Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)
1987-01-15 / 14. szám
1987. január 15., csütörtök Dunántait napló 3 A közérdekű bejelentések kezelése A közérdekű bejelentések, javaslatok és panaszok útját követték nyomon a népi ellenőrök a közelmúltban lezárult országos vizsgálatukban, amelynek eredményeit a legutóbbi ülésén vitatta meg a Miniszter- tanács. A népi ellenőrök az elmúlt három év tapasztalatai alapján — helyszíni tájékozódással kiegészítve — azt vizsgálták, hogy miként érvényesülnek a -gyakorlatban a közérdekű beadványok intézéséről 1977-ben alkotott törvény rendelkezései. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnak a vizsgálat eredményeit összegző jelentése megállapítja, hogy a beadványok intézésének gyakorlata jelentősen fejlődött a törvény megalkotása óta. Elsősorban -azoknál a szerveknél, szervezeteknél javult az ügyintézés, amelyek felettes, felügyeleti szervei belső szabályozásban is részletezték a rendelkezésekből adódó tennivalóikat. A kdvező változásokat segítette továbbá, hogy a vizsgált szervek többsége biztosította a gyors, gördülékeny ügyintézés személyi és tárgyi feltételeit. Több helyen — ahol ezt a közérdekű beadványok száma indokolta — csoportra, illetve önálló osztályra bízták a bejelentések, a iavaslatok. és a panaszok intézését. Ugyanakkor a vizsgálat több kedvezőtlen jelenségre, hiányosságra is fényt derített. A népi ellenőrök a többi között egyes eljárásjogi hiányosságokra hívták fel a figyelmet. A tapasztalatok ugyanis azt bizonyították, hogy a bejelentőket és a panaszosokat az esetek csaknem harmadában nem értesítik észrevételeik intézésének állomásairól, s gyakran marad el a táiékoztatós az elhúzódó vizsaálat határideiének módosításáról is. A kellő táiékozta- tás hiányában — még az eavébként ielkiismeretes ügyintézés ellenére is — kedvezőtlen kéo alakul ki a vizsgálatot vénzők munkóiáról. A KNEB jelentése a hiányosságok között említi, hogy a vizsgált szervek döntő többsége nem végez okkutató elemzést a közérdekű bejelentések alapján; elmarad a jelzések átfogó értékelése, feldolgozása. A vizsgálat kitért a névtelen bejelentések értékelésre is. A népi ellenőrök megállapították, hogy az ilyen jellegű beadványok megalapozottsága nem marad el a névvel vállalt jelzéseké mögött. Ezért a jövőben is szükséges ezek ellenőrzése; annál is inkább, mivel a társadalomra nagy veszélyt jelentő ügyek vizsgálata — ilyenkor általában vezető beosztású személyek érintettek — csaknem minden esetben névtelen közérdekű bejelentés alapján kezdődik meg. Mapítiicmy- dijas nővér Bgyütt kell érezni a betegekkel December elsején adták át a Dr. Steinmetz Alapítvány 1986. évi dijait a Baranya Megyei Kárház dolgozóinak. Az odaítélésről az alapítvány kuratóriumán kívül a dolgozók titkos szavazása döntött A harmadik dijat Dombai Antalné, a kórház fertőző osztályának osztályvezető fő- nővérhelyettese kapta. Az indoklásban az is szerepelt, hogy 1966 óla dolgozik ezen az osztályon és ez idő alatt munkáját mindig lelkiismeretesen és kifogástalanul végezte. — Én még jól ismertem dr. Steinmetz Endre főorvost. Annak idején, amikor jelentkeztem az ápolónőképzőbe, ő vett fel minket. Mindenkivel személyesen elbeszélgetett arról, miért választjuk ezt a szakmát. Akkor még sok jelentkező volt, aki kórházi ápolónő akart lenni, és bizony sokan nem kerültek be az iskolába, akiről úgy gondolták, hogy nem alkalmas. Dombainé szerénységén szelíd erőszakot kellett elkövetni, hogy kötélnek álljon ehhez a beszélgetéshez. — Nem vagyok én olyan személyiség, akiről írni lehetne — mondja —, nem tettem én semmi különöset, csak dolgoztam, ahogy kellett. Erre a díjra sem számítottam, eszembe nem jutott volna, hogy annyi dolgozó közül én