Dunántúli Napló, 1986. november (43. évfolyam, 301-329. szám)
1986-11-17 / 316. szám
1986. november 17., hétfő Dunántúli napló 3 December 1-től üzemel a Lenin téri decentrum Hétfőtől félig lezárják a Kossuth tér Bem utca felöli bejáratát. Megkezdődnek a föld alatti parkoló építésének munkálatai. Fotó: Proksza László Ünnep előtt az Amfora Az Amforánál már hetek óta tart a karácsonyi ünnepekre való felkészülés. November közepétől december 15-ig folyamatos az árubeérkezés. Mintegy 16 országból, elsősorban az NDK-ból, Franciaországból, Kínából, Koreából és Csehszlovákiából várnak szállítmányokat. A belföldi áruk már a pécsi központi raktárban vannak. A hollóházi díszmű csakúgy, mint a Zsolnay gyár süteményes, mokkás és teás készletei, az ajkai és parádi üvegáruk vagy a mezőtúr*, kishajmási és hódmezővásárhelyi kerámiák. — A decemberi forgalom nagymértékben befolyásolja az egész évi tervünk teljesítését - mondja Weisz László, az Amfora pécsi nagykereskedelmi . egység igazgatója. — Baranyát, Tolnát és Somogy megyét magában foglaló régiónk 1100 üzletének ellátására jelenleg 45 millió forintos árukészlet áll rendelkezésünkre. Ennek 30 százaléka importáru. A tavalyinál kiegyensúlyozottabb ellátásra számíthatunk az elkövetkező hetekben. Nem lesz hiány a ke- helyféleségekből, így a pezsgőspohárból sem. Nagy a választék a tűzálló edények terén is, a jól bevált szovjet hőálló tálak mellett újdonság a francia Vision tűzálló készlet, melynek darabjait a hűtőszekrényből akár egyből a tűzhelyre tehetjük, mutatós külseje révén pedig tálalhatunk is benne. Megoldódik a teás és mokkás csészék, csészealjak hiánya; több ezer darabot várnak belőlük Kínából, az olcsó, koreai gyártmányok pedig már mától kaphatók az üzletekbe n. Schunk József kereskedelmi vezető még elmondta, hogy ajándékcsomagok ösz- szeállítására nincs lehetőségük, viszont érkezik néhány olyan áru, amely elegánsan dobozolt. Az ünnep közeledtével gondoltak a nyugdíjasokra, a fiatalokra és a kiskerese- tűekre is. Az október 30-ával kezdődött reklámakció, amelynek keretében egyes porcelán- és üvegárukat 30— 40 százalékos órengedmény- myel árusítanak, november 21-ig tart. N. A. Á tömegközlekedés fejlesztése Pécsett Átépítik a Kossufh téréi" Marad a donát"usi, bálicsi járat" i -------- ------ ~ .....................- .... — „ Ha nem Hagynak békén, becsukom a boltot** Uránváros utolsó cipésze is veszi a kalapját r Évi 12000 párat" javítét")" — Egy lakótélep marad ellátéHan A Pannon Volán elkészítette a megyeszékhely tömegközlekedésének fejlesztési tervét, amelyet legutóbb elfogadott a városi tanács. Mindenekelőtt,- a félreértések elkerülése végett tisztázni érdemes, hogy ez a terv nem tép életbe teljes egészében január 1-től, megvalósítása középtávú feladat. így azokra a kérdésekre igyekszünk választ adni, amelyek a következő heteikben, hónapokban váirható változásokat érintik. A legfontosabb. Ismert, hogy december 1-től üzembe lép a Lenin téri decentrum, és több járattal együtt a mecseki buszokat is innen indítják. Sokak kérdése volt: vajon meg- állnak-e a Kossuth téren? Ma a Pécsi Köztisztasági és Útikarbantartó Vállalat szakemberei megkezdik a Kossuth téri megálló építését, ami azzal jár, hogy megszűnik a taximegálló, és meghosszabbítják a járdaszigetet úgy, hogy két sávot meghagynak a térről a ki-hajtásra. A munka rendkívül sürgős, jogos elvárás, hogy december 1-jére elkészüljön a megálló, amely- ilyel párhuzamosan megszűnik a Mecsek cukrászda előtti. Az átépítés idejére megváltozik a 40-es és 39/A útvonala, -mert mind-kettő a Hal térről közelíti meg a teret és a Kon- zum Aruház mellett hajt ki. A mecseki járatoknál maradva: december 1-től megszűnik a 34-es járat, de a Dömör- k-apu ellátása nem, mert a Misinára közlekedő -autóbusz minden alkalommal betér a Dömörkapuhoz. A 44-es pedig a szanatórium fölötti lakóterületet is ellátja azzal, hogy nem a kemping, hanem az állatkert felé közlekedik. Megállója lesz a Károlyi Mihály úton, a mostani mecseki járatok megállójával szemközt, amelyet szintén a PKUV épít a következő hetekben. S ha már a megállóépítésekről szóltunk, ez évben épül még egy az Jp-ar utcában: mert a felüljáró lehajtó ágán a 39-es járatot erre közlekedtetik szintén december 1-től. A Pannon Volán nem cseréli meg a 36-os, 37-es vonalait. A változás annyi, -hogy mindkettő a Lenin térről indul, így lerövidül ugyan a vonalak hossza, de a sűrítésekkel nyernek az erre közlekedők, mert a két autóbusz csúcsidőben 20, egyébként 40 percenként indul. Jogos kérése a nagyá-r-pádi és postavölgyi városrészek lakóinak, hogy a 41-, 42-es járatok ne a szűk Béke és László utcában közlekedjenek, hanem a déli összekötő úton. A Pannon Volán -kész a járatmódosításokra, azonban szükségesek az új megállók a Kemény Zsigmond utcában, amelyre a városi tanácsnak a jövő év első felében lesz anyagi forrása. A következő kérdés: merre közlekedik a ma még nem létező 62-es autóbusz? A feltételek adottak a december 1-i indításhoz. A Nevelési Központtól megy, majd a Sa-rohin tábornok útján, a Malomi úton az Illyés Gyula úti ideiglenes fordulóig. Csúcsidőben 15 percenként közlekedik. Gáldonyi M. Pár napja nagy fehér tábla jelent meg a Körösi Csorna Sándor utcai 9. számú szövetkezeti cipészüzlet ajtaján: „Kérjük a tisztelt megrendelőket, hogy a javításra leadott lábbeliket december 15- ig - az üzlet megszűnése miatt - elvinni szíveskedjenek." Az Uránváros utolsó cipésze Piák István 66 éves nyugdíjas 1960 óta dolgozik ebben a városrészben. Abban az időben még hárman voltak a boltban — azóta a két társ felhagyott a cipészkedéssel. Jó pár éve már gyakorlatilag Piák István javítja az uránvárosiak lábbelijét. Mióta teljesen egyedül maradt, még szombati napokon is bejár, hogy megbirkózzon a javításra váró cipőhegyekkel. Naponta 40-50-en csengetnek be a boltba, havonta ezer, évente 12 000 pár lábbelit sarkal, talpal, tűz, tágít és lát el betétekkel az idős mester, aki -most végleg becsukja a boltot, ezzel egy Mohács nagyságú városrész marad cipőjavító nélkül.- Igen, mert a szövetkezettől annyi cipész ment el az utóbbi időben, -hogy nincs utánpótlás. Ha én elmegyek, becsuk a bolt is. Pedig egészségileg bírom, néhány évig még csinálnám, ha békén hagynának. Hat éve dolgozom itt, mint nyugdíjas adómentesen. Most szeptember 30-án 30 000 forint adót vetettek ki rám egy 1983- as rendeletre hivatkozva, amit én megfellebbeztem, de -még semmiféle választ nem kaptam. Ha most nem csukok be, akkor 1987-re újra kivetik rám az adót, amit ellen nem is lenne 'kifogásom, ha az összeg méltányos. Azt sérelmezem, hogy -nem a személyes jövedelmem, hanem a forgalom után adóztattak meg. Egyre több a javítani való, nincs szívem senkit elküldeni, ezért a szövetkezet havi 30 000 forintra emelte fel a tervemet, nehogy terv feletti munkáért megadóztassanak. Mégis megtették. Én mint szerződéses évente 300 000 forint forgalmat csinálok, de miután teljesítem a szövetkezet felé a befizetésemet, levonom a rezsit, a fűtést stb. marad évi 60—70 000 jövedelmem. Ennek a 10 százaléka csak 6-7000 forint, ami ellen nem is tiltakoznék, de harmincezer forint? Mit képzelnek, mi vagyok én, butikos, vagy tánc- dalénekes? Blokkra dolgozom, tudhatnak minden fillérről. Még a maszek cipészek is kapnak nyugdíjkedvezményt, -ha *már elmúltak 65 éyesek. Piák István leginkább azt sérelmezi, hogy a szorgalma miatt büntetik. Ha lustább lenne, nem kopácsolna szabadszombatokon is, akkor élvezhetné az adókedvezményt. A községi tanácsok manapság lasszóval fogdossák a javító, szolgáltató kisiparosokat, még a kontároknak is adnak működési engedélyt, s az meg a legkevesebb, hogy nyugdíjasaikat mentesítik az adózás alól. Pécsett meg egy egész lakótelep orra előtt csukják be az utosó javító cipész ajtaját. Pontosabban a kertészbolttal szemben, a Hajnóczy út egyik szuterenjáben működik egy négyórás cipőjavító, aki napközben a Zsolnay-gyár- ban dolgozik, esténként javítja, jobbára csak az ismerősei, meg a gyáriok lábbelijét. A Baranya Megyei Cipőipari Szövetkezet úgy tűnik tehetetlen. Már a Bem utcoi cipészboltjuk is bezárt, ott egyik cipészük sofőrnek ment, a másik is elhagyta a szakmát, fellendíti majd a buszforgamat, ha a 12 000 pár rossz cipővel az 'uránvárosiak a városba utaznak be, tovább növelve ezzel aí amúgy is túlterhelt idős belvárosi cipészek forgalmát. A kérdés csak az, győzi-e, és ha igen, meddig győzi az a néhány pécsi cipész, aki még él és mozog, mert inast Piák István is vogy 25 éve nevelt utoljára.- Rné November 17. a dohányzás elleni világnap Füstfelhőben A WHO (Egészségügyi Világszervezet) 1984-ben nyilvánította november 17-ét a dohányzás elleni világnapnak. Azt, hogy a dohányzás milyen egészségkárosító veszélyeket hordoz magában, sokszor leírtuk. Most dohányosok és nem dohányosok, diákok, orvosok, betegek véleményére voltunk kíváncsiak. Végh Judit nyolcadik osztályos tanuló: - Egyszer kipróbáltam, azt mondtam, na, nekem ez nem kell. Nem tudom mi a jó benne. Hülyeség rászokni. Miért? Mert tönkremegy az ember tüdeje. Tüdőrákot kap, meg szájrákot. Olvastam, hogy a passzív dohányzás még károsabb. Nem is szeretem a dohányfüstöt. Nálunk csak az annyi dohányzik, ha szólok neki, ideges lesz. Pete Józsel elsős gimnazista: — Mi a véleményed a dohányzásról? — Káros. Betegségeket okoz. — Kipróbáltad? - Igen, de nekem egyáltalán nem jó. — Mi a véleményed azokról, akik nincsenek tekintettel másokra? - Azokkal nem barátkozom. — Ha tudod, hogy káros, szóltál-e már a társaidra, hogy ne csinálják? — Igen, de azt mondják, hallgass kis hülye elsős. Benke László negyedik osztályos gimnazista: — Rossz szokás. Azért csinálják, mert mások is. Egymást utánozzák. Próbáltam én is, de nem hinném, hogy én majd rászokom. Nem, én nem szólok ró senkire, ez mindenkinek a magánügye. Persze, ha az orrom alá fújják, az már nem. Jaj, azt ne tessék tőlem kérni, hogy olyan gyereket hívjak ide, akiről tudom, hogy rendszeresen szívja. Nem akarom lebuktatni. Tüdőgyógyintézet, dr. Bán- hidi Endre lőorvos: — Különösen veszélyes a dohányzás a bányászok számára. A hörgők, a légcső belső felületét úgynevezett csillóhám borítja. E csillák mozgása távolítja el alulról felfelé p bejutott porszennyeződést, valamint a hörgőváladé.kot. A nikotin ezt a csillómozgást megbénítja. Ismert tény, hogy a tüdőrák egyes fajtája és a dohányzás között egyértelmű összefüggés von. A krónikus bronchitis és a tüdőtógulás szintén a nagy mennyiségű dohányzás következménye. Szoros az összefüggés az érszűkület és a dohányzás között is.- Jómagam, bár kis mértékben, de szintén dohányzóm, mégis nagy ellensége vagyok a dohányzásnak. Különösen elítélem az agresszív dohányost, azt» ha valaki passzív dohányzásra kényszerít másokat. Senkinek nincs joga ehhez, hiszen ezzel a másik egészségét is károsítja. Sőt, én mint dohányos, azt is ki merem mondani, a dohányos ember e szokásával kompenzál valamit. Rejtett neurózisát, szorongásait, még akkor is, ha nem tud róla. A cigaretta egyfajta mankó számára. A dohányzás enyhe- fokú natkománia. Mi az intézetben értekezletekről, megbeszélésekről kitiltottuk a dohányzást. Bereczki Antal, a tüdőgyógyintézet egyik betege: — Húsz évig dolgoztam az Ércbánya Vállalat 11-es üzemében vájárként. Most évek óta portás vagyok a megyei kórház szülészetén. Most azért vagyok megint itt, mert szorít a mellem, nehéz a légzésem. Persze, hogy sokszor mondták már, hogy hagyjam abba a cigarettázást. Többször próbáltam, de nem megy, ennek ellenére, ha olyan helyen tartózkodom, ahol mások nem dohányoznak, én sem gyújtok rá, nem sértődök meg, ha erre kérne, sőt magam is azt mondom, ez így helyes. Én tiszteletben tartom azt, aki nem dohányzik. Miklai Lászlóné fenyegető koraszülés miatt fekszik a pécsi szülészeti klinikán és dohányos. — Nagyon el vagyok keseredve, tegnap voltam ultrahangos vizsgálaton, és három héttel visszaminősítettek. — ön dohányzik. Nem mondták az orvosok, hogy ne tegye? - De igen. - Mit gondol, miért mondták? - Mert mindenféle bajai lesznek, talán a tüdeje nem fejlődik ki. — Akkor miért? — Nem tudtam megállni, mert otthon férjem is, apám is dohányzik, — Elmondták-e az orvosok, mi történik ott bent a magzattal, ha a kismama dohányzik? Elmondták-e, hogy a dohányzó terhes nő tartós szénmonoxid -mérgezésre kárhoztatja magzatát? — Nem mondták. — Várja ezt a gyereket? — Igen, nagyon, és most meg vagyok ijedve, hogy nem fejlődik. Talán most majd le tudok szokni a cigarettáról. Annyira félek . . . S. Zs.