Dunántúli Napló, 1986. november (43. évfolyam, 301-329. szám)

1986-11-03 / 303. szám

HALÁLOZÁS A «Baranya Megyei Élelmiszerke' reskedelmi Vállalat vezetősége, szak- szervezeti bizottsága, dolgozói mély megrendüléssel tudatják, hogy nyug­díjas munkatársuk, OZV. PATAKI JÁNOSNÉ 78 éves korában elhunyt. Temetése november 4-én, kedden 13.30 órakor lesz a központi temető kápolnájá­ból. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, és szerették, hogy felejthetetlen fér­tem, édesapánk, fiam, bátyám, só­gorunk és kedves barátunk, GYÖRGY JÓZSEF rövid, gyógyíthatatlan, súlyos beteg­ségbe? október 23-án, életének 50. évében szerető szíve megszűnt do­bogni. Temetése november 5-én 15.30 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Emlékét örökké meg­őrizzük. A gyászoló család. A MÉV III. sz. Bányaüzem vezető­sége és dolgozói megrendültén tu­datják, hogy üzemünk dolgozója, GYÖRGY JÓZSEF aknász gyógyíthatatlan betegség következté­ben, 50 éves korában elhunyt. Teme­tése november 5-én 15.30 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Az elhunytat az üzem saját halott­jának tekinti. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Fájdalommal tudatjuk, 'hogy sze­retett édesapám, férjem, nagyapánk, SULE LÁSZLÓ, bogádi lakos váratlanul elhunyt. Utolsó útjára november 5-én, szer­dán délután fél 3 órakor kísérjük a központi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Mélységes fájdalommal tudatom mindazokkal, akik szerették és tisz­telték, hogy felejthetetlen, szeretett férjem, apa, após, nagypapa, TURBÉKI LÁSZLÓ ny. ho-nv. tiszth. október 27-én, 76 éves korában el­hunyt. Temetése november 5-én 1 órakor lesz a pécsi központi temető kápolnájából. Gyászoló felesége. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett leányunk, testvérem, fele­ségem, édesanyám, SZINGERNÉ SZABÓ ZSUZSANNA életének 32. évében, súlyos beteg­ség után Szegeden váratlanul el­hunyt. Temetése november 5-én 15 órakor lesz a komlói temetőben. Autóbusz 14.30 órakor indul Geszte­nyés, .Szegfű út 9. sz. elől. A gyá­szoló család. Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa, szeretett testvér és rokon, ILLÉS ANDRAS, volt szentdénesi lakos 73 éves korá­ban, hosszan tartó betegség után jóságos szíve örökre megpihent. Drága halottunk hamvait november 6-án 12 órakor helyezzük örök nyu­galomra a pécsi központi temető­ben. Gyászoló felesége, leánya és a széles körű rokonság. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MESENYEI NÁNDOR ny. MÁV főfelügyelő 79 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása november 6-án fél 2 óra­kor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló cstalád. Megrendülve tudatom mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy ANDIK REZSŐ 59 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése november 5-én fél 2 óra­kor lesz a pécsi központi temető­ben. Gyászoló Mánya Jánosné. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, segítő­kész szomszédoknak, akik felejthe­tetlen, jó férjem és édesapánk, LOCSKAI MIHÁLY, bükkösdi lakos temetésén megjelen­tek, sírját virágokkal és koszorúkkal borították. Külön köszönet a Mecse­ki Erdőgazdaság vezetőinek, dolgo­zóinak, ezen belül a hetvehelyi er­dészetnek, a Bükkösdi Általános Is­kola tantestületének és diákjainak. A gyászoló család. Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak, akik MISKOLCZI MfHALYNÉT utolsó útjára elkísérték, gyászunk­ban virágok, részvéttáviratok küldé­sével osztozni igyekeztek. A gyá­szoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, szomszé­doknak, ismerősöknek, ivóit munka­társaknak, akik felejthetetlen ha­lottunk, ERDÖSI JANOS temetésén megjelentek, koszorúk, vi­rágok küldésével fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Szentlőrinc és Vidéke ÁFÉSZ vezetőségének és szakszerve­zetének, a Sport falatozó és az „ Aranykalász” kisvendéglő dolgo­zóinak, a 2. sz. Általános Iskola tantestületének, dolgozóinak és ta­nulóifjúságának, valamint az Utas­ellátó Vállalat volt munkatársainak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerős­nek, a ház lakóinak, a Kesztyűgyár II. díszítőműhely exportbrigádjának, akik felejthetetlen halottunk, OZV. MOLNÁR GYORGYNÉ temetésén részt vettek, fájdalmun­kat enyhítették. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik sze­retett lányunkat, BIRI KLÁRIT utolsó útjára elkísérték, koszorúkkal és virágokkal fájdalmunkat enyhí­tették. A gyászoló család. Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak a rokonoknak, ismerősök­nek, jó barátoknak, kedves, régi szomszédoknak és a ház lakóinak, aki szeretett halottunkat, CSONKA LÁSZLÓT utolsó útjára elkísérték és részvétü­ket nyilvánították. A gyászoló csa­lád. Köszönetét mondunk unokatestvé­reknek, barátoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, KOVÁCS KALMAN temetésén megjelentek, utolsó út­jára elkísérték. Gyászoló testvére és unokahúga. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak és ismerősöknek, akik szeretett fe­leségemet, RÓNAI ISTVANNÉT utolsó útjára elkísérték, koszorúk­kal, virágokkal és táviratokkal fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. LAKAS-INGATLAN Kozármisleny, Móra F. u. 38. 3 szoba, össz­Ikomfortos családi ház, töb!b mellékhelyiségből álló, eladó. Megte­kinthető: este 5 óra után, szombat—vasár­nap egész nap a hely­színen . 5 szobás, gáz, központi fűtésű, szuterénos, bel­városi, központi fekvé­sű családi 'ház eladó. Belvárosi, 2—3 szobás lakást vagy kisebb há­zat beszámítunk. Ér­deklődni: 18—21 óra között a 15-963 as te­lefonon. 3 szobás, 120 m--es, központi fűtéses, kertes családi ház garázzsal, melléképülettel eladó. Másfél szobás, össz­komfortos lakást beszá­mítok. Válaszokat ./Igé­nyes” jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe ké­rem. Gyárvároson 2 szobás házrész garázzsal el­adó. Érdeklődni: Pécs, Egri Gy. u. 112., IV. 15. Gazdálkodásra alkal­mas, 2 szoba, konyha, előszoba, lkomra, für­dőszobás családi ház nagy kerttel eladó. Ka- csóta, Kossuth L. u. 1. Pécsi csere is érdekel. Érdeklődni a helyszínen mindennap. 600 négyszögöl építési telek eladó. .Érdeklőd­ni mindennap a hely­színen: Gödre, Árpád u. 28. ____________________ 3 szoba, összkomfortos, tehermentes, OTP-öfök- lakás eladó. Érdeklőd­ni 17 óra után: Pécs, Olga u. 5., Vili. 26. Családi. Elcserélném belvárosi, 2 szobás, felújított, ma- gasföldszinti, OTP-laká- sorrrat 2 szobás taná­csira vagy nagyobbra. ,.Kevés ráfizetés” jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladó szoba, konyha, komfortos, kertes ház­rész. Vasas II., ,.C” u. 21 3. Dolgozókat felvesznek EGY kazánfűtőt (széntüzelésű ka­zánhoz) felveszünk. Bővebb felvilá­gosítást az iskola igazgatójánál. Pécs, Meszesi Általános Iskola. Tol- buhin út 58. (3540) EGYMÜSZAKOS munkahelyen ta­karítót, imosónőt és udvari munkást felvesz a Pécsi Kisegítő Iskola és Nevelőotthon. Pécs, Kulich Gy. u. 1. (7506) A POLLACK Mihály Műszaki Fő­iskola 8 órás munkaidőre takarító­nőket alkalmaz, délalöttös műszak­ban. Jelentkezés személyesen: Pécs, Boszorkány u. 2. 06-os iroda vagy telefonon: 10-387. (3416) A PÉCSI Kertészeti és Parképítő Vállalat felvesz; építőipari techni­kumi végzettséggel, 5 éves kivitele­zői gyakorlattal, felmérésben, szám­lázásban jártas munkatársat, vala­mint kőműves, kövező szakmunkáso­kat és építőipari segédmunkásokat. Jelentkezés: Bolgár Néphadsereg útja 104-beji, az építésvezetőnél. Víz- és központifűtés-szerelő, autó­szerelő szakmunkásokat. Jelentkezés a Bolgár Néphadsereg útja 104-ben, a segédüzemvezetőnél. Kőműves és kertészeti szakmunkásokat. Jelentke­zés: Megyeri út 70-ben, a parkfenn­tartás üzemvezetőjénél. Műszaki raj­zolót. Jelentkezés: Bolgár Néphad­sereg útja 79-ben, a vállalkozási és előkészítési csoport vezetőjénél. Raktárkezelőt. Jelentkezés: Bolgár Néphadsereg útja 104-ben, az anyag­gazdálkodási csoportvezetőnél. (3402) A POSTAI Gépjármű Szállítási Üzem azonnali belépéssel feltesz szakirányú középfokú végzettséggel rendelkező dolgozót menetlevél-érté­kelő munkakörbe, anyagkönyvelőt, továbbá takarítónőt. Jelentkezés: Pécs, Diósi út 51. (3435) A PANNON Volán Szigetvári Üzemigazgatósága felvesz: autósze­relőket, szerviz segédmunkásokat és raktári kiadót. Jelentkezni lehet: Szigetvár, Dencsházai u. 3. sz. (3429) DZSEKI VARRÁSBAN jártas, szak- képzett varrónőt bedolgozásra gmk alkalmaz. ,,Overlockkal előnyben” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (7713) MN Textiltisztító és Javítóüzem felvesz betanított, gépi munkára női dolgozókat kétműszakos munkabe­osztással, teljesítmény szerinti bére­zéssel. Jelentkezés az üzem vezető­jénél, Pécs-Kertváros (Honvéd Kór­ház udvarában). (3393) SZÉRIAHIBÁS patentozásra má­sodállásba alkalmazottat felvennék. ,,Tapasztalt” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (7704) ÜZLETI vállalkozásomhoz közremű­ködő társat keresek. „Jól jár” jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. (7370) HALÁSZTANYA Vendéglő, Flórián tér, azonnal felvesz gyakorlattal ren­delkező szakácsot, vagy szakácsnőt. Bér megegyezés szerint. (7896) KÖZÉRDEKŰ Gyürk Sarolta krimiirónő 1986. november 4-én du. 15 órától 16 óráig dedikálja legújabb könyvét a KONZUM ÁRUHÁZ II. emeleti sza­badidöosztályán. Áramszünet lesz november 1—14- ig munkanapokon 7—16 óráig Pos­tavölgy egész területén hálózatát- épités miatt. A DOZSO SE szervezésében Full- Kontakt országos karateverseny lesz november 8-án (szombaton) 15 órá­tól Pécsett, a városi sportcsarnok­ban. Jegyek kaphatók elővételben a DOZSO-ban (Pécs, Felsővámház u. 72. Telefon: 13-648) és az IBUSZ- ban (Széchenyi tér 8.), valamint a verseny napján a városi sportcsar­nokban. Magas havi törlesztés­re vagy életjáradéxra családi házat vennék. Tatarozásra szorulót, peremkerületben Tévőt •i s. Esetleg 2 szobás cserealap lehetséges. Ajánlatokat „Fészekra- kók” jeligére a Hu­ny a d i ^útihirdetöbe^^ Eladó 2 szobás, össz­komfortos, szövetkezeti lakás, kp + kevés OTP-vel. Cím: Pécs, Magyar Lajos u. 7.B., IX. 23., hétköznap 18 órától.____________________ Lugos utcában 1 szoba, komfortos házrész el­adó azonnali beköltö­zéssel. Érdeklődni: Nagypostavölgy 75 A. Eladó Magyarszék, Kossuth u. 54. sz. ház 3 szóba, konyha, 800 négyszögöl telekkel. Ér­deklődni: egész nap. Eladó Magyarszék, Ró­zsa u. 13^ sz. ház. 2 szoba, konyha, fürdő­szoba, nagy telekkel. Érdeklődni: 2 óra után, mindennap. ______________ K atalin utcában 3 la­kásos, 3 szintes, gará- zsos, elvi engedéllyel hárhely eladó. Érdek­lődni a 22-221-es tele- fonon, 20 óra után. Mu romban (Vasas) 470 négyszögöl szőlő, egy­ben vagy megosztva is eladó. Villany van és vízi ehetőség. Pocskai dános, Vasas, Orosz Gy. u. 2. Elcserélném szentlőrin­ci, 2,5 szobás, OTP- örö'klakásom pécsi, 1,5 —2 szobás, tanácsi la­kásra -f- k,p-t kérek. Érdeklődni: Szentlőrinc, Pécsi út 23 B., IV. 13. Pi n'ke. з, 5 szobás családi ház beköltözhetően eladó. Szigetvár, Tinódi S. u. 73. Érdeklődni: Tinódi и. 64. Siklós, Sziklai u. 2. sz. alatt 3 szobás ház el­adó._____________________ E ladnám vagy elcserél­ném 1 szoba, komfor­tos, 42 m-’-es öröklaká­somat tanácsi, 2 szo­básra. Készéi József, Pécs, Petőfi u. 75., alagsor. Érdeklődni: 16 ára után.