Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)
1987-01-03 / 2. szám
Példamutató kísérlet Mohácson Kisiparosok a parkok gazdái 36 övezetre 122 jelentkező Hatvanezer forintig adókedvezmény Évente négyszer fizet a GAM ESZ Régi szép hírét szeretné visz- szanyerni Mohács, hiszen virágos parkjairól, a Duna-parti kisvárosi hangulatáról volt neves. Az utóbbi években mintha veszített volna szép színeiből. Megfontolt előkészítő munka után határozta el a városi tanács végrehajtó bizottsága, hogy új utat keres a parkok gondozására, mert a korábbi vállalati keretekben nem tudták megoldani. A Városgazdálkodási Vállalat kertészetét négy éve megszüntették, mert a magas energiaárak miatt gazdaságtalanul üzemelt, a virág- és növényárak időközben három-tízszeresükre emelkedtek. Ugyanakkor növekedtek a vállalati terhek a csökkenő fejlesztési lehetőségek mellett. Tegyük hozzá, hogy a városi tanács évi 1,7 millió forintja szintén kevésnek bizonyult. Szerencsére, de a gondokat fokozva, a város zöldterületei növekedtek, az utóbbi években 34 000 négyzet- méterrel. 1987-ben már 310 000 négyzetméternyi parkterületnek kell új gazdát keresni. A városi tanács talált vállalkozókat: januártól Mohács 36 zöldövezetét húsz parkgondozófenntartó kisiparos gondozza. Az ősszel meghirdetett pályázatnak rendkívüli sikere volt, mert százhuszonkét jelentkezőből választhattak. A húsz vállalkozó zöme mellékállásban látja el a munkát, heten nyugdíjasok, de valamennyiüknél garancia a segítőkész családi háttér. Porgányi László, a városi tanács műszaki osztályának főkertésze személyesen ismeri a vállalkozókat. Az elmúlt hetekben együtt járták be a várost, négyzetméterre pontosan meghatározták az egy-egy vállalkozóra bízott zöldterületeket, és mindenki tudja, hogy mikor, milyen munkát várnak tőle. Mindazoknak, okik kételkednek az új vállalkozás sikerében, megnyugtató, hogy rendkívül körültekintően határozták meg a területeken a munka ütemezését. Sőt, a Népfront, a Városszépítő Egyesület, a Vöröskereszt és a városi tanács képviselőiből alakult bizottság döntött arról, mit foglaljanak írásba a vállalkozói szerződésekben. Ezt igazolja a fizetés módja is: évente négy részletben fizet a városi tanács gazdasági és műszaki ellátó szervezete, s ami rendkívül fontos, az elvégzett munkák után. Egy- egy területet meghatározott összegért vállal a parkgondozó, ennek három százalékát kapja január-februárra, ekkor a legkevesebb a munka, március- áprilisra hét, májustól júliusig tíz, augusztustól novemberig hét százalékot kap. Decemberben felveheti az összeg huszonöt százalékát, ha a rendszeres ellenőrzések során nem tapasztaltak hiányosságot a munkájában. Az a vállalkozó, aki kifogástalanul dolgozik, előnyben részesül a következő évi szerződés megkötésekor. Van, aki százhúszezer forintot is megkeres, mint parkgondozó kisiparos. A városi tanács azzal is segíti a vállalkozókat, hogy hatvanezer forintig adókedvezményt ad. A vállalkozói szerződések rögzítik azt is, hogy évente plusz-mínusz öt százalékot változhat a területek nagysága, illetve ünnepek előtt a gondozó köteles rendbe tenni a területét. Nem feladata a hóeltakarítás, illetve a parkok játékainak karbantartása. Az élősövények nyírását az egész városban egy vállalkozó végzi, aki hajlandó gépet beszerezni és üzemeltetni erre a célra. Ugyanokkor a városi tanácsnak marad kerete a sétányok burkolatának karbantartására, a játszóterek gondozására és a növények kiültetésére. A következő év a kísérlet éve, akkor dől el a vállalkozás sikere, amire talán garancia, hogy a parkok új gazdái közül már többen decemberben nekiálltak a munkának, mert úgy látják, csak így hozhatjálf rendbe tavaszra az elhanyagolt területeket. S tegyük hozzá a város lakóinak felelőssége nem csökkent, sőt jogszabályban rögzített feladata otthonát és környékét szépíteni, ápolni. Gáldonyi M. — ... jobbra az a kis dombhajlat takar... elölről és hátulról is jöhetnek.. balra száz méterre látod a szomszédod . .. Jó vadászatot! A vadászháztól tizenöten indultunk fel a tető felé, onnan az erdő melletti szántás göröngyein le a Voshídi-gödrökbe. Tíz évvel ezelőtt a viaduktokon át robogtak a vonatok. Most már csak a pillérek árválkodnak, hovatovább megmagyarázhatatlanul magányosan. Ferencz Dénes, a sásdi Pető Népe Vadásztársaság elnöke a felvezetőnk. Le-leállít egy-egy puskást, s ahogy a sor mind mélyebbre ér a csapongó patak mély völgyébe, úgy halkul a hangja. Valahol, talán egészen közel, vaddisznókondák neszeinek a sűrűben. — Fantasztikus érzékük van! — mondja Gondos Gyula, a megye fővadásza, aki vendégként van itt, de — mint minden esetben — szakmai Szemmel is mérlegre teszi: hogyan szervezik a hajtóvadászatot, jók-e a hajtők, van-e elég kutya, fegyelmezetten viselkednek-e a résztvevők. — Megsejtik, hogy valami készül, s hogy a bőrükről van szó. A vaddisznókat szemben nehéz elég ügyesnek, körültekintőnek lennie a vadásznak... Magunkra maradunk. Itt, az erdő mélyében, ahol pedig a meredek oldalú völgy, a magasba szökkenő törzsű fák is felerősítik a hangokat, hihetetlen a csend. Amíg rá nem áll fülünk a „másik világ” megszokott zajairól az erdő zizegő neszére, azt hiszem: közel s távol biztosan nincs egyetlen élőlény sem. Elbambulok, fülelek. Harsogónak tűnik, ahogy Gyula szétkotorja az avart egy fél négyzetméternyi területen — ne ropogjon, ha mozdul. — Azt mondják — támasztja szépmívű puskáját a fatörzshöz —, harmincas kondák is vannak ebben az erdőrészben . . . Hajtóvadászat — Honnan várod őket? — Az előttünk lévő oldalban kell elmenniük. Onnan jön a hajtás — mutat balra —, de ezek hamarabb is megmozdulhatnak. Akár ott is felbukkanhatnak — mutat az ellenkező irányba, ahol a patakvölgy hirtelen kanyarral rejtelmes horhosba tűnik. — Majd meglátjuk... Rágyújtunk, időnk van. A kora reggeli eligazítás jár az eszemben, toporgás a hideg, ám a fellobbanó izgalomtól sűrű félórában, a türelmetlenül C'aholó, pórázon tartott kutyák, az eligazítás végén kalapot emelő vadászvezető és a hasonló tisztelettel válaszoló résztvevők. Arra eszmélek: Gyula vállánál a puska... Felfelé irányul a cső, a szemközti meredek emelkedő éle felé — egy róka oson abba az irányba, ahonnan hajtósort várjuk. Gyönyörű a téli bundája, a vörösesbarna avarba szinte beleolvad, csak farkának világos vége villan a fák szürke törzse között. A fegyver dörrenését várom hunyorgó szemmel. — Csak disznóra és rókára lövünk! — jut eszembe a reggeli eligazítás, de hallgat a puska. — ,Túl közel megy a gerinchez 4- szól hátra csendesen a fővadász —, elszaladhat a golyó ... Itt a husztóti vadászház mögötti nagy területet igyekszik átfogni a hajtás. Beleesik a Vashídi-gödrökön kívül a Szénégetőnek és az Égett-fenyves- nek nevezett rész is. Jó másfélkét órát állunk a fatörzshöz támaszkodva, hallunk is lövéseket innen is, onnan is, fiatal szarvasbikákból álló rúdli vág át mellettünk a völgyön, később három visszafelé tör ki a hajtósoron át a nyugalmasabb részek felé —, de disznó nem kerül a szemünk elé. Halk fütty jelzi, ez a terület lehajtva, indulhatunk vissza. Megint összeáll a puskások sora, a völgy bejáratánál pótkocsis traktor vár bennünket.’ Fülkéjében Lu- czó Mihály, a vadőr, aki annak ellenére is eljött a hajtóvadászatra, hogy egyik lába gipszben van. * A tető felé tartunk. Mint a mesében: itt fenn sápodt, kristályokká fagyott a köd a fákra, centis réteg a gallyakon. Csilingel az erdő. A pótkocsira rakott padokon diskuráló vadászok fehér vaddisznókat emlegetnek. Van itt, a társaság területén kettő is, látták már őket. Makkolni a szabadba vitt házisertések keveredtek vadon élő rokonaikkal. — Esett egy ebben a hajtásban — mondja Ferencz Dénes. — Egy foltos . .. Völgybe ereszkedünk. Megint elfogynak a puskások, minket már a sor elején elállítanak, Gyula itt is eltakarítja az avart, egy ágcsonkra akasztja puskáját. Nem nagyon tetszik neki az első hajtás eredménye, két vagy három disznó esett, gyanítja: a legsűrűbb és a vaddisznók által legkedveltebb részeket kikerülték a hajtők. — Nem igaz, hogy csak eny- nyi volt a területen! Számolom a hajtás megindulását követő lövéseket: kilenc. Nagyon kevés. — Ha egy-egy vadászaton leadott lövések minden negyedikére jut egy disznó, az már nem rossz — mondja a fővadász. A Soma-völgyben állunk. Mindenütt disznótúrások, közöttük sok a friss. Látjuk: a szórókon lévő kukoricát mind megették: A fák törzsein dörgölődz- ködésük sáros nyomai. De itt még róka sem kerül elénk. Rö- videbb ideig is tart a: hajtás, nem sokkal dél után megint a pótkocsin ülünk, elképesztően meredek oldalon vezeti fel gépét Luczó Mihály. Negyed kettő, amikor •— a vadregényes, mély Fekete-völgy felső végén- elfoglaljuk harmadik helyünket. Mögöttünk egy sűrű fenyves, balra sűrű fiatalos — ideális hely ai vaddisznóknak. — Nem létezik, hogy itt nem lövünk — biztatja magát is, engem is Gyula. — Jöhetnek a völgy mindkét peremén, de a mélyéből is ... Keményen ropog az avar, ágak reccsennek. Méq semmit sem látunk, de a zaj közeledik. Biztos, hogy nem egy. hanem több állat iön. Gvula két, tövénél eqvmásba nőtt fatörzs között már a cél felé tartja Mau- seriét. Pór perce elmentek az őzek — az első haitásban is elsőként azok jelentek mea —, utoliára rendszerint a vaddisznók mozdulnak, ilyenkor a váll- gödörben már a puska agyának a helye ... — Szarvastehenek — szisszen Gvula. Három iön felénk, nem sietnek, mellettünk tíz méterre meaállnak, a fővadász „rájuk szól", hogy megtorpanásuk pillanatában fotózhassam a kecses állatokat —. de oly sötét az erdő, hoqy csak a rend kedvéért kattintom el a gépet. Nem sokkal később meaint recseg a sűrű. Talán az eddigi sikertelenségnek köszönhetően nem emeli a fegyverét Gyula. Zöldruhós vadászt látunk felfelbukkanni a törzsek között — elkéoesztő feqvelmezetlen- séa elhagyni a felállítási helyet... A fővadász nem iut szóhoz, csak hátrafordul, feszül arcán a bőr... Aztán ennek a hajtásnak is vége. Ebben sem sok lövés esett. A Ciklén — de nevezik Olaios-pásztának is — megyünk a gyülekezőhelyre, onnan vissza a vadászházba. Jókora négyszöqet zárnak be az udvaron a nagy terítékre számítók máglvái —•, de csak hat disznó és öt róka tetemét viláoítiák meq a fellobbanó lángok. Több mint negyven puskás volt . . . Ehhez igazodik a vadászat végét hozó jelentés is, Ferencz Dénest hallgatja Göndör Gyula. Az első hajtás rendezetlenségének, hanyagságának köszönhető a silány végeredmény. Nem vidám a fővadász hangja, csendben hallgatják a sűrűsödő estben a résztvevők az utolsó mondatot: — Engedélyt adok a terítékbontásra. Mészáros Attila A Fáskertből indultak A Baranya Megyei Tanács mellett működő koordinációs bizottság pályázatot hirdetett olyan tanulmányok Írására, amelyek a Baranya megyei cigánylakosság életét dolgozzák fel. E pályázat legjobb dolgozatait közöljük sorozatunkban. A cigányság beillesztése társadalmunkba 1961-től vált kormányzati szinten is fontos kérdéssé. A negyed százados fejlődés hihetetlen differenciáltságot hozott létre ennek az etnikumnak a soraiban lakóhelyüktől és személyiségüktől függően. A cigány szó ma már végtelenül tarka képet jelent. A korábban megállapított három alapvető feladat: munkába állításuk, megfelelő lakásokba . telepítésük; iskolázásuk és műveltségük emelése általános stratéaiai célok, elengedhetetlen feltételei beilleszkedésüknek, szorosan ösz- szekaacsolódnak, kölcsönösen hatnak egymásra. Mégis, iskoláztatásuk mértéke a legmeghatározóbb. Sásdon ezt ismerték fel időben, s az itt élő cigányok minden vonatkozásban lényegesen az országos átlag előtt járnak. Sásd környékére mór a múlt század elején települtek cigányok az Eszterházyak erdejébe favágásra. Ennek befejezésekor a Fáskertnek nevezett telepük felbomlott, ,s szerte- széledtek. Csak közvetlenül az I. világháború kitörése előtt hozták létre a sásdi erdőben a gálykúti telepet. 1925 után az erdőből az erdőszélre költöztek, a kialakult a még ma is létező telepre. Az erdőbe más vidékről újabb családok érkeztek, s a harmincas években létrehozták a hosszúmezei telepet. Nagyjából ekkor létesültek Varga környékén is a vargapusztai, a hamuházi és a likakaljai telepek. Először az 1955-56-os tanévben sikerült minden cigány tanköteles beiskolázása. Azóta 1984-ig nappali tagozaton 135, dolqozók iskolájában pedig 58 ciaány végezte el az általános iskola 8. osztályát. Közülük többen érettségiztek, ketten főiskolát végeztek, sokan pedig szakképzettséget szereztek. Mindegyik adat kiemelkedően jó, messze túl van az országos átlagon. Az iskolai oktatásukat előkészíti az óvoda. Az országos 50 százalékkal szemben itt 71 százalékuk előzetesen óvodó- t ba járt. A továbblépést szolgálná az óvodai nevelés valamennyi óvodáskorúra való kiterjesztése, a tagozatos osztályokban még nagyobb képviseletük, a középiskolákra, főleg a gimnáziumi továbbtanulásra korán kezdett kiválasztásuk és felkészítésük. Szükséges, hogy felsőbb fokú végzettséget is többen szerezzenek. Munkavállalásuk az átlaghoz viszonyítva jó. Iskolázottságuk révén a társadalmi munkamegosztásban magasabb szinten tudnak részt venni. Időben hangsúlyt kapott munkába állásuk: 1962-ben a 145 munkaképes közül még csak 45-nek volt állandó munkahelye: 1982-ig, 20 év alatt az állandó munkahellyel rendelkezők száma megnégyszereződött. Ma a 460 cigány közül 204 dolgozik, s egy dolgozóra 1,2 eltartott jut az országos 1,6-del szemben. Ennél is jelentősebbnek tartom, hogy a szakmunkások aránya 19,1 százalék az országos 8 százalékkal szemben. A férfiak 44,7 százaléka, a nők 30 százaléka a közeli városokba ingázik. Sásdon sürgősen új munkahelyek kellenének a vonzáskörzethez tartozó négy másik tanács cigányainak munkába állítása végett is. Talán a kevés munkahely okozza, hogy bár 21,7 százaléknak van szakmunkás végzettsége, sokan alacsonyabb munkakörben helyezkednek el. Iskolavégzettségüknek, munkába állásuknak megfelelően az ótlaqosnál jobbak települési, lakás- és egészségügyi viszonyaik is. Az említett öt település közül a hosszúmezei, likakaljai putrik 1969-ben, a vargapusztaiak és hamuházaiak pedig 1974-ben felszámolódtak, csupán Gálykúton laknak még 46- an a korábbi 210 lakosból. A többiek általában Sásdra vagy a társközségekbe költöztek jobb és egészségesebb körülmények közé. Ha lelassulva is, de tovább tart a beköltözkö- dési folyamat, s nemcsak a megmaradt telepről, hanem a rosszabb minőségű társközségi öreg épületekből is Sásdra törekszenek. Jelenleq 33 cigánylakásban van fürdőszoba, 11-ben központi fűtés. A lakások 90 százalékában tv-t, majd mindegyikben rádiót, háromnegyedében mosógépet, több mint a felében hűtőszekrényt találtunk. Egyeseknél színes tévét, zongorát is, a magnó, lemezjátszó, motor és személyautó mellett. A lakások belső állapotát, berendezését figyelembe véve 43-at láttam szépnek vaqv jónak. 33-at elfogadhatónak. de 38-at nagyon gyengének. A ciganylakosság eqyharma- dának életszintie, életmódja azonos a magyarság azonos réteqével, de minteqy 30—40 százaléknál a kultúrálatlan otthoni környezet, az igazi otthon hiánya akadályozza a művelődést, a nagyobb kereseti lehetőséget, tartósítja a nyomort, a régi életmódot, sőt a jövőt is kilátástalanná teszi. Itt a legnagyobb a népességnövekedés. A régi erkölcsök, szokások, gondolkodás, a mának élés, az italozás, a sokszor bűnöző életmód veszélyezteti az utódok jövőjét is. Főleg a telepen, Vargán és Vázsnokon él sok ilyen család. Az ifiúsáavédelemnek főleg a serdülő lányok védelmében, a felelőtlen szülések megakadályozása érdekében határo- zottabbnak kellene lennie. Számarányukhoz kénest növelni kell közvetlen képviseletüket minden szervben, hoay megfelelő képviseletük mellett táiékozottsáauk, feqvel- mük. közéleti felelősségük erősödjön. Van bőven feladat. De ezek megvalósításához ki nem használt tartalék is. E nép — s nemzetünk — jövője sürget, nem tűr tétovázást és kényelmet. Nyáry Gyula nyugdíjas iskolaigazgató HÉTVÉGE 7.
