Dunántúli Napló, 1986. november (43. évfolyam, 301-329. szám)

1986-11-22 / 321. szám

12 Dunántúli napú) 1986. november 22., szombat 1986. NOVEMBER SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából CECÍLIA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.59 — nyugszik 16.02 órakor A Hold kél 20.42 — nyugszik 12.08 órakor — Egészségünkért. Mit tehet a magyar élelmiszeripar a ma­gyar nép egészségéért? címmel Győrött táplálkozástu­dományi konferencia esemény- sorozatai kezdődtek a héten. A pécsi székhelyű Magyar Tej- gazdasági Kísérleti Intézet az általuk előállított szójatejet mutatták be a konferencián résztvevő szakembereknek. íaí 15-000 Tegnapi lapunkban szóvá tettük 0 oécsi pelenkahiányt. Ezt követően a tegnapi nap folyamán hivott fel bennünket Csukái Géza, a Konzum Aruház (ehérnemüosztályának osz­tályvezető-helyettese. Tájékoztatott arról, hogy osztályuk csütörtökön kapott 2000 darabos pelenkaszállit- mányt. Ennek körülbelül a lele még megvásárolható. * A Prometheus Tüzeléstechnikai Vállalat pécsi Engel János úti telepén a Ramovillal közösen tüzeléstechnikai szaküzletet üzemeltet. Évente 8 millió forint értékben különféle tüzeléstechni­kai alkatrészeket, tűzoltókészülékeket, a földgázprogramhoz kapcsolódóan gáztűzhelyeket for­galmaznak. Potó: Proksza László ........... .......-.................. — * ... —. O lvasószolgálat Hirek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig és 14-töl 16 óráig o 15-000 telefonszámon Ügyeletes újságíró és szerkesztőségi hirügyeletes FERENCI DEMETER 10-töl 12 óráig 14-töl 16 óráig 16—19 óráig o 10-053-as telefonszámon CB-rádió hivójelünk „Napló I." 16-tól 19 óráig o 25-ös csatornán. ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága pénteken a szövet­ség székházában. A testületet Hámori Csaba, a KISZ KB első titkára tájékoztatta az MSZMP KB november 19—20-i üléséről, s az ott elfogadott határozat­ról. A KISZ KB ülésén részt vett és felszólalt Ballai László, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának vezetője. Ezután a KISZ KB mellett működő hat rétegtanács és két bizottság feladat- és hatáskö­rére tett javaslatot vitatta meg o testület. * A magyar és a szovjet nép közötti barátság és együttműkö­dés erősítésében végzett ered­ményes tevékenységért kitünte­téseket adtak át pénteken a budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. A Szovjet Baráti Társaságok Szövetségé­nek emlékérmét kapta Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitációs es propaganda osztályának ve­zetője. Bíró Gyula, az MSZBT főtitkára és Orosz Adél, az MSZBT országos elnökségé­nek tagja, a Magyar Állami Operaház balettigazgatója. A kitüntetéseket Zinaida Kruglo­va, az SZKP KB tagja, a Szov­jet Baráti Társaságok Szövetsé­ge elnökségének elnöke adta át. Horváth Lajos, a Baranya Megyei Tanács elnöke tegnap fogadta hivatalában Csorba Győző költőt, és 70. születés­napja alkalmából a „Baranyá­ért emlékplakettet" nyújtotta ót neki. Jelen volt Rajnai József, a megyei pártbizottsáa titkára. •V Tegnap tartotta összejövete­lét a HNF Baranya Megyei Bizottságán a HNF, a TIT és a Közgazdaságtudományi Tár­saság megyei vezetősége nyugdíjas gazdasági és politi­kai vezetőinek klubja. Ez alka­lommal dr. Dányi Pál, az MSZMP Baranya Megyei Bi­zottságának titkára adott tá­jékoztatót aktuális gozdaság- politikai kérdésekről, majd eszmecsere folyt a munkakul­túráról. Időjárás Várható időjárás szombat estig: eleinte folytatódik a borult, párás ködös idő ködszitálással. Később időnként felszakadozik a zárt felhő- takaró és főként az ország nyugati felében fordulhat elő elszórtan ki­sebb eső. A gyenge szél délkele­tire, délire fordul és lassanként megélénkül. A legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 1 és 6 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 6 és 11 fok között várha­tó. Péntek reggeli vízállások: Ortilos 28 cm, áradó, vizhő 7,6 fok, Barcs nem jelentett, Drávaszabolcs 10 cm, apadó, 7,2, Mohács 170 cm, apadó, 7,0 fok. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazga­tóság közlése szerint a Budapesten pénteken megtartott 47. heti lottó- sorsoláson a következő nyerőszámo­kat húzták ki: 6, 20, 60, 61, 73 — Új ÉTK kiadványok: A napokban megjelent a kétköte­tes Építésügyi műszaki szabá­lyozási kiadványok jegyzeke, amely 1986. január 1-től ér­vényben lévő szabályozásokat tartalmazza. Foglalkozik az építő- és az építőanyag ipart érintő országos szabványokkal és egyeb ágazatok rendeletéi­vel is. Megújult □ TÜZÉP-telep. A vokányi TÜZÉP-telep teljes felújítását végezték el a kö­zelmúltban. A telep északi ré­szén védőfalat húztak fel. kor­szerűsítették az irodahelyisé­get, az épületek falait be­vakolták és a fedett tárolókat hullámpalával borították be. Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk és nagyanyánk, ERDOS LASZLONÉ Vákár Éva, életének 66. évében elhunyt. Ham- vasztás előtti búcsúztatása novem­ber 25-én 14 órakor lesz a komlói temetőben. Autóbusz 13.15 órakor in­dul az Eszperantó térről. A gyászo­ló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy KORPUSZ LAJOSNÉ Szabó Edit 66 évei korában elhunyt. Temetésé november 24-én 15 órakor lesz Szi­getváron a kanizsai temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó ferjem, édesapánk, apósunk és papikánk, BALÁZS ISTVÁN, a B. m.-i Vízmű nyugdíjasa életének 72. évében türelemmel vi­selt betegségében elhunyt. Temeté­se november 22-én 14 órakor lesz a magyarszéki temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy PUSKARICS MIHÁLYIÉ Gadó Katalin volt drávakeresztúri lakos 83. évé­ben elhunyt. Tergetése november 22-én (szombaton) 14 órakor lesz a pécsszabolcsi temetőben. A gyászo­ló család. Fájó szívvel tudatom, hogy sze­retett édesanyám, nagyanyám, dédi- kém, CSONKICS JANOSNE Városi Mária hosszon tartó szenvedés után elhunyt. Temetése november 24-én 13 órakor lesz a szigetvári kanizsai temetőben. A gyászoló Richter és Gyergyók család.- Nyeremények. A MERU- KER Vállalat november 20-án Siklóson sorsolta ki nyere­ményakciójának nyerteseit. Egy-egy 5000, illetve 1000 fo­rintos ajándékutalvány gazdá­ra talált a helyszínen, de hár­mat nem vettek át. Kérjük a 000077. a 000100. illetve a 000111 sorszámú nyeremény­jegyek tulajdonosait, jelent­kezzenek a siklósi központi áruházban (Siklós, Felszaba­dulás u. 21.). — Megoldódnak a garázs- gondok Siklóson. A Siklósi Vá­rosi Tanács a városban jelent­kező garázsgondokon új telkek kialakításával kiván enyhíteni. Több mint ötven garózstelket mértek már ki, s mire az épü­leteket felhúzzák, a közutat is megépítik az Iskola utcában. EKG készüléket és hallás- vizsgálót vásárolt körzeti orvosi rendelőjének a szederkényi ta­nács. A 47 000 forintos beruhá­záshoz 10 000 forint támoga­tást nyújtott o Boly és Vidéke Takarékszövetkezet elnöksége. 04-05-07 Gázrobbanás történt tegnap dél­előtt fél 11 után Pécsett o Légszesz­gyár utcában, a Dél-dunántúii Gáz­gyártó- és Szolgáltató Vállalat gáz­nyomásszabályzó épületében. A sza­bálytalan munkavégzés következté­ben tűz ütött ki és kisebb robbanás keletkezett, az anyagi kár nem je­lentős. A mentők a helyszínen dol­gozó Sóki Györgyöt égési sérülések­kel a Honvéd Kórházba szállították. A beteg állapota nem súlyos, a jö­vő hét végén már valószínűleg el­hagyhatja a kórházat. Tanácstagi beszámolók Pécsett A november 24-én kezdődő héten Pécsett az alábbi választókerületek­ben tartanak beszámolót a tanács­tagok; ezzel együtt több körzetben lakóbizottsági választást is tartanak. November 24-én, hétfőn délután 5 órakor Tóth Mihályné. a 3. sz. vk. tanácstagja a Szövetkezet utca 13. sz. alatti párthelyiségben; este 6 órakor Vanyek József, Csonka Edit és Győrök József a 29., 30. és 32. sz. vk. tanácstagjai az Apáczai Nevelési Központ 1. sz. Általános Iskolájában. November 25-én, kedden délután 5 órakor Lengyel László és dr. Tóth Mária, a 66. és 67. sz. vk. tanács­tagjai a Tüzér utcai Mozgalmi Házban. November 27-én, csütörtökön dél­után 5 órakor Rózsa Béla. a 7. sz. vk. tanácstagja az újhegyi általá­nos iskolában, Sóstai József, Vár­bíró Péter, Vargáné dr. Kiss Erika és Bosznayné dr. Németh Agnes, a 34., 35., 36. és 37. sz vk. tanács­tagjai a« Krisztina téri gyermek- orvosi rendelőben, dr. Bíró László és dr. Ambrus Lászlóné a 43. és 58. sz. vk. tanácstagjai a Szobadság út 30. sz. alatti párthelyiségben. Tanácstagi fogadóóra. Szabóné GaramvÖlgyi tva, a pécsi 61. sz. vk. és dr. Horváth Erzsébet, a 70 sz. vk. tanácstagja november 24-én, hétfon este 6 órakor fogadóórát tart a Jurisics Miklós Utcai Általá­nos Iskolában. • — Jogtalan építkezések. A Pécsi Városi Tanács Közterü­let-felügyelete a Mecsek-Nyu- gat északi részén ellenőrizte a közterület-foglalási engedélye­ket. Az ellenőrzött építkezések közül három építtető nem ren­delkezett engedéllyel. A Pannónia Sörgyár vezetősége és szakszervezeti bizottsága 1986. november 27-én du. 4 órai kezdettel tartja meg a nyugdíjas­találkozót, melyre minden kedves nyugdíjasát szeretettel meghív. Pannónia Sörgyár vezetősége és szakszervezeti bizottsága %----------------------------------------------­I nformációk A rendőrség kérése A Baranya Megyei Rendör-fökopi- tányság népgazdaság- és társadal­mi tulajdonvédelmi osztálya nyomo­zást rendelt el csalás és üzérkedés bűntett elkövetésének alapos gyanú­ja miatt Stipanovics István potonyi lakos ellen. A nyomozás adatai szerint nevezett 1983—1986. években kereskedelmi jogosítvány nélkül, jelentős értékben vásárolt fel stylfürészeket. Különbö­ző fűrészgépek beszerzésére hivat­kozva több személytől nagyobb ősz- szegeket vett fel előlegként, mely- lyel sajátjaként rendelkezett, a vá­sárlásokat pedig nem, vagy részben teljesítette. Több mint félmillió fo­rint értékű áruval üzérkedett. Csa­lással közel százezer forint jogtalan haszonra tett szert. Az ügy teljes körű felderítése érde­kében kérjük azok jelentkezését, — személyesen vagy levélben: Pécs, Kilián Gy. u. 1. Telefonon: 11-666/ 1426 — okik Stipanovics Istvánnak fűrészgép, vagy alkatrészvásárlás céljából előleget adtak és megren­deléseik teljesitésére nem került sor. Rendezvények Diszmacska és diszmodár bemuta­tó lesz 22—23-án Pécsett a Nevelési Központ művelődési házában. A ki- állitásssal egyidöben videó-filmek vetítése, virágárusítás, délután pe­dig könyvvásár egészíti ki a prog­ramot. A helyszínen tombolát is le­het vásárolni, melyeken különféle madarakat és macskákat nyerhetnek a szerencsések. A kiállítás naponta 10—16 óráig tart nyitva. KORHÁZI FELVÉTELES ÜGYELETEK SZOMBAT—VASARNAP Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szi­getvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyer­mekkórház. Gyermeksebészeti, kór­házi felvételt igénylő gyermekfülé­szeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napo­kon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és o megye egész területé­ről. SZOMBAT Felnőtt belgyógyászat. I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (fertőző). III. kerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet: I. sz. Sebészeti Klinika. Égési sérü­lések : Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs vá­ros és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Szemészeti betegek: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SZOMBATON NYITVA TARTÓ GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Széchenyi tér 2., 10/1. sz. gyógyszertár, 8—13 óráig; Pécs, Kos­suth L. u. 81., 10/8. sz. gyógyszertár, 8—13 óráig; Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 23., 10/14. sz. gyógyszertár, 7.00­18.00 óráig, Pécs-Kertváros, Krisztina tér 10., 10/7. sz. gyógyszertár, 7— 12.00 óráig. VASARNAP Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (fertőző). III. kerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet: II. sz. Sebészeti Klinika. Égési sé­rülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Szemé­szeti betegek: POTE Szemészeti Kli­jj nika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE I Fül-, Orr-, Gégekliniko. Államigazgatási vetélkedő. A köz­ségi tanácsok, a Pécsi Vurosi Tc- nács és a Baranya Megyei Tanács csapatainak részvételével ma déK előtt tartják meg az általános állam- igazgatási vetélkedő megyei döntő­jét. A Városi Tanács tanácstermé­ben 14 csapat vetélkedik, közülük az első hármat díjazzák. A versenyzők a tanácstörvény, az államigazgatás? eljárási törvény, az ügyiratkezelési szabályzat és a panasztörvény té­maköreiben mérik össze tudásukat. Budapesten vendégszerepei hétfőn este a Pécsi Szimfonikus Zenekar. A hangverseny, amelyen Brahms é§ Bartók hegedűversenye szerepel» Papp Gábor pécsi származású mű­vész diplomakoncertje. Vezényel: Breitner Tamás: Magyar tájak címmel ma nyitják meg a VII. Országos tájképfestésze­ti biennálét Hatvanban. A kiállítá­son szerepel Horváth Olivér pécsi festőművész Találkozás című képe is. így láttam Kínát. Dr. Bíró Ferenc körzeti orvos filmvetítéssel egybekö­tött útibeszámolót tart a pécsváradi művelődési központban november 24-én délután 6 órakor. November 24-én 16 órakor Ligeti Gábor (az ELTE irodalomtudományi tanszékének adjunktusa; tart elő­adást — Elfelejtett évtizedek (1849— 1867) címmel — a Rendezni végre közös dolgainkat című sorozat kere­tében. A Janus Pannonius Múzeum szer­vezésében a Művészeti szobadegye tem rendezvénysorozatának vendége november 24-én 18 órakor Aknai Ta­más művészettörténész. Kortárs kép­zőművészeti irányzatok című előadó sót a Modern Magyar Képtár Sza badság út 2. szám alatti termében hallgathatják meg az érdeklődök. November 26-án este 6 órako Nagy Bandó András humorista estj<1 lesz Pécsett az Ifjúsági Házban. VASARNAP NYITVA TARTÓ GYÓGYSZERTÁRAK: Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 23., 10/14. sz. gyógyszertár 7.00—13.00 óráig, utána zárt ajtók mellett ügye­letet tart. Pécs, Kossuth L. u. 81., 10/8. sz. gyógyszertár zárt ajtók mellett egész nap ügyeletet tart. SZOMBAT—VASÁRNAPI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Az Egyesített Eü. Intézmények az alábbiak szerint biztosítja a körzet; orvosi ellátást szombati és vasát napi napokon a sürgős orvosi ellő tásra szoruló betegek részére. Pécs város, valamint Kozármisleny, Abaliget, Pellérd, Berkesd, Nagy kozár, Kővágószőlős, Görcsöny. Egerág és csatolt községei ügyelet, ellátását is végzi, szombaton reg­gel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti körzeti orvosi ügyeleti helyiségei ben. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet: szombaton reg gél 7 órától hétfő reggel 7 óráig c Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Pécs város gyermeklakossága ré­szére szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Gyermek klinikán, Pécs, József A. u. 7. (be­járat a Bajnok u. felöl). Telefon 10-938. A berendelt betegek ellő tása 8—13 óráig történik ugyanitt A város környéki községekben é‘ Egerágon lakó gyermeklakosság (0-tól 14 éves korig) részére az el látást a Megyei Kórház végzi, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Megyei Gyermek kórház ambulanciáján (Pécs, Nyás u. 8.). Telefon: 14-695. Ha a meqadott telefonszámok néni jelentkeznek, a beteghez hívást o 09-nek (posta) is be lehet jelenteni ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Kossuth L. u. 81., 10/8. sz gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u 23., 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat dijmen tesen hívható a 12-390-es számon, este 7-töl másnap reggel 7 óráig. A Nádor Szálloda szakszervezeti bizottsága és gazdasági vezetése értesíti nyugdíjasait, hogy 1986.Viovember 26-án (szerdán) 14.30 órakor ■j a Pannónia étteremben nyugdíjas-találkozót tart. Minden kedves nyugdíjasunkat szeretettel várunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom