Dunántúli Napló, 1986. október (43. évfolyam, 270-300. szám)
1986-10-21 / 290. szám
1986. október 21., kedd Dunántúli napló 5 Nagykereskedelmi raktár, kivánságfSzet a BŰRKER-nél A nagyközségi tanács végrehajtó bizottságának napirendjén: Javult az ellátás Pécsváradon A Pécsvárad és Vidéke ÁFÉSZ húsz település ellátásának felelős gazdája. Területén elsősorban kis lélekszámú falvak találhatók, a legnépesebb település Pécsvárad, négyezer lakossal. A szövetkezet tizenötezer ember mindennapi ellátását oldja meg. A Pécsváradi Nagyközségi Tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén elismerte a szövetkezet sokoldalú tevékenységét. Az Áfész ez év első felében 194 millió forintos árbevételt ért el, az egész évre tervezett összeg felét teljesítette. Mindez annak köszönhető, hogy idén is bővítette választékát. Jó partnerkapcsolatot alakított ki az Orosházi Baromfifeldolgozó Vállalattal, amelynek termékei keresettek a kisközségekben is. Bővült a kenyérféleségek választéka, míg a tejtermékek közül a vásárlók hiányolták a tartós tejet. A hiánycikkek sok gondot okoztak a terület ellátásában: a szezonban nem volt celofánpapír és gumigyűrű, a papír és írószerek szállítása sem rendszeres. A szövetkezet a pótlásra igyekszik a Baranyán kívüli szállító-partnereket is megnyerni. A szövetkezet anyagi lehetőségeit meghatározza, hogy öreg és rossz állapotú épületben vannak a boltjai. Évről évre egyre többet emészt fel a felújítás, többször csak a mentési munkákra futja. A következő években sincs lehetőségük nagyobb beruházásokra, legfeljebb kisebb berendezések, szállítójárművek cseréjére. A végrehajtó bizottság tagjai javasolták a szövetkezetnek, hogy az érdekeltség megteremtésével szerződéses üzletként az ellátást egy Patyolat-felvevőhellyel, kölcsön- ző-bolttql,, illetve háztartási és papírbolttal bővítse. S szintén ajánlották, hogy a pazarló kenyérrendelések csökkentésére próbálkozzon a csomagolt tartós kenyér árusításával is. Sántha László Bőrös kisiparosok szakmai tanácskozása Pécsett Lehetőségek az és kellékellátás — Nem volt még olyan évem a több mint fél évtizedes bőrdíszműves működésem alatt, hogy az alapanyag-szükségletet tizenkét hónapra előre biztosítva lássam — mondta Szita Róbert Marcaliból, a tegnapi országos bőripari szakmai nap egyik résztvevője, utalva ezzel a kisiparosok anyagbeszerzési ■nehézségeire. Majd a gondokat sorolva a kellékanyag- és géphiányt említette. A szegényes anyagellátással ellentétben áll a minőségi, egyedi termékek iránti vásárlói igény. Többek között ezen problémák késztették a KIOSZ országos vezetőségét arra, hogy 'megbízza a Baraéya megyei vezetőséget egy olyan rendezvény megszervezésével, amelyen a kisiparosok a bőrszakma képviselőivel, gyártókkal és kereskedőkkel találkozhatnak. Az ország minden részéből érkeztek a bőrdíszművesek, kesztyűsök, tímárok, lószerszám- és ajándéktárgy-készítők, szíjgyártók Pécsre az 508- as szakmunkásképző intézetben tartott tanácskozásra. A KIOSZ Baranya Megyei titkára, Hajós Ferenc nyitó szavai után Várszegi Árpád, az Ipari Minisztérium főelőadója szólt a bőripari és bőrfeldolgozóipar helyzetéről, feladatairól, majd Kérdő Bálint, a Bőripari Fejlesztő Vállalat képviseletében a műszaki fejlesztési lehetőségekről. A BÖRKER Vállalat és a kisipar kapcsolatáról Kovács Béla, a BÖRKER főosztályvezető- helyettese beszélt. Szolgáltatásaikat szélesítik, keresik a kelalapanyagjavítására lékgyártás belföldi módjait. Az Ezermester Vállalattal közös érdekeltségű boltokat üzemeltetnek, ezek a kellékforgalmazás mellett bőrértékesítéssel is foglalkoznának, ha lenne ró igény (Pécsett, a Szalai András úti Ezermester-boltban). Elmondta azt is, hogy a vevők nem használják a BŐRKERr lerckatoknál található kíván- ságfüzeteket, amelyékben a vásárolni kívánt külföldi és