Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)
1986-12-07 / 336. szám
Teremben az NB l-es labdarúgócsapatok Pécsett: a Dunaújváros, a Haladás, a PHSC és a Videoton Toma, a PMSC és az eddigi tornák egyik legjobbja, így büntette 7 méteresből a zalaegerszegi Balázst. Pécsi MSC: A bronzérem kötelezi a csapatot Pécsett, a városi sportcsarnokban o hét végén harmadszor szerelik fel a teremlabdarúgótornák palánkjait, hogy megfelelően előkészített terep várja majd az MLSZ NB l-es csapatok részére kiírt teremlabdarúgó-torna résztvevőit. Mint ismeretes, a ZTE—Haladás után történtek miatt megváltozott a csoport beosztása, így a következő négy együttest láthatja a pécsi közönség: Haladás, Videoton, Dunaújváros és^ természetesen a házigazda PMSC gárdáját. A pécsiek az első hazai selejtezőn büntetőrúgásokkal szorultak a második helyre a ZTE mögött. Tavaly ritkán látható csatákban utasították maguk mögé a selejtező csoport többi tagját, hogy az országos döntőben bronzéremmel tegyenek pontot a szép őszi szereplésükre, no és hogy előkészítsék a szabadtéri ezüstérmet. Miként várják a szombaton és vasárnap lebonyolítandó tornát? - kérdeztük Garami József mesteredzőtől. — Mindenképpen szeretnénk folytatni a szép hagyományt, még akkor is, ha a régi teremspecialistáink közül néhányon már nem állnak rendelkezésünkre, minthogy sérülések miatt kétséges, Torna, Lutz és Lovász játéka is. Az ő szereplésükről az orvosi vélemény dönt. Amennyiben pihenést írnak ki nekik, akkor legfeljebb a lelátóról segíthetik társaikat. — Tavaly bronzérmes volt az együttes . ..- A tavalyi harmadik helyünk valóban kötelez bennünket, mint ahogy arra biztatnak majd a szurkolók is. Részünkről mindent megteszünk, hogy a legjobbak csoportjában folytathassuk a szereplést, lévén, hogy idén a további helyosztókat is megtartják.- A tavalyi bajnok Tatabányai Bányász helyett a Haladást osztották Pécsre.- Miskolcon csak büntetőkkel kerekedtek fölénk, most itt lett volna a visszavágás lehetősége. Remélem, majd Zalaegerszegen bepótolhatjuk. Persze ez nem azt jelenti, hogy máris túl vagyunk a Videotonon, a Haladáson és a Dunaújvároson. — Miként készülnek a tornára? — Minden lehetőséget igyekszünk kihasználni, amit a saját pálya, azaz a terem számunkra biztosít. A többit majd a csarnokban. Kapu László Haladás: Az új helyszínen sem adják föl A közismert és sajnálatos zalaegerszegi tragédia miatt - melyben a szombathelyi szurkolóknak is közvetett szerepük volt - a Haladás VSE NB l-es labdarúgócsapata nem a kisorsolt helyszínen és ellenfelekkel vesz részt az idei teremlabdarúgó tornán. A zalai fővárosnál jóval messzebb, más környezetben keli megmutatnia a zöld-fehér gárdának, hogy kiváló nagypályás sikereit kispályán is képes megismételni. Rátkai László vezető edzőt a szokásos rejtekhelyen, Vas- egerszegen értük el, s a teremtornára történő felkészülésről, a várható szereplésről faggattuk.- Hogyan fogadta az egyesület, hogy más lesz a helyszín és mások lesznek az ellenfelek? — Nem nagy örömmel. Az előzetes hírekkel ellentétben mi nem kértük a helyszín megváltoztatását, hiszen nem találtunk különösebb okot rá. Számunkra a pécsi csoportba való átsorolás több hátrányt is jelent.- Hallhatnánk valamit a lelkészülésröl? — Hétfőtől kezdve a Haladás munkacsarnokában készülünk a pécsi megméretésre. Sajnos, 6 sérültünk valószínűleg nem épül fel a torna kezdetéig. Úgy érzem, hogy ebben a csoportban kiegyensúlyozottabb a mezőny, mint a zalaegerszegiben, és erősebbek is az ellenfelek. — Kik alkotják majd a kispályás csapatot?- Az első sor csapata adott: Hegedűs - Görög, Papp, Sza- lay, Illés. Rajtuk kívül még várhatóan Marton, Schőffer, Topor, Elekes és a két Vörös is játéklehetőséget kap.- Mit vár az idei terem- labdarúgó tornától?- Tavaly Zalaegerszegen a második helyet szereztük meg, sajnos nem' jutottunk tovább. Most szeretnénk minden mérkőzésen tisztesen helytállni, ha a további eredmények nekünk kedveznek, csoportelsők lenni. Lendvai Emil Dunaújváros: „Talánapalánkez úttal velünk lesz” Elkeseredett hangulat uralkodik a Dunaújvárosi Kohász labdarúgóinak házatáján. A vasgyári együttes sereghajtóként várja az őszi forduló befejezését. Dunaújváros labdarúgói ezúttal vesznek részt először jelentős teremtornán, ahol a nagypályákról is ismert riválisokkal kell megmérkőzniük. — Jelenlegi szomorú helyzetünkben remélhetően felüdülés lesz a pécsi teremtorna, amely segítheti a csapat idegfeszültségének feloldását. Természetesen ezen kívül alkalmas az alapozás előtti fizikai állóképesség átmentésére is - nyilatkozta Kovács András vezető edző. — Vagyis a helyezés kevésbé fontos? — Egyáltalán nem. Jómagam is fociztam időnként teremben, az öregek között. Andriska, Mihály, Csepecz és a többiek is „vérre menő" csatákat vívtunk. A mai fiatal gárda szintén szeretne jól szerepelni, hiszen ez verseny. Néhány évvel ezelőtt az- NDK-ban, Cottbus- ban, majd Hódmezővásárhelyen is nyertünk tornát. Az akkori együttesből egy-kettő még ma is megtalálható a csapatban.- Miként készülnek a pécsi versenyre?- Mivel Dunaújvárosban nincs még sportcsarnok, ezért a héten kétszer Százhalombattán gyakorolunk. Erre nagy szükségünk lesz, mivel ellenfeleink teremspecialisták.- Kiket küld a palánkok közé?- Sajnos, többen sérültek. Az biztos, hogy a technikás, mozgékony, fifíkás játékosok érzik majd jól magukat a teremben.- Milyenek a Kohász esélyei?- Magam is kíváncsi vagyok rá, mire lesz képes az együttes. A teremfoci merőben más, mint a nagypályás labdarúgás. Tehát az esélyek sem egyeznek az NB I. tabella papírformájával. Szeretnénk a szomorú bajnoki szereplésünket Pécsen feledtetni. A szerencse sokszor elpártolt tőlünk, talán a palánk ezúttal velünk lesz. Jankó Árpád Videoton: Szólisták kerestetnek Fehérváron A 70-es évek végén a Videoton volt Magyarországon a teremfoci koronázatlan királya. Hat éven belül négyszer lett első a Képes Sport Kupában, és a fehérváriak ötletgazdag, látványos játéka nemcsak a Videoton, szurkolóknak tetszett. Sorozatosan Kovács Józsefet választották a Képes Sport tornák legjobb játékosának, de nem a szupertechnikás középhátvéd volt az egyetlen virtuóz labdaművész abban a csapatban. Olyan társai voltok, mint Karsai, Nagy II., Burcsa, Májer és Tieber, mind-mind a kispályás foci specialistái. A mai Videoton legfeljebb igyekezetben veheti fel a versenyt ezzel az álomcsapattal. Más kérdés, hogy tán ennyi is elegendő lehet a jó szerepléshez. Nemcsak Fehérváron, más kluboknál is ritkaságszámba mennek manapság Karsaiékhoz hasonló játékmesterek, A Videoton edzője, Tajti József maga sem tudja, mire lesz képes csapata a teremben. Alig fél éve dolgozik Fehérváron és ezen rövid idő alatt nemigen láthatta játékosait kispályán. Úgy véli, játékosai közül Csongrádi, Horváth, No- vath, Kanyok, Sallói és Vadász felel meg leginkább a követelményeknek. A felsoroltakból csupán azért maradt ki Májer és Wittman, mert sérültek és Pécsett nem játszhatnak. Tajti egyébként hive a teremfocinak. Véleménye szerint megfelelően egészíti ki a nagypályás játékot, és igen alkalmas a közönség szórakoztatására. Szerinte szakmailag is^ hasznos lehet, mert ráébreszti a játékosokat a technikai gyengéikre. A mester elszánt, odaadó játékot ígér a pécsi futballbarátoknak. Azt mondta, hogy a lehető legkomolyabban veszik a tornát, nem kívánják rontani statisztikájukat. A Ferencváros elleni találkozó után négyszer gyakorolnak majd a teremben, ahol különösen a fiatalokra kíváncsi. Pécsett talán a keresett szólisták, Kovács Jó-„ zsef és Karsai utódai is megkerülnek. Posch Ede Foci télen is Szombaton véget ért a labdarúgó NB l-ben is a bajnokság, így legközelebb tavasszal láthatják ismét a csapatokat a szurkolók. Pontosabban, a legjobbak még nem térnek pihenőre, a következő két hétvégén ismét megrendezik a teremtornát. Ezúttal a csoportmérkőzések után nemcsak az első helyezettek folytatják, eldöntik a további helyek sorsát is. A selejtezők négy