számításba jöhetnék. Amikor szóltak, hogy a Fendler főorvos úr hivatott (dr. Fendler Kornél az alapítvány kurátora) megijedtem, mit követhettem el? Persze, hogy most már örülök, a családom is nagyon boldog volt Dombai Antalné tiltakozik, ő nem tett semmi különöset. Valóban. Hisz az számára egészen természetes, hogy mindennap 4 órakor kel fel, hogy ellátja a családot mielőtt munkába indul — asszonylányával, annak férjével, a féléves ikerunokákkal, valamint a férje szüleivel laknak együtt -, hogy 6 órakor már ott van a kórházban, ahol az éjszakástól átveszik az osztályt, hogy a reggeli mosdatásba, betegápolásba besegít — pedig ha jól megnézzük, mint osztályvezető főnővérhelvettesnek, talán ezt nem is kellene -, aztán a betegek előkészítése vizsgálatokra, a vizit, vagyis a napi teendők. — Most már sokkal könnyebb — mondja mosolyogva —, amióta ebben a beosztásban vagyok, egy műszakban dolgozom, előtte három műszakoztam. Az éjszakázás volt néha fárasztó, mert nappal hiába fekszik le az ember, nem lehet úgy pihenni.- Hogyan lett kórházi nővér?- A Leöwey Gimnáziumban érettségiztem. Pedagógus szerettem volna lenni, de aztán mésképp alakultak a dolgok, férjhez mentem és megszültem az első lányom. Itt álltam érettségivel, de se állásom, se szakmám nem volt. Ekkor, 1965-ben jöttem dolgozni a Megyei Kórházba, és elvégeztem a munka mellett a 3 éves ápolónőképzőt. Ide a fertőző osztályra 1966-ban kerültem, azóta itt vagyok. És meg kell mondanom, nem bántam meg, hogy így alakult, nagyon szeretem ezt csinálni. Nagyon jól érzem itt magam, annak ellenére, hogy korszerűnek egyáltalán nem mondható ez az osztály, sok problémánk is van emiatt, de én mindenkit szeretek. — Mosf, amikor azt hallani, hogy ebben a szakmában sok a pályaelhagyó, magát mi tartotta itt húsz évig ilyen nehéz osztályon? — Most azt várja, hogy megfogalmazzam, szépeket mondjak, miért szeretem? Nem tudom. Szeretem. Szeretek segíteni embereken. Nehéz szakma ez, de mégis szép, minden nehézségével, csúnyaságával együtt. Csak az tudja ezt jól csinálni, aki együtt tud érezni a betegekkel, aki megérti mit jelent ide bekerülni tele félelemmel, szorongásokkal. Aki erre az együttérzésre nem képes, jobb is, ha más pályát választ, úgysem tudja ezt csinálni. Persze ez az együttérzésünk sokszor igen mély lelki nyomokat hagy. Feküdt itt nemrég egy fiatalasszony. Szép volt, aranyos volt és két pici gyereke volt, akiket állandóan emlegetett, mutogatta a fényképeiket. És tudtuk, hogy meg fog halni. Ezt sok évi rutin utón se lehet megszokni. Szerencsére örömök is érnek bennünket. Egy fiatalember például a közelmúltban olyan tünetekkel került hozzánk, hogy mindenki a legrosszabbra gondolt Naponta szorongva lestük, hogy a vizsgálatra elküldött anyagok eredményei mit mondanak. És amikor megjött, hogy minden negatív, olyan megkönnyebbülést éreztem, mintha családtagról lett volna szó. Pedeig én ezt az embert előtte sohase Játtam. Amikor arról faggattam, mik a tervei, mit szeretne elérni, elmondta: egész életükben mindig spórolni kellett. Először a szövetkezeti lakásra, aztán, amikor megszületett a második gyerek és a szülőkkel is össze akartak költözni, spóroltak egy házra. Kocsijuk nincs, a kocsi ára mindig másra kellett. Az első vágya, hogy a gyerekei - a kisebbik is, aki még csak 12 éves - egyenesbe kerüljenek, aztán, ha ez meglesz, talán majd valamikor sor kerülhet egy kis utazásra. Sarok Zsuzsa Lelki beszélgetések Mindenki piál? avagy az önigazolás kelepcéje (2.) Az alkohol nálunk tagadhatatlanul a kultúrateremtés eszköze. Szeszesital nélkül nincs keresztelő, s esküvő, nincs születés- és névnap, nem képzelhető el disznóvágás, szilveszter, karnevál, fesztivál, vásár és bármiféle egyéb valódi ünneplés