belföldi árukat sorolhatják fel. A BÖRKER önkiszolgáló nagykereskedelmi raktárot hoz létre Budapesten, ahol kiskereskedők és kisiparosok is vásárolhatnak majd, s nemcsak új árut, hanem az elfekvő készleteket és a hulladékanyagokat is kínálják a vásárlóknak olcsó áron. A megjelent közel száz kisiparost nem kis részben a szakmai nap délutáni programja csábította Pécsre: a Hunor Vállalat, a Pécsi Kesztyűs és Bőrdíszműves Szövetkezet, a Pécsi Bőrgyár nemcsak bemutatkozással, hanem vásárlási lehetőséggel, kereskedelmi nyitással is próbálkozott. Nem véletlen, hogy Baranya volt a házigazdája az országos rendezvénynek. A megyei KlOSZ-nál működő ügyfélszolgálati iroda más megyéknek is követendő példát mutat: közvetítő' szerepet játszik kisiparos és nagyvállalat között, áthidalva a kis mennyiségű megrendelésekből adódó gondokat, s besegítve a gép- és alkatrészbeszerzésbe is. L. Cs. K. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében folytatódnak a jelenlegi legnagyobb vállalkozásnak, a 10 kötetesre tervezett Magyarország történetének munkálatai, s emellett több részterületről készül összefoglaló munka, illetve forráskiad-' vány. A Magyarország története című kézikönyv első, harmadik, ötödik, Hatodik, hetedik és nyolcadik kötete már megjelent. Jelenleg rendezik sajtó alá a második, a negyedik kötetet, s előkészítésre vár a befejező kötet. Ez utóbbi tartalmazza majd a magyar történetírás történetét, valamint az összesítőt, a sorozat egészére vonatkozó név- és tárgymutatót. Az 1945—1962. közötti időszakot feltérképező kilencedik kötet az MSZMP KB Párttörténeti Intézetében készül. A Történettudományi Intézet 1990-ig szóló tervében fontos elemként szerepel a magyar történelem forrásainak rendszerezése, tematikus feldolgozása és kiadása. Erre a tervidőszakra két új kutatási irányt is megjelölt a Történettudományi Intézet. Ránki György vezetésével a magyar társadalom újkori történelmének vizsgálata kezdődik meg. A Niederhauser Emil ■és Szűcs Jenő vezette munka- közösség kutatási programja: a magyarországi áem magyar népek története a honfoglalástól 1945-ig. író-olvasó találkozók, kulturális műsorok Folklórműsor a könyvhetek megnyitóján 75 százalékos teljesitményszinten a Paksi Atomerőmű 3-as blokkja A Paksi Atomerőmű 3-as blokkjának termelése hétfőn elérte a 75 százalékot. Az erőművi blokkot szeptember 28-án 1 óra 54 perckor állították termelésbe, ezt követően az energetikai indítás lépcsőfokainak megfelelően fokozatosan növelték terhelését és elvégezték a szükséges ellenőrző méréseket. Október 20-án a blokk már névleges teljesítményének háromnegyedét adta az országos hálózatra. Megkezdődtek az őszi megyei könyvhetek Tegnap délután Dunaszek- csőn a helyi művelődési házban rendezte meg a MÉSZÖV és a Mohács és Vidéke Áfész az őszi szövetkezeti könyvhetek ■megyei .megnyitóját. A szövetkezeti könyvterjesztés hagyományos akciója, az őszi megyei könyvhetek, mindig jó alkalmat adnak az általános és szakmai műveltség gyarapítására, az olvasó emberek számának növelésére. Idén ennek a rendezvénynek különös aktualitását adja a szövetkezeti könyvterjesztő hálózat számára az, hogy a fogyasztási Schwerini kórus Baranyában Hétfőn délelőtt Szigetvárra érkezett a 33 tagú, Állami-díjas schwerini pedagóguskórus. A 25 éve működő együttes dr. Reinhard Diekow vezetésével már több alkalommal nyert aranyérmet az NDK fesztiváljain, s külföldi turnékon is rendszeresen részt vesz. 1980- ban Pécsett a kamarakórus- fesztiválon is ők képviselték az NDK-t. Több zenesze[ző írt számukra műveket és feldolgozásokat. Egyhetes baranyai tartózkodásuk alatt öt hangversenyt' adnak: 16—17. századi kórusművek mellett Ravel, Debussy, Eisler, Gastoldi műveiből, valamint a német és más európai népek folklórjából énekelnek. Ma 17 órakor a szentlászlói általános iskolában, szerdán 15 órakor Szentlőrincen a 3. számú általános iskolában lépnek fel. Szintén holnap este hat órakor szerepelnek Pécsett a Csontváry Múzeumban a Nevelők Háza Kamarakórusá és a Komlói Pedagógus Kórus mellett. „Békesség-óhajtás" címmel pedagógus kórusok hangversenyét rendezik meg itt a békehónap alkalmából. Itt-tartózkodásuk alatt találkoznak a Szigetvári Tinódi Vegyeskarral, akikkel c\któbe\r 23-án 18 órakor közös hangversenyt adnak a Szigetvári Zeneiskolában. Másnap délután öt órakor somogyhárságyi koncerttel búcsúznak Baranyától. szövetkezetek novemberben tartják X. kongresszusukat. Ezért az országos szervező bizottság idén még az eddig megszokottnál is nagyobb figyelemmel igyekezett előkészíteni a rendezvénysorozatot. Előzetesen felhívásban kérte az őszi megyei könyvhetek megrendezésében részt vevő politikai és társadalmi szerveket, brigádokat, bizottságokat és egyéneket, hogy a szokásosnál is qazdagabb 'programot állítsanak össze. Ezért vált lehetségessé, hogy az idei őszi könyvhét rendezvényeit az érdekes író-olvasó találkozókon, dedikálásokon túl amatőr színjátszók, irodalmi körök, szövetkezeti tánccsoportok és kórusok fellépései színesítik. A 26. őszi megyei könyvhetek Baranya megyei első eseményén tegnap Dunaszekcsőn Schiszler János, a helyi művelődési ház igazgatójának köszöntője után a rendezvénysorozatot Müller Géza főtanácsos, a Mohácsi Városi Tanács V. B. művelődési osztály helyettes vezetője nyitotta meg. Az ünnepségen a Dunaszek- csői Általános Iskola diákjai adtak kulturális műsort, a Mohács és Vidéke Áfész mohácsi könyvesboltja pedig könyvkiállítást és -vásárt rendezett ebből az alkalomból a művelődési Iház nagytermében. Sor került az első író-olvasó találkozóra is. Dunaszekcsőn tegnap Hallama Erzsébet író dedikálta könyveit és beszélgetett ■a helyiekkel. K. E. A kereskedelem felelőssége (Folytatás az 1. oldalról)- A kistelepüléseket érintő boltrekonstrukciós program hasznos volt, javította a vásárlási körülményeket, kulturáltabbá tette a boltokat — de nem szélesítette az árualapot, a választékot. Miután az aprófalvak ellátásában a magánerő bővülő szerepére nem lehet számítani, növelni kellene a nagykereskedelmi vállalatok, a szállítók felelősségét: eleget tesznek-e mindenkor kötelezettségeiknek? Ide kapcsolható Kasza Tibornak, a MÉSZÖV elnökének javaslata: a halmozottan hátrányos helyzetű térségek (75 települést jelent) felzárkóztatásának programjába tartozzon bele azoknak a támogatása is, akik ilyen községekben vállalkoznak kereskedői-szolgáltatói tevékenységre. * A két és fél órás vita során természetesen még nagyon sok észrevétel hangzott el. Balaskó Istvpnné és c/r. Tóth Sándor, az ipari osztály vezetője röviden válaszoltak, ígéretet téve arra, hogy visszatérnek minden felvetésre. Ezek közül csak kettőt emelünk ki: a szállítási fegyelem javítására valóban szükség van, a kereskedelmi osztály erre nagyobb figyelmet fordít a- jövőben. Külön szó esett a tüzelőellátásról is: a piacról kieső feketeszén mennyiségét részben brikettel, részben megfelelő minőségű importból pótolják, a mennyiséggel tehát nem lesz gond. Mészáros Attila Lakás- és helyiség- gazdálkodás Az I. fokú lakás- és helyiség- gazdálkodás tapasztalatait és új típusú feladatait vitatta meg Pozsárkó István a V. B. Hivatal elnöke előterjesztésében tegnap a Népi Ellenőrzés Pécs Városi Bizottsága , Többek között megállapították, hogy a fiatal házasok lakásgondjainak megoldására az elmúlt években 160 lakásos OTP garzon és három ütemben 215 tanácsi garzon épült. Más komfort nélküli, komfortos, fél- komfortos tanácsi bérlakásokba további 293 fiatal házast helyeztek el. Ezen családok második lépcsőben történő végleges elhelyezésére 5 éven belül, előreláthatólag 1990-ig kerül sor. Magyarország története 10 kötetben