Dunántúli Napló, 1986. november (43. évfolyam, 301-329. szám)
1986-11-05 / 305. szám
985. november 5., szerda Dunántúlt napló 3 Nyelveket beszélő nemzedék lülföldl kurzusok pécsi hallgatói között Képünkön Péntek Zsolt, Sólymos Csilla és Lukács Miklós Proksza László felvétele Három olyan pécsi diákkal Item le beszélgetni a közel- íúltban, akik nyelvtanulással ütöttek néhány hetet külföl- ön.'Kinttartózkodásukat külön- éle arra hivatott hazai intéz- lények szervezték, s a három özépiskolás munkájával, ta- ulmányi eredményével vált ér- lemessé arra, hogy részt ve- yen e kurzusokon. Régi hall- latója lévén az ilyen nyári tan- olyamnak, elsősorban azt látóm szívesen, ha ezekre minél öbben juthatnának el tanárok, liákok vagy az idegen nyelekkel más területeken foglal- ozók közül, hiszen a lehetősélek adottak, és Magyarország gyre több ilyen kurzuson való észvételre teremt további elkallókat. * Sólymos Csilla, a Leőwey ílára Gimnázium tanulója elő- zör Leningrádban töltött egy lónapot, majd Portugáliában, tz elsőre pályázat útján jutott ■I, a másodikra az országos ilasz nyelvi verseny különdíjó- al nyert felvételt. Péntek Zsolt, iki sizntén leőweysta, az Or- zágos Pedagógiai Intézet szer- ezésében töltött három hetet lémet nyelvi táborban, Gotha árosában, 45 magyar diákkal igyütt, köztük a Nagy Lajos Simnázium tanulójával, Somos Krisztinával. Lukács Miklós hu- zadmagával és kísérőtanárai- al a Nagy Lajos Gimnázium ingliai csereútjón vett részt úlius 3. és 17. között. Iskolája lárom éve létesített kapcsola- ot egy kisváros, Oundle közép- skolájával, ahol másodszor járok kint a nagylajosisták. Ta- raly az oundle-iek jöttek el hozójuk. — Ki hogyan kezdte a nyelv- anulást a három pécsi diák : őzül? — Nekem egyszerűen a ke- embe nyomták az orosz lönyvet harmadikos koromban - mondja Csilla —, és közölték, íogy orosz tagozatos leszek. 'Jem volt könnyű, de végül na- jyon megszerettem ezt a nyelet. Tíz éve tanulom, sikereket irtem el vele. Amikor a gimná- iumban választani lehetett a násodik idegen nyelvet, én a randára vagy az olaszra jondoltam — nem érdekel az ingói nyelv mai divatja. Végül íz olaszt vettem fel; négy éve oglalkozom vele, elsőben, har- nadikban megnyertem az or- zágos versenyt, másodikban legyedik lettem. Az ELTE irosz—olasz szakán szeretnék najd továbbtanulni. A két fiú nem nyelvszakosak készül, nekik más pályán esz majd hasznukra a nyelv- udás: Lukács Miklós a POTE, ’éntek Zsolt a jogi kar felé irientólódik. — Tizedik éve tanulom az ingolt — mondja Lukács Miklós — és ma is profitálok a Jókai úti iskolában kapott alapokból. Az angol lett a második idegen nyelv itt a gimnáziumban is. A gyakorláshoz nekem igen sokat segített a kórusmozgalom, és ennek én nagyon hangsúlyoznám a jelentőségét. Az Ivasivka Mátyás vezette kórusokkal idén Lahtiban és Dániában jártunk, s nekem nyelvtudásom révén sikerült kapcsolatot teremtenem az ott élő emberekkel. Nyelvtanulásról szólván, szerintem nem lehet figyelmen kívül hagyni sem a kórusmozgalmat, sem a többi amatőr művészeti ágat és a sportot sem ... — Szeretem, élvezettel tanulom a nyelveket — így Péntek Zsolt. — A francia és az angol is érdekel, de ezekkel nem volt időm már foglalkozni a középiskolában. Nem is az elején nehéz a nyelvtanulás, hanerp később, mikor már elmélyülünk benne, és jönnek a finomságok, a kivételek. De ez az az időszak, amikor már meg is tudunk szólalni az adott nyelven. A némettel most úgy állok, hogy készülök a nyelvvizsgára, és a télen szeretném letenni, még az érettségi hajrá előtt. Mit adott az idei nyár, a kinttartózkodás, a három pécsi középiskolásnak? Sólymos Csilla azt mondja, az ilyen alkalom nem az elemi nyelvi ismeretek megszerzésére való, hiszen idehaza is jó alapokat lehet szerezni a legfontosabb idegen nyélvekből. Jómagam hozzátenném, hogy egy-egy ritka nyelv esetében elengedhetetlen, hogy azt a helyszínen kezdjük el tanulni . . . — Külföldön már az árnyalatokat finomítja az ember — véli Csilla. — Felfigyel a tájszólást beszélőkre, megismeri az ottani embereket, életmódjukat, nem utolsó sorban a konyha ízeit.. . Aztán az is nagy élményt jelentett nekem, hogy Lenigrád- ban orosz, Perugiában kameruni fiatalokkal találkozhattam, s beszélhettem nekik a hazámról.- Nekem az utazások adták a legnagyobb élményt — veszi át a szót Péntek Zsolt. - Jártunk Wartburg várában, voltunk Weimarban, a Goethe- házban, Buchenwaldban. A gothai nyelvi táborban egyébként kaptunk egy német partnert, akivel a nyelvet gyakorolhattuk. Délelőttönként négy órában foglalkoztunk a nyelvvel, irodalommal, pallérozták a kiejtésünket, hétvégeken pedig egy-egy családnál laktunk. Én egy Gotha közelében élő kétgyermekes csalód vendége voltam, s a fiúkkal motoros kirándulásokat tettünk a környéken . . .- Csodálatos volt, hogy a második héten már angolul gondolkodtam — folytatja Lukács Miklós. Lassan belejöttem az élő, a beszélt nyelvbe, sőt a szlengbe is. Esténként fölvettem a meleqítőt, kocogni indultam, bekukkantottam a szomszéd farmra, így, élőben találkozni egy néppel, egy nyelvvel - ez jelenti a valódi ismereteket. London után ound- le-i testvériskolánk következett, majd én is egy családhoz kerültem, egy Cambridge környéki kis faluba. Sólymos Csilla a híres pe- rugiai Külföldiek Egyeteméről tud beszámolni:- Ezt az intézményt kizárólag azért tartia fenn az állam, hogy a külföldieket megismertesse az itáliai kultúrával. A mi 40 tagú magyar csoportunk, tanárok, egyetemisták és mi hatan, nyelvi versenyt nyert középiskolások a magyar állam ösztöndíjával érkeztünk Perugiá- ba. Napi öt, illetve heti 25 órát kellett mindenkinek felvennie, s ezt akár két napba zsúfolva is kitölthettük a választható programokkal. A hatszázezer lírát kitevő zsebpénzünkből* kellett kifizetni a szállást, az étkezést, ugyanakkor elvittek bennünket két kirándulásra, befizethettünk pisai, firenzei, assisi útra. Út közben megálltunk Velencében. Nagy élmény volt, hiszen először jártam külföldön.- Leningrádban egyszerűbb volt az életünk, mivel itt minden költséget a magyar állarp fedezett. Délelőtt itt is óráim voltak, délután közös kirándulásokat tettünk Leningrádban és környékén. Végül érdekes megállapitós- sal zárja beszámolóját a három pécsi diák. Lukács Miklós veti fel a gondolatot és Csilla meg Zsolt is megerősíti véleményében :- Azt hiszem, nem lehet olyan rossz a mi nyelvoktatásunk; Angliában mindenki dicsérte a nyelvtudásunkat, a kiejtésünket. Az enyémet is, pedig a Nagy Lajosban vannak nálam jobban beszélők is. Akik — fűzöm most már magam mindehhez — bárcsak évről évre többen lennének. Bárcsak egyre többen használhatnák ki azokat a lehetőségeket, amelyeket az államközi egyezmények, a különféle ösztöndíjak jelentenek, örömmel látni, hogy növekszik a számuk, és hazánkban újra felnő egy nyelvet, nyelveket .beszélő generáció. Gállos Orsolya Mármostan mondhassak mit is, kedves. . . kedves Pálfi-jKaufman-Szomori, meg maguk mind, kedves kezicsókolom, hogy hát igen, így kéne játszni múlást, életet, ordenáré életet, szecessziót, színházat a színházról való színházban, és a pózok, a pózok, az egész pózleráj, meg hogy micsoda egy röhögségesen komoly a nyelve a Kaufman úrnak, ennek a Szomorynak itten. Ahogyan meg tetszik tudni csavarni ezt a dívásat, ezt a cselédlányosat . . . Biztos, hogy nem ironizál maga, de olyan egy ravasz, hogy onnan is tud valamit ezekről a mi kicsibb tetőlakásainkról és színivacsoráinkról. És tessenek megnézni, hogy a Go- thár Péter színirendező úr itten és mostan mit csinál a Pálfi művész mártűriumából és, jujj, nem akarja belátni és beleszcenérozni a nagy- nagy emberi izeneteket, ,mer' azok ott vannak, ott, Hermelin benne, amikor és ahogyan valaki személy homárt vacsorái és az emlékek nyomorékja, pedig egy egri kántor fia, szegény, és a Tóth Herml meg szült neki egy gyereket. Milyen szép kis szőke herceg és ahogy a Máthé Gábor ottfelejti őtet szegényt az autótaxiban, na az mint egy bohózat, de ám a Hermelin mégse nem bohózat, meg nem tragédia, hanem egy darab egy darab plüssel borított hátsólépcső, egy darab füstös, ködös sóhajfényes életünk itten. És milyen egy szép a Budapesti Művészeti Hetek égisze alatt a kaposváriak, mi több, a kaposvári gondolkodás és játszás Hermelinje, aki nem egy palást, bár ebben a miliőben, hajaj, az is lehetne, hanem a Pálfi úr végzetje, akiről darabot ír, hogy „Egyszer szerettem életemben". Hát persze, kisz- tihand, hogy a Pálfi-Kauf- man az a Szomory Dezső, meg a Pundlich Károly úr is, a Koltai színművész, meg a Pogány Jud/f-Julis is az, meg a többi mind, mind, az egész társulat mind szomori, pedig őtet egy rettenetes nehéz lehet játszni, mert nyelve van, ha ezt a nyelvet nem tudja és nem szereti meg valaki. Mert talán ez az eléggé elfelejtett Dezső nem is egy színdarabíró minekünk, annyira nem az akciói számítanak, a cselekménye, hanem ahogy aztat megmondatja ottan, pongyolában, selyemsálban, félvilágiban, hogy a Pogány Julis, ha nem lenne meg a véleménye régen óta az egész vircsaftról, csak kapná a kezeit a térde közé egyfolytában, hogy „jujj, de szépen tetszik mondani a Pálfi úrnak”, de megvan a véleménye, egy nagy kiábrándulása van, ami, naná, a Szomory úré, aki szép epebajosan cukrot szopogattatok mivélünk pénteken este. Látom- szinte bejönni a strandcipős gimnáziumi tanár Plundrich urat, ahogy oldalaz és oldalog, hogy „nahát, Kaufman úr az életem egyik legszebb estéjét láttam magával a televízióban" és látom azután a Plundrich urat, meg a Pálfi urat is, meg a többit, ahogyan a Gothár fiimi- és színirendező köré sereglenek, hogy tessen ezt a kis pezsgőt a maga egészségére fogadni és a Szomory úr is akkor leszól a zsinórpadlásról, hogy igen jelentős egy évjárat és nem a jó sámpányra érti a selyma csak és nem is csak a Gothár művészre, hanem az egész, egész szcénára ottan és akkor. És azután megisz- sza a pezsgőt és megmossa a két meleg szemét, amivel alighanem többet és pontosabban látott meg mibelő- lünk, mint hinnénk mi azt. Jegyzetíró meg hívatlanul odacsatlakozik az előtte szóló Plundrich úrhoz és az egész csapatnak mondja nagy tisztelettel, hogy kérem, kérem, az elmúlott pénteken az'utóbbi idők egyik legnagyszerűbb produkciójában volt szerencséje néző lehetni. Itten. Parti Nagy Lajos Verset mond - és beszélni tanul Fiatal pedagógusok klubja Pösze, hadar, rosszul hangsúlyoz, verset énekelve mond. Országos tapasztalat, hogy a pedagógusképző intézményekből kikerülők egy - igaz, kisebb - része beszédtechnikai zavarokkal, beszédhibával küzd. A Pedagógus Szakszervezet központi vezetősége mór évek óta szorgalmazza a pedagógus-műhelymunkát, főként a beszédkultúra és a versmondási technika fejlesztése érdekében. A pécsi Nevelők Háza tavaly az országos vers- és prózamondó pódium megyei elődöntői után állt elő a Fiatal versmondó pedagógusok klubjának tervével, melynek célja az amatőr versmondók továbbképzése, — az óvónők, tanítók, tanárok önművelése szakemberek segítségével. A klub első, mintegy bevezető rendezvényére október 9-én került sor; a vers- és prózamondás titkainak kiváló ismerője, lancsó Adrienne előadóművész Weöres Sándor műveiből adott válogatást. A tanárképző főiskolák „nagy kék könyve”, amit a magyar szakosok előszeretettel és kényszerűségből is forgatnak, számos gyakorlatot tartalmaz többek között a légzéstechnikára, a helyes kiejtésre, a magánhangzók és a mássalhangzók képzésére, beszédhibák javítására, stilisztikára vonatkozóan. A tapasztalat mégis arra utal, hogy ez a tananyag sok esetben a felkészülés során elsikkad, nem kerül át a közvetlen, napi gyakorlatba. Szauer Dezső, a Nevelők Házának szervezője a klub programjának rugalmasságát hangsúlyozta : — A gyakorlat fog válaszolni arra, hogy a klub működésében milyen változásokat kell tenni. Lesznek, akik kezdők, szinte személyes problémákkal jönnek, míg mások esetleg már majdnem kész előadóművészek. A klub iránti érdeklődés feltétlenül nagy, de sok kollégát az időhiány korlátoz abban, hogy a munkában részt vegyen. Jónak tartják, tudnak róla, de a megyéből így is csak tizenöt-tizenhat jelentkezőnk van. A résztvevők minden hónap első keddjén délután három órakor találkoznak Sólyom Katalin színművésszel, aki a gyermekversek és mesék megszólaltatásáról tartja a két-há- rom órás összejöveteleket, de foglalkozik majd az egyéni beszédproblémákkal is, s ha erre igény mutatkozik, retorikával, stilisztikával is. További cél, hogy azok az érdeklődők, akik szívesen foglalkoznak versmondással, segítséget kaphassanak a versenyekre, bemutatókra való felkészülésükhöz, s tökéletesíthessék tudásukat. Hodnik Ildikó Május 35. Bemutató a Bóbita Bábszínházban Talán az egyik legsziporká- zóbb ifjúsági regénye Erich Köstnernek a Május 35. Nyelvi humora, írói stílusa és 'kacagtató történetei kisebb és nagyobb gyermekek, ifjak kedvenc olvasmányává teszi. Kicsit félve ültem be a Bóbita Bábszínház legújabb előadására, a Május 35-re. Vajon mennyit csorbul ez a csodálatos, talán inkább csak olvasásra „való" mesevilág? Azután az előadás végére kétségeim szertefoszlottak, és örömmel ajánlhatom megtekintésre a báb feldolgozást. A regényt a Pécsi Nemzeti Színház rendezője, Vas-Zoltán Iván rendezte és írta át bábszínpadra. Telitalálat az, amit és amennyit kiválasztott az eredeti műből, meghagyva annak pergését, izgalmát, anélkül, hogy túlzottan hosszúra nyúlt előadással próbálta volna lekötni a gyerekek figyelmét. Részletesebben foglalkozott azokkal a történetekkel, amelyekben a látványosság is nagy szerephez jut, a látványosság felépítésében sem mellőzve a humort, jól kiegészítve így a párbeszédeket és kárpótolva a feldolgozásból szükségszerűen mellő- zendőnarratív részekért. A nagybácsi és Konrad, a választékos modorú fekete, ló, Negro Kaballo és a színlapon nem is szereplő állatfigurák ízlésesen, ötletesen formálódtak és szólaltak meg, annak ellenére, hogy a kerettörténet kicsit nagyhangúbbra sikerült a kelleténél. A hagyományos mozgatású bábokhoz és kalandos történetek megjelenítéséhez kétszintes színpadképet tervezett Húros Annamária. A nagyméretű díszletek mobilak és a színpad is belátható — a második, harmadik sortól. A gyerekek kedvelt első sorából még nyakteker- getés árán sem lehet látni és így nem csoda, hogy előzetes figyelmeztetés híján az elöl ülő gyerekek kénytelenek megzavarni az előadást és pánikszerűen valamilyen szabad ülőhelyet keresniük maguknak. Hangulatos a Szélkiáltó együttes felvételről szóló zenéje, karakteresek a bábfigurák. (Werner József m. v.), bár nem tudom miért kellett megvonni a regénybeli kedves, fekete-fehér kockás Petrezselyemtől a ráálmodott négyzetkéket? A bábszínészek közül külön is ki kell emeini Újvári Jankát (Negro Kaballo) és Dékán y Ágnest (Kon- rád). Barlahidai Andrea