________________ M ohácson összkomfor­tos albérletet bérelnék, I. emeletig, 2 évre. „Ház épül” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Vásártértől 1 percre, Fü­zes-dűlőben gazdálko­dásra alkalmas terület tatarozásra szoruló la­kóházzal eladó. Érdek­lődni: Füzes-dűlő 19., naponta 15—17 óra kö­zött. Szuperpanorámás lakó­telek, század eleji, ké­zi faragott ebédlőgar- mitúra, női irhabunda és lovaglócsizma, bécsi padlóváza, fonyódi nya­ralórész eladó. Tájékoz­tatás: Sa'llai u. 50. Órásüzletben.____________ Albérletközvetités (ki­adónak díjtalan) 16— 19 óráig. Bartók B. u. 21. Telefon: 23-104. Albérletközvetités. Munkanapokon 9—17 óráig. Teréz u. 5. Te- lefon : 22-845. ____________ 2 szobás, távfűtéses, te­hermentes, szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni mindennap 17 óra után: Pécs, Melinda u. 35., I._5._________________ El cserélném falusi há­zamat, gazdasági épü- • letekkel, pécsi, másfél szobás, tanácsi lakásért. Sima csere. Telelőn: 29-137. Belvárosi, 2 szobás, gázfűtéses háziész el­adó. Csere is érdekel. Érdeklődni a 18-309-es telefonon, az esti órák­ban. Családi ház garázzsal, kerttel sürgősen eladó, reális áron. Pécs, Hegy­alja-u. 50 1. _____________ B udapesti, szövetkezeti lakást (70 m-) cserél­nék pécsi családi ház­ra. Érdeklődni a 41-896­os telefonon.____________ 3 szobás OTP-lakást cserél nénik családi ház­ra. Érdeklődni a 41-896- os telefonon. Belvárosi, 2,5 szobás, összkomfortos, tanácsi lakást garzonra és 1,5 —2 szobásra cserélnék. A nagyobb léhet kom­fortos is. ,,Több lehe­tőség érdekel” jeligére a Hunyadi úti hirdető­be vagy a 14-065-öste- 'lefonon. 2,5 szobás, összkomfor­tos, belvárosi, tanácsi lakást cseré1 né’-k 2 ki­sebb’». Az «.gy x lehet komfortos is. ..Szalai A. út” jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Budapesti, 66m--es, 2,5 szobás, új, tanácsi la­kást pécsi, 2 szobás, kertesre cserélnénk vaqy vennénk. ,, 11. vagy III. kerület” jeligére a Hu- nyadi úti hirdetőbe. 1—1,5 szobás lakást vennék, 250 kp -f- OTP. ,;Csak Pécs” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Kisherend, Fő u. 35. sz. alatt 3 szoba, kcny- hás, régi parasztház, gazdasági épületekkel, 10C3 négyszögöl kert­tel eladó. Érdeklődni: Egerág, Pozsony u. 42. Bogádon, a Cseri-dűlő­ben 400 négyszögöl sző­lő, pince, présház, tel­jes felszereléssel eladó. Buszmegállóhoz közel. Érdeklődni: Bogád, Kossuth u. 33. Kertvárosi, 2 szobás, I. emeleti, összkomfortos, szövetkezeti és uránvá­rosi, másfél szobás, II. emeleti, tanácsi, össz­komfortos lakásainkat elcserélnénk 3 vagy 3,5 szobás, magántulajdo­núra. „összeköltöző'k” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladó B a'konyán 300 négyszögöl, elhanya­golt zártkert 300 négy­szögöl bozótossal 30,— Ft négyszögöl árért. Te- 'lefon: 18-268. Pécsi, 2,5 szobás, össz­komfortos, tanácsi laká­somat budapesti, össz­komfortosra cserélném. Bajorics, Uitz B. u. 8., fszt. 2. ___________________ D iósberényben, Nagy u. 27. 2 szoba, kony­hás családi ház nagy telekkel eladó. Irány­ár: 140 000.— Ft. Ér­deklődni személyesen vagy telefonon: 06-74-87'275._____________ K ülön bejáratú, bútoro­zott vagy bútorozatlan szoba, konyha, fürdő­szobás lakást vagy gar­zont bérelnék hoszabb időre. ,,Corso” jeligé­re a Hunyadi úti hir­detőbe. __________________ E ladó 2 szabás, 52 m - es, OTP-örö'k lakás a Mecsek-cldalban. Pécs, Március 21. tér 13. sz. II. 17. Xavér sörözőnél 55 m-’ alapterületű tetőtér- beépítéses, OTP-örök- lakás eladó. Csere is érdekel. Hasonló mére­tű, tanácsi vagy kisebb OTP-lakás a belváros­ban. Cím: Alkotmány u. 40 B., IV. 61.