Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)
1986-12-29 / 357. szám
1936. december 29., hétfő Dunántúli napló 5 Fejlettséghez igazodva Az általános iskolát kezdő gyermekek fejlettségéhez, testi és szellemi érettségükhöz jobban igazodó beiskolázási rendszer lép életbe a jövőben. A közoktatásfejlesztési programmal, valamint az oktatási törvény célkitűzéseivel és rendeletéivel összhangban kialakítandó iskolakezdés új vonásairól Kelemen Elemér, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője tájékoztatta Tóvizi Piroskát, az MTI munkatársát. Mint elmondta, e célok valóra váltásának alapvető pedagógiai feltétele, hogy igény szerint minden gyermek részesüljön óvodai nevelésben, hogy tartalmában és módszereiben színvonalasabbá váljon az óvodai nevelési munka, a gyermek folyamatos megfigyelésére alapozva erősödjön a differenciált egyéni bánásmód. A fejlődésbeli problémák korai felismerésével — az orvosok, szülők, nevelési tanácsadók együttműködésével — ugyanis alapvetően megnőhet a kompenzáció esélye is. A gyermekek fejlettség szerinti beiskolázásához nagy segítséget nyújtanak az Országos Pedagógiai Intézet szakmai-módszertani ajánlásai, valamint az a komplex egészségügyi vizsgálat, amely nemcsak a négy és fél, ötéves óvodásokra, hanem az óvodába nem járó gyermekekre is kiterjed majd. A gyermekek testi és szellemi alkalmasságát figyelembe vevő iskolakezdéshez — ennek megállapításához és az ezzel kapcsolatos tanácsi, óvodai és iskolai feladatok ütemezéséhez — a Művelődési Minisztérium szakmai útmutatót ad ki, amely a közeljövőben a Művelődési Közlönyben is megjelenik. A jogszabályok a gyermek beiratásót, megfelelő életkora mellett, a fejlettségét tanúsító szakvéleményhez kötik. E szak- véleményt — amely támaszkodik a rendszeres és kötelező orvosi vizsgálat megállapításaira is — az óvoda állítja ki folyamatos megfigyelés alapján azokról a gyermekekről, akik az adott év szeptember 30-ig töltik be hatodik életévüket. E vélemény javasolhatja a gyermek felvételét az általános iskola első évfolyamába, további egyéves óvodai nevelését, valamint részvételét a nevelési tanácsadó, illetve szakértői bizottság vizsgálatán. A nevelési tanácsadó szakvéleményére van szükség akkor is, ha a szülő nem ért egyet az óvoda véleményezésével, továbbá, ha a gyermek nem járt óvodába. E szakvéleményt nemcsak a szülőknek, hanem az óvodának, illetve a körzeti iskolának is megküldik. A körzeti általános iskola nem utasíthatja el azoknak a felvételét, akiknek beiskolázását az óvoda, illetve a nevelési tanácsadó javasolja függetlenül attól, hogy a gyermek a hatodik életévét az adott év május 31-ig vagy június 1. és december 31. között tölti be. Az új gyakorlat tehát szükségtelenné teszi az iskolák által szervezett úgynevezett iskolaérettségi vizsgálatokat. Malac csak a vendéglátóiparnak Kezdjünk új életeti Szi/veszterezés a televízióval A sportversenyek győztesei a lottósorsoláson Központ: Lvov-Kertváros, Nevelési Központ Lencse, virsli, kocsonyahús A szilveszteri ellátásról Aki újév napján lencsét eszik, tartja a hagyomány az meggazdagszik és szép lesz. Az idei szilveszter előtti ellátás egyáltalán nem szab gátat e tradíció ápolásának: az üzletekben korlátlanul kapható a lencse. A ZÖLDÉRT boltokban, a nagyszemű, világos színű magyar Lenka lencsét árusítják, ebből még raktáron is bőven, 80 mázsányi van, A Baranya Megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat boltjaiban, az ABC-üzletekben is kapható valamennyi magyar lencse, de ezekben az üzletekben — ugyancsak bőséggel - főként a francia tűlencsét lehet megvásárolni. Az évvége másik, szinté elmaradhatatlan étele a virsli, amely legtöbbször éjfél után -kertjl az asztalra, mustárral, tormával — s persze ott a legnagyobb az öröm, ahol sikerült erre az alkalomra bőrös virslit szerezni. Az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat 47 tonna virslit szállít az ünnepre a boltokba; a szállítás tegnap már elkezdődött, s nagy tömegben kerül még ma is az üzletekbe a virsli, mégpedig háromféle. A 47 tonna zöme — úgy 360 mázsa — műbeles virsli lesz, és mint az előző években most is kisebb tételben kerül a pultokra. az emészthető beles, és a juhbeles virsli. Ez a kisebb tétel 110 mázsát jelent. S ezen kívül negyedikként kapható az ÉIeImiszerkereskedelmi Vállalat boltjaiban pécsi, orosházi és szentesi baromfivirsli is. A szerencsét hozó ételek közé tartozik a hagyomány szerint az újévi malacpecsenye is. A Húsipari Vállalat malacot — 50—60-at — ebben az évben a Pécsi Állami Gazdaság közreműködésével csak a Vendéglátó Iparnak szállít. A hentesüzletekbe kerülő malachúst tsz-ektől és áfészektől rendelhetik az üzletek. És végül a kocsonyahús, amely szintén keresett árucikk szilveszter táján: az üzletek rendeléseihez igazodva a kocsonyahúst a kaposvári társvállalat szállítja Pécsre és Baranyába. D. Cs. Gázimport a Szovjetunióból A MINARALIMPEX Külkereskedelmi Vállalat és a SZOJUZ- GAZEXPORT szovjet külkereskedelmi egyesülés vezetői vasárnap Budapesten aláírták az 1987. évi szovjet földgázszállításra vonatkozó szerződést. Ennek értelmében jövőre a korábbi években szállított mennyiségnél több földgáz érkezik Magyarországra a Szovjetunióból a Testvériség gázvezeték rendszeren, s így a hazai gázfelhasználás 40 százalékát fedezi. Az 1975-ben kezdődött szállítások révén, az új szerződéssel együtt már 35 milliárd köbméter szovjet földgáz érkezik hazánkba. A Pécsi Sütőipari Vállalat cukrászüzemében is készülnek a szilveszterre A Magyar Televízió most, az óévbúcsúztató és újévköszöntő műsorának összeállításához az ország lakosságának segítségét, ötleteit is kérte. Mivel mindenki szereti azokat a műsorokat, ahol a néző, a közönség is szereplő lehet — úgy döntöttek, hogy oz év utolsó napján hasonlót szerveznek. Ebbe az összeállításba a körzeti televízió Gázrobbanás Szilveszteri trombiták, papírdíszek Büntetik az engedély nélkülieket A szilveszteri hangulat elképzelhetetlen a papírálarcok, kalapok, trombiták nélkül, melyeket eddig a papírboltokban vásárolhattak meg az előrelátók. Mától megjelennek az első alkalmi árusok az utcán, a piacokon, ahol sok virágkereskedő is áttér a! konfetti és szerpentin értékesítésére. Szilveszteri kellékek a Kossuth L. utcai papirboltban w Árusítás csak a kijelölt helyeken stúdiók is bekapcsolódnak: rendszeresen jelentkeznek Szegedről és Pécsről, élő adások mellett rögzített anyagokkal. Pécsett december 30-án, a Nevelési Központ úszódájában családi, illetve generációs úszóváltót rendeznek. Várják azokat a három fős csapatokat — 14 éves korig, 14—40 évesig, és azon felül — akik szívesen úsz- szák le a 3x50 méteres távot, tetszőleges úszásnemben. Jelentkezni a verseny napján a helyszínen lehet 15 óráig. A verseny 16 órakor kezdődik. A legsikeresebb váltók közül három csapat, azaz kilenc ember helyet szerez magának a Tv-lot- tósorsolás élő adására. Az év utolsó napján, 31.-én reggel 7 órától lehet jelentkezni a futóversenyre a Nevelési Központ főbejáratával szemben, a kollégium előcsarnokában. Itt lesz a rajt és a cél. A versenyzők jelentkezési lapot és rajtszámot kapnak, amelyet meg kell őrizni -- ez alapján történik annak a 24 szerencsés versenyzőnek a kiválasztása, aki szintén részt vehet a Tv-lottó- sorsolás élő adásán. A futóverseny 9.20 órakor kezdődik, a táv négy kilométer. Az útvonalat Ivov-Kertvárosban jelölik ki: lesz forgalomirányítás és útvonaljelzés is. A „Kezdjünk új életet" sportverseny helyszínein indulás előtt, verseny közben és célba érkezéskor is ad közvetítést a televízió élő, egyenes adásban és felvételről is a budapesti szegedi és pécsi helyszínekről. A nyertesek nevét, akik részt vesznek a lottósorsoláson a Tv 2-es programján 15.30 órai kezdettel ismertetik. A sorsolás 18 órakor kezdődik. A budapesti, szegedi és pécsi nyertesek nemcsak azzal nyernek, hogy bejutottak a jutalomsorsolásra — közülük kerülnek ki azok, akik a különböző vállalatok, cégek — Pécsi Sörgyár, Baranya Megyei Tejipari Vállalat, Baranya Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat ajándékait is elnyerhetik. Ezenkívül sok egyéb látványossággal, rendkívüli szolgáltatásokkal várják az érdeklődőket a pécsi Nevelési Központban a rendezők. Lesz élelmiszervásár, divatbemutató, szalonzenekar vállal szerenádadást a megrendelők kívánsága szerint. És három konflis sétakocsi- káztatia az év utolsó napján a vállalkozó szelleműeket. A. E. Több mint barkácskönyv Szatyor Győző, a sokoldalúságáról ismert pécsi grafikusművész — akinek Kale- vala-illusztrációiról. nemrég adtunk hírt — ezúttal egy szép és hasznos ‘ könyvvel lepte meg a néprajz, a népi faművesség iránt érdeklődő közönséget. A Mezőgazdasági Kiadó gondozásában a napokban jelent meg Faművesség című munkája. Felesleges tán emlékeztetni arra, hogy Szatyor Győző kezemunkáját dicsérik a Tettye játszóterének ötletes gyermekjátékai, a Béke-park faplasztikái, hogy csak a legismertebbeket említsük, jelenleg éppen Hódmezővásárhelyre készít egy fából ácsolt ravatalozót. Könyvében világos rendszerben követi a fa útját az erdőben történt kitermeléstől a. gyakorlati és művészeti célú' feldolgozásáig. E könyvből is megtudhatjuk, hogy a megyék „erdősültsége” szempontjából Baranya a középmezőnyben foglal helyet a maga 23 százalékával. A szerző szakszerűen, de olvasmányos stílusban ismerteti a fafajtákat, a fakitermelés módját és szerszámait, a feldoTgozás szerteágazó lehetőségeit, úgymint: az észté rgályo zást, a kéreg munkákat, a hajlítást, görbítést, ócsolást, a faműves mesterségeket, a hangszerkészítés, a játékfaragás, a fejfák kifaragásának mesterfogásait. Rendkívül hasznos lehet a barkácsolóknak az a fejezet, amelyben Szatyor Győző az egyes fafajták tulajdonságaival foglalkozik: melyik fa mire való, hol tároljuk az anyagot, miképpen szárítsuk, milyen betegségeket lehet rajtuk felismerni? Külön értéke a könyvnek a személyes hangvétel s az a számos illusztráció, amellyel a szerző művét ellátta. Ars poeticának is felfogható, amit a bevezetőben ír: „A faművesség- nek ezer titka és fogása van. A könyv célja, hogy közreadja az .elfeledett' elméleti és gyakorlati ismereteket, hogy értékes hagyományaink hasznos, mindennapi gyakorlattá válhassanak a faművesség területein." H. J. Az elmúlt evek kuszasagaval ellentétben — melyet a lakosság is több ízben szóvá tett — idén az 1986. november 1-jé- vel életbe lépett tanácsi rendelet kikötései szerint működhetnek csak a szilveszteri árusok. Eszerint valamennyiüknek közterülethasználati engedélyt kell kérni a Pécs Városi Tanács V. B. hivatalának műszaki osztályától. Az ezzel járó közterülethasználati díj mellett a rendelet által kijelölt helyeken, meghatározott módon és felelve környezetük tisztaságáért árusíthatnak. A feltételekből kiderül, hogy a helyi rendelet célja az utcák rendjének, tisztaságának megóvása. Ennek érdekében igyekezett a tanács az egyéb árusokat a karácsonyi vásár területére, illetve a Vásárcsarnok keleti részére telepíteni. Idén várhatóan 15—20 engedélyt adnak ki és ott árulják a színes papírdíszeket, sípokat, ördögöket. Az engedély nélkül árusítókat a Közterület Felügyelet helyszíni bírsággal bünteti, vagy szabálysértési eljárást i nd it. N. A. Hét halálos és tizenkét sebesült áldozata van az NSZK egyik legdivatosabb téli üdülőhelyén, Garmisch-Partenkir- chenben szombat délután történt robbanásnak. Az eddigi vizsgálatok megerősítették- azt a korábbi feltételezést, hogy a szerencsétlenséget gázrobbanás okozta. Az áldozatok mindegyikét még nem sikerült azonosítani, de az eltűntek számbavételéből kitűnt, hogy a halottak és sebesültek legtöbbje nyugatnémet állampolgár. Az azonosítást bonyolítja az a körülmény, hogy a robbanás az üdülő úszómedencéjében történt és az áldozatok fürdőruhát viseltek. A garmisch-partenkircheni üdülő a nyugatnémet—osztrák határon található, a Zugspitze hegycsúcs alatt. Felújítását néhány hónapja fejezték be és a szerencsétlenség pillanatában mintegy háromszáz vendég tar- $ tózkodott ott. 7 Az erdőgazdálkodástól a fejfákig Szatyor Győző a famüvességről