Dunántúli Napló, 1986. október (43. évfolyam, 270-300. szám)
1986-10-11 / 280. szám
Egyházaskozár, 1986. október 4. Alacsony, éppen csaik lépni tudó, idős embert fognak közre a faluihoz udvarán, s 'kísérnek föl a lépcsőn a páva'kör vendégváró szobájába, leültetik, kínálgatják, később még többen érkeznek, kozáriak, de mások is, messzebb vidékekről. A házigazda, Albert István beszélgetést javasol, de tisztelettel hallgat mindenki, hiszen tudjuk: akinek ma itt mondanivalója lehet, az a 85. évében járó Domokos Pál Péter. Ahogy elnézem őt a videósok kedvéért fehérlő reflektorfényben, ősz hajáról, vastagkeres szemüvegén átsugárzó szelíd tekintetéről egy másik férfi jön elő az . emlékezetemben. Szobrának felavatásakor Amerigo Tot ült ilyen csöndes derűvel a pécsi Komarov Gimnáziumban, enyhe csodálkozással fürkészve az őt ünneplőket. Két ember, két merőben más életpálya, amely mégis egy irányt jelez: mindketten az egyetemességet kutatták. Amerigo Tot a képzőművészetekben, Európa nyugati része felé gravitálva, Domokos Pál Péter a folklórban, Kelet felé fordítva iránytűjét.- 1926-ban szereztem meg a tanári oklevelemet Budapesten. Szülőföldemre, Csíkba tértem vissza, s kezdtem tanítani a szeredai tanítóképzőben — mondja erős hangon. Az első perctől nyilvánvaló, hogy számára az életrajzi adatoknak pusztán egy hitvallás megfogalmazása miatt van jelentősége. — Új világ kezdődött 1920 után, amikor a trianoni békeszerződés értelmében Erdélyt Romániához csatolták. A lelkem azt parancsolta, hogy az én székely népemet a régi mivoltában megtartsam. Mennyi furfanggal sikerült rávennie a divatot követő népet a hagyományos székely viselet fölvételére! Meggyőznie a vármegye népszerű, tekintélyes divatdiktátorát a szőttes rokolya népszerűsítésére! Kiállítások, szőttesbálok, hagyomány- őrző felvonulások ... Egy asszony az imént csöndesen panaszolta: nem tudja már Kozáron senki, hogyan kell a csángó blúz gyönyörű díszeit kivarrni, s bizony, maholnap kigúnyolják, aki viseletbe öltözik. A csángók. Egy magyar népcsoport, amelynek többsége sohasem élt a Kárpátok védőfaTalálkozás Domokos Pál Péterrel Újabb szolgáltatások a pécsi könyvtárakban lain belül. Domokos Pál Péter 1929-ben indult el fölfedezni őket, s ez a fölfedezőút mindmáig tart, ha nem Moldvában, hát itt, Tolnában-Baranyában, az áttelepültek között. Itt van, s beszél, éneket tanít, könyveit dedikálja fáradhatatlanul. hetik meg sajátos kultúrájukat?- A negyvenes években ezer ember települt ki Moldvából. A számuk most kettőezer, tehát a szaporodással nincs baj. Véleményem szerint fenmaradá- sunk attól függ, rájönnek-e a A szerző felvétele Kivételes este, kivételes lehetőségekkel az újságíró számára is. Kérdések ...- Mikor járt utoljára Moldvában?- öt évvel ezelőtt.- Magánemberként vagy akadémiai megbízásból?- Én mindig magánemberként jártam. Tanítóként, aki összegyűjti a nép ajkán keletkezett kincseket, s leteszi a tudós asztalára. Annak idején kerékpárral tettem meg az első utat, most autóval voltunk ... Nem kérdezem a tapasztalatairól. Cikkeiből, előadásaiból megismerhető a véleménye.- Az itteniek, az áttelepült csángómagyarok meddig őrizviselet fontosságára. Amikor tudomásomra jutott, hogy a pávakor olasz turnén járt, nagyon örvendtem, mert láttam, sok minden kinőhet még ebből a csoportból. Igenis, vigyék el messzire, mutassák meg viseletűket, egyedülállóan régies dőlés tánckincsüket. Csak rajtuk múlik minden. Hogy ragaszkodnak-e szüleik emlékéhez, szülőföldjéhez, gondolnak-e az ottmaradottakra. — Mi lesz a néprajztudomány szerepe, ha kihal az a korosztály, amely még eredetiben őrizte meg a hagyományos paraszti kultúrát? — Kétségtelen, hogy most egy erős műveltségváltás korát éljük. A régi eszközöket a mindennapok használatában felváltják az újak. Ha ma elénekelnénk egy gyereklánynak, hogy „Ne menj kislány a tarlóra / Gyöngye vagy még a sarlóra", talán meg sem értené, mi az a tarló és a sarló. A néprajz létjogosultsága nem szűnt meg, de feltétlenül meg kell újulnia. A régi módszerekkel ma már nem boldogulunk az új életforma vizsgálatában.- Hogyan telnek a napjai? Mivel foglalkozik most?- Három könyvem vár megjelenésre a Magvetőnél: A moldvai magyarság ötödik kiadása, Csik vármegye monográfiája és a Cikkek és tanulmányok című kötet. Megírtam, de még nincs szerződésem Márton Áron életrajzára, és további három könyvet is tervezek. A falu önerejéből épült, szép tornacsarnokban az ünnepi műsor pereg. Moldvai balladák, népdalok a Kozári Pávakor, bukovinai táncok az iz- ményi Székely Együttes előadásában. Aztán hirtelen egy középkorú féfi lép színpadra, bemutatkozik, moldvai származású csángómagyar. Néhányon még emlékeznek rá a falubeliek közül. A férfi énekelni kezd, s egy perc múlva egy pisszenést sem hallani a teremben. „Kicsi madár ej de fenn jársz / Mi az oka, lejjebb nem szállsz ... Sirat engem a madár es / Meghajlik értem az ág es ...” Nem tudom tovább jegyezni. Az asszonyokat nézem, akik még Moldvában születtek, s zsebkendőt gyűröget- ve most anyjukra, testvéreikre, a Szeret és a Beszterce partjára gondolnak. Domokos Pál Péter, mint egy szobor, ül a színpad előtt, néha meg-meg- igazítja hallókészülékét. Föltettem volna egy utolsó kérdést a székely tanítónak, talán az élete tanulságáról mondjon valamit. De hát nem kell ezt kérdezni, itt a könyve a kezemben, az. van írva a címlapjára, mint ami a tévéműsorának címe is volt: „... édes Hazámnak akartam szolgálni". Havasi János Jó néhány olyan új és nem is oly régi szolgáltatása van a Pécsi Városi Könyvtárnak, amelyekről érdemes néhány szót ejteni. Fontos lehet ez azért is, mert - országos méretekben —, így Pécsett is évek óta alig változik a beiratkozott olvasók létszáma. A pécsi hálózat legnagyobb fiókkönyvtára, a Griffaton- házban Tévő Vórkonyi Nándor Könyvtár. Az 1980-ban átadott létesítmény felújítása nemrégiben fejeződött be. Itt található a legnagyobb, legszélesebb választék a különböző magyar és külföldi folyóiratokból. A könyvtár speciális szolgáltatása, a hálózatban csak itt megvalósított hangtár. Lehetőség van kazetták és lemezek átmásolására is. Ehhez kapcsolódó új szolgáltatás az október elsejétől, az Ifjúsági Ház könyvtárában bevezetett hanglemezkölcsönzés is. Ezerhatszáz féle lemezből válogathatnak az érdeklődők, ezek közül mintegy ezer komolyzenei mű. Tervek szerint bővítik a lemezkészleteket, hiszen az, akár három hétre is szóló, kölcsönzés további tapasztalatokkal is szolgálhat. A Pécsi Városi Könyvtárnak a megyeszékhelyen található 19 fiókkönyvtárában és egy klubkönyvtárában összesen 214 132 könyvtári dokumentum (könyv, hanglemez, folyóirat) van, 11 390 beiratkozott olvasónak. Ezenkívül jelenleg működik a bibliobusz, amely több mint hétezer könyvvel járja a város peremkerületeit, tíz megállóhelyet érintve. A Pécsi Városi Könyvtár továbbra is hangsúlyozottan foglalkozik gyerekrészlegeivel. Pécsett négy, önálló gyerekkönyvtár létezik, a 14 év alatti beiratkozott olvasók száma pedig 1985-ben 4216 volt. A könyvtárak kapcsolatot tartar pák a környékbeli