatőr muzsikusokat képez a pécsváradi zeneiskola. Az iskola 153 növendéke közül száztizenöt hangszeren tanul. A nagyközség és társközségein kívül Máriaké- méndről, Geresdlakról és Ber- kesdről is járnak ide gyerekek. Többféleképpen lehet jellemezni egy iskola munkájának eredményességét, többek kötozatlanul nem kielégítő az ellátás alkatrészekből, elemes bútorokból, automata mosógépből. A kistelepüléseken élő lakosság alapellátása biztosított, javult és bővült a községi hálózat. A peremkerületek hálózata viszont nem éri el a kívánt szintet. Kis mértékben ugyan, de még mindig gyakori a hamis méréssel, vagy számolással elkövetett vásárlói megkárosítás. Emelkedett a fogyasztói árak feltüntetésével, valamint nyilvántartásával kapcsolatos sza- ' bólytalanságok száma is. Az elkövetett szabálytalanságok miatt 466 esetben kezdeményeztek, illetve folytattak le felelős- ségrevonást és összesen 1 196 800 forint összegben szabtak ki bírságot. Emelkedett a vizsgálatok nyomán elrendelt vevőkártalanítások összege és az átárazásra rendelt bolti készletek értéke is. M. Gy. zött jeleznek az országos versenyek. A legutóbbi versenyen az intézmény egyik növendéke harmadik helyezést szerzett. Jelez az is, hogy milyen szerepet vállal a település zenei életében, s ez jelentős Pécs- váradon, mert az iskola nevelői vezeti a nagyközség három amatőr zenei együttesét, munkájukat két arany és egy ezüst minősítéssel jutalmazták. A tanári kar zöme zeneművéA Pécs Városi Népi Ellenőrzési Bizottság Pécs közvilágításának helyzetéről tárgyalt tegnap a városi tanács épületében. Hangsúlyozták, hogy a szűkös anyagi körülmények ellenére az elmúlt években összességében javult a város közvilágítása. A városi tanács és a DÉ- DÁSZ erőfeszítései eredményeképpen korszerűsítették a városba be- és kivezető utak világítását, és megkezdték a belvárosi rekonstrukcióval összhangban a nátriumlámpák kihelyezését. Ezek energiatakarékosak, nagyobb fényt adnak, viszont fenntartásuk költségesebb a hagyományosnál. Tömeges elterjedésüket akadályozza, hogy az elavult kábelhálózat helyreálszeti főiskolát végzett pedagógus. A munka körülményei javultak azzal, hogy felújították az intézmény fűtési rendszerét. Gondot okoz, hogy nagyon nehéz jó minőségű iskolahangszereket beszerezni. Az a gyakorlat, hogy egy-egy verseny előtt a nevelők kölcsönzik márkás hangszereiket tehetséges növendékeiknek. Sántha László lítása lassú. Figyelemreméltó viszont, hogy a VI. ötéves tervben 5000 fémszálas izzót cseréltek le és a helyükre jobb fényhasznosítású higanygőzlámpák kerültek. Az eredmények ellenére a pécsi közvilágítás korszerűsége heterogén állapotot mutat. A városban túl sok a hibás világítótest, nemcsak kiégett lámpák, hanem elhanyagolt armatúrák, hiányzó vagy elpiszkolódott burák találhatók. A DÉDÁSZ az utóbbi években az elavult körzetek korszerűsítésére fektette a fő hangsúlyt, de a jövőben figyelni kell arra is, hogy ez ne a kötelező és szükséges időközi’ karbantartások rovására történjék. • • Uzemavató Győrött Béta ciklodextrin üzemet avattak hétfőn a Győri Szeszipari Vállalatnál. A ciklo- dextrineket - amelyek a keményítő enzimes lebontásának termékei - a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyárának kutatócsoportja több éves fejlesztő munkával dolgozta ki. Olyan molekuláris méretű üres kapszuláknak tekinthetők, amelyekbe bezárhatok a gyógyszerek, az aromaanyagok, a növényvédőszerek molekulái. Felhasználásuk ezért széles körű lehet egyebek között a gyógyszer-, az élelmiszer- és a kozmetikai iparban. A béta ciklodextrin alkalmazásával irányítható például a gyógyszerek hatásmechanizmu- ' sa. A gyógyszer hatóanyaga - amelyet a béta-ciklodextrin mikrokapszulaként vesz körül - nem bomlik, nem szívódik fel a kelleténél qyorsabban, hanem lassan, fokozatosan fejti ki hatását. Hasonló előnyökkel alkalmazható a különféle aromák, finomvegyszerek készítésénél. Ennek a világviszonylatban is új termékcsaládnak és a belőle előállítható nagyszámú terméknek a piaca most van kialakulóban. A szeszipari vállalat együttműködve a Chinoin- nal, az előnyös piaci kilátások reményében készült fel az üzemszerű gyártásra. A vállalkozás része a győri gyár termékszerkezet-megújítási törekvéseinek. Egy meglévő épületben alakították ki az üzemet, amely évente 130-150 tonna béta-ciklodextrint állít elő mintegy 50 millió forint termelési értékben a Chinoin szabadalmi eljárása alapján. Hangszeres pta a pécsváradi zeneiskolában Fotó: Proksza László Kéméndről, Geresdről, Berkeseiről zenét tanulni járnak Pécsváradra Amatőr muzsikusok Martyn Kláradíj Átadták Pécsett a Martyn Klára-díjat. Martyn Ferencné Wiesenberg Klára 1982-ben alapítványt létesített, amelyből kétévenként díjat szánt kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészettörténészeknek. Az idén a Martyn Klára-díj bizottság döntése alapján dr. Németh Lajos, az ELTE Művészettörténeti Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára kapta a kitüntetést, amelyet tegnap délután Pécsett, a városi tanácson adott át Piti Zoltán tanácselnök. A Váci Kötöttárugyár és a svájci Nabholz együttműködése Együttműködési megállapodást írt alá a Váci Kötöttáru- gyár a svájci Nabholz sportruha gyártó vállalattal különféle ruházati termékek előállítására, értékesítésére. A megállapodás szerint elsőként a váci gyár április végéig 40 ezer női fürdőruhát készít és szállít le a svájci partnernek. A gyártáshoz a külföldi cég dokumentációs leírást ad és műszaki segítséget nyújt. Az első tízeeer fürdőruhát még e hónapban útnak indítják Vácrál. A továbbiakban a Kötöttárugyárban többféle sportruha előállítására is berendezkednek, ezeket a svájci cég LAHCO márkáhevével hozzák majd forgalomba nemcsak külföldön, hanem itthon is. A kooperációtól a Kötöttáru- gyár a korszerűbb technológia meghonosítását, a választék bővítését, a minőség további javulását és a kivitel növekedését várja. Számításai szerint az idén 25-30 százalékkal növelheti, konvertibilis elszámolású exportját, aminek értéke várhatóan nyolcvanmillió forintot tesz majd ki.