Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)

1986-12-21 / 350. szám

Doppingtévedés Szegény embert még az ág is huzza. Az amerikai nehézsúlyú ököl­vívó, Tim Witherspoon nemcsak hogy elvesztette a múlt héten a honfitársa, James Smith „Bonecru- sher" (Csonttörö) elleni világbajno­ki döntőt, de még ártatlanul kábi- tószer-hoszná'attal is megvádolták. A mérkőzést követően New York állam ökölvívó szövetségének labo­ratóriumában doppingpróbát végez­tek el, s azután kihirdették, hogy Witherspoon vérében marihuánát találtak. A korábbi WBA-világbajnok ügyvédhez fordult, s mint az pénte­ken kiderült, nemhiába. Jose Torres, New York állam ököl­vívó szövetségének elnöke a nyilvá­nosság előtt tisztázta az ökölvívót. A Witherspoonttól vett mintában nyomát sem találták kábítószernek. —■ nyilatkozta. — A doppingpróbát végző személyek közül valaki hibá­zott, s téves eredményt hozott ki. Miután tudomást szereztem a kínos ,,bakiról”, azonnal felhívtam a meg­vádolt ökölvívót, s bocsánatot kér­tem tőle az igazságtalanságért, ami őt érte. Feyenoord-ffurcsasagok Róth számára sporttörténeti pillanat: az első gólját lövi a holland bajnokságban. Elkényeztették, mégis elment Putics Futics , amikor még pécsi szinekben dobta a gólokat Tóth László felvétele Hallani sem akar az ismételt visszatáncolásról A „csábító” derűlátó Rótkot el akarták rabolni Rotterdamban? Olyan volt, mint egy meny- asszonyszöktetés. Az Innsbruck­ból, a válogatott edzőtáborozá­sáról visszatérő Putics Jenőt Pécsett várták, ám Veszprém­ben kötött ki. Suba alatt, per­sze. Győrben leszállt a válo­gatott buszáról, a veszprémiek fogadták és már vitték is ma­gukkal. December 10-én aztán Haj­nal Csaba, a Veszprémi Építők szakosztályvezetője Pécsett fel­tűnt Puticcsal. És a válogatott kézilabdázó egy papírt nyújtott ót a PMSC szakosztálya illeté­keseinek. Ebben az állt, hogy nem hajlandó tovább piros-fe­kete színekben kézilabdázni. . — Váratlanul ért bennünket Putics bejelentése. Még akkor is, ha tavaly decemberben egyszer már eljátszotta ezt. Ak­kor is Veszprémbe akart távoz­ni, de később visszatáncolt. Igaz, ezért teljesíteni kellett a feltételeit. Megkapta, amit kért: a lakásépítéshez közmű­vesített telket Pécs egyik szép részén. Akkor írásba adta: 1987 végéig biztosan a PMSC-nél marad. Hát, ez lett a nagy ígér­getésből — fanyalog Ruczek Vince, a PMSC férfi kézilabda­szakosztályának vezetője. Kár lenne tagadni: elkényez­tették a PMSC-nél Puticsot. Hogy csak az utóbbi másfél évet nézzük: 1985 augusztusá­ban beköltözhetett egy, mun- káslakásakció keretében épült, üj otthonba a Mecsek-oldal- ban. Telek kellett? Tavaly ilyen­kor azt is kijárták neki, csak­hogy maradjon. Egy évig nem is mozdult. Aztán most kilépett a munkahelyéről, kiköltözött a lakásából, s áttette a székhelyét Veszprémbe. A PMSC-sek sze­rint, ha túlad a pécsi lakásán, 600 ezer forintot keres tisztán az üzleten. Ráadásul azt is tud­ják egykori klubjánál, hogy Veszprémben, egy kellemes kör­nyezetben lévő, tágas lakáshoz juttatták. (Azt meg mi nyomoz­tuk ki, hogy ez szolgálati lakás, ám tavasszal építkezni kezd Putics - a szerk.) — Nem adjuk ki a