Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)
1986-12-24 / 353. szám
IO Dunántúli napló 1986. december 24., szerda Az informatika termelő eszköz Közgazdászhallgatók a számítógép mellett A félévi gyakorlati jegy mel- fé a nagy fehér programozó főnök címet is meg lehetett szerezni. A gyakorlati jegy az indexbe kerül, a Nagy Fehér Programozó Főnök-i elismerést pedig a printer prüttyögi a félév utolsó óráján a Janus Pan n o n u is Tud ományeg yetem Közgazdaságtudományi Karán. Az osztályban, azaz tankörben túlnyomórészt lányok, a kevés fiú közül is elpályázik egy erről a szakról. A lány- többség még akkor is meglepő, ha az egész évfolyamon is hasonló a nemek aránya. Meglepő, mert a középiskolai fakultációkon, szakkörökben alig találni lányt a számítógépek mellett. — A középiskolai számítás- technikai oktatás az egyetemünk szempontjából teljesen m eg b íz h a ta t la n e red m é nyéké t produkál — mondja az egyetemi csoport tanára, Dobay Péter. — Azok, akik, ott „meg- fertőződtek'' az informatikával, azok valószínűleg műszaki egyetemekre vagy reálszakos ' egyetemekre mennek. A hozzánk érkező diákok széles határok között mozgó ismeretekről számolnak be, s így erre nem lehet építeni. Ők önkéntes jelentkezéssel választották ezt a szakot, jelenleg ugyanis nincs megbízható eljárásunk arra, hogy eldöntsük, ki lesz igazán alkalmas informatikai munkára. Ezért az első. félév szoktatás volt, kölcsönös ismerkedés, az érdeklődés felkeltése. ' A félév során a különbségek nem tűntek el, de kétségkívül mérséklődtek. Erről az utolsó előtti órákon írt zárthelyi dolgozatok is vallottak, valamint azok a feladat- megoldások, melyekre egy hónapot kaptak a két-három fős teamek. A félév során minden hallgató tartott kiselőadást; ki a gyerekeknek való LOGO-nyelvről, ki az ötödik generációs komputerekről, ki pedig a csillagháborús terv s zo f tve r- p ro b I émá i ró I. A zárthelyi dolgozatok ha- sond itattok lapunk számítás- technikai versenyeinek feladataihoz, s nem véletlenül: Dobay Péter harmadik éve tevékeny segítője középiskolásoknak megrendezett versenyünknek feladatösszeállítóként, zsűritagként. S a feladatok egyik jellemzője a játékosság, mint ahogy az jellemzi a fiatalok számítástechnikával való ismerkedését általában is. A zárthelyi megírása után a teamek bemutatják programjaikat. Az egyik csoportnak azt kellett megoldania, hogy a számítógép tartsa nyilván az egyetemi utazásokat és tudjon különböző szempontok alapján statisztikákat közölni. A másik csoport azt a feladatot kapta, hogy az egyetemi hallgatók szakdolgozatait katalogizálják a számítógépen. E szakdolgozatokat ugyanis csak név szerint tartják nyilván, a keresés viszont más szempontok, többnyire téma szerint történik. A harmadik feladat megoldása az ország középiskoláit tartja nyilván, s képes arra, hogy borítékokat címezzen meg akár’ az ösz- szesaek, akár csak a girnná- zi um o k nck, sza kkö zé piskóták nők külön-külön. Böbéi Krisztina és Sebestyén Gabriella teamje a számítás- technikai szolgáltatók (hardver, szoftver, kutatás, fejlesztés, gyártó, forgalmazó, karbantartó stb.) számítógépes katalógusát készítette el. Gabriella a tamási gimnáziumban foglalkozott valamelyest programozással, Krisztina érdeklődését viszont más kötötte le a pécsi Leöwey Gimnáziumben. A feladat bemutatóján így Gabi ült a terminál méltóit, s bizonyította, programjuk valóban alkalmas a kata- ligólizáló feladatokra.- A középiskolában még én sem-jutottam elégszer géphez, mert a fiúk lefoglalták azokat. Ezen a VT 20/4-es gépen azonban , öröm dolgozni, komoly programok is futtahatók rajta, nem úgy mint az iskolaszámítógépeken. Maga a programozás nem különösebben érdekel, maga a számítógép adta lehetőségek viszont igen, hiszen, ha közgazdász leszek, sok hasznáj vehetem ■majd. — Én is azért jelentkeztem az informatika szakra — feleli Kriszta, —, mert engem is .az alkalmazás érdekel. De hogy majd el tudjam mondani kívánságaimat egy profi programozónak, ahhoz nekem is 'kell valamennyit konyítanom géphez, programozáshoz egyaránt. A feladatok tesztelése megtörtént, Dobay Péter összeszedi a dokumentációkat. Saját egyetemi élményem jut eszembe: hármas mérőcsoportokat alkottunk mi is egy gyakorlati tárgyból, de az én jegyzőkönyvem rendre eggyel rosz- szabb jegyet kapott, mint társaimé, merhogy csúnyább írással írtam bele ugyanazon adatokat, mint ők.- Holnapig minden csoport, gondolja át, hogy ki mennyit dolgozott a feladatban — mondja, mintegy gondolataimba látva Dobay Péter. — Ugyanis maximum annyiszor öt pontot adok minden csoportnak, ahányon vannak benne, s azon a pontszámon már nektek kell osztozkodnotok az érdemek szerint. A riportert viszont most az érdekli, hogy ez az új szak, az informatikai, hogyan illeszkedik bele a közgazdász-képzésbe? — Az tin forma tik us szakosok — feleli Dobay tanár úr — minden tárgyat a nem szakosokkal azonos óraszámban tanulnak, így tehát teljes értékű közgazdászok lesznek. Az egyik különbség, hogy heti három-négy órában speciális képzést is kapnak, melyből három félév kimondottan a mikro- és nagygépes rendszerek megismerésére fordítódik. A továbbiakban alkalmazási problémák adják a tematikát: géppel támogatott matematikai, számviteli, szövegfeldolgozási, szervezési vagy éppen pénzintézeti kérdéseket ismertetünk. A másik lényeges eltérés, hogy minden módszertani vagy szakmai tárgy oktatója kipróbálhatja informatikai oroszlánkörmeit: előremutató, géppel támogatott gyakorlatokat, eljárásokat mutathat be és taníthat ennek a csoportnak a saját tárgyán belül. Szándékunk szerint tehát az informatika nem különállóan, hanem tantárgyba ágyazott formában jut el a hallgatókhoz, kiknek nyári szakmai gyakorlatait is számítógépes munkahelyeken, számítóközpontokba tervezzük. Azt is reméljük, hogy mire negyedévesek lesznek, értelmes szervezési, termelésprogramozási s egyéb számítógép-alkalmazási feladatokat tudunk adni nekik szakdolgozati téma gyanánt. Másnap, az utolsó órán mindenki megtudja, hogyan sikerült a zárthelyi dolgozata. Ügy tűnik, a teamvezetők ennek figyelembevételével is osztották szét a csoport által kapott pontszámokat. De a tanár szó nélkül elfogadja a felosztást, noha néhányszor csodálkozva vonja össze szemöldökét. Elfogadja, mert hogy kiderült egyszer: az ötöst a csoportokból valóban azok kapták, akik a legtöbbet dolgoztak a jó programért, s kiderült másodszor: a csapat tagjai egyfajta felelősséggel vannak egymás iránt; akiknek gyengébben sikerült a félév, azon segítettek az osztoszkodásnál. Indexbe kerülhetnek a gyakorlati jegyek, s általában jók. így is kell lennie, ha már ők választották ezt a szakot. Mert hogy átérezték amit félévzáróként a tanár úr az imént mondott: ennek a csoportnak másnak kell lennie, mint a többieknek. Más lesz attól is, hogy katalogizáló programjaiknak gazdái lesznek a továbbiakban is: kötelességük lesz azokat karbantartani, aktuális adatokkal mindig feltölteni, hogy legyenek így is hasznára egyetemüknek. összeáll lassanként a válasz arra a kérdésre: miért indult informatikai képzés a közgazdászhallgatók egy csoportjának. Azért, mert a közgazdászok sokat tehetnek a vállalatok gazdaságos, nyereséges működtetéséért. Azért, mert a számítógép is gép: értéket kell produkálnia, a beruházására szánt összeg megtérülésén túl is, Azért, hogy felvegyék a versenyt a világgal, melynek legfontosabb jellemzője már ma is az információkkal való jó gazdálkodás, azok termelőerővé változtatása. Bodó László H Kölyukban A török időkben egy Ibrahim nevű pasa igyekezett vissza hazájába rablott kincseivel. A Mecseken keresztül vezetett az útja. Egyszer egy barlanghoz ért kíséretével. Itt élt egy búj- dosó magyar csodálatosan szép lányával. Amikor a török megpillantotta a leányt, menten beleszeretett és elhatározta, hogy magával viszi. A leányt védelmező apát a török leszúrta. A haldokló magyar megátkozta a pasát: ha a leányt bántani meri, akkor inkább mindketten pusztuljanak el. Amikor a török a leányt megtalálta, vonszolni kezdte, erőszakoskodott vele. Ekkor rettenetes vihar támadt. Villámlás, dörgés közben bedőlt a barlang. Maga alá temette a leányt is, a törököt is, kincseivel együtt. Azóta is a Kőlyuk rejti őket, mert a barlang bejáratát még senki sem találta meg . .. * A denevéreket kerestem a zseblámpa gyenge fényénél. Korábbi kirándulásaimkor gyakorta láttam őket tucatszám kiröppenni alkonyattájt a Kőlyuk hasadékából, de itt bent — sehol egy darab. Távoli zajok, vízcseppek koppanása-csilin- gelése, néha-néha mintha sóhajtana valami. Lépteink hangja elszalad vissza is, előre is, ezen a keskeny, alacsony folyosón nem tudom a sötétbe vesző távolságot érzékelni. Pedig nincsen messze a bejárat, a hegy mélyébe tartó alagút hossza mindössze 204 méter. — Éppen a közelmúltban mértük meg pontosan — mondja Vuics Zoltán, a Baranya Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat diszpécsere. - Karbantartás volt, a barlangtól a külszíni tározókhoz vezető cső hossza bizonyult 204 méternek. — Gyakorta megfordulnak a Kőlyukban? — Nem, csak amikor kell. Itt minden automatikus, a vállalat budafai telepéről könnyen ellenőrizhetőek az itt lévő berendezések. Óvatosan, meghajolva megyünk a járat vége felé. Jobb- ra-ba!ra hasadékok nyílnak, amíg körbe nem járja ezeket a fénycsóva, nem lehet tudni, mekkorák. Sokszor valóban az az érzésem: egy roppant vihar mennydörgő ereje hányta-ve- tette egymásra a hatalmas, néha szinte lebegni tetsző sziklákat. Látom, az aknamélyítők, bmikor itt dolgoztak, néhány tóhajló, függő sziklamostrumot fenyőfák törzséből fűrészelt hasábokkal támasztottak ki. Ez a járat ugyanis mesterséges: a hegy gyomrában lévő víztározóhoz vezet. Ha a Kőlyuk nem gyűjtené össze a környék felszíni vizeit, aligha járhatnánk meg a mélyét messze kongó léptekkel. — Hát ez mi . . .? Az egyik, sápadt villanyégővel megvilágított, keskeny bejáratú, belül kiszélesedő hasa- dékban — rozsdás ágy, vasszekrény. A kövekről víz csöpög. — Ez? A Vass Béla „szobája” . . . Eltöltött itt néhány éjszakát.- Az ágy mögött el van falazva.- Biztosan egy cúgos üreg volt ott - vonja meg ra vállát Vuics Zoltán. «V- A víz - mondja Tompos János, a vállalat műszaki igazgatóhelyettese - mindig megszépíti a környezetet. így van ez Kőlyuknál is: az egész környék természetvédelmi terület, erdős, sziklás hegyoldalak veszik közre, itt gyűlik össze a Melegmányi és a Nagymély- völgy vize, innen indul ki a Zsidóvölgy. Egy karsztrendszer- ről van szó: a felszíni vizeket a hegy elnyeli, egy ponton kiadja: ez esetben a Kőlyuknál. A Vízmű megfogta a barlang vizét, Komló jobb ellátása érdekében. A második lépcsőben a felszíni vizeket terelték kordába: völgyzárógátat építettek, tisztították a vizet. Természetesen ezt is bevezették Komlóra. Ám még mindig kevésnek bizonyult.- A barlang- és karsztkuta- tók javaslatára - folytatja Tompos János — a barlangban gátat építettünk, annak reményében, hogy a nyári nagy fogyasztás idejére a hegy hasa- dékaiban, üregeiben több százezer köbméter vizet tárolhatunk. Kiderült azonban, hogy csak mintegy ötezer köbméterre van mód. Ha ennél több gyűlik össze a tározóban, a nagy nyomás kipréseli a többletet a réseken keresztül a Zsidóvölgybe.- Milyen minőségű ez a víz? Kitűnő, de kap tisztítást, fertőtlenítést. Ha a vízgyűjtőterületen nagy zápor, zivatar van, néhán'y órán belül megjelenik a zavaros víz a tározóban. Ide kerül egy meghatározott mennyiségű víz az orfűi Vízfő-forrástól is — különös módon.- Ha elkészül a Duna felől a regionális vízvezeték, továbbra is szükség lesz a Kőlyuknál tároltra? I — Több okból is. Részint mint. csúcsvízműre: rendkívüli fogyasztás esetére. Szükség van rá abból a szempontból is, hogy a Dunán előfordulhat havába, vagy üzemzavar keletkezik a regionális vízvezetékben. Indokolja a további használatot, hogy olcsóbb a karsztvíz, mint a dunai, végül: a Kőlyuk másra nem használható.- Vagyis: idegenforgalmi, turisztikai szempontból semmi jövője a barlangnak?- Nincsen és nem is lesz. Korábban sem volt - járható, ahogy a legenda állítja: a barlang bejáratát még senki sem találta meg. Ezért volt szükség a hosszú, mesterséges járatra egészen odáig, ahol a gátat meg tudtuk építeni. * Vass Béla, a már-már legendás karszt- és barlangkutató:- A harmadik szifont nem lehetett áttörni ... Sok mindent tudtunk a Kőlyukról, de azt, hogy mekkora a belső nagy üreg és milyen alakú, nem. Egyébként ez egy barlangrendszer, majd mindjárt elmondom, mi ennek a jelentősége . . . — Előbb talán arról a bizonyos szobáról. Bevallom, ott, a hegy gyomrában, a gyakorlatlan barlangjárókat természetesen megszálló némi riadt- ság, a számomra nehezen magyarázható zajok, az állandó nedvesség — elidegenítőleg hatottak. Nehezen tudtam elképzelni, hogy ott éjszakákat lehet eltölteni . . . — Márpedig így volt, éppen annak érdekében, hogy felmérhessük a barlang mélyében lévő tározó kapacitását, az üreg megközelítő alakját. A gát megépítése után ugyanis teljesen feltöltöttük a tározót, megfelelő műszereket telepítettünk a vezetékre, s a nyomás, az elfolyt víz összevetése révén megtudtuk: mintegy 5000 köbméter vizet lehet itt tárolni, s mint egy gombafelhő, olyan az üreg alakja. Mindehhez félóránként le kellett olvasnunk a műszerek adatait, majdnem 48 órán keresztül . . . Ezért az ágy, bár hozzáteszem: a végén már azért énekeltünk a hegy gyomrában, hogy el ne aludjunk . . . — Mi az a különös mód, ahogyan az orfűi víz eljut a Kőlyukba? — Valóban egyedülálló megoldás. A lényege: a Vízfő-forrástól átnyomjuk a vizet a Kőlyuk legtávolabbi víznyelőjébe, egy felszínen futó vezetéken. Itt már a föld alatti járatokra „bíztuk", hogy eljuttassa a vizet a Kőlyukba, s ennek biztos lehetőségét festéssel tudtuk meg. A víznyelőnél ugyanis — kemény tél volt — raktunk egy négyszögű tüzet — körbe- ölelte a víznyelőt —, dobáltuk át a lángokon a havat, hogy minél több megolvadt víz jusson a repedésekbe. És a festett víz hamarosan meg is jelent a Kőlyukban . . . Egyébként ha végig a felszínen vezetjük az orfűi vizet, jóval drágább lett volna, a megoldással nyert megtakarítás 6,5 millió forint volt. — Érdemes felszín alatti tározókat kialakítani? — Az én meggyőződésem szerint: feltétlenül, olcsósága miatt mindenütt meg kell próbálni, kockázatvállalás árán is. Amikor jó tíz évvel ezelőtt a Kőlyukban készült a tározó, 1,2 millióért lett meg. Ha úgy építünk egy tározót, s nem a természetes üregeket, hasadéko- kat gátoljuk el, akkor egy 5000 köbméteres tározó 15 millióba került volna. Sajnos, legfeljebb csak 5000 köbméter fér itt el. Ha ebben az üregben 13 méternél magasabb a vízoszlop, akkor már kinyomja a többletet a hegy repedésein. Próbáltam én ezeket is eltömedékel- ni, de a vízzel nem lehet kibabrálni . . . * Csalódva toporgok a vágat végét jelentő gát előtt. Mögötte ott az üreg, ahol a sok-sok vizet tárolják. — Nem lehet oda bemenni? — kérdem Vuics Zoltánt. — Nem. Ezt a barlangot még soha senki sem látta . . . Mészáros Attila
