Dunántúli Napló, 1986. október (43. évfolyam, 270-300. szám)

1986-10-22 / 291. szám

1986. október 22., szerda Dunántúli napló 5 Változás a Pannónia Innováció élén Képünkön balról: dr. Gaál Csaba, Kiss Péterné, dr. Vas János, Baksai Antal, dr. Wilhelm József Fotó: Proksza László Óriás Nándor professzor köszöntése Dr. Óriás Nándor jogászpro­fesszort latinul köszöntötte teg­nap 100. születésnapja alkal­mából a Pedagógusok Szak- szervezete Pécs Városi Bizott­sága nevében Horváth Gyula, a nyugdíjas tagozat elnöke. A professzor Anna utcai lakásá­ban tartott hangulatos ünnep­ségen latinul hangzott a vá­lasz is, majd Óriás professzor az életéről beszélt. Nyolcvanhárom évvel ezelőtt érettségizett a gyulafehérvári katolikus főgimnáziumban. A budapesti bölcsészkaron latint és történelmet tanult, s kollé­gái biztatására a jogot is el­végezte. Három doktorátussal rendelkezik. Előbb a kultuszmi­nisztériumban dolgozott, majd Egerbe a jogi akadémiára ke­rült. Később a kereskedelmi is­kola igazgatása mellett tanítot­ta a leendő jogászokat, sőt ju­tott ideje az Egri Népújság szerkesztésére is. A pécsi jogi egyetemre 1939-ben hívták, ahol az ő szavaival élve „16 gömbölyű évig" tanított római jogot. 1946-ban ment nyugdíj­ba, és negyven éve tagja a Pedagógusok Szakszervezeté­nek. — Nem bántam meg soha, hogy pedagógusnak mentem — foglalta össze munkában töl­tött évtizedeit a professzor. A4 egkétszérezétt forgalom Tízmilliós nyereséget vár a közös vállalat - Alapvető feladat továbbra is a szellemi termékek megvalósításának finanszírozása Számítástechnikai előadás a 400 fős előadóteremben Nyílt nap a PMMF-en A tájékoztatás megkönnyítheti a döntést Másodszor vonult nyugdíjba tegnap Baksai Antal, öt éve az ország egyik legfrissebben gon­dolkodó termelőszövetkezetét adta át utódainak, most pedig a fennállásának legjobb pozí­ciójában lévő, dinamikusan fej­lődő Pannónia Agrárinnovációs Vállalattól köszönt el. A vállalatot ő alapította 1979-ben, két évvel a nyugdíj­ba vonulása előtt, hogy az or­szágban mindenütt jelentkező új szellemi termékek megvalósí­tását segítse elő. A közös vál­lalat a nulláról indult — a tegnapi igazgatótanácsi ülésen bejelentették: 197 milliós árbe­vétellel, 10 milliós nyereséggel zár az idén — forgalmát egy év alatt megkétszerezte. Debrecentől Magyaróvárig, 76 taggazdaság küldte el kép­viselőit az igazgatótanács ülé­sére. Gaál Csaba ügyvezető igazgató a jövő évi tervet ter­jesztette elő. Eszerint 1987-re 228 milliós árbevételt irányoz­nak elő - 15 százalékkal töb­bet, mint amennyi az idén vár­ható, s ebből 20 millió innová­ciók megvalósításából képző­dik. Aki most fejlesztéseket akar finanszírozni, annak jórészt ma­gának kell megkeresnie hozzá a pénzt. A kereskedelmi tevé­kenység ezt szolgálja. A Pannó­nia idén 11 százalékkal növelte tőkés realizációjú exportját: 15 000 tonna terményt adott el — szárítmányt, madáreleséget, napraforgót, borsót, tejet — 3 millió dollárért. Kifejlesztette nyomdaipari és reklámtevé­kenységét. A szedéstől a színes nyomásig mindent meg tudnak csinálni, az amerikai Pioneer cég pavilonja az ő munkájuk volt a bábolnai napokon. Ez a háttér teszi lehetővé, hogy a szerényebb érdeklődés ellenére alapvető törekvését — 40 százalékos árbevétel növe­kedés az alacsony jövedelme­zőségű innovációk területén — jövőre is finanszírozni tudja. Az általuk felkarolt újdonságok közül nagyobb tételben kerül már piacra a Phytowax, a ■gyorskötöző, a műtrágya cövek. Az idei újdonságaikból a TEK szivattyú és a biobrikett felfutá­sa várható. Dunaszekcsőn 4000 tonna biobrikettet gyártó refe­rencia üzem épül, Nagykőrösön pedig termelni kezd a Belto- mix üzem. A habbetonnál és a tűzoltásnál pótolja az eddigi nyugati importanyagot. A vállalkozás gazdálkodására jellemző, hogy a betétek utón évek óta magasabb részesedést fizet, mint amekkora a kamat, s a részjegy értéke öt év alatt 20 000 forintról 102 000-re nőtt. Ennél fontosabb azonban az a haszon, amely a taggazdasá­goknál képződik — 90 millió fo­rint az idén — a közös vállalat tevékenysége alapján. Az igazgatótanács ülésén a hagyományoknak megfelelően két kutató ismét bemutatott egy-egy újdonságot. Dr. Kato­na Zoltán, az Energiagazdálko­dási Intézet programiroda-veze­tője a biobrikettről szólt. Tóth Titusz, a Vízgazdálkodási Tár­sulatok Egyesülésének igazgató­ja pedig a hígtrágyakezelés új eljárásáról adott tájékoztatást. Ennek is Dunaszekcsőn indul­nak az üzemszerű kísérletei. „Megnyugvással adom át he­lyemet. Vállalatunk eredménye bizonyítja. hogy gazdasági szükségszerűséget oldottunk meg — mondotta leköszönő be­szédében Baksai Antal. — Az induláskor csak az a meggyőző­désünk segített, hogy érdemes a szellemi termékek gyorsabb megvalósításáért fáradozni. Né­hány év alatt létrehoztunk egy szervezetet, amely képes eredeti céljainknak megfelelően dol­gozni és eredménynek tekin­tem, hogy az innovációra nem éppen alkalmas időben is tal­pon tudtunk maradni." A Stagek kimutatása szerint az ország 45 szövetkezeti közös vállalata közül hatékonyság alapján a Pannónia a 4. helyen áll. Baksai Antal munkáját dr. Bi­tó Sándor, a Baranya Megyei Tsz Szövetség titkára köszönte meg. A közös vállalat igazgatóta­nácsa a vállalat új elnökévé dr. Vas Jánost, az egyházasko- zári tsz elnökét választotta meg, -elnökhelyettes dr. Wilhelm Jó­zsef, a dunaszekcsői tsz elnö­ke. (Munkatársunk telelonjeien- tése) A TIT XVIII. országos műsza­ki vándorgyűlésen Győrött ener­giagazdálkodás, a régiók gaz­dasági helyzete, a szakképzés, valamint a közlekedés és a távközlés szerepelt döntő súly- lyal. Ennyire szerteágazó téma­körben három nap alatt nem le­hetett elmélyülni. A műszaki szakemberek azokra a kérdé­sekre koncentráltak, amelyekre a tudományos ismeretterjesztés­ben, a továbbképzésben foko­zott figyelmet kell fordítani. Dr. Tóth László közlekedési minisztériumi államtitkár felszó­lalásában azt vázolta, hogy az eszközóllofnány fejlesztésére Meglepődve álltak a szerve­zők tegnap reggel a pécsi Pol­lack Mihály Műszaki Főiskola folyosóin. Soha nem látott ér­deklődést tapasztalhattak; a tavalyi mintegy 120 érdeklődő helyett idén több mint kettő- százötven középiskolás jelent meg az ország minden tájá­ról. A résztvevők több mint fele más megyéből jött. (Megtud­tam, hogy szállás hiányában jó néhány, hétfőn jelentkező ér­deklődőt vissza kellett utasíta­niuk;...) Gyorsan intézkedtek aztán a műszaki főiskola veze­tői, szabaddá tették a 400 fős előadót. Itt hallgathatták az érdeklődők a főiskola