sem. A borivás alkotóeleme az egyházi szertartásrendnek, s sokáig hozzátartozott az állami, társadalmi intézmények protokolljához is. Ebből voltaképpen még nem lenne jelentősebb egészségkárosodás — ha most nem számítjuk azokat, akiknek állandóan lehetőségük van az ünneplésre, vagy éppen ez a feladatuk, és azokat, akik le- részegednek az ünneplések során. Azonban az alkohol nagyon gyakran része a mindennapoknak, elsősorban a szabadidő eltöltésének is. Dacára annak, hogy sokan magányosan iszogatnak, a kocsma a hétköznapok egyik igen tipikus és népszerű színhelye. A kocsmában ki lehet kapcsolódni, el lehet húzódni és félre lehet vonulni a napi- gondok hatómezejétől. A pohárürítgeté- sekkel párhuzamosan ki lehet üríteni, vagy legalább el lehet napolni a foglalkozást azokkal a nehézségekkel, amelyektől egyébként szenvedünk, mint ahogy kiüríthetjük a kikapcsolódásra szánt időt is. Az alkohol hatására fokozódhat a szociális hatalomérzés, csökkenhet a hiány és tehetetlenség érzése, olajozottabbá válhat a társalgás. nagyobb teret kaphat a tréfálkozás, bohóckodás stb. Mindezekre az előnyökre találóan utal az az ismert szlogen, mely szerint „a munkahely nem kocsma, hogy mindig ott legvünk". Szemben a munkahellyel, ahol manapság semmiképpen nem osztanak szét, még „védőital" címén sem, szeszesitalt a dolgozók között, a kocsmai alkoholizálás képes úgy átvarázsolni a világot, hogy közben semmit sem kell tenni azért, hogy az valóban más legyen. Ám az alkohol, ahogy nem gyógyszer, úgy nem is varázsszer. Ellenkezőleg. Az alkohol egyike azoknak a tényezőknek, amelyek a magyar lakosság várható élettartamát a leginkább megrövidítik. A szeszfogyasztás ott áll a mójzsugoro- dás, a koszorúérbetegségek, a szívizomelfajulás, a hasnyálmi- rigygyulladás, a gyomorfekély, egyes cukorbetegség és rákféleségek, s a balesetek számottevő hányadának kórhátterében. Erről azonban nem szólnak közmondások, ezeket az ada4 kiszolgálásra helyezik a hangsúlyt Szervezettebb áruszállítás Tehergépkocsik URH-val Január elsejével az összehangoltabb és eredményesebb piaci munka érdekében korszerűsítette áruforgalmi tevékenységét a Pannon Volán. A vállalat eddig három önálló gazdálkodó egységével bonyolította le a különféle teherforgalmi Feladatokat, saját szervezettel, eszközökkel. Ez a felállás mindinkább a hatékony szolgáltatás gátjává vált, s a vállalat gazdasági érdekeit sem segítette. Jgyanis mindhárom egység oglalkozott teherforgalommal, darabáruszállítással, tehertaxi- /al, így gyakori volt például a jórhuzamos tevékenység, a izállítókapacitások nem éssze- ű kihasználása. A centralizáció eredménye- cént létrejött új áruforgalmi igazgatóság keretében működik ezután a lakosságszolgáltatási és szállítmányozási üzem, a távolsági és tömegárufuvarozási üzem, valamint az előkészítést és karbantartást végző műszaki üzem. Az összevonás bizonyos előnyei mór most is vitathatatlanok: az új üzemigazgatóság kevesebb dolgozóval látja el feladatait, mint ahányon korábban az egységeknél külön-külön tevékenykedtek, a gépjárműparkot célszerűbben hasznosíthatják, egyszerűsödött és áttekinthetőbb lett az elszámolási rendszer, kevesebb az irányítási szint. A tervek között szerepel, hogy a lakosság fuvarozási igényeinek szélesebb körben, magasabb színvonalon tesznek eleget, a Pannon Volán ezt alapvetően fontos feladatának tartja. Érdemes megemlíteni, hogy a kiszolgálás érdekében bizonyos áruk raktározásával is foglalkoznak majd, a szervezettebb fuvarozás érdekében a tehergépkocsik egy részét URH-készülékkel szerelik fel, s arra is vállalkoznak, hogy a megrendelő által megjelölt napon és időben plusz—mínusz két óra eltéréssel házhoz szállítják az árut. (Tehát nem kell egész nap lesni a