Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)

1987-01-24 / 23. szám

ban egyre inkább az autonóm kifejezési formákat keresték. Ma már természetesnek tűnik az a plakátstílus, amely nemcsak propagandára törekszik, és a meghökkentő ötletek mellett hangsúlyt helyez az egyéni, artisztikus stílus megformálására.

Ducki Krysztol a legfiata- lab résztvevő. Szinte magától értetődően a lengyel plakátművészet szürrealista hagyó-, mányait követi, bár néhol kissé túlságosan megrágja a poént. Az elképzelés szellemessége és a megvalósítás némileg görcsös volta közt feszültség támad. A Házibuli című filmhez készült plakátja, ami kisebb ötletre épül, könnyed és nagyvonalú, igazi telitalálat.

Pócs Péter van jelen a legnagyobb anyaggal, ő rend-| kívül otthonosan mozog a plakát műfajában. A már említett személyességet következetesen, de sohasem to- lakodóan valósítja meg, esetlegességeivel, szabálytalan felirataival, önarcképének! gyakori szerepeltetésével. A „100 éves a magyar plakát" különös parafrázis-lapjain a honi plakátművészet fénykorát idéző geometrikus-avant- gárd szépségükkel szinte már klasszikusak.

Pinczehelyi Sándor dolgozik legrégebben ebben a műfajban négyük közül, munkái ismerősek a pécsi közönség számára. Korai - 1972-es - Deim Pál-kiállítási®4 plakátja máig az egyik legjobb, tárgyszerű és intellektuális, mértéktartása nálunk ritka erény az alkalmazott grafikában is. Grafikusként éppúgy, mint képzőművészként az emble- matikus-szimbolik'us megfogalmazás, az analitikus gondolkodásmód jellemzi.

Orosz István nemcsak plakátokkal szerepel, hanem korábbi, főiskolai lapjaival, amelyek jól jelzik, hogy már indulásakor a múlt századi metszetek világa vonzotta elsősorban. 1977-es gyermeknapi plakátján viszontláthatjuk bogarakból, rovarokból kialakított artisztikus abc-jét, amellyel főiskolásként berobbant a szakmai köztudatba. Klasszikus képzettségéhez, ízléséhez kétség nem férhet, ám mindez nem mindig rímel a plakát műfajára. Olykor a finom részletek elnyelik a mondandó egészét, máskor egyszerűen idegen marad számára a feladat.

A plakát vonzó és népszerű műfaj. Kár, hogy tehetséges grafikusaink lehetőségek és igények híján túlságosan saját tehetségükre vannak utalva.

Kovács Orsolya

Plakátkiállítás a Kisgaiériáhan

Négy grafikus - a közép- nemzedékhez tartozó Orosz István, Pinczehelyi Sándor, Pács Péter és a fiatal Ducki Krysztol - plakátjait láthatják a Pécsi Kisgalériában mindazok, ákik a hideg elől menekülve vagy érdeklődésből betérnek az enyhet adó termekbe.

Az utóbbi évek gazdasági regressziójának következményeképpen, a nyomdai költségek növekedése és a kultúrára fordítható összegek folyamatos csökkenése miatt felére-harmadára apadt a kulturális plakátok száma. Az érdeklődés viszont minthd fordított arányban növekedne: az elmúlt évben rendezték meg a budapesti Műcsarnokban a magyar plakát száz évének jubileumi kiállítását, amelyet reprezentatív kiad-, vány is kísért. A tárlaton a most kiállító művészek is szerepeltek kulturális plakátjaikkal, s most ismét ezzel a műfajjal jelentkeznek. Nem

szándékosan, mégsem véletlenül: a magyar plakátművészet 50-es évekbeli tetszhalála után a tényleges és stjláris újjászületés is ebben a műfajban játszódott le, és ez a műfaj jelezte azt a folyamatot is, amelyben a hetvenes évek során éppen a legjobb grafikusok a plakáton és egész munkásságukPócs Péter, Orosz István, Ducki Krysztol és Pinczehelyi Sándor plakátjai

Egy mezőgazdasági mérnök néprajzi elkötelezettsége nyomában

„... Szeretnék, ha szerény mértékben is, munkámmal hozzájárulni, hogy lalvaink népének hajdanvolt élete ne hulljon feledésbe; hogy ne sírja el fölötte a jövő nemzedék, amit kákicsi Kiss Géza ormánsági anyája zokog lánya sir- hantjánál: ». .. 'Jóba őrözget- telek, I 'jóba möntögettelek, / mégis elszalasztottalak. . . «" —, olvasom dr. Simor Ferencné Bokody Éva Nagytótfalu viseleté c. pályaművének záró soraiban.

A pályamunka az országos néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázat megyei első helyezése után az országos I. dijat is elnyerte. Idézett sorai nem hagynak kétséget afelöl, miért készült e pályamű több, mint egy évtized hangyaszorgalmú — és tegyük hozzá: szakszerű és lelkiismeretes - gyűjtőmunkájával; eredeti szakmája gyakorlása közben vagy mellett. S miért épp ezen a tájon, a Kül- ső-Drávaszög e Siklósvidéki kistájának égyre inkább elöregedőben levő református magyar őslakossága, a „hegyfődi- ek" között. «•

Utóbbira ugyan inkább maga a dolgozat, a már-már disszertációnak is beillő pályamunka ad választ. Miközben szerkesztésében, fölhasznált adatanyagának tudományos kezelésében épp úgy, mint olvasmányosságában végig megcsillantja értékeit. Mindenekelőtt azt, hogy 60-70 gépelt oldalon s mintegy 160—180 (többségében archív) fénykép, ránézeti rajz, szabásminta illusztrációs anyagával együtt eredéti, lorrásértékü gyűjteményt, a körülhatárolt téma teljességét adó munkát tett le a néprajztudomány asztalára.

Külön értéke, számomra legalábbis, hogy miként alcímében is jelzi, (Siklós-vidék egy jellegzetes falujának viseleti emlékei s a viselet átalakulása napjainkig), a hagyománymentés, tehát a téma történeti, le- író-szemléltető bemutatása mellett a még élő viseleti emlékek összefüggéseire is kitér, motivációs jelenlétüket is taglalja, mintegy tanulságképp a ma embere számára.

Forgatom, lapozgatom a fó- liánsnyi vaskos irományt, nézegetem az egykorú fényképeket. Itt egy alsó szoknya széle vagy ing széle kinagyítva; fiatal pár a múlt századból; iskolai tablókép a „tanitómes- törrel"; műkedvelő előadás szereplői; „bugafőkötő" hátul- nézetbön; magyarfőkötő, köz8. HÉTVÉGE

IHagytotfalii

ívíselete

Országos I. díj Baranyában

Bugafőkötő-mintók a dolgozat illusztrációs anyagából. A több száz diaképet és egyéb dokumentációs fotót dr. Simor Ferenc készítette. Foto-repro.: Sági Tamás

napi, ünnepi viseletek. Viselőik jobbára régóta eltávoztak már. a képeken azonban itthagytak valami fontosat az életükből. A Siklós melletti Nagytótfalu életéből. A magyarországi magyar falvak életéből.

Érdekes számokat is jelezve. A falu a kiegyezés tájékán jó félezernyi lélek, nem messze a 600-tól. Azután csökken a népessége. 41-ben már csak 429; 1980-ban: 353. De: 1983-85

között ismét 380 körül, közeledve a 400-hoz. Ismét egy kicsinyke magyar falu, amely élni akar - és fog. Miként ezt is kiolvashatjuk a dolgozat háttérismertetése után, a falu földrajzi és etnikai hovatartozása, környezete bemutatását követően A falu rövid története c. fejezetből. A rétegzettség, a lakosságcsere, a mai falukép alakulása, ismeretei, paraméterei mellett olyan érdekességhez is jutottam, - például az idézett szövegrészek megértéséhez szükséges „nyelvjárási eligazítóban” —, miszerint a nagytótfalusiak beszédükben az „e" hangot háromféle mélységben (zártságban) ejtették, ugyanakkor négyféle hangalakban ma is él ez a 60-70 évesek és idősebbek ajkán. Közülük a nyílt „e", amit észrevesznek, emlegetnek hazánk más tájain, a jellegzetesen „dunántúlias" „a" — ejtése a legtöbb 30-40 éves ittlakó nyelvében él még ma is. ..

A szerző beszámol 1976-ban megkezdett gyűjtése módszereiről, a környező falvakban szerzett összehasonlító-elemző visszaemlékezésekről, s könyvtári, levéltári, irattári adatok alapján áttekintést ad a falu

viselettörténetéről. Majd a megérthetőséget könnyítő kiegészítő fejezetek után rátér a téma szűkebb szakmai részére. A női viselet, a férfiruházat ünneplő és köznapi fajtáinak átfogó bemutatására. (Amibe éppen szakmaisága okán nem merülhetek bele, noha az országos I. díj főképp ennek szól).

Valamire azért szeretném, főleg mai fiatalok, diákok figyelmét ráirányítani. Függetlenül attól, hogy milyen pályára készülnek! Dr. Simor Ferencné Bokody Éva ugyanis mérnökember. Most 30 éve szerezte állattenyésztő diplomáját Gödöllőn. Néhány év praktizálós után jó ideig négy gyereküknek nevelése kötötte le. A gyerekek felnőttek, s a szakmába vissza-visszakerülve figyelt föl ezekben a Siklós környéki falvakban, „drága öregei között" olyan értékekre, amelyeket mint városlakó s egykor pest— budai lányként korábban maga se vett észre; s amelyeket nemigen tartottak értéknek ebben a faluban sem . . . Mint említi, bizony „lenízte ez a nép” kissé a környező viseletmegtartó etnikai csoportokat (horvátok, sokacok, székelyek, svábok stb.) miután Siklós közelsége itt serkentette a diva- tott, a „kivetkőzést" . .

„De le kell folyniok a zavaros vizeknek a Dráván — írja —. Minden közösségnek meg kell tanulnia . . . hogy minden, ami saját múltjából megőrizhető, az megismételhetetlen kincs; az ő segítségükkel tudjuk megőrizni vagy nélküle - elveszíteni. S ha ezt elfogadták, szívesebben, könnyebben nyílik meg az emlékezet. .."

*

Megyei határozat szerint 1987 tavaszán Nagytótfalun hajdani iskolaépületében Siklós környéki viselettörténeti gyűjtemény keretében helyezik el s mutatják be dr. Simor Ferencné Bokody Éva több száz darabos magángyűjteményének legszebb példányait.

A kiállítást (amely iskolatörténeti gyűjteményt is magába foglal) az idegenforgalomba is bekapcsolják.

Wallinger Endre

Könyv

és vállalkozás

Akár akarjuk, akár nem, a gazdasági élet törvényszerűségei azokban a szférákban is érvényesülnek, amelyek tudatunkban távol vannak az üzlet, a nyereség, a kockázat világától. Tiltakozunk az ellen, hogy a kultúra — áru, de be kell látnunk, hogy bizony sokba kerül. Csillagászati összegeket emészt fel például a könyvkiadás, és természetesen csak akkor van értelme, ha a könyvek el is jutnak az olvasókhoz. Az elmúlt évben 20 millió kötet talált gazdára hazánkban a Könyvértékesítő és Könyvtár- ellátó Vállalat munkájának eredményeként. Több mint másfél milliárd forintos összforgalmat bonyolított le a félezernyi dolgozót számláló kollektíva.

Bár az elmúlt esztendő eredményeit mérlegre téve, a vállalat igazgatója elismeréssel mondta, hogy a társadalom jelesre vizsgázott, mert a könyvekre költött összeg nagyobb mértékben emelkedett, mint a nominálbérek; ehhez az eredményhez azonban hozzájárult a KÖNYVÉRT vállalkozó szelleme, kockázatvállalása is. Vállalták, hogy 400 milliós beruházásuk érdekében „eladósodjanak", mert csak így tudtak a Vá- fci úti ipori műemlék épületben „fészket rakó" Könyvesházban európai színvonalon könyvszakmai infrastruktúrát kialakítani. Számítóközpontjuk csaknem 20 ezer címet — a hozzávaló adatokkal — tart nyilván, és lehetővé teszi a korszerű raktárgazdálkodást, az elfekvő készletek gyors mozgósítását is.

De eszük ágában sincs beérni eddigi eredményeikkel, a korszerű technológiával, mely iránt több szocialista ország érdeklődik. Célkitűzésük például, hogy a Könyvesházban a megjelenés napján, a nyomdai szállítás után egy órával már kézbe vehessék a vásárlók az új könyveket. A könyvtárakba is hamarabb akarják eljuttatni az újdonságokat, a központi raktárkomplexum létrehozásával 100 kilométeres „utazgatástól” kímélik meg a kö teteket, — a vállalat pénztárcáját pedig évi 15—20 millió forint kiadástól. A közeljövő tervei közt szerepel bolti hálózatuk bővítése, például februárban megnyitják a könyvtárosok áruházát, (a Honvéd utcában), ahol a „mindent egy helyen” elve alapján a magfar és idegen nyelvű könyveken, hanglemezeken, video-kazet- tákon kívül könyvtári bútort és felszerelési cikkeket bemutató — és árusító — terem, valamint tanácsadó szolgálat is működik majd. Az csak természetes, hogy már dolgoznak a közvetlen számító- gépes raktári kapcsolat kimunkálásán, és tervezik a rendelések számítógépes programját.

Sok mindent mondhatnánk még a magyar „könyv-nagyhatalomról” (arra is kiterjedt figyelmük, hogy a fővárosban olyan könyvesboltot nyissanak, ahol kizárólag mozgássérültek dolgoznak), ám egyetlen példával akarjuk már csak érzékeltetni, hogy a kultúra nemes céljait milyen eredménnyel szolgálják a vállalkozó kezdeményezések.

Tudományos könyvkiadásunk lassan szinte megszűnik, évente 3—4 alapmű jelenik meg. (Matematikából például a világ három legjobbja között vannak a magyar tudósok, de ezt a könyvkiadás nem tükrözi). A KÖNYVÉRT a maga eszközeivel úgy enyhíti ezt a lehetetlen helyzetet, hogy önálló kiadói tevékenysége keretében megindította a Tudománytár utánnyomás sorozatot. Olyan, 100—150 éve megjelent műveket adnak ki újra, mint az 1875-ben készült ógörög—magyar szótár, amelynél „frissebb" azóta sincs. Az idén induló Tudománytár füzetek sorozat első kötete Semmelweis Ignác a gyermekágyi lázról németül írott cikkeinek magyar nyelvű kiadása, mely „legutóbb” 1858-ban jelent meg. Ám a legújabb kutatások is alátámasztják, hogy ma is helytállóak az anyák megmentő- jének megállapításai.

A könyv és vállalkozás tehát nagyon is jól összefér egymással, a kockázatvállalás és jó üzletpolitika — a kollektíva áldozatkészségével párosulva csak hasz-< nára lehet a kultúra ügyének.

I. E.