életéről, képzéséről, szakmai tevékenysé­géről tartott rövid, frappáns előadásokat. Az érdeklődés többféle szem­pontból is megmagyarázható. Elképzelhető, hogy az eddigi­eknél nagyobb propaganda kí­sérte idén az előkészületeket, feltételezhető az is, hogy vala­mivel élénkebb lett az érdek­lődés a műszaki pályák iránt, várhatóan nem lesz lehetőség, ugyanakkor a szállítási igények - elsősorban a személyszállítás­ban — növekedni fognak. „Meg kell akadályozni — mondotta — a szállítás leépülését, mert fé­lő, hogy ez a 90-es években a gazdasági fejlődés visszahúzó­jává válhot. Dr. Lakatos László, az MSZMP Győr-Sopron Megyei Bizottságának első titkára a megye gazdasági helyzetét is­mertette. A gépgyártás terméke­inek jó egyharmada nyugati piacokon is vevőre talál. 1985- ben átlagosan 10 százalékos béremelést hajtottak végre és ez a szám idén is 9,5 körül ala­kult.! Ehhez viszont a termelés 4,5 százalékos növekedése já­így a PMMF-re is többen akar­nak jelentkezni. (Legutóbb 468 pályázóból 332-es elsős lét­szám alakult ki, a felvettek több mint 15 százaléka átirá­nyított, azaz eredetileg más felsőiskolába jelentkezett.) Gondolom, szerepet játszott az is, hogy a megyei pedagó­giai intézet megfontolandó kezdeményezésként, egy-egy ilyen alkalommal „tömbösített információként" elmondja, mi­lyen lehetőségek vannak az or­szág más, hasonló típusú in­tézményébe való bekerüléshez. Baranyai kezdeményezés, hogy különbuszokkal ellátogatnak más magyar felsőoktatási in­tézményekbe is. A napokban 200 középiskolás öt busszal lá­togatott két budapesti és a két kaposvári felsőiskolába, november 5—6-ón Szegedre, a rult. A nemzeti jövedelem egy- tizedét a megye termeli. Dr. Kís- celli László, a Közlekedéstudo­mányi Műszaki Főiskola igazga­tója szólt a felvételizők és a végzettek felkészültségéről. Ki­emelte a diploma megszerzése utáni ismeretfelújító tanfolya­mok szerepét, és a szakmunká­sok, valamint a szakközépisko­lát végzettek továbbtanulásá­ban jelentkező feladatokat. Dr. Major István, az MTA Köz- gazadságtudományi Intézetének főmunkatársa néhány meglepő adatot ismertetett, elsősorban figyelemfelkeltő céllal. 1985- ben a 100 főre eső telefon fővo­nalak száma mindössze 6 Volt Magyarországon. A környező országokhoz képest ez 20 éves JATE Természettudományi Ka­róra mennek. Az okok között nem szabad elfeledkeznünk a tanácstalan­ságról sem. Februárban adják be a jelentkezési lapot a kö­zépiskolások, és most, beszél­getve jó néhánnyal, nem tudják pontosan, hova is jelentkezze­nek. A tanácstalanság részint érthető lehet, de rávilágíthat a pedagógus és a szülő felelős­ségére is. A nyílt napok folytatódnak; 23-án nyolctól a JPTE Tanár­képző Karára, 30-án délután az orvosegyetemre várják az ér­deklődőket. Azokat sem fogják elküldeni, akiknek — mint ahogy az tegnap a PMMF-en is megesett — nem az első olyan helyük lesz, ahol tudako­zódnak, érdeklődnek. Bozsik L. lemaradást jelent. Romvári Fe­renc, a Rába műszaki igazga­tója az előttük álló feladatok közül a kocsik önsúlycsökkenté­sét, a fajlagos fogyasztás mér­séklését, a raksúly növelését és a karbantartási költség minima­lizálását jelölte a legfontosabb­nak. A vándorgyűlés munkája a műszaki ismeretterjesztésben ki­emelkedő tevékenységet végzet­tek