teherautót, hogy mikor jön). A vállalat vezetői azt várják, hogy növekszik a tehertaxi kihasználtsága, a hagyományos darabáruszállítás visszaesését szállítmányozási tevékenységgel, intenzívebb, vasúthoz kapA Volán Vállalat főmenetirányitója a Bolgár Néphadsereg útján csolódó munkával pótolják, s szik a Pannon Volán. Hogyan hogy csökkennek a kár- és bír- sikerül ez? Erre a kérdésre az sógjellegű költségek. elkövetkezendő hónapok váÚgy tűnik, a kialakult ver- laszt adnak, senyhelyzetre reagálni igyek- R. N. tokot nem foglalják rigmusokba, s főleg nem faragnak belőlük kocsmai mondókákat. Az alkoholizálásnak egyelőre nincsenek valóban hatékony kulturális fékei, vészjelzői. Annak, aki az alkoholizmus és az azt gyakran kísérő társadalmi lecsúszás lejtőjére kerül, nincs irigylésre méltó helyzete, hiszen úgy érezheti, szinte minden jóról le kell mondania akkor, ha lemond a szeszesitalok fogyasztásáról. Ráadásul azt gondolhatja, kevés sefítséget várhat egy esetleges józan életforma kialakításához. Annál jobban félhet viszont attól, hogy majd megjegyzéseket tesznek rá: „nem is csoda, hogy nem iszol, érződik még rajtad a tejszag.’’ A problémás ivó, a nagyivó, illetve az alkoholbeteg, ha nem szánja rá magát arra, hogy megszabaduljon az italtól, vagy erre képtelen, okkor önértékelésének, önbecsülésének megőrzése érdekében előbb-utóbb kénytelen lesz magatartására különféle magyarázatokat, ésszerűsítő igazolásokat keresni. Eleinte csak a hozzátartozók, munkatársak figyelmeztetését fogadja csodálkozva, miközben italfogyasztását önmaga előtt is kicsinyíti, bagatellizálja. A tények sajátos torzításával, átértékelésével, hogy bizonyítsa, ő nem alkoholista, a múltból csakis arra akar és fog emlékezni, amikor éppen nem ivott. Ugyanakkor fokozottan figyeli a nála is többet ivókat, s nagyon szívesen példálózik az italozó vezetők részegeskedésével. Saját alkoholizálását a rájuk való hivatkozásban látja igazolva. Majd, új bizonyítékok után nézve, leitat másokat, akit csak tud, mondván: „ők az alkoholisták, nem én". Amikor aztán a problématagadásnak és -elhárításnak ezek a lehetőségei elégtelenné válnak, a valódi szükséglet, az alkohol- fogyasztás leplezésére, létrejön egy magyarázó és alibi-rendszer. Az „iszom, mint minden más ember" és a „víztől különben is csak kólikát lehet kapni” elvek jegyében mindig lesz hathatós érv arra, hogy most éppen miért kell inni. Később az alkoholfogyasztás az életstílus „rangjára" emelkedhet. Eleinte, egy-egy tivornya után megfogadja: „ez volt az utolsó". Rosszabb, amikor már csak úgy fogalmaz: „ez lesz majd az utolsó". Miután a valóságos folyamat, az erkölcsi, anyagi és társadalmi mélypont felé haladás és a szavak káprázatos műrepülését bemutató magyarázkodás között egyre nagyobb lesz a szakadék, végtére semmiféle ésszerűsítő igazolás nem lesz tovább tartható. Ekkor következik be a magyarázatok lelepleződése, s egyúttal az egyéni csőd felfogása, megélése. Ez a periódus az alkoholbeteg életében nagyon válságos, mivel önbecsülését elvesztve, teljesen kicsúszik alóla a talaj. Ilyenkor rendkívül nagy szüksége van a segítségre, hiszen e krízisben mindenképpen újféle probléma-érzékelésre és megoldásra kell találnia. Természetesen jobb lett volna számára a korábban jövő segítség. Abban az időszakban, amikor még az említett lelki védekező mechanizmusok bevetése nélkül is zavartalanul ihatott. Ezek a mechanizmusok miközben egyrészt a felszínen és kifelé átmeneti védelmet, egyensúlyban maradást biztosítanak, más oldalról elősegítik a sze- mélyiséa már amúgy is kikezdett mélyszerkezeti hatóerőinek kimerülését. Hogy az egészségügy és az egészségpolitika mit tehet ezen a téren — ez a kérdés lesz a következő írásunk tárgya. KeJemen Gábor dr.