____________ K isjakabfalván gazdál­kodásra alkalmas ház sürgősen eladó. Érdek­lődni: egész nap. Pethes Dénes. Pécsváradon kültelek 33-ban szoba, kcnyhás házrész eladó. Érdek­lődni a 24-462-es tele­fonon vagy a 31-080-ar számon. Vennék Mecsek-oldol- ban panorámás házhe­lyet. Telefon: 20-545. Eladó családi ház. I. kér., Vajda János u. 2. sz. 250 négyszögöl te­lek szőlővel 4- garázs melléképület, pano­rámás ki lá-tá s biztosít­va. ,,Egymillió" jeligé­re a Hunyadi úti hir­detöbe.__________________ E ladó 5 szobás, gázfű­téses családi ház. Ki­sebb családi házat vagy 2—3 szobás öröklakást beszámítunk. Érdeklőd­ni: Pécs, Bolgár Nép­hadsereg útja 65. 16 óra után. Személyben 450 négy­szögöl szántó, műút mellett, zártkertben hét­végi telek, építési en­gedéllyel, megosztva is eladó. Szabad kéz­ből, egyenes föld, „Busz félóránként” jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. ________________ B elvárosi, összkomfortos családi ház eladó, 3 fázis, garázs, nagy ud­var, kis konyhákért. Esetleg 2 családnak is megfelel vagy műhely kialakítható. 27--es buszjárat. „Mester” jeligére a Hjnyadi úti hirdetőbe. _____________ M ohács, Bem u. 37. három szoba, összkom­fortos, nagy kertes családi ház eladó._____ H arkányban 40 nv-es, 5 férőhelyes nyaraló el­adó vagy vállalatnak bérbe adó, hosszabb időre is. „Dísznövé­nyek, 332975” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Belvárosban kb. 100 m2 alapterületű helyiség közületnek iroda vagy raktár céljára bérbe adó. „1—2 évre, 332974” jeligére a Sal­'lai utcai hirdető be. Gyódon 400 négyszögöl szőlő eladó. Villany, köves út van. Érdek- lődni: Gyód, Fő u. 33, Családi ház eladó. — Cím: Kozármisleny, Gárdonyi G. u. 87. Ér­deklődni: délután 4 óra után.____________________ A lsó-Bélatelepen eladó 254 □-öl telek 70 m2-es .nyaraIával. Ár: 1 800 000 «Ft. Érdeklődni: Buda­pest, 180-756-os telefo- non, este 8 után. Pécs-H irden 1000 négy­szögöl szántó, pince présházzal 450—770 négyszögölig, szőlő és gyümölcsös telepítésre alkalmas szántó eladó. Érdeklődni: délutáni órákban, Pécs-Hird, Tő­Örkény J. u. 49.______ P écs, kertvárosi 2 szo­ba, összkomfortos, szö­vetkezeti lakás eladó. Telefon: 41-463 (20 óra után).____________________ H irden 3 szoba, össz­komfortos családi ház, központi fűtéssel, ga­rázzsal, szőlővel, pincé­vel, melléképületekkel, igényesnek eladó. — Irányár: 1 600 000 Ft, ugyanitt a Pécsváradi- tónál 220 -öl telek el­adó. „November 333333” jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe. Eladnám Pécshez 10 km-re zártkertjeimet, betonút mellett. Tele­fon: Szigetvár 257; — Pécs 13-736._____________ Szől ő-gyümölcsös, 300-öl, 20 m’-es épület­tel, kúttal, villannyal, családi ház építésére alkalmas, elvi engedély- lyel eladó. Pécsújhegy, Róka u. 15-ben. Érdek­lődni: Pécs, Sallai u. 29., dj. 15 óra után. Trsntz. 600 □-öl belterület, ker­tészkedésre alkalmas telek eladó. Víz, vil­lany van. Érdeklődni: 11-022-es telefonon. Eladó 220 I_-öl szőlő, gyümölcsös rácvárosi templom felett, nagyon szép kilátással, kedve­ző áron. Telefon: 12-989. Kandallóba építhető, komplett olajfütő be­rendezés (tartály és pumpával) 2000,— Ft­ért eladó. Pécs, Rodos­tó u. 8. Főzéshez, gyermekhez jól értő nyugdíjas no takarítást vállal. —- „Megbízható 332964” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Panorámás helyen el­adó vagy kis családi házro cserélhető két családnak is megfelelő házam. „1986, 332973” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ________________ E ladó kétszintes családi ház, lakásokat beszá­mítok. „Fülemüle út, 332995” jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Siklóson, Kossuth tér 6. szám alatt nagy szoba, konyha, előszobás la­kás eladó. Érdeklődni: Nagyharsányban, Kossuth u. 92. szám alatt Agárdi Istvánné- nál lehet, az esti óráik­ban.