iskolákkal, sőt nagyobb óvodásoknak is szerveznek könyvtári órákat. Bozsik L. Pécsi író a lombori folyóiratban A Zomborban szerkesztett Dometi (Eredmények) című szerb nyelven megjelenő kulturális folyóirat közöl részleteket Tüskés Tibor tavaly megjelent Utak Európába című útirajzkötetéből. E közlés apropója, hogy tavaly Tüskés Tibor is részt vett a Zomborban megrendezett nemzetközi írótalálkozón, amit Karavan címmel szervez évek óta a Vajdasági írószövetség. A Dometi közli a találkozó más külföldi résztvevőinek írásait is: így találunk itt verset Stanislaw Gola lengyel. Jure De- tela szlovén költőtől, prózarészletet az orosz Sz. P. Antonov tollából — mindezt szerb nyelvre fordítva. Tüskés Tibor kötetéből Jugoszláviával kapcsolatos részletet választottak, éspedig a Hvar szigetén született naplójegyzeteket, Virág Dóra és Virág István fordításában. összefoglalót ad a Dometi a tavalyi nemzetközi írótalálkozó témájáról is, az irodalmi mű értékelésének kérdésein közölvén a résztvevők tanulmányait. Pedagógiai tanácskozás Az Európai Pedagógiai Intézetek igazgatóinak IV. konferenciáját október 13. és 16. között rendezik meg Budapesten. Az Országos Pedagógiai Intézet, az UNESCO hamburgi intézete és az Európatanács Oktatási-Kulturális Igazgatósága közös tanácskozását első alkalommal tartják szocialista országban. Az eszmecserén 26 európai ország és 9 nemzetközi szervezet képviseletében — mintegy 80 szakember vesz részt, hogy megvitassa az iskola funkcióival és szervezetével, valamint a tanárképzés fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket. A konferenciát Köpeczi Béla művelődési miniszter nyitja meg, tájékoztatást adva a résztvevőknek a magyar közoktatás és tanárképzés, valamint a pedagógus továbbképzés fejlesztési programjáról. Bertalan István: Portyák az éjszakában (Regényrészietek) V. Lőni kell? A nyitott tehergépkocsi indulásra készen várt A volánnál: Túrái Mihály őrvezető, aki sorkatona volt. leszerelhetett volna, de öt társával kérte felvételét századunkhoz: — Gépkocsira!... Indulás! — serkentett élénkebb mozgásra Bodnár Mihály alezredes, a szózadparancsnokunk. — Fegyveres banda közeledik a laktanyánkhoz. Gyújtópalack is van náluk. 'Mindenki nyissa ‘ki a szemét. Tüzet nyitni csak a parancsomra lehet, vagy ha ránk lőnek! — tette hozzá, majd beült a gépkocsivezető mellé. 8. HÉTVÉGE Felkapaszkodtunk a járműre. A teherautó 'hirtelen nekilódult. Nagynehezen elrendeződtünk. Kétoldalt tüzelésre készen szegeztük az éjszakába géppisztolyunk csövét. A második szakaszba tartozó, korán őszülő Zádor Ferenc főhadnagy a század egyetlen golyószóróját tűzkészen a vezetőfülke tetejére fektetve tartotta. — Ott vonnak — suttogta vésztjóslóan Kótai. A kocsi hirtelen fékezett, s mint a szöcskék, leugráltunk róla. Szemközt kőkerítés. Mindannyian jól láttuk a tövében lapuló sötét alakokat. — Zádor főhadnagy a golyószóróval a gépkocsiról biztosít, a többiek utánam I — recsegett Bodnár .parancsszava. Erre nem számítottam. Azt vártam, hogy az alezredes bennünket küld előre Keszpéri vezetésével, s ő maga biztonságosabb távolságban marad. Lövésre kész géppisztollyal, csatárláncban közeledtünk. Néhány lépés után megszámolhattuk őket: három alak kuporgott a kőfal mellett. Bodnár rájuk kiáltott: — Kezet fel! Adjátok meg magatokat! — Ne lőjenek! — válaszolt ijedten egyikük. Közelebb léptünk. A férfiak mozdulatlanul álltak, de kezük nem emelkedett a magasba. Az alezredes megismételte a felszólítást: — Kezet fel! ^ A legközelebb álló megszóIáit: — Karhatalmistók!... — Megkönnyebbülten folytatta: — Jöjjenek közelebb, elvtársak. Nem vagyunk ellenforradalmárok. Bodnár felkattintotta zseblámpáját. A három férfi ijedten hunyorgott a fénykévében. Előttük a járdán papírcsomag és vödör, a falnak támasztva rövid nyelű meszelő. Meglepődtü nk. Bodnárra pillantottam: „Remélem, nem hagyja ótejteni magát. Hiába elvtársaznak ezek az alakok, kétségtelenül rosszban sántikálnak." — Üuugy... Röplapot ra- gasztgatunk? — ismerte fel a helyzetet parancsnokunk. — Igen — válaszolt egyikük. — Kik maguk? — Munkások vagyunk. — Munkások! - vágta rá ironikusan Bodnár. — Derék munkások, mondhatoml Bodnár igazoltatta az ismeretleneket. A kőfalhoz léptem. Zseblámpám fényénél a frissen felragasztott röplapokat fürkésztem. Meglepődtem. — Figyeljetek! Fennhangon olvasni kezdtem az egyik falragaszt. „Az elmúlt hetek eseményei súlyos helyzetbe sodorták országunkat. A rend és a nyugalom helyreállítása, a békés építő munka, a normális élet megindítása az egész dolgozó nép elsőrendű érdeke. Ez a feltétele annak, hogy minél előbb megvalósuljon a forradalmi munkás—paraszt kormány programja, amely magában foglalja a dolgozók jogos követeléseit... A vidéki városokban már mindenütt megindult az élet... Mindent el kell követni, hogy Budapesten is minél előbb mindenütt meginduljon a munka. Ezt követeli a haza, az egész dolgozó nép érdeke .. Végigolvastam a röplapot, majd emelt hangon az aláírást: „A Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Ideiglenes Bizottsága.” Szavaimat csend követte, zavart toporgás. Bodnár arcát fürkésztem. Láttam, hogy kissé restelli magát. Előttünk és a munkások előtt. Csak később tudtam meg, hogy a lélekszakadva berontó járőr azzal ébresztette az irodája melletti hálófülkében pihenő alezredest, hogy mintegy húszfőnyi fegyveres csoport közeledik a laktanyához. Érthető tehát, hogy az előzmények után Bodnárt kínosan érintette a váratlan fordulat. Zavartan, bosszúsan pislogott. „Hülyék! Rémeket látnak. A párt röplapjait ragasztó hó rom munkást húsz ellenforradalmárnak, a ragasztóval teli vödröt gyújtópalancnak, a me- szelőt géppisztolynak nézték. Szép kis karhatalmistók I" Torkát köszörülte. — Gyanús alakokat nem láttak, elvtársak? — Senkit — hangzott a felelet. — Miért ilyenkor ragasztják a párt röplapjait? Tudhatják, hogy kijárási tilalom van. Egyikük, fiatal, zömök, erőteljes testalkatú férfi gyűrött cigarettacsomagot vett elő és sorra kínálgatott bennünket. — Sajnos, az utca még nem a miénk, elvtársak — magyarázta. - Csak ott van rend, ahol maguk járőröznek. Egy sarokkal odébb már nincs biztonság. Jobb, ha éjjel dolgozunk. Felesleges kitenni magunkat az ellenforradalmárok dühének és zaklatásának. Fegyverünk sincs. Nekik van.' A háttérben álló középkorú férfi, aki eddig egyetlen szót sem szólt, keserűen megjegyezte : — A tisztességes munkásnak nincs fegyvere. Nem vagyunk eléggé megbízhatóak. Pedig nemcsak most, hanem októberben is nagyon kellett vol- • na. Ha nekünk is lenne puskánk, géppisztolyunk, köny- nyebben elbánnánk a felkelőkkel. Bodnár hümmögött, majd határozott hangon válaszolt: — Ragasszák csak nappal a röplapokat. Ha segítség kell, szóljanak nekünk. Egyébként aki fegyvert akar, jöjjön közi- bénk. Szívesen fogadjuk. Kezet rázott velük, nekünk pedig intett, hogy mehetünk. Visszaindultunk a gépkocsihoz. A fiatalabbik utánunk kiáltott: — Vagyunk ám többen is, elvtársak! Szétszéledtünk hármasával. Néhogy a többieket is éllenforraddlmárnak nézzék! VÉGE „...édes Hazámnak akartam szolgálni”