Dunántúli Napló, 1986. október (43. évfolyam, 270-300. szám)
1986-10-01 / 270. szám
6 Dunántúli napló 1986. október 1., szerda Információk Változó kölcsönzési feltételek a MOKÉP videotékájában A Mozgóképforgalmazósi Vállalat - az első hazai videotéka alapítója - mintegy két esztendős forgalmi tapasztalatait, s a kölcsönzők véleményét felhasználva október 1-től módosítja a VHS típusú •műsoros videokazetták bérletének rendszerét. A jövőben a kölcsönzőkkel megállapodást kötnek, amelynek értelmében azok 1987. január 1-től évi 200 forintért juthatnak bérleti igazolványhoz (az idei év hátralévő részében ez az összeg 100 forint). A továbbiakban ennek felmutatásával vehetők igénybe a videotékák országos hálózatának szolgáltatásai. Ezzel párhuzamosan megszűnik az eddig alkalmazott, kazettánként ezer forintos letéti díj. Az igazolványt évente meg kell újítani. A bérlőket számítógépes nyil- , vántartásba veszik, s adataikat' a következő éves díj befizetése nélkül is - három évig tárolják. A kölcsönzők ez idő alatt ingyenesen jutnak hozzá a novemberben ismét megjelenő alapkatalógushoz, valamint az új műsorokat tartalmazó, negyedévenként jelentkező kiadványhoz. A tagságukat három évig folyamatosan megtartó bérlőknek a vállalat a negyedik évben törzskölcsönzői igazolványt állít ki, amely különféle kedvezményeket nyújt majd számukra. A kölcsöndíj összege egyelőre változatlan marad, de a közeljövőben a MOKÉP tervezi ennek mérséklését is. Egészségügyi szolgálat KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (Belgyógyászat). III. kerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet: Megyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Szemészeti betegek: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr- Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Lvov-Kertváros felnőtt lakosságának minden éjszaka este 7 órától másnap reggel 7 óráig a járóbetegek részére a Testvérvárosok terei körzeti rendelő egységben orvosi ügyeletet biztosítunk. A kertvárosi hívásokat továbbra is a Lánc utcai rendelőintézetben kell bejelenteni. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7, Órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti fogászati ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére: a Gyermekklinikán. Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől) este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, a beteghez hívást a 09-nek (posta) is be lehet jelenteni. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10 8. sz. gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10'14. sz. gyógyszertár. SOS—ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon, este 7-től másnap reggel 7 áráig. Rendezvények Vasas-bányaüzem munkásklubjában október 7-én 17 órakor Hofi-kabaré műsorra kerül sor. Fellépnek: Expressz zenekar, Payer András. * Ruzicskay György Munkácsy-dijas, Érdemes művész, a Gyulai vár története című kiállítását október 3-án 17 órakor nyitják meg Szigetváron, a vár dzsámijában. * A Ságvári Endre Művelődési Ház stúdiógalériában október 2-től október 27-ig Ex libris és kisgrafika-kiál- lítás látható a hollandiai XXI. nemzetközi kongresszus gyűjteményes anyagából. Megtekinthető naponta 8-tól 20 óráig. * Az MTA Pécsi Bizottságának an- giológiai munkacsoportja tudományos ülést szervez ma, 9 órakor az Akadémia pécsi székházában. A tanácskozás témája a Raynaud-szin- dróma, valamint a felsővégtagi keringési zavarok. * Horváth Olivér tűzzománc képei. A KPVDSZ kulturális napok keretében Horváth Olivér képzőművész, a Pécsi Tanárképző Főiskola nyugalmazott tanára tűzzománc képeiből nyílik kiállítás ma, október 1-jén, 15.30-kor, az Elefánt étteremben. A kiállítást Bükkösdi László, a Magyar Televízió Pécsi Stúdiójának rendezője nyitja meg. Közlemény A Sásdi Vízgazdálkodási Horgász Egyesület értesíti a horgászokat, hogy halasítás miatt a sarádi tározónál a naposjegy árusítása megszűnt. Zöldség a kiskertekben Nem merül ki a föld? Cato, a római államférfi 2100 évvel ezelőtt arra a kérdésre, hogy nem merül-e ki a föld a használat következtében, azt mondotta: „Nem, a föld nem hal meg, mint az ember, ellenben nagyon kevéssel fizet a tudatlan földműves gondatlan és értelmetlen munkájáért.” A gondos munkáért viszont bő terméssel fizet a földünk, kertünk. Most, az őszi trágyázáskor mindig talajunk humusztartalmának növelésére és a vetésforgó betartására gondoljunk. A humusz befolyásolja a talaj szerkezetét, víz-, levegő- és hőgazdálkodását. A humusz- szál optimálisan ellátott talajban a növényeink egészségesen fejlődnek, ellenállnak a kártevőknek, kórokozóknak és zamatosak lesznek a termékeink. Az aszályos időszakokat is jobban tűrik. A szükséges tápanyagokat és a humusztartalmat egyideIrer Szárított sí, marha Igásló Juh Szuperfcomposzt Sertés almosítva Friss baromfitrágyo Szárított baromfi trágya Cofurta Gilisztahumusz Alginit Bazlat őrlemény Minden trágya tartalmaz mikroelemeket és mikroorganizmusokat is. Azt a tápanyagot, amit egy átlagos igényű zöldségfaj 100 négyzetméterről a termésével jűleg a különböző szerves trágyákkal tudjuk pótolni. A különböző trágyák 100 kg'-ja az alábbi tápanyagokat tartalmazza (kg): i anyag N P205 K20 Ca 60 1.5 0.45 1.4 1.0 26 0,57 0,28 0,52 0.2 29 0,82 0,24 0,65 0,3 30 1.2 2,8 1.7 25 0,52 0,19 0.58 0,07 26 1.63 1,54 0,85 2,4 71 3.9 3,5 2,9 4,25 31 1.2 0,4 1.8 52 2,5 3 3 4,5 10 0,3 0,4 1.8 25 ' — — 1.7 1.5 21 kivon, kb. 300 kg istállótrágyávái pótolhatjuk. A szárított trágyákból arányosan jóval kevesebb szükséges. Az -istállótrágya 3 éven keresztül hat. Tóth Attila A szombati szüretre készülődik Pocskai János Pé cs-Somogyban. Tavaly aranyérmet nyert a városi borversenyen rizlingszilvánijával. Mikor fejtsünk? Sohase feledjük, hogy jó minőségű bor csak egészséges, tiszta szőlőből nyerhető. Különösen nagy figyelmet fordítsunk a gyors feldolgozásra, ha a leszüretelt szőlőfürtök bogyói közül jó néhány rothadt, felrepedt. A mustot mindig csak alaposan kimosott, kénezett, tiszta hordóba öntsük. A fehérborszőlő cefréjébe 100 literenként 1 dkg, a vörösborszelőbe 2-3 dkg borként keverjünk bele. A cefrét az illatos fehérborszőlőknél feltétlenül érdemes 4—6 óráig áztatni, vagyis állni hagyni, hogy az íz, illat és zamatanyagok minél jobban kioldódjanak. A vörösbort adó fajtákat kádban cefrén, nyíltan erjesztjük, majd az erjedés befejezésekor préseljük. A rohadt termésből készült bort az erjedés után tanácsos azonnal lefejteni a durva seprőről. Az egészséges termésből készült borokat általában az erjedés után egymásfél hónappal fejthetjük le. Később fejthetjük a kemény, savas, testes, magasabb alkoholtartalmú, esetleg erjedetlen cukrot tartalmazó borokat. Túl sokáig ezeket sem célszerű a sok bomló anyagot tartalmazó seprőn tartani. Az első fejtés előtt törési próbát kell végeznünk, vagyis meg kell tudnunk, miként viselkedik borunk a levegőn. Ekkor egy fehér színű (színtelen) palackot töltsünk meg félig borral, ne dugjuk be, hanem hagyjuk szobahőmérsékleten. A jól kierjedt ital szépen tisztul, színe nem változik. Ha hibás a bor, zavaros lesz, és felső részén vastagodó barna gyűrű jele nik meg. Amennyiben a próba során a bor 48 óra múlva kezd megtörni, a barna gyűrű néhány milliméter, akkor 2 dkg, 24 óra múlva jelentkező erősebb bámulás esetén 3 dkg, 12 órán belül észlelhető erős színváltozáskor 4 dkg kristályos borként adagoljunk száz literenként. Utána néhány nap múlva újra mintát veszünk a borból, és elvégezzük ismét a törési próbát. Ha nem mutatkozik törés, akkor a bort lefejtjük. Az egészséges újborokat is tanácsos kénezni, 100 literenként 2 dkg kristályos borként számítsunk. A borként néhány liter borban oldjuk fel és öntsük a fogadó hordóba. Fejtésnél a fogadó hordót (amibe a bort átfejtjük gumicsővel) annyira töltsük meg, hogy az akonanyílásba szorított dugó vége a borba érjen. A kiürült hordát majd alaposan mossuk ki, szikkasz- szuk és gyenge kénezés után tároljuk. Szent-Miklóssy Ferenc Gyümölcs- termesztés - korszerűen Ifjítsunk! Gyakori eset, hogy a kertészkedésre vágyó ember elhanyagolt, öreg gyümölcsfákkal teleültetett kertet vásárol. Felújításába belekezdve első lépésként ezeket az öreg fákat vágja ki azzal a szándékkal, hogy új gyümölcsfákat ültet majd a helyükre. Nem biztos, hogy ez az egyedüli jó megoldás! Mérjük fel, hogy a távolabbi kertkialakítási szempontok szerint mely fák maradhatnak meg, melyek azok, amik okvetlenül kivágásra kell hogy kerüljenek. Utóbbiakat vágjuk ki, előzőeket az ifjító metszés alkalmazásával újítsuk fel.Az ifjító metszéssel történő koronafelújítás első előnyének azt tartom, hogy sok, már-már szinte elfelejtett, a termesztésből kiszorult gyümölcsfajtát menthetünk meg, olyanokat, amelyek ma is megérdemlik a termelő és a fogyasztó figyelmét. Az alma, a körte, a naspolya és a birs jól viselik el az ifjítást és viszonylag könnyen alakítható új koronájuk, ezek ifjítási időpontja kora tavasszal van rügyíakadá- sig. A csonthéjasok már kényesebbek erre a metszésmódra, de eltűrik. Leginkább tűri a szilva, majd az őszibarack, meggy, kajszi következik, legérzékenyebb rá a cseresznye. A csonthéjasokat tavasztól a nyár elejéig alakíthatjuk ifjító metszéssel, kivételt csak az őszibarackkal tegyünk, ezt a gyümölcsfajt a rügyfaka- dás után és a pirosbim- bós állapot közötti viszonylag rövid időszakban kell ifjítanunk. Célszerű, ha két évberr végezzük el az ifjító met- sést. Az első évben távolítsuk el azokat az ágakat, amelyek nem vázágak, és csak azokat hagyjuk meg, amelyek a korona alapját fogják képezni. Ezzel lényegében megteremtettük a korona vázát. A második évben az ezeken az első évben meghagyott vázágakon lévő ágakat vágjuk vissza mindig egy oldalelágazás fölött, vagy hajlatban úgy. hogy a rejtett rügyek kihajtásának teremtünk lehetőséget. Buzássy Lajos Piramis „SOS" gyorsszolgálat a lakosság és közületek részére: ▼ vízvezeték-szerelés, V villanyszerelés, ▼ központifütés-szerelés és javítás, T szobafestés és mázolás munkákban. Bejelentés személyesen: PÉCS, MEGYERI ÚT 3. TELEFON: , 12-621 TELEX: 12-619 fii. Ilii MAI MŰSOR ils ül::::::: SZÍNHÁZ RÁDIÓ Bóbita Bábszínház: Ki jön velün'k... (délelőtt 10 óra). Május 35. (délután 3 óra). PLANETÁRIUM Az űrkutatás története — videófilmvetítés (15.30 óra). FILM Petőfi: Az ember, aki túl sokat tudott (3, nó, f8). Kossuth: Mesebolt (10, 12, 2, 4). Az ember, aki túl sokat tudott (6, n9). Park: A Nagy Generáció (f 4. fő, f8). Komló, Zrínyi: A Saolin templom szent köntöse (4, 6, 8). Mohács: Családi titok (6, 8). Harkány: Egy kicsit én ... , egy kicsit te . . . (7). Mázaszászvár: Indiana Jo nes (6). Vajszló: A csapat (6). KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! Zenés műsor. 8.05: Műsorismertetés. Kb. 8.15: Mai kulturális programok. 8.20: Gazdasági magazin. 8.50: Kis magyar néprajz. 8.55: Házy Erzsébet operettfelvételeiből. 9.26: Népzene Nigériából. 9.37: Beszélni nehéz. 9.49: Németalföldi muzsika. 10.05: Irodalmi világjárás. 10.35: Éneklő Ifjúság. 10.51: Évszázadok mesterművei. 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Népdalfeldolgozások. 13.30: Velencei Biennálé. 14.10: A magyar széppróza századai. 14.25: Operaslágerek. '15.00: Zengjen a muzsika. 15.30: Diákfélóra. 16.05: MR 10—-14. 17.00: Őstörténetünk felkiáltójelei. 17.30: Kínai népi dallamok. 17.43: Filmzene. 18.00: Kritikusok fóruma. 18.13: Hol volt, hol nem volt. 18.25: Könyvújdonságok. 18.30: Esti Magazin. 19.15: Tóparti tragédia. Színmű. 20.10: Zenés beszélgetés Fejér György zongoraművésszel. 21.04: Operettrészletek. 21.30: Kínával találkozni kell. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Ciprusi népzene. 22.43: A vaklárma igazsága. Riport. 23.03: Operaest. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RADIO 4.30: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.05: Idősebbek hullámhosszán. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.05: Napközben. Zenés dé1- előtt. 12.10: Fúvósmuzsika. 12.25: Útikalauz üdülőknek. 12.30: Nóták. 13.10: A tegnap slágereiből. 14.00: Az én rádióm. 15.05: Nyolc rádió nyolc dala. 15.35: Népzene. 16.05: Kirándulás a spanyol popzenében. 116.48: Diáikifoci. 17.08: Richard Clay- derman zongorázik. 17.30: Közvetítés a Rába ETO—Dinamó Minszk UEFA Kupa labdarúgómérkőzés II. félidejéről. 18.23: Közvetítés a Velezs Mosztar—Vasas KEK labdarúgó- mérkőzésről. 19.30: Közvetítés a győri Vaskakas étteremből. 20.00: Közvetítés a Bp. Honvéd—iBröndby BEK labdarúgó-mérkőzésről. 21.50: Zsák és foltja. 22.30: Könnyűzene Görögországból. 23.20: Barangolás régi hanglemezek között. 23.47: Könnyűzene. 0.15: Éjfél után. HARMADIK MŰSOR 9.05: A kiállítótermek programjából. 9.08: Kurtág György: Játékok 9.39: Operarészletek. 10.45: A szülőföld muzsikája. 11.55: Pillanatkép. 12.00: Magyar Kornél összeállítása. 13.05: Bior tmus. 13.25: Wilhelm 'Backhaus zongorázik. 14.25: Slágerről slágerre. 15.05: Romantikus operákból. 16.00: Pezel: Szvit. 16.16: Dmitrij Sosztakovics műveiből. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Kamaramuzsika. 18.30: Az MR szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Francia áriák. 20.00: Az MR és TV szimfonikus zenekarának hangversenye. Közben: Kb. 20.40: Versek. Kb. 21.00: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.40: Hangszerszólók. 22.09: Kórusfelvételek. 22.34: Optimisták. Történelmi regény. — II. rész. PÉCSI RÁDIÓ 17.03: Hírek. 17.05: Hétközben. 18.00: Dél-dunántúli híradó. — Lapelőzetes. — Hírek. 18.30: Szerb- horvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiség műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.38: Műsorismertetés. 8.40: Tévétorna. 8.45: A barokk világa. Osztrák ismeretterjesztő filmsorozat — ism. 9.35: Delta. 10.00: Szia, Mami! A belpolitikai főszerkesztőség műsora. 10.30: Dorottya, vagyis a dámák diadala a farsangon — sm. 11.45: Képújság. 16.53: Műsorismertetés. 16.55: Hírek. 17.00: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 17.05: Televíziós beszélgetések Egerben. Riportfilm. 17.30: Kínaiak énekelnek. 17.55: Séta a levegőben. Angol rövidfilm. 18.45: Képújság. 18.50: Reklám. 19.05: Tévétorna. 19.10: Esti mese. 19.20: Reklám. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: Minden lében két kanál. Angol bűnügyi tévéfilmscrozat. 20.55: Betűreklám. 21.00: Végvári históriák. — Várjátékok. Vetélkedő. 22.15: Híradó 2. 22.35: Himnusz. MÁSODIK MŰSOR 115.58: Műsorismertetés. 16.00: Képújság. 16.05: A szegedi körzeti stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora. 16.25: Rába ETO—Dinamó Minszk. UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzés. 18.15: Zenés ajándékkosár. Intervízió-átvétel az NDK-ból — i9m. 18.55: Bp. Honvéd—Bröndby labdarúgó-mérkőzés. 20.45: Lady Magic. Olasz zenés film — ism. 21.30: Az Intervízió ünnepi hangversenye a zene világában. 23.15: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 16.10: Műsorismertetés. 16.15: Milyen ország Jugoszlávia. 16.35: Bemutatjuk önöknek . . . Művelődési adás. 16.50: A zágrábi Nemizeti és Egyetemi Könyvtár. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.20: Hírek. 17.25: Krónika. 17.45: Adás gyermekeknek. 18.15: Művelődési adás. 18.45: Tv- kalendárium. 18.55: Számok és betűk — vetélkedő. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Játékfilm. 22.30: Tv-napló. 22.50: Plusz műsor. 23.50: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 18.30: Zágrábi körkép. 19.00: A zöld terv iskolája. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Sportszerda. Háztáji