______________________ N agyharsányban, főút mellett 2 szobás, für­dőszobás, tapétás, sző- nyegpadlós lakás, mű­hely céljára megfelelő, nagy szerelőaknás ga­rázzsal, udvarral el­adó. Érdeklődni az esti órákban Kossuth u. 92. sz. alatt, Agárdi Ist- vánnénál. 3 szobás, fürdőszobás lakóház 350 □-öl kert­tel, garázzsal, gazda­sági épülettel eladó. Tavaszi beköltözés. Bo- da, Jókai u. T1., Tóthék. Szavában egy ház el­adó. Érdeklődni: Sza­va, 81. számú házban. Elcserélném Komló leg­szebb részén, központ­ban, mindenhez közel Jcét szobás, külön bejá­ratú, melegvizes, te­hermentes öröklakáso­mat téglaépületbe, ugyanilyenre. Pécsire, Kodály Z. út elején, I, emelet, összkomfortos, nagy erkélyesre, tégla­épületbe. Ráfizetek. Ér­deklődni lehet: Komló, Pécsi u. 45. szám, II. em., Sóváriné. Telefon: 81-744. Trabant 8,5 éves (12 V-os magnósrádióval), jó állapotban eladó. — Pécs, Sarohin tábornok út fszt. 1. (Kertvá­ros) _________________ ZF-es, fehér, 1200-as La­da eladó. Sándor u. 9 2., délután. __________ K arambolos Dácia ki­fogástalan motorral, Dácia-karosszéria új elerr előkel eladó. Pécs- Meszes, Február 24. u. 23. sz.___________________ E ladó 2 db másfél éves ka ncacsikó, első osztá­lyú, sárga és deres, ugyanitt 1 db 4 éves, elles előtt álló tehén. Garé, Rákóczi út 43. Rövid páncél tőkés zon­gora és hármas szek­rény olcsón eladó. Nagyszeben u. 7. sz. alatt, szombat, vasár- nap délután. Eladó R—10-hez bontott alkatrészek, valamint ZU-s Skoda 105 ös gép­kocsi, reális árért. Te­lefon: 18-268. KURTÖSKALACS ISMÉT KAPHATÓ október 6-tól. Pécs, Rákóczi út 16. (Rákóczi út., Rét u. sarok.) Korall színű Skoda 120- os, 4 éves személygép­kocsi .sürgősen eladó. „KA’ jeligére a Hunya­di úti hirdetőbe. 16 000 km-t futott, ga­rázsban tartott Lada 1200-as sürgősen eladó. „KX-es” jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Eladó kéménybe köthe­tő F 8-as gázkonvektor, villanytűzhely, teatűz­hely, olojkályhák, füst­csövek, rénfa, forrázó­lánc, fotelágy, hűtő- szekrény, asztal, virág- állvány, akváriumok, képkeretek, gobelinkép, 10 évesnek irhabunda, 80 l-es villanybojler, használt parketta, pb- gázpalaok. Tompa M. u. 64. Garami. Yamaha YC—20-as or­gona eladó. Telefon: 12-093, este 6 óra után. Új szalagfűrész eladó. „Pécs, 600-as” jeligére a Hunyadi úti hirde- tábe. 500-as szalagfűrész el­adó. Lánycsók, Mátyás u. 43.____________________ 20 db angóranyúl el­adó kedvező áron. Pécs, Nagyszkókó út 31. sz. alatt. Érdeklőd­ni: 7—8—9-én, egész nap. _____________________ H egedű — kitűnő ka­rácsonyi ajándéknak is — 5—8 és 50 ezerért, vonók 1500-ért eladók. Pécs, Hattyú u. 13. Te­lefon: 31-762.___________ S pániel kiskutyák el­adók. Különleges (fol­tos) színekben, angol import kantól. Mindkét szülő munkavizsgás. — Kenézné Tiborcz Mária, Bár, Hunyadi u. 20. Újszerű állapotban lé­vő Polski 126-os ka­rosszéria eladó. Érdek­lődni telefonon: 83-*140, Bőd is. Eladó a Magyar Hor­gász (1969-től) négy év­folyama kötve, tíz év­folyama anélkül. Pécs, Gyár u. 9. Horváth. SZALUT, KÖLTÖZTET. Telefon: 29-380. Butikosnak varrás be< dolgozást vállalok, sa­ját varrógépem van. „Precíz, 332965” jeligé­re a Sallai utca'i hir­detőbe. TEHERTAXI 1—6 t-ig fix, billencs, gólya- darus. Telefon: 29-445. Bármilyen bedolgozást vállalok. „Varrás előnyben, 332979” jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe. TV-JAVITAS HELYSZÍNEN. Telefon: 17-757. Németh. Üzlethelyiség, magán- rendelő, lakások taka­rítását vállalom. Tele­fon: 19-019, 18—19 óráig. Fogtechnikusnál tanu­lónak, idén érettségi­zett, szorgalmas, ügyes­kezű leány elhelyezked­ne. Válaszokat „Biztos megegyezünk" jeligé­re a Hunyadi úti hirde­tö'be kérek. ____________ „ Expressz” épületterve­zés, adaptálás, műsza­ki vezetés, költségvetés OTP-hez, vidéken. Tele­fon: 23-183.