VÁÉV-nek - fogalmaz kategorikusan Var­ga László szakosztályelnök. - Puticsba sokat beleinvesztál­tunk, azt is biztosítottuk, hogy válogatott legyen. Erre ő cser­benhagyta társait: lehet, hogy vele együtt az MNK döntőjébe jutottunk volna, Jogilag ki tud­tunk volna vele szúrni, de még­sem tettük. Nem célunk a bosz- szúállás. Hiába nyújtotta be át­igazolási kérelmét a VÁÉV, azt mi nem írtuk alá. A szövetség nem nyúlhat át a fejek felett, önhatalmúlag nem igazolhatja oda át. A legrosszabb esetben két évet kell várnia, addig nem játszhat. A válogatottban sem. Mocsai Lajos szövetségi kapi­tány kijelentette: egyesületen kívüli játékosra a válogatottban nem számít, Talán ez az utóbbi visszarettenti Puticsot. Most is visszavárjuk! Bízunk benne, hogy megbánja meggondolat­lan lépését és visszatér a PMSC-hez. Ez eléggé valószínűtlennek látszik. Főleg azok után, ahogy Putics nyilatkozott nekünk. — A szándékom végleges. Hosszadalmas lenne sorolni, miért is mentem el. Talán csak két dolgot: nem találtam meg a közös hangnemet Pécsett a vezetőkkel, meg aztán a csa­patban sem láttam annyi am­bíciót, hogy a dobogóra ke­rülhessen. Remélem, hagy a két klub meg tud egyezni és nem kell leállnom még egy év­re sem. Ha mégis kell, kivárom. Mert imádok kézilabdázni és most még csak 25 esztendős vagyok. Hajnal Csaba, a „csábító" is derűlátó. — Olyan még nem volt Ma­gyarországon, hogy valame­lyik kézilabdázónak két évet kellett volna kivárnia, mert a régi klubja nem adta ki. Mi igyekszünk megállapodni a PMSC-vel, hogy Puticsnak még egy évig se kelljen leállnia. Cserejátékosokat ajánlunk fel, így is elősegítjük a megoldást. Ha nem tudnánk megegyezni, akkor Putics egy esztendő múl­va úgyis a mienk lesz. A végkifejletre természetesen visszatérünk. Horváth László ,,Isteniáját!“ — valahogy így hangzik magyarul az az első holland kifejezés, amire meg­tanították a játékostársai Rot­terdamban. Nem trágárság ez, ne gondoljon senki cif­rább káromkodásra. Ott ez nem dívik, még a pályán sem. Inkább amolyan legorombo- lás, buzdítás, bátorítás, csöpp­nyi szemrehányás — mindez egyetlen szóban. Azóta Róth Antal más hol­land szavakat is megtanult. Az ottani futballnyclvet már beszéli, így játék közben is meg tudja értetni magát. — Szerencsére simán ment a beilleszkedés, hamar be­fogadtak a Feyenoordnál. Jó­indulattal vannak irántam, én pedig igyekszem mindent meg­tenni a csapatért. Az őszi idényben négyszer játszottam, elég jó osztályzatokat kaptam a Voobal International című sporthetilaptól. Nyolcast akkor érdemeltem ki, amikor fontos találkozón 3-2-re nyertünk a Den Bosch ellen, és rúgtam gólt. Akkor, utána mindenki a nyakamba, ugrott, a tár­saim letepertek a földre örö­mükben, Ha előbb nem gon­doltam volna, akkor láthat­tam: befogadtak - mondja Róth, aki most Pécsett van, szabadságon. És mesél. A furcsaságokról. Hogy a Feyenoord- ne gyón merev emberfogást játszik. Mindenki kísér valakit, a fel­állás szerint. S amikor az el­lenfél futballistái elkezdik cse­rélgetni a helyüket, kész a káosz. Az egyik mérkőzésen úgy kaptak gólt, hogy az egyébként balszélső Tahamata a beállás posztjára keveredett. Ott a