Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)

1987-01-26 / 25. szám

Egy NB l-es gól a sok közül a PMSC-Mecseknádasd mérkőzésen Läufer László felvétele ■S •• •• • r % w I Docogo játék a csapatépítés jegyében Formálódó csapatok, itt-ott még erősen döcögő játék, és a várakozásnak megfelelő ered­mények jellemezték a kézilab­da DN Kupa vasárnapi folyta­tását Pécsett. Az I. osztály női nyitómérkőzésén, a mólt héten, igen csak gyengélkedő PBTC a Baromfifeldolgozó SE ellen próbált javítani. Nos, ezúttaj bátrabban, és talán egy kicsit jobban is játszottak a bőrgyári lányok. Végig 3—4 góllal ve­zettek, óm 17-13-as állásnál, négy perccel a befejezés előtt kapott három góljuk alaposan lerontotta teljesítményüket. A PMSC férficsapata már er mai, a Kner Kupáért sorra kerülő tatabányai mérkőzés várható izgalmával lépett pályára. A nagyon lelkes mecseknádasdi- ak ellen „nyerjünk, ez a lé­nyeg" alapon Kovácsék 7 gó­los különbséggel győztek, de ebben alaposan benne volt az igen-igen gyenge napot kifogó Hauck kapus is. A folytatás­ban az egyetemista lányok csak az első félidőben tudtak lépést tartani a nemcsak magassági, de szembetűnő fizikai fölény­ben is játszó PMSC-vel, amely a remek napot kifogó Pintérrel az élen, szinte tetszés szerint érte el góljait. S végül két küzdelmes mér­kőzés. ahol a férfiaknál a ba­romfis Tabajdi rutinja, míg a nőknél a VM Konzum meggyő­ződés nélküli játéka bizonyult döntőnek. Az I. osztály eredményei: Férfiak: PMSC—Mecsekná­dasd 30-23 (11-9). Góllövők: Palotás (7), Kovács L. (7), Ko­vács T. (6), Vörös (4), Gelb (2), Kovács J. (2), Perger (1), Horváth (1), ill. Gillich (9), Weith (6), Müller A. (2), Am- rein (2), Kraüsz (1), Schlapp (1), Gungl (1), Müller A. (1). Pécsi Baromfifeldolgozó SE— POTE 30-29 (12-10). Góllövők: Tabajdi (14), dr. Csízek (5), Horváth (3), Kovacsics (2), Fa­zekas (2), Mester (2), Vük (1), Rabb (1), Ml. Gólfi (10), Tóth (8), Than (4), Késői (4), Sepp (2), Kerner (1). Nők: PBTC—Pécsi Baromfi­feldolgozó SE 17-16 (9-6). Gól­lövők: Balogh (6), Tollas (4), Tóth (3), Németh (2), Vajda (1), Csík (1), ill. Pucsli (8), Longau- erné (3), Kiskőrösi (3), Máté (1) , Schmidtné (1). PMSC—U. PEAC 30-18 (11-7). Góllövők: Mészáros (7), Pintér (5), Horváth (4), Szabó (4), Tóth (4), Andi (3), Dézsi (2), Dolmány (1), ill. Sutyor (11), Majzik (5), Czakó (1). Solti 0). P. Hunor—VM Konzum 20-15 (8-2). Góllövők: Lendvai (9), Tóth (4), Dajka (4), Tucsek (2), Maletics (1), ill. Szomor (5). Hrubi (4), Gyúrok (2), Gutrai (2) , Lipcsik (1), Ostyánszki (1). Szilvássy Csaba Szombaton játszották: PMSC—Nagyatád 3-1 (0-0). Nagyatád, 400 néző. V.: Vuk- mann. G.: Megyeri. Lovász, Pil- linger, ill., Rácz. Mohácsi Új Barázda TSZ SE —Boly 3-1 (0-1). Mohács, 400 néző. V.: Miseta. .: Martina (2), Ratting, ill. Bohner. Sellye—PVSK 3-1 (1-1). Sellye, 200 néző. V.: Befikő. G.:, Matoricz (2), Tóth, ill. Freppán (11-esből). Siklós—Szigetvár 3-1 (2-1). Siklós, 100 néző. V.: Wenczler. G.: Kovács Zs. (2), Nagy M..j ill. Kemény. Mászaszászvár—Dombóvári VMSE 3-1 (2-1). Dombóvár, 100 néző. V.: Rubecz. G.: Beke (2), Bokor, ill. Banai (11-esből). A Paks—Komló mérkőzésre vasáfnap került sor: Komlói Bányász—Paksi SE 6-0 (3-0). Paks, 200 néző. V.: Dravecz I. Komló: Menyhárt (Fullér) — Popp dr., Schulteisz (Klomfór), Gallai, Miklós —. Katona, Réfi (Szatmári), Hoh- mann (Hammer) — Varga, Vígh, Takács. Edző: Rónai Ist­ván. Paks: Németh *— Kun, Blatt P., Erdélyi (Blatt Z.) — Prancz — Bregovics, Kovács, Horváth (Rácz), Gyenis — Tóth, Porga. Edző: Márkus József. A kitűnően előkészített ' pályán lejátszott mérkőzésen a két csa­pat közti nagykülönbség gólok­ban is megmutatkozott. Gól­lövők: Takács: (2), Miklós (2), Papp dr., Gyenis (öngól). SPORT Dü SPORT Egyiknek üzlet, másiknak ráfizetés Sport-biztosítások Volt aki 780 ezrei- ,.markolt-' fel — Igen, hallottam a lehető­ségekről. De szerintem az ilyesmit azok favorizálják első­sorban, akik maximálisan a pénzre hajtanak. Mi másért fi­zetne valaki kemény ezreseket havonta a biztosítónak, ha nem azért, mert- idővel hasznot is remél a dologtól? Hát nekem ennyi a véleményem... — mondja egy labdarúgó, akit ta­lálomra hívtunk fel telefonon. — Sajnos ez a néhány mon­dat jól jellemzi a sportbiztosí­tásokról alkotott véleményeket — kezdi a beszélgetést Mihalik Imre, az Állami Biztosító Bara­nya Megyei Igazgatóságának osztályvezetője. — Annál is szomorúbb ez, mert a legin­kább rászorulók is a laikusok közé tartoznok. Van ugyan néhány — ezen a területen 'is magasan „kvalifikált" sporto­ló, aki lehetőségeinek és igé­nyeinek arányában a lehető legjobban bebiztosítja magát a sérülések esetére, de ők csak a ritka kivételek kategóriájába ta rtoznak. — Túlzás lenne azt állítani, hogy egy részük kizárólag a haszon reményében köti meg a szerződést, de az is tény, hogy néhányon „maximális biztonságra” törekednek. A közelmúltban történt meg, hogy megyénk egyik ismert sportoló­ja három különböző biztosítás segítségével egy olyan sérülés miatt vett fel 780 ezer (!) fo­rintot, ami miatt jóformán még egy idényt sem kellett ki­hagynia. A sportolók és egyesületeik döntő többsége azonban nincs tisztában lehetőségeivel. Fon­tos itt megemlítenünk az egye­sületek szerepét, hiszen a biz­tosítások egyik formájában az „alkalmazók” is köthetnek szerződést sportolóik javára. Ma már azonban — nem úgy mint a hatvanas években — az ezek után járó pénzt a sporto­lók vehetik fel. Az egyesületi biztosításokat a maximális összegre Baranyában csak há­rom klub kötötte meg. Néhány kivételtől eltekintve kizárólag csapataikat biztosítják az egye­sületek. — Különböző kategóriákat állapítunk meg a sportágak veszélyességét figyelembe vé­ve. Az úszók biztosításának évi díja például csak 48 forint, a motorsport képviselőinek vi­szont 3800 forintot kell(ene) fi­zetniük a tizenkét hónapra — mondja Mihaiek Imre. Az élsport mellett természe­tesen a napjainkban egyre tö- _ megesebbé váló szabadidő- ■ sport számára is ki kellett ta­lálni valamilyen biztosítási for­mát. Miután ez megtörtént, a jelenlegi legnagyobb gondon, az érdektelenségen kellene változtatni. A szakszervezeti bizottságnak ugyanis az ala­csony biztosítási díjak után já­ró sováiny tiszteletdíjak miatt nem éri meg az ügy admi­nisztrációjával foglalkozni. Ezen szeretne segíteni az ÁB azzal az intézkedéssel, hogy amennyiben egy vállalat min­den tagja számára megköti a biztosítást, úgy eltekint a for­maságoktól és a szakszervezet­nek sem kell papírmunkát vé­geznie. — Nem csupán az áldott jó szívünk miatt foglalkozunk a sportbiztosításokkal, természe­tesen mi is üzletet szeretnénk látni benne. Ez azonban a je­lenlegi helyzetet figyelembe véve vágyálom csupán. Messze többet fizetünk ki, mint ameny- nyit biztosítási díjként üzletfe­leink befizetnek a kasszába. Ez a tény természetesen a mi szempontunkból a dolog élet­revalóságát is megkérdőjelezi. Ügy hisszük viszont, hogy amennyiben a sportolók job­ban megismerik szolgáltatá­saink számukra is kedvező mi­voltát, saját érdekükben fog­ják megkeresni fiókjainkat. Pauska Zsolt Edberg öt játszmában győzött Cash ellen Az ausztrál nemzetközi tenisz- bajnokság óriási érdeklődéssel várt férfi egyes döntőjében a 21 éves svéd Stefan Edberg öt játszmában győzött az ausztrál Pat Cash ellen. Edberg ezzel megvédte el­múlt évi ausztrál bajnoki címét és folytatta a svéd sikersoroza­tot, amelyet 1983-ban Wilander kezdett. Wilander ismételt 1984- ben, majd kétszer Edberg kö­vetkezett. A döntő eredménye: Férfi egyes: Edberg (svéd)—Cash (auszt­rál) 6-3, 6-4, 3-6, 5-7, 6-3. A női páros döntőben érvé­nyesült a papírforma, Navra­tilova és Shriver két játszmában győzött a Garrison, McNeil pá­ros ellen. Navratilova, Shriver (ameri­kai, 1.)—Garrison, McNeil (amerikai, 7.) 6-1, 6-0. Az ausztrál nemzetközi tenisz- bajnokság győztesei: Férfi egyes: Stefan Edberg (svéd), női egyes: Hana Mand- likova (csehszlovák), férfi pá­ros: Stefan Edberg, Andres Jarryd (svéd), női páros: Mar­tina Navratilova, Pam Shriver (amerikai), vegyespáros: Sher­wood Stewart, Zina Garrison (amerikai). Engedmények felsőfokán! 20-80 százalék engedménnyel vásárolhatnak! Férfi és női kötöttárut, férfiinget, melltartót, fonalakat, női és gyermek gumicsizmákat, importpapucsot, korcsolyacipöt, játékot, kempingcikkeket, habfürdőt, bizsuárut, teflonedényeket, hajszárítót, gyermek- kerékpárt, lemezjátszót, eqvalizert, villanyborotvát... Ez csak töredéke annak a számtalan árucikknek, amit január 26-tól — február 7-ig olcsóbban vásárolhatnak meg. CÍM: PÉCS, KOSSUTH L. U. 38. (A volt Hangszerbolt helyén!) NYITVATARTÁS: 9—17.30-ig hétköznap, 9 — 13-ig szombaton. ILYEN MÉG NEM VOLT! ÉLJEN ON IS A LEHETŐSÉGGEL! Újra dobogón a pécsi autósok ló évet zárt a Pannon Volán Három magyar bajnoki cím, érmes csapatok - Ranga László mestori sorozato - EB-futom Pécselt Ismét dobogós helyen zár­ták a Pécsi Pannon Volán SE autós szakosztályának csapa­tai a versenyévet. Az 1985-ös „kisiklás” után, amikor a rali­csapat a kudarcnak számító hatodik helyen végzett, ismét a magyar autósoprt élvonalá­ban menetel a tizenhat év óta sikert sikerre halmozó szak­osztály. Az év munkájáról Per­jés László szakosztályvezető számolt' be szombaton este, a Hunyor Szálló különtermében megtartott évzáró ünnepségen. 1986-ban a ralicsapat hat autóval indult a magyar baj­nokságban, és mind a hat ko­csi legénysége értékelhetően fejezte be az évet. Közülük ki­emelkedik a Ranga-Kurcz pá­ros, akik géposztályukban baj­nokságot nyertek és az abszo­lút bajnokság második helyén végeztek a Renault turbóval versenyző Németh-Jójárt páros mögött. Ranga László egyúttal megszerezte a tizedik banjoki címét is. Ilyen sorozattal a még aktív versenyzők közül csak Ferjáncz Attila és Kiss Dezső dicsekedhet. Bajnokságot nyert a Wartburggal versenyző Kesz- ler-Kovács-Ziner trió is, és jól megállták a helyüket az első osztályba tavaly felkerült fiata­lok is. Közülük a Lajtai-Kiss páros az N csop. 3. géposztá­lyában a harmadik helyet sze­rezte meg, a Porth-Nagy B. páros az A csoport 1300-as géposztályában ötödik lett. Ke­vésbé sikerült az év a traban- tos Maksa-Hering párosnak. 1985-ben kis híján bajnokok lettek, 86-ban rengeteg műsza­ki problémával küszködve a 11. helyen végeztek. A 320-as BMW-vel versenyző Fogta- Hóman pár szintén 11. lett, ami inkább azt bizonyítja, hogy ez az autó nem a ralipályákra ké­szült. A hégyi bajnokságból ala­kult gyorsasági bajnokságban Porth Gábor kárpótolta magát a raliban elért gyengébb ered­ményeiért, géposztályában az első helyen végzett. Lajtai Zsolt a gyorsasági bajnokságban is harmadik lett, Kurcz Árpád pe­dig a navigátorként szerzett bajnoksága mellé, a Forma Easter volánja mögött szerzett egy negyedik helyezést, ami a OTO 1. Arezzo—Triestina vég­eredmény 0-0 i 2. Bologna—Modena vég­eredmény 4-1 1 3. Campobasso—Messina végeredmény 0-0 z 4. Catania—Cesena vég­eredmény 0-0 z 5. Genoa—Taranto végered­mény 0-0 x 6. Genoa—Taranto I. félidő 0-0 x 7. Lanerossi—Lazio vég­eredmény 0-0 x 8. Lanerossi—Lazio I. félidő 0-0 x 9. Lecce—Cagliari végered­mény 3-1 1 10. Lecce—Cagliari I, félidő 2-0 1 11. Parma—Pescara vég­eredmény 1-2 2 12. Parma—Pescara I. félidő 0-0 x 13. Sambenedettese—Bari végeredmény 0-2 2 Pótmérkőzések : 14. Pisa—Cremonese vég­eredmény 1-1 x 15. Pisa—Cremonese I. félidő 1-1 x 16. Sambenedettese—Bari I. félidő 0-1 2 jövőre nézve biztató eredmény. Maksa Imre a trabantok kö­zött negyedik lett, Fogta F. és Török T. pedig ötödik helyen végeztek a géposztályukban. A sors leginkább Keszler Mátyást sújtotta. Hiába nyerte meg géposztálya valamennyi gyorsa­sági futamát, mivel az indulók száma sohasem érte el a pon­tot hozó ötöt, nem volt érté­kelhető. Végül, a Porth—Lajtai— Kurcz-Maksa összetételű csa­pat a gyorsasági versenyeken a 3. helyezést érte el. A rali II. osztályban 1986-ban a Ludescher—Letenyei páros in­dult a Pannon Volán színeiben és 3. helyet megszerezve, idén mór az I. osztályban versenyez­hetnek. A nemzetközi porondon is jól meaállták helyüket a Pannon Volán versenyzői. Ranqo a Szli- venben rendezett Dinamó Ralin Kurcz Árpáddal a legjobb kül­földiként 6. lett. Az Ausztriában rendezett Semperit Ralin, ami egyben EB-futam volt, a Ran­ga—Maksa páros abszolút ötö­dik és qéoosztálvában második lett. ea^ütral a leaiobb Lado- versenyzőként teljesítette a tá­vot. A Pannon Volán mint ver­senyrendező is jelesre vizsgá­zott, amit az is iaazol, hoav a FISA döntés» értelmében 1987- ben hegyi EB-futamot rendez­het. ami eauúttal az év legna­gyobb feladatának számít. Az ünepélves évzárón Fűzi Árpád, a Pannon Volán igoz- gatóia Kiváló Dolgozó ielvényt nvúitott át Ranga Lászlónak, a tízszeres magyar bajnoknak, a kiemelkedő teljesítményt nyúj­tott versenyzők, szerelők, sport­vezetők és segítők pénzjutalmat vehettek át. K. P. Dunántúli n< tapló AZ MSZMP Baranya Megyei. Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállajat Feíelős kiadó: dr. Jádi János Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkeszd "ség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12 211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivataléi, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és LapeUntási Irodánál (HELIR) Budapest, V.. József nádor tér 1., — 1900 —. közvetlenül vaqy Dostautalvánvon. valamint átutaiájsal a HFLIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj eg/ hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, egy évre 516,— Ft Indexszám : 25 054 ISSN 0133-2007 Kézilabda DIÓI Kupa

Next

/
Oldalképek
Tartalom