kitüntetésével zárult. A ba­ranyai résztvevők közül Radnai Béla, a Baranya Megyei Ta­nács V. B. közlekedési felügye­let járművezetők vizsgabizott­ságának vezetője Kiváló Mun­káért minisztériumi kitüntetést kapott. Sz. Koncz István A TIT műszaki vándorgyűlése Győrött Eredményes lakásprogram Szigetváron Otthonok a fiatal, többgyermekes családoknak Fiatal házasokat, többgyer­mekes családokat érintő napi­rend szerepelt többek között a Szigetvár Városi Tanács Végre­hajtó Bizottságának tegnap délutáni ülésén. Áttekintették, hogy miként teljesült az a há­roméves lakásprogram, mely a kormány döntése nyomán or­szágos, megyei és városi teen­dőket jelentett. E feladatok lé­nyege, hogy három év alatt lakáshoz kell juttatni azokat a két- és többgyermekes csalá­dokat, fiatal házasokat, akik 1983. december 31-ig beadták az igénylésüket. A határidő végéhez közeledve az összkép kedvező: a 135 érintett sziget­vári családból mindössze négy olyan van, akik igénye még nem teljesült. A program kezdetekor — 1984-ben — összesen 247 la­kásigényt tartottak nyilván o szigetvári tanácson. Ebből 135-öt két- és többgyermekes családok, fiatal házaspárok, adtak be. A 135-ből október elejéig 127 kérelem megoldó­dott. Tizennégyen tanácsi bér­lakást kaptak, 71 házaspárt OTP-lakás vásárlásához segí­tettek, 42-en pedig — önálló építkezés, vásárlás miatt — visszavonták az igényüket. A program keretében 43 csalá­dot részesítettek — összesen több mint kétmillió forintnyi — vissza nem térítendő támoga­tásban. Ez a támogatás rész­ben megyei, részben városi ta­nácsi keretből származott. Ti­zenöten kamatmentes kölcsönt kapak. összege meghaladja az egymillió forintot. A támoga­tás, illetve a kölcsön mértéke természetesen különböző. A családok anyagi helyzetétől függően. 30 000-80 000 forint között mozog. A végrehajtó bizottság ülé­sén elismeréssel szóltak a La­kásügyi Társadalmi Bizottság­ról, melynek tagjai valamennyi igénylőt felkerestek, s a hely­zetük ismeretében, a véleményü­ket kikérve tettek javaslatot a névjegyzék összeállítására. Ki­jelentették, hogy a közeljövő­ben - az év végéig - megüre­sedő, illetve újonnan épülő la­kásokból annak a négy család­nak az igényét is teljesítik, akik még várakoznak. Hangsú­lyozták, hogy a három év el­teltével nem tekintik befejezett­nek a programot, hiszen újabb igények vannak a tanácsnál. A VII. ötéves tervben is megyei, illetve városi tanácsi támoga­tással akarják segíteni azokat a fiatal házasokat, többgyer­mekes családokat, akik csak saját erőből, belátható időn belül képtelenek lennének a saját otthonuk megteremtésére. Az viszont valószínű, hogy ez a támogatás nem tanácsi la­kások juttatásában, hanem az OTP-lakások vásárlásában, il­letve az építkezések segítésé­ben lesz kézzelfogható. T. É. Zajcsökkentés Kedden a Műszaki és Ter­mészettudományi Egyesületek Szövetségének székházában kétnapos tanácskozás kezdő­dött, amelyen a gépek és a járművek zajának csökken­tésében elért eredményeiket, valamint a további tenniva­lókat vitatják meg a szak­emberek. Az Optikai, Akuszti­kai és Filmtechnikai Egyesü­let szervezésében összehívott tanácskozáson kétszáz mérnök, tudományos kutató, valamint környezetvédelmi szakember vesz részt. érdeklődés

Next

/
Oldalképek
Tartalom