Dunántúli Napló, 1986. november (43. évfolyam, 301-329. szám)
1986-11-26 / 325. szám
1986. november 26., szerda Dunántúli napló 3 Szakaszos beiskolázás Pénteken premier Összehangolt határidők Új lehetőségek a középiskolai jelentkezésekben Megyénk középfokú iskolái felvételi eljárásuk korszerűsítésére e tanévben új módszert próbálnak ki, az ún. szakaszos beiskolázási eljárást, amely az eddigi gyakorlatot nyíltabbá és ezáltal várhatóan eredményesebbé teszi. E kísérlet része annak a folyamatnak, amely a demográfiai csúcs levezetését, az eljárások racionalizálásával is kívánja segíteni. Emellett az iskolatípusoknak leginkább megfelelő tanulók kiválasztását és a megtartásuk, megtarthatóságuk megalapozását is célozza. A középfokú iskolák eddig minden évben március 20. és május 30. között döntöttek a felvételekről. A döntési időpontok azonban többé-kevésbé véletlenszerűen, a spontán gyakorlat alapján alakultak ki, a jelentkezés mértékének (túljelentkezés, aluljelentkezés stb.) függvényeként. Voltak tehát korábban és természetesen későbben döntő iskolák, csakhogy ezek a döntési időpontok a „kívülálló", de leginkább érintett általános iskolások, szüleik és pedagógusaik qlőtt ismeretlenek voltak, ill. néhány iskolát leszámítva ezek az időpontok nem voltak összehangolva. így igen gyakran előfordult, hogy a jelentkezési lapon az általános iskolások olyan iskolákat jelöltek meg, amelyek egyidőben döntöttek, vagy második helyen olyat, amely már korábban döntött. Semmi esélye sem volt az ilyen tanulóknak az első helyről való elutasítás esetén a második helyen jelölt iskolába való felvételre. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy megyénkben minden ötödik gyereket - számuk 1000 felett van - nem abba az iskolába, szakra, szakmára vették fel. amelyet első vagy második szándékként a jelentkezési lapon megjelölt. Nekik külső beavatkozással, esetenként megalapozatlanul ajánlottak újabb lehetőségeket. Az általános iskolai pedagógusok, ill. a szülők körében igen nagy feszültségeket okozott az eddigi felvételi eljárás fogyatékossága, amely azzal is járt, hogy egyazon iskolából, sőt ugyanazon osztályból a lényegesen gyengébb gyereket felvették, mivel első helyen jelölte a középfokú iskolát, a jobbat viszont már hely hiányában nem, mivel ő második helyen jelölte. A második helyen való jelölés középiskolák esetében gyakorlatilag elvesztette jelentőségét, holott annak ugyanolyan esélyt kellene biztosítani, ha már arra lehetőség van. A■ kísérleti felvételi eljárás lényege, hogy a megyei művelődési osztály a középfokú iskolákat döntési szakaszokba sorolta, és az e döntési időpontokat az általános iskolák, a pedagógusok, tanulók és szüleik tudomására hozta. Az iskolák döntési szakaszokba sorolása nem valamiféle mesterséges sorrendiséget, az iskolák munkájának rangsorolását jelenti, hanem az elmúlt években kialakult gyakorlat nyílt megfogalmazását. (Ezt alátámasztja az is, hogy van olyan többprofilú iskola, amely szakonként, ágazatonként más- és más szakaszban dönt, jelezve azt, hogy nem az iskola, hanem szakjainak társadalmi keresettsége a besorolás alapja.) A jelentkezési határidő március 10-re módosul azért, hogy az egyes szakaszok időtartamát egy-két nappal meg lehessen hosszabbítani. Akkor nő tehát a felvétel esélye, ha az első helyen egy korábban, a másodikon egy későbben döntő iskolát, szakot, szakmát jelöl meg a jelentkezési lapon a tanuló. Ez a módszer lényege. A középfokú iskolák „merítési aránya", válogatási lehetősége megnő, hiszen döntése idején, a módszer megfelelő működése esetén valamennyi tanuló jelentkezési lapja az iskolában van, akár első, akár második helyen választotta azt. Ezzel a felvételi döntések megalapozottabbá válhatnak, és az eljáráshoz kapcsolódó alkal- massági-rátermettségi felvételi módszer segítségével az iskoláknak lehetőségük nyílik a nekik leginkább megfelelő tanulók kiválogatására. (Ezzel talán a lemorzsolódások is csökkenthetők lesznek.) A középfokú iskolák e módszer segítségével nagyobb biztonsággal tudják az önmagukat túlértékelő — így túl sokat vállaló — tanulókat a felvételeknél kiszűrni, ill. az önmagukat alulértékelő általános iskolai tanulók bátrabban vállalnák a nekik leginkább megfelelő iskolát, mivel reális biztonságul szolgál a második helyen megjelölt és biztosan később döntő iskola. A módszer kínálja azt is, hogy radikálisan csökkenhet a mindkét helyről elutasított tanulók száma. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy a módszerrel együtt lehetőséget kívánunk nyújtani arra is, hogy erősen bizonytalan jelentkezések esetén a tanuló harmadik szándékot (szakmát) is megjelölhet, mégpedig hiányszakmát. Többet jelent talán a tanulói önálló választás, mint az elutasítások esetén a gyors irányítás — külső szervek részéről. Az iskolai döntések nyilvánosságra hozatala jelentősen csökkentheti a szülők körében ilyenkor meglévő feszültségeket, hiszen az érintettek pontosan tudhatják, mikor születik döntés gyermekük továbbtanulásáról. E szakaszos beiskolázási eljárás kísérlete nem merev metódust kínál - hanem a finomítás, a társadalmi megítélésen alapuló rugalmas változtatások, módosítások lehetőségét rejti magában. Czuczor József, a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet pályaválasztási, nevelési osztályvezetője Schwajda György: Mari Különös drámát mutat be pénteken a Pécsi Nemzeti Színház társulata: a stúdióban, ősbemutatóként kerül színre Schwajda György Mari című színműve, amelyet az író műfaji megjelölésként groteszk balladának nevez. A történet valóban elég groteszk és elég balladai: egy szocialista brigád elkészíti Lenin szobrát, mindegyik brigádtag a szobor más-más részét, a részek azonban nem állnak össze egésszé, míg az egyik brigádtag, a 17 éves — egyébként vallásos - Mari a saját vérével össze nem ragasztja: ahogyan megkötötte Déva várónak falót Kőműves Kelemenné vére. Ez a leegyszerűsített tartalomismertetés is érzékelteti, hogy többről van szó, mint egy brigád konfliktusáról: a társulat a bemutató iránti szokatlan nagy érdeklődésnek megfelelő figyelemmel és izgalommal készül a premierre. A rendező vendégként Szőke István, a Miskolci Nemzeti Színházból, akit A kétfejű fenevad és a Kinn vagyunk a vízből színpadi megvalósítása révén ismer a pécsi közönség. Díszlettervezője, mint előbb, most is Kerényi József építész, jelmeztervezőnek azonban most egy pályakezdőt, a pécsi származású Konkoly-Thege Klárát hívta meg. Mari: Füsti Molnár Éva, a többi szerepben Gergely Róbertét, Báliké Tamást, Újváry Zoltánt, Újlaky Lászlót, Sólyom Katit, Dévényi A brigád. Jobboldalt a címszereplő Füsti Molnár Éva. Fotó: Proksza László Ildikót, Németh Jánost, Pálfay Pétert, Moravetz Leventét és Helyey Lászlót látjuk.- Mire számít a rendező: kik nézik meg majd a Marit?- Nem szeretném, ha csak a nézők egyes rétegeihez jutna el a Mari. Ajánlom a darabot mindenkinek, ateistáknak és istenhivőknek, kommunistáknak és pártonkívülieknek, akik itt élnek ma Magyarországon, és tudják, hogy vala milyen szinten mindenkinek kell foglalkoznia politikával, és akik hisznek abban, hogy a színháznak kötelessége állást foglalni napjaink morális kérdéseiben. Szeretném remélni, hogy sokan vannak Marik, akik adott alkalommal fel tudják áldozni akár az életüket is az ügyért. G. T. Szatyor Győző kiállítása Szatyor Győző Kalevala-il- lusztrációiból nyílt kiállítás a pécsi Ifjúsági Házban. A barna—fehér szitanyomotok nem egyes jeleneteket illusztrálnak, hanem a Kalevala atmoszféráját sűrítik képekbe. Szatyor Győző nyolc évvel ezelőtt kezdett először foglalkozni a népi eposszal, akkoriban még litográfiákat készítve a műből. Színes ofszet mappában is megjelentetett illusztrációkat, de most újra visszatért a barna—fehér tónusokhoz. A kiállítás a hét eleje óta megtekinthető, december 7-ig, de ünnepélyes megnyitóját pénteken 18 órakor tartják. A megnyitó után bemutatják a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójának Lahtiban készített kisfilmjét, és megemlékeznek Lahti és Pécs testvérvárosi kapcsolatfelvételének 30. évfordulójáról. Eszéki művészek vendégszereplése Pécsett A jugoszláviai testvérváros muzsikus küldöttei, az Eszéki Horvát Népszínház művészei és együttesei vendégszerepeitek pénteken este a Pécsi Nemzeti Színházban. A két színház között csaknem másfél évtizede áll fenn igen eredményes és bensőséges kapcsolat, mely prózai és zenés előadások cseréjében, énekesek, karmesterek rendszeres vendégjátékában realizálódik. Gondoljunk csupán a pécsiek Bánk bán előadására, vagy Egk: A revizor c. operájának emlékezetes sikerű bemutatójára az eszéki operatársulat részéről, mely - az eszéki színház épületének felújítása óta — olyan remekműveket tart repertoárján, mint a Rigoletto, Carmen, Traviata vagy Ivan Zajc közelmúltban felújított Zrínyi-operája. E mű megérdemelné, hogy Pécsett is elhangozzék a Nyári Színház programjában, hiszen a kamaraszínház színpada nem alkalmas nagy tömegeket mozgató opera bemutatására. Ezért esett az eszékiek választása operaelőadás helyett ezúttal Mozart Requiemjére. Csak dicséret illeti Zeljko MHer operaigazgatót és a színház openakórusát azért a minden elismerést megérdemlő vállalkozásért és példamutató igyekezetért, amivel Mozart remekművét megtanulták, szövetkezve a Slavonski Brod-i „Dur.o Salaj" munkás-művészegyüttes kórusával (karigazgató: Josip Jerkovic). Az így egyesült több mint 100 tagú énekkar, valamint az eszéki színház zenekara már több jugoszláviai városban lépett közönség elé. Pécsi vendégszereplésükön is nagy felkészültségről tettek tanúságot, bár az egységes, árnyalt kórus- bangzást nem sikerült tökéletesen megvalósítaniuk. Énekes szólistaként az operaszínpadon Gildát, Violettát éneklő Olga Vulic, a ljubljanai opera, Eszéken vendégként Carment alakító . művésze, Z/a- tcmira Nikolova, az újvidéki opera vendégtenoristájaként fellépő Slavoljub Kode, valamint a pécsi Marczis Demeter vette ki részét a sikeres produkcióból. Zeljko Miler személyében végtelenül muzikális, a Mozart dallamok mind hatásosabb tolmácsolására törekvő karmestert ismertünk meg. Nem csekély feladatot jelenthetett számára az oratórikus műfaj sajátos előadói stílusában kevéssé jártas, öntevékeny énekkarral megerősített operai kórus, zenekar és szólisták ösz- szefogása, irányítása, kézbentartása. Ezzel indokolhatók kissé túlzottan aprólékos, mindent beintő kézmozdulatai, néhol óvotosan lassúbb tempói, amik helyenként megakadályozták a Mozart dallamok szabad áradását, a nagy zenei ívek kialakulását, a tételvégek nyugodtabb lezárását. Mindez persze mit sem vont le annak értékéből, amit jugoszláviai vendégeink — adottságaik becsületes valóraváltá- sával - a zeneirodalom e gyöngyszemének tolmácsolásával felmutattak, és amit a pécsi közönség, a testvérvárosi szeretet nevében is, hosszan tartó ünnepléssel jutalmazott. Dr. Nádor Tamás Képernyő . ll Kétezerben Kedd van, november vége, megtévesztően süt a nap, szerelik a kandelábereket a' Széchenyi téren, a jóisten tudja, hányadik kedd, mikor úgy ülök az írógéphez, hogy fogalmam sincs, mivel töltöm meg a Képernyő előtt egy hasábját. A .gép hovatovább magától írja le a sztereotip kezdőmondatot, azt, hogy „nézegetem a műsorújságot”. Amúgy tényleg nézegetem. „Próbálok visszaemlékezni", írja tovább a gép a magáét és már folytatná, hogy „semmi, de semmi nem jut az eszembe”, mikor azért megállók. Hiszen láttam én, egy jegyzet- höz elegendőt a múlt héten is láttam én. Miért nem választok tehát, miért nem írok valamiről, a kínálat nem volt se jobb, se rosszabb, mint általában. Ezúttal „történelmi” nők uralták a hét műsorát, Isaura és még egyszer ő, Linda, Annie Hall, Mária Terézia. Kedvem? Kedvem, persze nincs az elsőszámú nőre, ). kisasszonyra visszatérni. Ügy lehet, ha valamivel sokat, érdemén, súlyán felül foglalkozunk, olyan lesz az már, mintha szeretnénk, legalábbis mintha ménkű fontos lenne. Szidunk valamit, ironizálunk valami fölött, aztán idővel elfelejtődik, hogy rriilyen előjellel történt is mindez, az marad meg csak, hogy a dolognak hatalmas sajtója volt, s aminek nagy sajtója van, c:z ngyon fontos. Ilyen egyszerű. És az megmarad. S ha a szerencsétlen filmsorozat nem is, ez a tény azért lényeges. Tetszik, nem tetszik, Lindát, Isau- rát megőrzi a hétköznapi emlékezet, helyük lesz a nyolcvanas évek közepének kor-, ízlés- és kultúrtörténetében. Alaki értékeik hiába egyen- lőek a nullával, helyi értékük okán és jogán' utóéletük nagyobb lesz akárhány értékes, színvonalas produkcióénál. Az ezredforduló ifjú felnőttéi aligha felejtik el, hogy 1986 meleg és — onnan nézve alighanem — nyugodalmas őszén hogy szakadtak az Adidas- melegítők boldog lindázások és isaurázások közepette az óvoda- és iskolaudvarokon, ki kit kötött ki és karatézott szájba, megannyi ifjú asszony mereng el kétezerben a sokszorosan átütemezett adósságok, a mindennapi videók mellett Ó, hajdani alsó tagozatos, nagycsoportos isauraságuk, gondolják, s hogy akkor may vijjogó, visítozó lindarendőr- nők szerettek volna lenni Mu- gyarországon, zöld övvel, egyhetes számítógépes tanfolyammal, de szép volt, mosolyogják maguk elé. ölnek majd az ifjú asszonyok a megfelnőttödött Leonciók és Tóbiások oldalán, s mondják, igen, bármilyen volt, az volt a gyerekkor, az éden, soha olyan gyerektelevíziót, esti főműsert ötéveseknek, ülnek ttiajd a régi panelben, az új panelben, belökik a kazettát, a két- századik részt a brazil—magyar koprodukcióból, melyben Isaura discót nyit Csillagvárosban, de az már valahogy nem az igazi ... A falon túl a félszobában totyorognak a szülők, rakosgatják az ótépé- csekkeket, már csak 10—1? évük van — akkortól számítva —, hogy övék legyen mind a másfél szoba tehermentesen, s addigra a gyerekeknek is lesz lakásuk, nem itt bömböltetik a videót, hanem egy lakóteleppel arrébb, és rájuk is fér, legalább 7—8 évük legyen, mielőtt ők is továbbszorulna!» a kisszobába. így telik-múlik majd a rögös út kétezerben. Addigra? Addigra végképp és teljesen elfelejtődik, hogy ez a televízió, a mostani, bizony lehetett volna jobb is, hogy körülmények ide vagy oda, nem kellett volna reménytelenül szétválnia jó és közepes hír-, meg ismeretterjesztésre, valamint alpárian ócska, kezdetleges szórakoztatásra. Parti Nagy Lajos
