Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)
1986-12-12 / 341. szám
A tartalomból: Megszüntették az import ólat tüzelését (2. oldal) * műit heti 15-000 tapasztalatai Lakásépítési gondok (3. oldal) (3. oldal) Jövőt alapozó felelősséggel Idén a korábbi évekhez képest nagyobb figyelmet, nyilvánosságot kaptak az út. törőmozgalom eseményei. Az úttörőszövetség 40. születésnapja nemcsak a mai gyerekek, hanem sok felnőtt ünnepe is volt; azoké, akik szívesen emlékeznek vissza első mozgalmi élményeikre, s azoké, akik ma is szervezői, segítői a gyerekek közösségeinek. Az ünnep arra is újból felhívta a figyelmet: a gyerekek mozgalma fontos és rangos helyet foglal el társadalmunkban. Ez a megítélés ösztönöz bennünket arra, hogy rendszeresen elemezzük a társadalmi folyamatok közvetlen és közvetett hatását a gyerekekre, s ennek ismeretében fogalmazzuk meg feladatainkat, pontosítsuk az úttörőmozgalom funkcióit, a jövő nemzedékek életében betöltendő helyét. Különösen aktuális ezeknek a tennivalóknak az elvégzése most, amikor országos konferenciára készül mozgalmunk, amelyen az úttörővezetők megvitatják: hol tartunk céljaink megvalósulásában, milyen teendőink vannak a gyerekek érdekeit, nevelését szolgáló munkánkban. * Olyan úttörőmozgalom mellett köteleztük el magunkat, amely nagyobb teret, vonzóbb programot kínál a gyerekeknek, jobban épít aktivitásukra, amely bővíti társadalmi kapcsolatait, s amelyben mind több gyerekszerető felnőtt talál feladatot. Ezt a programot kívánjuk továbbra is folytatni. Munkánkat növekvő társadalmi figyelem kíséri, s úttörőcsapataink is fokozódó aktivitással vesznek részt lakóhelyük életében. Pedagógus úttörővezetőink áldozatkész tevékenysége mellett egyre jobban számíthatunk a szülők, a nyugdíjasok, a fegyveres alakulatok, az üzemek, intézmények részvételére mindennapi munkánkban, a gyerekek közösségeiben. Gyerekszerelő felnőttekre, akik érdeklődési körüknek, szakmájuknak megfelelően vállalnak időszakos vagy rendszeres feladatot. Közösségeink továbbra is a lakóhelyi közélet aktív és hasznos résztvevői szeretnének lenni. Hiszen a gyerekek társadalmi gyakorlatra való felkészítése egész társadalmunk jövőt alapozó közös felelőssége, s nem mehet végbe másként, csak ha- életkoruknak megfelelően — részesei, formálói lehetnek hétköznapjainknak. A családokkal, az iskolával, a közvetlen társadalmi környezettel való összehangolt nevelőmunka szervezésére csak a nagy önállósággal rendelkező úttörőcsapat képes. A gyerekek igényeinek Ismeretében az úttörőcsapatban jöhet létre olyan tevékenységrendszer, amelyben ■mindén gyerek érdekes programot, vonzó elfoglaltságot találhat. Munkánkat jelentősen be- ' tolyásalja a szeptemberben életbe lépett oktatási törvény. Az úttörőszövetség felelős részt vállalt kimunkálásában, s közreműködik a nevelés-oktatás fejlesztési folyamatában. Fejlődésünk egyik fontos feltételének tekintjük, hogy az úttörőcsapatok döntő többségének otthont adó iskolák belső légköre javuljon, működése nyitottabb, demokratikusabb legyen. Olyan nagy tradíciókkal rendelkező szervezet esetében, mint amilyen az úttörőszövetség, jogos az az igény, hogy őrizze hagyományait és ezzel egyidejűleg legyen képes a megújulásra, a megváltozott körülményekhez való igazodásra. Mozgalmunk megoldandó feladatai természetesen nem választhatók el mindazoktól a tennivalóktól, amelyek a gazdaságban, a kultúrában, a nevelés-oktatásban, a mindennapi érintkezésben valamennyiünkre várnak. Éppen ezért tartjuk fontos feladatunknak, hogy nagyobb részt vállaljunk egy fizikailag és szellemileg teherbíróbb gyerékkorosztály nevelésében. Többet kell tennünk az egészséges életmód megalapozásában, a közösségi együttélés, az együttműködés készségeinek elsajátításában. Több lehetőséget keli teremtenünk arra, hogy a gyerekek megmutathassák, mire képesek az értékteremtő munkában, a művészeti alkotásokban, a sportban, saját életük szervezésében. Nagyobb megbecsülést kell adnunk azoknak a fiataloknak és felnőtteknek, akik önként, szívesen és hozzáértéssel segítik a gyerekek közösségeit. Tennivalóink jobb elvégzése érdekében kívánjuk megújítani szervezetünk alapdokumentumait, kibocsátani új alapszabályunkat. Ez hozzásegít bennünket ahhoz, hogy eszközeink még inkább összhangba kerüljenek átfogó törekvéseinkkel. Azzal a felelősséggel dolgozunk, hogy tudjuk: munkánkról nap mint nap véleményt mondanak a szülők, a pedagógusok, a felnőttek. De számunkra a döntő minősítés a gyerekeké. Az ő ítéletük persze sokszor nem szavakban fogalmazódik meg, hanem abban, hogy szivesen vannak-e az úttörő- közösségekben, hogy az együttlét, az együttes tévé- . kenység iránti vágyukat kielégítik-e az úttörő keretek, hogy tettrekészségüket képesek vagyunk-e hasznos célokra szervezni. Ennek a felelősségnek a jegyében tanácskozik Salgótarjánban az úttörővezetők IX. országos konferenciája. Friss Péter, a Magyar Úttörők Szövetsége ti lká ra Műismeret, életrajzi kérdések A II. sz. Gyakorló Ált. Iskola csapata Fotó: Proksza László Szovjet—iráni megbeszélések Elégedetten nyilatkozott az iráni vezetőkkel folytatott megbeszéléseiről Konsztantyin Ka- tusev, a Külgazdasági Kapcsolatok Szovjet Állami Bizottságának elnöke, aki hétfő óta küldöttség élén Teheránban tartózkodik. Katusevet szerdán fogadta Ali Hamenei iráni elnök. Az ÍRNA iráni hírügynökség jelentése sszerint a szovjet politikus a találkozó után kijelen, tette, hogy ,,a politikai és gazdasági kérdésekről folytatott tárgyalások eredményesek és építő jellegűek voltak”. Moszkva „nagy jelentőséget tulajdonít a kapcsolatok minden területen történő javításának" — idézi az ÍRNA Katusevet. Hamenei a találkozón ugyancsak azt hangoztatta, hogy a kapcsolatokat „amennyire csak lehetséges, javítani keH”. Fiatal Liszt-kutatók vetélkedője A győztes csapat NDK*ba utazik Idén az egész országban, korosztályra való tekintet nélkül, mindenki tisztelettel emlékezett meg Liszt Ferenc születésének és halálának évfordulójáról. Koszorúkat helyeztek el szobrainál, emléktábláinál, kiállítások mutatták be életét, számos koncerten szerepeltek művei, különböző pályázatokat írtak ki emlékének adózva. A tiszteletadás e legutóbbi formáját választotta a JPTE 2. sz. Gyakorló Általános Iskola, amikor a korábbi Bartók-évfor- dulóra kiírt vetélkedőjéhez hasonlóan, a Magyar Úttörők. Szövetsége városi elnökségének, valamint a Janus Pannonius Tudományegyetem ének-zene tanszékének támogatásával Lisztvetélkedőt hirdetett meg általános iskolásoknak. A zeneszerző életével és műveivel kapcsolatos szellemi versenyre végül is Pécs számos általános iskolájából 24 csapat jelentkezett. Két elődöntő után nyolc csapat jutott a vetélkedő fináléjába; három a Mátyás király Üti Általános Iskolából, kettő a 2. sz. Gyakorló Általános Iskolából, és egy-egy a Jókai, a Bártfa és az-Egyetem Utcai Általános Iskolából. Tegnap délután az úttörőházban a döntő két feladatot állított a versenyzők elé. Először húsz Liszt-művet kellett hallás után felismerni. Ehhez a feladathoz a gyerekek előzetesen mintegy háromórányi zenei anyagot kaptak segédanyagként. Az anyag tartalmazta mind a húsz kérdezett művet. A sikeres megoldást nehezítette viszont, hogy volt olyan darab, amelyből két különböző részletet is fel kellett ismerni. A csapatok az első fordulóban szépen helytálltak, csoportonként 16 és 19 volt a helyes találatok száma. A második, a szóbeli feladat következett. Nyolc, Liszttel kapcsolatos téma közül húztak a tanulók és rövid felkészülés után 5-6 percben előadták mindazt, amit tételükről tudtak. Nagyon szép feleletek hangzottak el a zeneszerző zongoraművészetéről, közéleti tevékenységéről, magyarságáról és egyéb témákról is. A zsűrinek, melynek tagjai Kircsi László főiskolai docens, Dobók Pál egyetemi docens, Kanizsainé Madari Melinda egyetemi adjunktus és Horzsa Gábor, az úttörőszövetség városi elnökségének titkára voltak, nehéz dolga volt az értékelésnél. Végül a szoros küzdelemben kialakult holtversenyeket villámkérdésekkel döntötték el, és így született meg a következő végeredmény. Első lett, és jutalomutazást nyert az NDK-ba a Bártfa Utcai Általános Iskola csapata. A második és harmadik helyen a 2. sz. Gyakorló Általános Iskola második és első csapata végzett, ők a nyáron Zánkára és Csillebércre utazhatnak. A többi csapat könyvjutalmat kapott. A vetélkedő végén Dobók Pál a következő szavakkal búcsúzott a versenyzőktől:- Úgy gondolom, hogy akik részt vettek a vetélkedőn, olyan érték birtokába jutottak, ami egész életükben elkíséri őket és kedves lesz számukra. | Kaszás E. Dél-csendesóceáni atomfegyvermentes övezet Csütörtökön életbe lépett az a nemzetközi szerződés, amelynek aláirói atomfegyvermentes övezetté nyilvánították a Csendes-óceán déli térségét. A szerződés megkötését tavaly indítványozta Ausztrália, a térség államainak a Cook-szige- teken tartott találkozóján. Az elfogadott szöveget már nyolc állam ratifikálta. Ezek: Ausztrália, a Cook-szigetek, a Fidzsi-szigetek, Kiribati, Új- Zélcnd, Niue, Tuvalu és Nyu- gat-Szamoa. További két ország - Nauru és Pápua Üj- Guinea — aláírta, de még nem ratifikálta. A dél-csendes-óceá- ni fórum három országának — Tongának, a Salamon-szige- teknek és Vanuatunak — az aláírása egyelőre várat magára. A szerződés természetesen csak az aláírókat kötelezi. Ezért a fórum résztvevői felkérték az öt atomhatalmat, hogy írják alá az atomfegyvermentes övezet megteremtéséről szóló jegyzőkönyvet. A Szovjetunió, az Egyesült Álla. mok, Nagy-Britannia és Kína jelezte, hogy hajlandó aláírni a jegyzőkönyvet, Franciaország azonban megtagadta ezt. A Mecseki Szénbányák központi gépüzemének szakemberei többféle vasszerkezetet gyártanak a megrendelőknek. Képünkön: Mindszentgodisára, a termelőszövetkezet gatterüzemébe farönktovábbitó berendezést készítenek. Fotó: Kóródi Gábor