Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)

1987-01-26 / 25. szám

KosärfonAk Mindennapi hagyomány Valamikor minden család­ban volt valaki - vagy vol­tak többen nagyapától uno­káig —, aki értette a kosár­fonás mesterségét: de hol vannak mór azok az idők? Manapság méregdrágán megvesszük a piacon a ház; körül szükséges munkához a kosarakat, vékákat azoktól, akik iparszerűen űzik a mes­terséget. Vagy mégsem válik annyi­ra külön a készítők és hasz­nálók személye? A Janus Pannonius Múzeum lukafai tájházában, amely évek óta jól átgondolt program szerint próbálja feltámasztani és új­ra megtanítani a „minden-; napi hagyományt” a fonás­tól, szövéstől a faragáson át a sátorverésig, most a hét Havasi Ferenc Kiotóban Havasi 'Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és kísérete vasárnap az ősi csá­szárváros, Kioto nevezetessé­geivel ismerkedett A magas rangú magyar vendég tisztele­tére Konisi Sinbei, a Japán Gyógyszeripari Szövetség és a Takeda vegyipari mammutvál- lalat elnöke díszvacsorát adott, amelyen részt vett Szarka Ká­roly, hazánk tokiói nagykövete is. Enyhült a feszültség Pakisztán és India között A pakisztáni kormány azon­nali konzultációkat indítványo­zott Új-Delhinek a közös határ­vonal mentén végrehajtott csa­patmozgások nyomán támadt feszült helyzet feloldására. Ha­sonló javaslatot tett pénteken az indiai kormány, szorgalmaz­va a katonai alakulatok 'köl­csönös és haladéktalan visz- szavezénylését az előretolt állá­sokból. Iszlámábádban a külügymi­nisztérium szóvivője szombaton délután közölte, hogy a pa­kisztáni hadműveleti csoportfő­nök „forró dróton” már érint­kezésbe lépett indiai kollégá­jával a feszültség enyhítése érdekében. Másfelől, Iszlá­mábád várja Új-Delhi válaszát azonnali konzultációkat sürge­tő javaslatára. végén a kosárfonást tanítot­ta az érdeklődőknek. Heincz Antal nyugdíjas lukafai tsz- tag. Hőbe! György mohácsi villanyszerelőnek, aki nyug­díjas napjaira akarja meg­tanulni a szükséges fogáso-l kát; Bognár József lukafai tsz-tagnak, aki a gyerekeinek készített kosarat, itt dolgozott Kékes Istvánná, a lukafai ha­gyományokat felelevenítő gyakorlat egyik segítője,, mert a kosárfonás mint népi mesterség még hiányzott is­mereteinek tárából, és érke­zett Abaligetről egy „magán­zó" feleségével és gyerekei­vel — kirándulni meg dolgoz­ni. A múzeum ingyen adta az anyagot, aki két napra jött, szállást, étkezést kapott. A tartalomból: Hétvégi rakodás a vasútnál Találkoztak az érdekek «% Huszonkét iskolában volt a rossz időjárás miatt a megyében kényszerszünet, de most már mindenütt helyreállt az oktatás rend­je, gondoskodnak majd az elmaradt árák pótlásáról is. (5. oldal) Küzdelem Komlón a vízhiány megszüntetéséért (3. oldal) * Divat­oz ex libris (4. oldal) * Félúten a Szent- Jupcrt (5. oldal) * A hét-vége sport-ja (8. oldal) Szükség uan a példamutatásra! Váncsa Jenő, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a szigetvári munkásőrök gyűlésén A munkásőrség megalakulá­sának 30. évfordulója jegyében tartotta évzáró-évnyitó ünnepi egységgyűlését szombaton dél­előtt a szigetvári „Tömpe Jó­zsef” munkásőrzászlóalj a konzervgyár nagytermében. Az ünnepi egységgyűlésen az MSZMP Központi Bizottsága képviseletében részt vett Ván­csa Jenő, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, az MSZMP Baranya Megyei Bizott­sága képviseletében dr. Jerszi István, a megyei pártbizottság titkára, jelen voltak a város és térsége párt-, állami és tár­sadalmi szerveinek, gazdasá­gi egységeinek vezetői, a tér­ség országgyűlési képviselői, a testület alapító tagjai és családtagjaik, részt vett a gyű­lésen az egység névadójának özvegye is. Beszámolójában Kis János egységparancsnok emlékezett meg a testület létrejöttének, fejlődésének történetéről, majd az elmúlt kiképzési és szolgá­lati évet értékelve megállapí­totta, hogy az a hagyomá­nyokhoz méltó színvonalon eredményes volt. Egyben az állomány nevében ígéretet tett arra, hogy az egység a ju­bileum évében is legjobb tu­dósa szerint tevékenykedik. A parancsnoki beszámolót követően kitüntetések, elisme­rések átadására került sor. El­sőként Czilják József, a mun­kásőrség Baranya megyei pa­rancsnoka adott át munkásőr emléktárgyat a nagypeterdi „Egyetértés" Mgtsz kollektívá­jának, illetve annak képvisele­tében Papp Zoltánnak, a szö­vetkezet elnökének. A további kitüntetéseket Dósa István, a munkásőrség országos pa­rancsnokságának osztályveze­tője adta ót. A Haza Szolgá­latáért Érdemérem bronz foko­zatában részesült Bányási Ist­ván és Tömböli Ferenc alapító munkásőrök. A 30 éves Szol­gálatért Érdemérmet, okleve­let és dísztőrt Bányász István, Horváth Imre, Kővári János, Tóth Lajos, Bencze Lajos, Hor­váth József, Siklósi József, Ronta Benedek, Dombai Lász­ló, Horváth László, Somos Ádám, Ronta György, Gönczi Gyula, dr. Kovács János és Szegő Ferenc. Huszonöt éves szolgálatért kapott érdemérmet Horváth Béla és Konkoly György, húszéves szolgálatért Böröcz József, Lengyeltóti Jó­zsef és Vörös Károly. Felesé­geiket az országos parancsnok személyhez szóló levelével és virággal köszöntötték az egy­séggyűlésen. A munkásőrök tevékenységét támogató mun­kásságáért hét gazdasági, tár­sadalmi szervi vezető kapott Munkásőr Emléklapot, dr. Nagyváradi János, Szigetvár Város Tanácsának elnöke ezen elismerésen túl az alapító munkásőröknek járó dísztőr ki­tüntetésben is részesült. A le­szerelő és készenléti tartalék- állományba kerülő munkás­őröknek Gráf József, az MSZMP Szigetvár Városi Bi­(Folytatás a 2. oldalon) Sok, de még mindig kevés Valószínűleg még sokat fo­gunk hallani ennek az évnek a során az elmúlt hetek ke­mény téli napjairól. Igazából még csak a pillanatnyi nehéz­ségeket sikerült felszámolni, de hogy például a munkánk ké­sőbb érő gyümölcseiben milyen kárt tettek a fagyok, az ónos eső, ez sok helyütt később fog kiderülni. Mindezt annak kap­csán jegyzem meg, hogy ami­kor a hétvégi vasúti szállítások ritmusáról, a szállító és fogadó vállalatok készségéről beszél­gettünk Weisz Józseffel, a MÁV pécsi igazgatóságának helyet­tes vezetőjével, a munka ritmu­sának meghatározójaként ő is a telet említette. Közelebbről: amikor részben szüneteltetni, részben korlátoz­ni kellett a vasúti teherszállí­tást, ez egyúttal árufelhalmo­zódást is okozott. Ami azt is jelenti, hogy a MÁV a napokra lebontott szállítási tervét nem tudta teljesíteni. — Arra számítottunk — mondta Weisz József —, hogy a zavartalan vasúti közlekedés megindulása után fokozott szállítási igénnyel jelentkeznek majd partnereink. Várakozá­sunk nem igazolódott: az el­múlt hét végén a szállítóknak csak 50—70 százaléka rako­dott. A pécsi igazgatóság napi terve szerint pénteken 1200 va­gont, szombaton 600, vasárnap 400 vagont kell megrakni. A mostani hét végén ehhez ké­pest 990, 636, illetve valamivel kevesebb, mint 400 vagont rak­tak meg a szállítók. Ez átlagá­ban ugyan közel van a 100 szá­zalékos teljesítményhez, de mint Weisz József hangsúlyoz­ta: az időjárási körülmények okozta kiesés pótlásához leg­alább 150 százalékra lenne szükség. Hogy a vagonok — azaz a szállítmányok — gyors forga­tása milyen fontos gazdasági érdek, egy adat: a szombaton megrakott 636-ból 122 export­ra szánt küldeményt vitt. Ha mór a szombati teljesítménynél tartunk: legtöbbet a pécsi üzemfőnökség területén raktak meg — 250-et , ebből 100 jutott a komlói szénnek. Az intenzívebb szállítási le­hetőséggel elsősorban a folya­matosan üzemelő vállalatok él­tek, a szénbányák, a gabona­ipar, a BCM, az erdő- és fafel­dolgozó gazdaságok, illetve a Bólyi Mezőgazdasági Kombi­nát. Ami a vagonok kirakósának ritmusát illeti: pénteken a ter­vezett 950 helyett 959, szomba­ton 750 helyett 811 vagont ürítettek ki, s a vasárnapi tel­jesítmény is meghaladta a ter­vezettet. Vagyis — hallottuk Weisz Józseftől — megfelelő volt a szállítók fogadókészsége is. Ami pedig a most befeje­zett kampányt illeti: jól sike­rültnek minősítették -'.a MÁV pécsi igazgatóságán, várható a megismétlése, eredményes­sége nem a vasúton múlik, mert „mi minden hétvégén itt vagyunk, kampány nélkül is". M. A. Munkasör-egyseggyülések Az új munkásörök Váncsa Jenő jelenlétében tették le az esküt Läufer László felvétele A Pécsi Szikra Nyomda részére érkezett papirszállitmányt rakod­ják a vagonokból Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunúntu napló XLIV. évfolyam, 25. szám 1987. január 26., hétfő Ára: 1,80 Ft ■MA Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja

Next

/
Oldalképek
Tartalom