mellszobor termetű csa­tárt az ellenfél valamelyik labdarúgója vállal simán e'- nyomta és máris gól lett a dologból. Vagy itt van pél­dául d söprögető. A Feyenoord söprögető nélkül áll fel, illet­ve az a hátvédek előtt (!) játszik. Róth az utolsó három ember egyike, mögöttük • már csak a kapus van, mert ők egyvonalban helyezkednek. Már egy krímiben is része veit Rátának odakinn. Egy névtelen telefonáló felhívta a Feyenoordot és bejelentette: elrabolják a magyar játékost. Értesítették a rendőrséget, há­rom napig a testőrök árnyék­ként követték Róthot, figyel­ték minden lépését, de senki se háborgatta. Róth most még a Zueder- park Hotelben lakik, másfél kilométernyire a Feyenoord- stadiontól. Egyelőre a fele­ségével kettesben, januártól, amikorra elkészül a lakásfel-, újítás és átköltöznek, már a gyermekük is velük lesz. Hogy könnyebb legyen a közlekedés a nagyvárosban, „Rocsó” — akárcsak a többiek a csapat, ban — egy Opel Kadett sport­kocsit kapott használatra. Eh­hez a benzint is a klub adja, az egyik kútnál aláírásra lehet neki tankolni. — Odakinn jobban ki van­nak szolgálva a szurkolók. No, nem a játékra gondolok, ha­nem inkább arra, hogy kul­turáltabb körülmények között biztathatják kedvenceiket. Egészen más a mérkőzések hangulata is, jobb mint a magyar pályákon. Viszont sok­kal durvább a játék, kapkod­ni kell az embernek a lábát, ha el akarja kerülni a sérü­lést. Róthnak január 5-én, fél 3- kor kell edzésre jelentkezni a Feyenoord-pályán. Akkor kezdik az alapozást a tavaszi idényre. Addig szívhat egy kis hazai levegőt. Mert ha bein­dul az ottani pontvadászat, a nyárig úgysem tud nagyon hazajönni. Horváth L. A PANNON VOLÁN személyforgalmi üzemigazgatósága helyi buax'gépkocsíveietfikel, szerelőket vesz fel Autóbusz-gépkocsivezetők kereseti lehetősége: 6500—11 000 Ft között és évi egyszeri forgalmi juttatás, 7000 Ft. Szerelők bére: az 5/1983. ME. sz. rendeletben meghatározott órabér -f- prémium. Kezdő szerelőnek: 20,00 Ft órabért -j~ prémiumot fizetünk. A munkavállalónak és családtagjainak díjtalan, illetve kedvezményes utazást biztosítunk. JELENTKEZÉS: Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 33., fszt. 8. Gondban a birkózók A héten a PMSC birkózó szakosztályának munkáját értékelte a Magyar Birkózó Szövetség elnöksége. A pé­csi birkózósport nagyon ré­gen szerepelt ilyen magas fórum előtt. Szükség volt er­re, mert Baranyában mos­tanság gondokkal küzd a sportág. És hogy rendezze sorait, abban fontos szerepe lehet a PMSC-nek. A birkózásnak szép ha­gyományai vannak a megyé­ben és a szövetség azt sze­retné, ha ez folytatódna, A jelenlegi kép azonban mást mutat. A PMSC foglalkozik a gondolattal, hogy esetleg felszámolja a szakosztályt, hasonló gondolat foglalkoz­tatja a szigetváriakat, nem a legrózsásabb a helyzet a Kinizsi Húsosnál sem, és bajok vannak a Sportiskolá­nál is. Az edzők torzsalkodnak egymással, ezért is jutott zsákutcába a PMSC, meg az utánpótlását biztosító Sport­iskola. A beszámoltatásnál is ellentmondásba kevered­tek, ahelyett, hogy a meg­oldást keresték volna, egy­másra mutogattak. Az ülésen a szövetség­előnyös helyzetben volt, hi­szen