Dunántúli Napló, 1986. október (43. évfolyam, 270-300. szám)

1986-10-11 / 280. szám

Visszatérések K. L. 11 éves pécsi kisfiú szüleivel szüretelt. A környé­ken barangolva felmászott egy öreg gesztenyefára. Egy korhadt ágra lépett és há­rom méter magasból a fe­jére esett. Koponyarepedést és nyakcsigolyaficamot szen­vedett. Oldalára fordulva, csukott szemmel fekszik a kórházi ágyon. Jöttünkre felül, tisz­telettudóan köszön. Készsé­gesen elmeséli, mi is történt vele. A nyakát övező rögzítő kötéstől nem tudja mozgatni a fejét. Mint egy élő kérdő­jel, egész testével utánunk fordulva, reménykedő tekin­tettel kérdezi: „Tessék mon­dani,' mikor mehetek haza?" * Dr. Schulcz Károly ad­junktus, a gyermekklinika in­tenzív osztályának vezetője megdöbbentő összehasonlí­tást tesz: több -gyermeket vesztünk balesetből eredően, mint fejlődési rendellenes­ség, fertőző, illetve dagana­tos betegség következtében együttesen. De hát mit is értünk gyer­mekbaleseteken? A közleke­désieket - amelyek száma egyre nő - ugyanúgy, mint az idegen anyagok — gyöngy, pénz, golyó — lenye­lését, a mérgezéseket, a já­tékból, sportból származó tö­réseket, az égéseket, az áramütéseket. Másként kate­gorizálva: b kíváncsiságból, a pillanatnyi figyelmetlenség­ből, egy rossz mozdulatból bekövetkező tragédiákat. Mert gondolta volna-e az az édesanya, akinek a kisfia két fotelon ugrált, hogy a gyerek a következő percben ráesik a fotel karfájára és oly nagyon megüti magát, hogy megreped a mája? Vagy átvillant-e a 13 éves K. L. fején, aki ki tudja hányszor szánkózott le a lépcsőház korlátján, hogy most, a következőnél megbil­len és a harmadik emeletről a mélybe zuhan? És vajon mi jutott eszébe B. Zs. 11 éves kislány édesapjának -, aki szinte minden nap látta, hogy lánya milyen ügyesen huzódzkodik fel a kifeszített, vastag műanyag zsinegre —, amikor az udvaron térülve- fordulva egyszercsak arra fi­gyelt föl, hogy a gyerek a nyakán függve mozdulatlanul lóg a zsinegen ... És itt van az egyik legfrissebb: egy kis­fiú súlyos sérülésével és egy segíteni akaró felnőtt halá­lával zárult vasúti, áramüté- ses baleset. Az egész úgy kezdődött, hogy egy szeptemberi hétköz­nap délután, két fiú, két jó- barát, az egy osztályba járó, 14 éves P. Z. és Zs. B. A. sé­tálni indult Újmecsekalján. Már megcsinálták a leckéjü­ket, már megetették a pin­tyeket, a papagájt, és ját­szottak egyet a kutyával. Megnézték az A.-ék teraszán elárvult madárkalitkát, amely­ben nemrég még egy sérült galambot ápoltak és talál­gatták, merre járhat az a macska, amelyet néhány 4. HÉTVÉGE nappal korábban, kificamo­dott lábbal vittek haza, s amelynek menedékjogot kér­tek a szüleiktől, amíg meg nem gyógyul. Aztán lementek az utcára, és elindultak a modellezőpálya felé, ahonnét motofzúgást hallottak. Két rövid hajú, farmeros, sport- cipős, pólós, jókedvű gyerek, a délutáni utcai forgatagban. Zs. B. A. most a fotelban ülő édesapja mellé húzódik. Amíg az állatairól, az iskolá­ról és két nővéréről beszél­gettünk, itt ült mellettem, de most, hogy az a délután szó­ba került, az édesapjához lép. Átöleli a nyakát, vállá­ra hajtja á fejét, úgy mesél. Mire a modellezőpályához értek, már nem volt ott sen­ki. Továbbmentek, egészen ki a síneken álló kocsisorig. Nézelődtek, rugdosták a ka­vicsokat. A. háttal állt a va­gonoknak, amikor durranást hallott. Visszafordulva csak annyit látott, hogy Z. elesik az egyik vagon tetején. Hi­ába szólította, nem válaszolt. Rohanni kezdett vissza, a város irányába, a Megyeri úti átkelőhely felé segítsé­gért ...- Az első zárlatot 17 óra 50-kor észlelték az újmecsek- aljai transzformátorállomás diszpécserhelyiségében — mondja Pintér György mér­nök, a MÁV Pécsi Igazga­tóságának villamossági szakértője. — Ekkor kapta az áramütést a kisfiú. A máso­dikat 17.54-kor. Ez volt az a kisülés, amely halálra súj­totta a gyermek segítségére siető Sallai Lászlót. Mindössze négy perc kü­lönbség a két áramütés kö­zött! Mekkorát rohanhatott A. a reptéri iparvágánytól, hogy segítséget hozzon a ba­rátjának! És mekkorát futot­tak azok az emberek, akik egy kétségbeesetten kiáltozó gyermekhangra kerítést át­ugorva már szembe szalad­tak vele! Szállítómunkások, akik a sörgyári iparvágány mellett rakodtak. Elsőként Sonkoly István érkezett. Még látta a vas­utast, aki két kézzel integet­ve kiabálta, hogy álljon meg, előbb ki kell kapcsol­ni a rendszert, de látta az elhanyatló gyermeket és mö­götte már ott volt Sallai László és Morton Tibor is ... Aztán egy hatalmas durra­nás, vakító szikrázás, és Sal­lai László lezuhant a vagon­ról. — Aki a 25 000 V-os nagy- feszültségű vezetékhez ilyen közel kerül, mint a kisfiú és Sallai László, az a halált kísérti — szögezi le a szak­értő. — Kész csoda, a sze­rencsés véletlennek egybe­esése, hogy a gyermek élet­ben maradt. A felnőttel két­század másodperc alatt vég­zett. Talán még látta .azt az alkar-vastagságú, fényes, elektromos ívet, amelyet kisü­léskor ez a nagyfeszültségű vezeték létrehoz, de a durra­nást már valószínűleg nem hallotta . . . Sonkoly István az azonnali helyzetfelismerésének köszön­heti életét. Egy dolog járt a fejében: a kisgyermeket áram sújtotta, s őfelette most ugyanúgy ott ólálkodik a ha­lál. A vagon tetejét elérve azonnal hasra vetette magát, kúszva indult a kisfiú felé. A mögötte jövő, 182 centi­méter magas Sallai László minden bizonnyal felegyene­sedett. . . A harmadikként ér­kező Marton Tibor őt próbál­ta újraéleszteni.- A hóna aljánál fogtam meg a kisfiút, úgy csúsztattam le a vagon mellett állóknak — emlékezik a melegbarna szemű, 37 éves férfi. — Gabo­naszállító vagon volt. Az ol­dalán feljáró, a tetején lévő töltőnyílások között kezelő­járda. Én is az oldallétrán mentem föl, mint a kisfiú. Amikor leadtam, nem mer­tem visszaindulni.'T.e akartam csúszni az oldalán, de a többiek lentről nem értek el. Ugrani nem mertem, féltem a felegyenesedéstől, meg at­tól is, hogy eltöröm a lá­bam, így hát ugyanúgy visz- szamásztam, ahogy felmen­tem. Sonkoly Istvánnak ugyan­annyi idős a fia, mint P. Z., akit megmentett. Mint utóbb megtudta, a két fiú ugyan­abba a pécsi iskolába jár. .. * A fotel karfájára esett kisfiú, aki az erős belső vér­zésre utaló tünetekkel idő­ben került orvosokhoz, mór otthon van. A korlátról mély­be zuhant gyermek szeren­csésen esett, nem a fejét, hanem kezét-lábát törte ösz- sze. Órákon át tartó, több­szöri műtét eredménye, hogy ma már ő is csak utókezelé­sekre jár. A saját magát já­tékból, sportból zsinegre fel­akasztó kislány annak kö­szönheti az életét, hogy a szomszédjukban mentős lakik. Ö élesztette újra. Napokon át semmire sem reagált. A közelmúltban azonban sírva- fakadt, amikor a szüleit meglátta. Ennek a sírásnak szülő, orvos, barát, ismerős kimondhatatlanul örült. A MÁV Pécsi Igazgatósága valamennyi pécsi általános és középiskolába eljuttatott egy körlevelet, amelyben részletesen leírták, mennyire veszélyes, a pécs-budapesti villamosított vasútvonal 25 000 V-os felsővezetéke. Aki ezt a vezetéket bizonyos határon belül megközelíti, az életével játszik. Ez a határ tulajdonképpen a fedett vas­úti kocsik teteje. És ha az ember úgy kerül ennek a ve­zetéknek a közelébe, hogy fe­lette megy el - felüljárók -, akkor egy világért sem sza­bad olyan hosszabb tárgyat lelógatnia, amely a 27 centi­méternyi szigetelési távolsá­got hidalva, belelóghat a nagyfeszültségű áramkörbe! A súlyos áramütést szen­vedett kisfiú már jobban van. A közelmúltban egy almával a kezében megállt a kórte­rem közepén és elindult az egyik sarok felé. Fájdalmas, bizonytalan mozdulatokkal percekbe telt, amíg odaért. De odaért, és ezért egy ha­rapós almát engedélyezett magának. Aztán elindult a kórterem következő sarka fe­lé. Mondják: több műtétjé­nek egyike után, az altatás­ból lassan ébredezve, félig még önkívületben, előbb csak alig érthetően, aztán egyre hangosabban kiabálta: „Ne engedjetek oda senkit!" Török Éva Utcáról utcára Befejezés előtt az elefántos tömb Ilyenkor ősszel mindig meg­pezsdül az élet a pécsi utcákon, lendületesebb lesz a munka az építkezéseken és határozottabb alakot ölt a rendcsinálás. Most is mozgásban van minden. S hogy mi, azokból egy csokorra- valót nyújtunk át az olvasónak. A Megyei Tanács régi épü­lete, a Széchenyi téren az öt­venes évek elején súlyos kárt szenvedett, tetőszerkezete le­égett. Akkor bontották le a városképben szerepet játszó sa­rokkupolát, az épület közepén kiemelkedő díszes tetőrészt, s az egész égy jellegtelen, szür­ke palatetőt kapott. A három és fél évtizedes díszharmónia végre megszűnik, a teret szinte uraló épület felújítása alkalmá­val most a tetőszerkezetre ke­rült- sor. Szemüpk láttára szü­letik újjá jugoszláv ácsok munkája nyomán a régivel egyező tetőrész. S most ejtsünk szót a tér je­lenlegi felfordultságáról is, amelynek eredménye lesz a felújított közvilágítási kábel­hálózat és az új, pásztorbot- kandeláberes térvilágítás. Emi­att vannak körben árkok a té­ren, és helyenként mély göd­rök. Közülük kettőben - stíl­szerűen éppen a múzeum előtt - római kori sírokat találtak, a * * Üvegfal védi a falfestményeket és a szarkofágot az ókeresztény mauzóleumban A rusztikus homokkőfalon vö­rösrézből készült betűkkel ott van már a felirat. Hónapokig tartó stagnálás után, most „nyüzsögnek” az emberek, és szinte óráról órára más képet mutat itt minden. Közben lent a sírkamra akár látogatókat is fogadhatna már. Befejeződött a márványszarkofóg új, az ere­detinek a szellemét jobban szolgáló, kiegészítő restaurá­lása, és elhelyezték az üvegfa­lakat. Ezek tulajdonképpen egy előtt álló, Kis Flórián utca sarki épületére, amelyen az utolsó simításokat végzik. Wei jer Árpád e munkája egyike a belvárosi foghíjeltüntetéseknek. A hely kényes: az itt befejeződő Déryné utca a pécsi belváros­nak az az utcája, amely a leg­több díszes épületet vonultatja fel. Ilyenek vannak az újnak a szomszédságában is. Weiler Árpád mert ezekhez úgy iga zodni, hogy „nem rakott rá még egy lapáttal”, hanem hagyta, hogy azok vigyék ezután is a prímet. A mértéktartóan egy­szerű vonalú épület érdekes módon nem a közvetlen szom­szédjával „énekel duettet", ha­nem a következővel: annak a párkánymagasságát veszi át a tető hajlásszögével és a gerinc­magassággal egyetemben, s még a hajdan kedvelt és visz- szacsempészett zárt erkélyt, (amelyből a legtöbbet éppen ebben az utcában találhatunk), is ahhoz rímelted. . bíróság előtt pedig az árokban, közvetlenül a járdaburkolat alatt (!) középkori kapukeret részletére bukkantak a hozzá­tartozó falmaradványokkal együtt. * S ha mér a múltról esett szó... Az utóbbi hetekben a Citrom utcában állandóan van nézőközönsége az épületalap kiásásánál előkerült falaknak. A római polgárváros néhány épületének falaira süt sok-sok évszázad után ismét a nap. Mi lesz a sorsuk? Nos, nem tűnnek el. A születő épület alagsorában étterem lesz, en­nek a belső terében, mintegy a helyiség „tartozékaként” szán­dékoznak bemutatni azokat. Ha e ritka látványossághoz megfelelő antikvitásé név páro­sul, vendégcsalogató attrakció­val gazdagodhat a város. * Ennél sokkal közelebb van azonban — már ami a megva­lósulást illeti —, az ókeresztény mauzóleum a Sétatéren. Végre! folyosót képeznek a sírkamrá­ban, egyszerre 5-6 ember tar­tózkodhat majd benne, s el­fogadható közelségből láthat­ják a több mint másfélezer éves falfestményeket úgy, hogy a jelenlétük —, például a_ le­hellet - nem okozhat kárt azokban. Az üvegfal csak al­kalmanként, szakemberek szá­rmára fog megnyílni. V. ■ ... Nemrégiben hírt adtunk ar­ról, hogy a Flórián téren el­helyezték a névadó, Szent Fló­rián újrafaragott szobrát. Arról viszont nem adtunk hírt. -hogy a környezet - a közelmúlt évekbeli felújítás ellenére — nincs megnyugtató állapotban. Ezt szembetűnően a fák tövét védő, új díszrácsok jelzik. Van olyan, amely teljesen összeom­lott. Valamikor két darabból csinálták ezeket, s ha lerakták, akár az idők végeztéig szolgál­tak baj nélkül. Nem kellene visszatérni a jól bevált, kétda- rabos megoldáshoz? Ami a tér egészét illeti, érdemes egy kis figyelmet szentelni a befejezés A legnagyobb érdeklődés ter­mészetesen az elefántos töm­böt kíséri. Az évek óta tartó felújítás itt is a végéhez köze­ledik, s látjuk máris, hogy büsz­kék leszünk rá. Akár a Séta­téren, itt is óriási a sürgés­forgás, s leginkább az udva­ron, ahol most készítik elő a terepet a díszburkolat leraká­sához. Ez az udvar kétszintű: az északi fele tán egy méter­rel magasabb a másiknál, s a lágyan ívelő határvonal mind­két oldalán ülőalkalmatosságok lesznek. Lenyűgöző yj három áruházi szintet ígérő épület — a hajdani szűk udvar nagyvo­nalú megjelenítése most a bel­ső teret tágítja —, ahol a föld­szinten egykor a Tünde női di­vatáruüzlet volt. Festőrestaurá­torra vár az ispáni — Virág cukrászda — ház emelete, ahol egymás fölötti két rétegben, 18. századi falfestmények ke­rültek elő. Csaknem kész a har­madik épület, a művészeték háza is, ahol kétségkívül a legnagyobb létványosságnak ígérkezik az előbbi ház tetőte­rébe átnyúló kiállítóterem, a maga illatos, vörösfenyő tető- gerendázatával. Elkészül tehát a nagy mű, s úgy kívántatik, hogy nevet is kapjon Pécs talán legszebb udvara. Erről már szó is van. Hársfai István Tavaly nyáron felröppent a hír, hogy a Megyei Tanács előtti területet rendezni fogják. Ennek most jött el az ideje. Mint látható, a lépcső már földig ér, előtte díszburkolatot kap a tér, a környezetében ren­dezett parkolók épülnek. A megyeháza keleti oldala a nagyvároshoz méltó előtérhez jut. A következő évek témája, hogy a nyugati oldalon lévő házak hogyan hozhatók össz­hangba a megye első számú középületével. * Új sarokház a Déryné utcában — parkoló gépkocsik a díszbur­kolaton

Next

/
Oldalképek
Tartalom