helyszíne mellett így a második fordulóban lesznek mérkőzések Szolnokon, Százhalombattán és Ajkán is. A dobogós helyekért ezúttal Zalaegerszegen mérkőznek. Első látásra tehát úgy tűnik, rendjén, van minden a teremtorna körül, de az MLSZ még mindig ragaszkodik eredeti elképzeléséhez, amit sokan vitatnak. Úgy tervezték, hogy a rendező városok csapatai — ZTE, DMVSC, PMSC - mindig az első mérkőzést játsszák. A szurkolóknak viszont úgy lenne jobb, ha a hazai csapatok másodikként lépnek pályára minden fordulóban. Ez így van évek óta és ez zel a formával elégedett volt mindenki. A szövetség most szakmai szempontokra hivatkozik. Szerintük a házigazda csapatok máris előnyt élveznek azzal, hogy hazai környezetben mérkőzhetnek és ha másodikként lépnek pólyára, akkor az előző eredmény ismeretében játszhatnak. Igaz, ezt a döntést még a régi MLSZ-vezetés hagyta jóvá, de az új egyelőre elzárkózik a változtatástól. Egy dologról azonban megfeledkeznek, a teremtornán nem a helyezés a döntő, hanem az, hogy tovább tartson a szezon, decemberben is játszhassanak a csapatok és a szurkolóknak is legyen választék az egyébként sport- eseményekben szegény hónapban. így aztán teljesen mindegy, hogy mi volt az adott fordulóban az első mérkőzés eredménye. Ahogy hallom, a rendezők közül a pécsiek kérték az eredeti kiírás megváltoztatását, de az MLSZ eddig nem hagyta jóvá. Ennek ellenére a megyei szövetség közlönyében már módosítva jelent meg a műsor. Nem vagyok híve a fegyelmezetlenségnek, de ha egy döntésről pillanatok alatt kiderül, hogy nem a legszerencsésebb, akkor igenis lépjen önállóan a megyei szövetség. Van még egy vitatott kérdése a teremfocinak. A FIFA azt szeretné, ha nem palánkkal játszanák a mérkőzéseket. Az viszont bebizonyosodott az elmúlt években, ’’hogy palánk mellett sokkal változatosabb, gyorsabb és érdekesebb a mérkőzés. A napokban hallottam, hogy miért ragaszkodik a FIFA ahhoz, hogy ne legyen palánk. Állítólag egy másik szervezet — nagy üzletet látva a teremfociban - riválisként lépett fel és a világ különböző pontjain szervezi a tornákat. Ha viszont a FIFA egyik szakága lehetne a teremfoci, akkor a belőle származó nagy jövedelem a nemzetközi szövetség markát ütné. Nem szeretnék ha a teremfoci kicsúszna a kezükből és ezért szorgalmazzák ők is a különböző tornákat, még a világbajnokságot is. A FIFA viszont úgy képzeli el, hogy a teremfoci a nagypálya kicsinyített mása és így nem lehet palánkat használni. Azt viszont elismerik, hogy a játékot gyorsítani kellene, ezért valószínűleg tilos lesz majd a hazaadás és szóba jött a tiszta játékidő is. Nálunk egyelőre még a régi szabályokkal játsszák, tehát lesz palánk és biztosan jól szórákoznak maid a nézők. Eg y-i ksz- kettő A VDN totótipp- jeit oz 50. játékhét- ré Csitkey Tamás pécsi lakos, az új- mecsekaljai totózó törzstagja állította össze. Az 50. hét tippjei: 1. Hannover—Osnabrück Tipp: 1 2. Bielefeld—Fortuna Köln Tipp: 2 3. Solingen—Stuttg. Kickers Tipp: 2 4. Ascoli—Roma Tipp: x 5. Avellino—Sampdoria Tipp: x 6. Brescia—Empoli Tipp: 1 7. Fiorentina—Internazionale Tipp: * 8. Juventus—Torino Tipp: 1 9. Udinese—Atalanta Tipp: x 10. Verona—Como Tipp: x 11. Catania—Messina Tipp: 1 12. Lecce—Lanerossi Tipp: 1 13. Bari—Cremonese Tipp: x 14. Milan—Napoli Tipp: 1 LEGYEN A MUNKATÁRSUNK! A Baranya Megyei Tejipari Vállalat — átszervezés folytán létesülő — új munkakörökbe felvételre keres: SZÁLLÍTÁSVEZETŐT: feltétel: Közlekedési Főiskola vagy gépjárműtechnikusi végzettség, 5 éves szakirányú gyakorlatGÉPJÁRMŰ ÜGYINTÉZŐT: feltétel: középiskolai érettségi és gépjármű ügyintézői szaktanfolyam. MŰSZAKI ANYAGBESZERZŐT: feltétel: általános gépész, illetve gépjárműtechnikai szakközépiskolai végzettség vagy középiskolai érettségi és műszaki anyagismeretben való jártasság, Hivatásos gépkocsivezetői jogosítvány. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen a vállalat főmérnökénél. Pécs, Tüzér u. 15. Telefon: 13-248, IIMRAnVAB vasárnapi 1