a főtitkár Kuller József hosszú éveken keresztül dol­gozott a pécsi birkózósport­ban és így jól ismeri a prob­lémákat. Javasolták a PMSC- nek, hogy a szakosztály bá­zisa, a Mecseki Ércbányá­szati Vállalat a jövőben el­sősorban a létesítmény fenn­tartásában segítsen. Na­gyon fontos, hogy megtalál­ják azokat az edzőket, akik képesek lesznek a ,.B” ka­tegóriás besorolást megtar­tani. Jelenleg a „B” kategó­riás szakosztályok többsége 100 pont fölött teljesít éven­te, míg a PMSC csak 17 pontot gyűjtött össze 1986- ban. A közelmúltban az edzők nézeteltérései miatt öt szak­ember is hátat fordított a sportágnak. Javasolta a szö­vetség azt is, hogy Gonda János továbbra is maradjon a szakosztálynál, de ne ő legyen a vezető edző. Érde­mei vitathatatlanok, de em­beri magatartása miatt az edzők irányítására nem al­kalmas. A szövetség a leg­megfelelőbb megoldásnak azt tartaná, ha Várhelyi Sán­dort szerződtetnék vezető edzőnek. Ö ezt a munkát szívesen el is vállalná. Fel- készültségét is bizonyítja az a tény, hogy számos fővá­rosi egyesület is szívesen lát­ná edzőjeként, ő viszont ma­radna Pécsett. A birkózás azon sport­ágak közé tartozik, melyek nemzetközileg is hozzák az eredményeket, így központi­lag az ÁISH is támogatja. A jövőben az állami támoga­tás elosztásának elbírálása a szövetséghez tartozik majd. A Magyar Birkózó Szövetség úgy foglalt állást, hoay a PMSC-t igenis sze­retné egy erős ,,B" kategó­riás szakosztállyá fejleszteni, így megfelelő támogatásban részesíti, ha rendezik a so­rokat és újból úgy dolgoz­nak, mint a korábbi eszten­dőkben. Ezt a sportág érde­ke is megkívánja, hiszen nagy szükség van az erős vidéki bázisokra. Most már a PMSC-n a sor, hogy vál- lalja-e a feladatot. Ezt a gondolatot a Ma­gyar Birkózó Szövetség ko­molyan veszi; márciusban Baranya kerül terítékre a szövetség elnöksége előtt. Ahhoz, hogy a magyar bir­kózás megőrizze a nemzet­közi porondon kivívott elő­kelő helyét, széles alapot kell kiépíteni. Nagy gondot kell fordítani az utánpótlás­ra, és javítani kell a minő­ségi munkát, a felnőtt szak­osztályokban is. Ebben a folyamatban Baranya megye birkózósportja is szerepet vállalhat. A VDN totótippjeit az 52. játék­hétre Simon László pécsi lakos, a Rákóczi úti totózó törzstagja állí­totta össze. E Heti tippelőnk 1966 óta játszik rendszeresen. Az 52. hét tippjei: 1. Arsenal—Southampton. Tipp: x, 2 2. Chelsea-Aston Villa. Tipp: 1,2 3. Coventry-Tottenham. Tipp: 1, x 4. Manchester United-Norwich. Tipp: 1, x 5. Oxford-Queen’s Park. Tipp: 2 6. Sheffield W.—Liverpool. Tipp: 2 7. Watford-Newcastle. Tipp: 1, 2 8. West Ham—Wimbledon. Tipp: 1 9. Derby Country—Barnsley. Tipp: 1 10. Huddersfield—Bradford. Tipp: 1, x 11. Ipswich—Crystal Palace. Tipp: 2 12. Oldham-Leeds United. Tipp: 2 13. West Bromwich—Plymouth. Tipp: 1, 2- 1 14. Stoke City—Sheffield United. Tipp: 1. A Tolna^ Megyei Állami Építőipari Vállalat felvételt hirdet pécsi és komlói munkahelyekre a következő szakmákban:- vízvezeték-szerelő- fűtésszerelő- hidegburkoló Jelentkezni lehet: TÁÉV Komló, Kossuth L. u. 88. Telefon: 82-179 vasárnapi 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom