Dunántúli Napló, 1986. november (43. évfolyam, 301-329. szám)
1986-11-22 / 321. szám
J CSORBA GYŐZŐ Költők, fiatalok öcséim drága öcséim költők fiatalok kiábrándítsalak? én rosszat nem akarok én nem akarok rosszat de ne kérdezzetek ne kérdezzétek hogy s mint látom a költészetet mondtam igen hajdanta én is nagy szavakat hogy Így meg úgy hogy szentség nincs más a nap alatt hogy életem egyetlen tartalma célja ügye hogy azért van hogy az embert magasabbra vigye hogy nincs alku hogy érte semmi se drága hogy...- miként ti gondoljátok költők fiatalok nyilván kijelölve napom már mire nem jön éjszaka vagy éjszakám amelynek nem pirkad hajnala ha valamikor hát most köntörfalazni tilos (bár ahogy mondják: mindent eltűr a papiros) vagyis: csak írtam írtam s a szavak szerkezetek a vers rámkényszeritett mindig egy s más szerepet s ha új lett készen: - újra ha sok-sok - mind az egész gyümölcseként termett egy kancsal viselkedés esetleg félig kancsal vagy negyedik ötödik az az arány mindegy az a fontos hogy valamiképp nem igaz öcséim drága öcséim költők fiatalok ringyók a szavak befűzni na hagyjátok magatok úgy se hogy mint a bogáncsok rátok ragadjanak vagy szándékotok ellen valami mást mondjanak úgy se hogy ami végül mindebből megszületik . az dirigálja az embert az embert bennetek itt legyen példátok inkább a rendes szívdobogás ami egyszerű tiszta nem szól bele álca fogás persze a költészet szent mást nem vallók ma se még de úgy ahogyan szent az ember a föld meg az ég sokat tanultam idáig s lám ennyit tudok ha tudok öcséim drága öcséim költők fiatalok Előre-hátra Ha visszafelé úgyis rossz úgyis rossz ha előre Görbül a föld az idő szintén fut a szem üres levegőbe Tegnap egy fontos (fontos? fontos?) levelem érkezett holnap ünnep lesz hívja föl rá figyelmem az emlékezet Egyik se nagyon érdemel szót - de a ma az igen az összegző s új alapot rakó buzgóság perceiben A percek a percek az idő útjának zúzaléka ha ők lazák becsúszik könnyen a láb a szakadékba különben is: a folytonos előre-hátra fordulások úgy meggyötörnek mint afféle testi tatárdulások saz akkor még vagy az akkor már két távoli idegen ikre múltból jövőből végül is esik egyazon gödörbe Barátaim tudjátok-e hogy az idő nekem nagyon fáj hogy nagyobbat nem ismerek ennél a fájdalomnál hogy az időről hallani sőt rágondolni sem akarok (ostoba strucc hiszen velőmig bennem van én meg benne vagyok) S a percek is ... határaik között maradni éppúgy képtelenség hisz egyetlen perc is lehet kettős irányú végtelenség amelynek tágassága oly roppant szűk hogy összemorzsol Barátaim előbb-utóbb tudom hogy a halál kisorsol nézzétek el ha tán olyannak látszom mint egy oktalan állat sajdítóan iparkodom az is legyek ami a látszat: belőlem az idő (úgy! úgy!) még nyomaiban is kivesszen kivül meg? - föld barom növény ahogyan őket úgy vezessen „Most fontosabb a vers. mint bármikor...” Születésnapi beszélgetés Csorba Győzővel Legutóbbi verseinek egyike szolgált beszélgetésünk kiinduló pontjául, fent a Damjanich utcai házban, az őszi kert, az őszülő város felett. Mert e költeményben így fogalmaz Csorba Győző: „Most fontosabb a vers, mint bármikor, / Most fontosabb, mint életem, halálom, s nem-irni többé — többé nem birok". Miközben régi órák ütései figyelmeztettek bennünket a múló időre, arra kértem Csorba Győzőt, hogy erről a „most”- ról, erről a pillanatról beszéljen. A sajátjáról és a mindnyájunk pillanatáról. — Mikor az ember megöregszik, és lassacskán mindenből kikopik, akkor szeretné még elmondani, amit addig nem tudott, és ez a versírást minden egyéb teendő fölé emeli. Ezért például egészen őszintén szólva én egyre inkább unom az úgynevezett irodalmi életet, tehát az írók közötti találkozókat, és mindent, ami elvon a versírástól. Úgy érzem, kevés az időm, ezért a „jelet hagyni” parancsa egyre inkább nyomaszt és érdekel. — Bizakodó az irodalom, a vers jövőbeli szerepét illetően? — Azt mondják, és némileg tapasztalom én is, hogy a költészet kiszorul az emberek életéből, és egyre kevesebb lesz az olvasó, egyre kisebb példányszámban jelenned meg a verseskötetek. Én ezt nem hiszem véglegesnek, mert biztos vagyok benne, hogy a szabadidő előbb-utóbb valóban megnövekszik, és ha az embereknek több idejük lesz, akkor szükségét érzik majd valaminek, ami emberi nyelven szól hozzájuk. És akkor a könyvnek, meg mindennek, ami azt közvetíti, tehát tévének, filmnek, videónak megnő a szerepe. — Elfogult vagyok, ha úgy Ítélem, hogy a költőnek jelentős társadalmi tekintélye van? — Én azt hiszem, hogy ez nincs így. Már sokszor elmondták előttem, hogy a költészet nem fogja megváltani a világot. Tulajdonképpen hiába beszél a költő, csak nagyon "nagy áttétellel, és csak alig észrevehetően tud hatni a világra. Egy-egy embert elgon- dolkodóvá tesz, fölébreszti benne a jobbik énjét, egy kicsit magába fordítja, befelé nézésre kényszeríti, és talán, talán kicsit tűrőbbé, türelmesebbé és megértőbbé teszi másokkal szemben. Talán közvetve, de a szó szoros értelmében ráébreszti, hogy ő ember, és nem az a feladata, hogy a másikat elpusztítsa, becsapja, fölébe kerekedjék, hanem, hogy együttműködjön vele, s aztán mindkettőnek jobb legyen. Nem hiszem, hogy ez adna g költőnek tekintélyt. Mivel a költészet hatása ilyen lappangó valami. — Akkor mi az a muszáj, mi az a kényszer, ami íratja a verset a költővel egy életen át? — Már a görögöktől kezdve elmondta jó néhány költő, író, filozófus, hogy mindenki valami nyomot akar hagyni maga után. De engem nemcsak ez késztetett az írásra, hanem mindig valamilyen belső billenős is, valami egyensúlyzavar, amikor úgy éreztem, hogy nincs bennem harmónia. Ha sikerül megtalálnom magamban, hogy mi nyugtalanít, akkor azt meg kellett fogalmaznom. Ezzel egy kis nyugalmam támadt, de harmadnap vagy akár már másnap megint jött ez az el- billenés. Van, persze, alkalmi vers, melynél az indíték teljesen világos.- Művész csak akkor lehet valaki, ha az élete nem tagolódik mereven, a megszokott módon, hanem a tudatossága kezdetétől,'tehát úgy 2-3 éves korától az élet benne egyetlen folyamat. Ezért én az időben szabadon járok-kelek, és hol négyéves vagyok, hol húszéves, hol boldog, hol boldogtalan, télen írok nyári verset vagy fordítva. Ez egy szabad sétahely, ahol esetleg egy teasütemény vagy egy illat az elindítója bizonyos folyamatnak.- Nekem ez életkiegészítő volt vagy életalap, vagyis én nem tudtam volna nem írni, mert akkor boldogtalan lettem volna. És függetlenül attól, hogy mit érnek azok, amiket írtam, arra nekem szükségem volt. És mostanában talán azért írok többet, mert mindig rövidebb lesz az idő, ami még rendelkezésemre áll, és még szeretnék elmondani ezt-azt. — A beszélgetésünk elején idézett vers mégis úgy zárul, hogy bár a vers most fontosabb bárminél, az élet törvényei hatalmasabbak a költészetnél is . . . — Leírtam a Könyveim című versben, mint vettek körül, mint ihlettek a könyvek egy életen át. De ha a könyvből felpillantva egy piciny kis bogárra esett a pillantásom, én azon elcsodálkoztam. Mindig vallottam, hogy az élet csoda, és amikor az ember próbálja közelíteni a művészetekkel, akkor azt csak valami kis zörejnek, nyávogásnak, mellékes dolognak érzi az élet törvényeivel szemben. Hiába vallottam, hogy a költészet szent ügy, az élet fölötte áll.- Ezért örülök annak is, hogy három lányom és most már hat unokám van. Igenigen sokat kaptam tőlük. Nem szeretem a szót, de a ma sokat emlegetett „önmegvalósításhoz" a család föltétlenül hozzátartozik. Nem tudom, hogy a gyermekeim tanultak-e tőlem többet vagy én őtőlük. Mert tanulni kellett az apaságot, mint ahogy most kell a nagyapaságot is.^Csak az aggaszt néha, milyen lesz az a világ, amibe belenőnek ... _ - Nevezik Ont a család költőjének, és nevezik gyakran komornak, pesszimistának. Erről mi a véleménye?- Igen, a család költője is vagyok, mert a családot én valami egészen csodálatos dolognak tartom. Olyan családból származom, melyben kilenc gyerek volt, és én tudom, hogy az egy kis köztársaság, tz is csoda, olyasmi, amin elmélkedni kell és lehet. - Azt viszont tagadom, hogy az írásaim pesszimisták lennének. Ha valaki világítani akar, akkor annak érintkeznie kell a sötétséggel. Az nem nappal gyújt világot. Ha valaki csinál valamit, valamit produkál, az már nem pesszimista, mert az az életet tiszteli, és valami módon rendet akar csinálni a világban.- Mit tervez a születésnap utáni csendesebb időkre?- Hálás vagyok és melegséggel tölt el a születésnapomról való megemlékezés, de ez nem lehet állandó állapot, hanem csak átmeneti ünnepi alkalom. Most persze, nem tudok írni, de ha megint nyugalom lesz körülöttem, ha elmélkedhetek, akkor majd írok is valamit. Nagyon nyugtalan vagyok, ha egy darabig nem írok semmit. Mint mikor egy anya túlhordja a gyermekét. Rossz, nagyon rossz lesz a közérzetem. Most, hogy nem kell bejárnom sehova, kivéve egy- egy napot a Megyei Könyvárba és a Jelenkorba, itthon töltöm az időt, hanyattfekve, mert íróasztalom nekem nincs — egyszer volt, de azt is elfűrészeltük —, szóval hanyattfekszem és a plafont bámulom. De senki ne botránkozzon meg ezen, mert én így tudok elmélkedni és dolgozni. Szükségem van a csendre és az elmélkedésre, ami nélkül egy percet sem tudok eltölteni. Gállos Orsolya Káldi Judit rajza Az utókor szava A közvetlen utókor első dolga volt, hogy Liszt remekműveit mennél gyorsabban elfeledje. Bartók 1911-ben, a 100. születésnapra írt „Liszt zenéje és a mai közönség” című cikkében indulatosan jegyzi meg: „Különös, hogy a zenészek mekkora hányada, mondhatnám túlnyomó része, mennyire nem tud megbarátkozni Liszt zenéjével, dacára minden újszerű- és nagyszerűségének.” így volt ez más országokban is, bár akadtak zeneszerzők — mint a fiatal Anton Webern vagy Arnold Schoenberg -, akik nagy jelentőséget tulajdonítottak Lisztnek. Azokban az utókor hosszú ideig sokmindennel pem tudott megbirkózni. Évtizedeken át tartott az áldatlan vita arról, magyar volt-e Liszt Ferenc vagy német—osztrák. Az érvek és ellenérvek tengerében azután éppen a lényeg sikkadt el, Liszt Ferenc európaisága, szellemének határokat nem ismerő szárnyalása. Mennyit ártott Lisztnek mindaz, ami pályája ívét a 19. század első felében oly magasra emelte: a technikai lehetetlent nem ismerő virtuozitás! Éppen ez vált gyanússá utóbb, félreismerték a zongorajáték megújítójának valódi szerepét, s lebecsülték az életmű egy roppant jelentős részét, éppen a zenehallgatók által olyannyira szeretett bravúros darabokat. Pedig nincs semmi művészileg alacsonyrendű abban, ha valaki úgy zongorázik, mint senki a világon, s ennek a képességének műveiben is ki-- fejezést ád. A nagyszabású alkotások meg javarészt szintén lebecsültetvén, nem foglaltá'k el helyüket a repertoárban. A magyar zenekultúra két óriása, Bartók Béla és Doh- nányi Ernő a Liszt-tanítvány Thomán István osztályában érett nagy pianistává. Bartók első budapesti nyilvános szerepléseinek egyikén, 1901. október 21-én, Liszt születésnapjának előestéjén, mint növendék játszotta a h-moll szonátát a Zeneakadémián. Kodály első, nagyobb, közönség elé került műve, a Nyári este, 1906 október 21- én, szintén egy Liszt-születésnap előestéjén hangzott fel. A Zeneművészeti Főiskola 1925-ben veszi fel Liszt Ferenc nevét. Az , 1933-as budapesti Liszt-verseny - az első nemzetközi zenei vetélkedés Magyarországon — Fischer Annie világkarrierjének kezdete. Újabb ünnepségek 1936-ban, a félévszázados halálévfordulón. Ebben az évben Liszt-problémák-ró\ tartja Bartók Béla székfoglaló előadását a Magyar Tudományos Akadémián, s ekkor írja meg Vörösmarty verse nyomán Liszt Ferenchez című nagyszabású vegyeskarát Kodály Zoltán. Az életmű újrafelfedezéséért roppant sokat tett a magyar és a nemzetközi Liszt-kutatás. A mi legjelentősebb kutatóink mellett szovjet, angol, osztrák, tudósok. Wei- marban, amelynek Zeneakadémiája szintén Liszt Ferenc nevét viseli, jelentős Lisztarchívum található. Liszt európaisága, egyetemes jelentősége napjainkra mindinkább érvényesül. Sokat tesznek a zeneszerző emlékének ápolásáért a Liszt-társaságok. Közülük az első Pesten, 1870-ben, a művész életében alakult. A jelenlegi magyar Liszt Ferenc Társaság 1973-ban alakult meg, tagjainak száma közel ezer. A nemzetközi érdeklődés- növekedésének jele, hogy az 50-es évek. végétől külföldön is mind több Liszt Társaság tevékenykedik, számuk ma már tíznél is több. Breuer János HÉTVÉGE 9. J f Stróbl Alajos: Liszt öregkori keze