______________ Fregoli fából, műanyag­ból, szögbelövés, pa­nelfúrás, előszobafal minden méretben meg­rendelhető 11-166-os te­lefonon, Várhelyi. Szőnyegek, bútorkárpit speciális gépi tisztítá­sa nyugati vegyszerek­kel. Garancia! Telefon: 23-920. 2 db kerti fotel, telje­sen új állapotban el­adó. 2 személyes reka- mié, teljesen új; 1 db olajkályha príma álla­potban; 3 karikás gáz­tűzhely, nyomáscsök­kentővel, palackkal, új állapotban eladó. Cím: régi Kertváros, Gárdo­nyi u. 43. Pécs.________ P ézsmabunda középma­gas, teltkarcsú nőnek eladó. Negyvenöteze­rért. Gizella u. 3. Te- lefon:' 19-093.____________ 2 m:i bükk-» 2 m;{ kőris-, 3 m! tölgypadló, 8—10 cm vastag, száraz, ju­tányos áron eladó. Pécs, Főiskola u. 25. Közületeknek, lakosság­nak szobafestést, má­zolást, tapétázást vál- lolok. Telefon: 19-576. Fregoli, panelfúrás, szög bél övés. lakbe­rendezési tárgyak fel­szerelése. Megrendel­hető^ 28-094. 'Roczkó. Kőműves-, belső mun­kákat, hidegburkolást — gyorsan — garan­ciával. Telefon: 17-212. (7—17 óráig) Háztartási gépek javí­tása, bojlerek cseréje, vízkőtelenítése, hőtáro­lós kályhák karbantar­tása. Engels út 211. Ma'<av Te'efcn 2’-443. Régi dolgozószobai író­asztal, új férfi irha­bunda karcsú termetre. 52 es méretben-, Rea­nault 10-es ajtók el- ; adók. Lengyel Gy. 8 A.. II 6., < esti órákban. KP-s Skoda 120 "glsT 31 000 km-rel, műszóiké I va I, 1 garázsban tartott, első kézből e ladó, I esetle; g kis Polskit be­számítok. Érdeklődni: Jánosi , Pécs, Kun Béla tér 10. Északi be. járat, föld szí int, 17 óra után. VEGYES c^-asi /HlflNK TEHERTAXI Hétvégén egyszer, egyedülállóknak ház- munkát vállal középko­rú, megbízható nő. Főz­hetek is. „Tiszta” jel­ig é re a Hunyadi úti hirdetőbe. Privát házban takarí­tást vállalok egyeztetett gyakorisággal (heti 1 — 3), rendszeresen. „Er­kölcs és diszkréció' jeI- . igére a Hunyadi úti hirdetőbe. Fiatal, gyermektelen házaspár eltartási szer­ződést kötne lakásért. Tóth László, Pécs, Len­gyel Gy. u. 10 A. BÚTORSZÁLLÍTÁS, KÖLTÖZTETÉS, KEDVEZMÉNNYEL Telefon: 23-308. _______ J ó kézügyességgel bár­milyen munkát vállalok. „Bedolgozás, 332966” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe._______ G arázs kiadó a Már­cius 21. té-en (pálo­soknál). Telefon: 19-784. ÁRUSZÁLLÍTÁS, KÖLTÖZTETÉS. Telefon: 28-512. Garázs kiadó. Csortos Gy. u. 16. Telefon: 16-679. Garázs u. 4. kiadó. Gyümölcs Festést, mázolást, ta­pétázcs i vállalok, kö­zületek részére is. Te­lefon : 18-197. Hívja Istvánt! Villany- kapcsolók, konnektorok, biztosítékok, bojlerek javítása, szerelése, víz- kőtlenítése. azonnal. 24-897. SZÍNHÁZ HARMADIK SZÍNHÁZ (Súgván Mű­velődési Ház) : Emigránsok (este 7 órakor). HANGVERSENY Liszt Terem: (Középiskolai bérleti— 2. sorozat I. hangversenye. (12 és 13.15 ára). PLANETÁRIUM Planetáriumi előadás: Őszi csillag­képek (15.30 óra). FILM Petőfi: Sólyomlady (5, 7, 9). Kossuth: Sólyomlady (10, 12, 2, 4), A cá pa (6, n9). Park: Sólyomlady (f4, f 6, f8). Nevelési Központ: Hajókkal a bás­tyák ellen (4), Balekok (6, 8). Jó­szerencsét: Nap, széna, eper (4,6). Fekete Gyémánt: Hóbortos népség I. (6) . Komló, Zrínyi: Zárrá (4, 6, 8), Komló, Május 1.: A legyőzhetetlen Vutang (f 5, f7). Szigetvár: A har- monikás ember (6, 8). Siklós: Ke­serű igazság (7). Beremend: Ulza- na (6). Boly: A lator (7). Duna- szekcsö: JöjfSés lásd! (7). Harkány: A Sárkány közbetép (7). Mágocs: A Saolin templom szent 'köntöse (7) . Pécsvárad: Tűzvonalban (7). Sásd: Feldobott kő (7). Sellye: Lady Chatterley szeretője (5, 7). MAI MŰSOR [iiiiiiniil Szentlőrinc: Bumbo, oz elefánt (7). Villány: A Nagy Generáció (7). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! Zenés műsor. 8.05: Műsorismertetés. Kb. 8.15: Mai kulturális programok. 8.20: Nyugdí­jasok műsora. 9.00: A hét zenemű­ve. 9.30: A hét költője. 9.40: A Gyerme'krádió műsora. 10.05: Kis­iskolások műsora. 10.35: Nóták. 11.00: Bogdán István írása Zsolnay Vilmosról. 11.20: Színészek énekel­nek. 11.34: Kun Béla . . . szemelvé­nyek. 11.54: Reklám. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám. 12.45: Jogi arc- képcsarnok. 13.05: Magyar előadó- művészek albuma. 14.05: Műsoris­mertetés. 14.10: «Nyelvrokonaink ze­néjéből. 14.34: János. Rádiójáték. 14.55: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Szétvágott filmkockák. 15.27: Kórus- pódium. 15.56: Műsorajánlat. 16.05: Ringató . . . 16.30: Nyelvemlékezte­tő. 17.09: Gazdasági magazin. 17.30: Táncház Pesten. 18.00: Film­zene. 18.12: Reklám. 18.25: Könyv- újdonságok. 18.28: Műsorismertetés. 19.15: Egy reggel előestéjén. Jegy­zet. 19.25: Zenekori muzsika. 19/45: Szovjet drámák szemléje. 20.28: Hét­fő esti beszélgetés Vörös Sárival. 21.09: A Stúdió 11 felvtéeleiből. 21.30: Családfénykép. 22.20: Bécs: az utótalálkozó előtt. II. rész. 22.30: Kapcsoljuk a stúdiót. Székely Ist­ván zongorázik. Kb. 23.30: Ope«a- áriák. 0-10: Himnusz. 0.15: Éjfél után . . . PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.05: Népdalok. 8.50: Délelőtti torna. — 9.05: Napközben. Zenés délelőtt. Közben: 10.45: Láttuk, hallottuk . . . 11.25: Világújság. 12.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. 12.10: Fúvósindulók. 12.25: Kis magyar néprajz. 12.30: Népizene. 12.58: Mű­sorismertetés. 13.05: Slágermúzeum 14.00: Kettőtől ötig . . . Közben: 15.05: Apróhirdetések. 16.00: Rek­lám. 16.05: Hangos képrejtvény. — 16.58: Műsorismertetés. 17.08: Újdon­ságainkból. 17.30: Az ötödik sebes ség Grúziában. 18.30: Tiptop pa­rádé. 19.05: Népdalok. 20.00: Rek­lám. 20.05: Rockújság. 21.05: Port­réműsor Mezei Máriáról. 2L50: Ko­rányi Tamás összeállítása. 22.05: Népszerű melódiák. 22.30: Operett­részletek. 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Fúvószene. 0.15: Éjfél után ... HARMADIK MŰSOR 17.30: Zenekari muzsika. 18.30: A hét zeneműve. 19.03: Műsorismerte­tés. 19.05: Fiataloknak — kortárs zenéről. 19.35: Külföldi tudósoké a szó. 19.50: Új operalemezeinkböl. 22.30: Gondolat-jel. pécsi rádió 17.00 : 90 perc! A Pécsi Stúdió hét­fő esti hangosújságja. 18.30: Szerb- horvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Né­met nemzetiségi műsor. 19.35: Mű­sorzárás. TELEVÍZIÓ JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 14.20: Elmulasztották — nézzék meg. 16.00: Jó napot — sport. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.25: Krónika. 17.45: Gyöngyházrózsa — sorozat gyermekeknek. 18.15: Mutasd meg nekem, hogyan — művelődési adás. 18.45: Tv-kalendárium. 18.55: Számok és betűk. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. —* 20.00: Jó reggelt, Belgrádi Dráma. 21.15: Kis koncert. 21.30: Irodalom. 22.00: A világ ma külpolitikai adás. 22.30: Tv-napló. 22.50: Egy szerző egy film. MÁSODIK MŰSOR 18.30: Zágrábi körkép. 19.00: Te 'lesport. 19.27: Ma est-e. 19.30: Tv- napló. 20.00: A tudomány és rr.i. 20.50: Tegnap, ma, holnap. 21.10: A madarak dalolva falnak meg. Filmsorozat. 22.10: Szórakoztató adás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom