Dunántúli Napló, 1986. október (43. évfolyam, 270-300. szám)
1986-10-19 / 288. szám
Nyírségi gombócleves Az a la cart fogyasztás rendkívül hullámzó a komlói Béke étteremben. Vendégeik többsége inkább szállóvendég, vagy csoportos turistákat fogadnak, ahogy Lukács László, a szálloda és étterem vezetője elmondta. A rendezvényeken kívül nagyobb jövés-menés inkább csak a fizetési napokon van; a helyi lakosságnál valahogy nem alakult ki az étterembe járás szokása. Pedig épp a minap került föl az étlapra egy igen finom, s valóban különlegesnek mondható fogás: a pisztráng tokaji borban párolva, burgonyahabbal körítve. S mint sejthető, ez a legdrágább étel a Békében, s ez sem kerül többe nyolcvan forintnál! Ám más különlegességekkel is ftolgálhatnak, legalábbis kettővel biztosan, amit az éles szemű vendég azonnal észrevesz a leginkább hagyományos fogásokból összeállított étlapon. Az egyik a nyírségi gombócleves, amit, ha valaki egyszer megkóstolt, pikáns ízéért biztosan megkedveli. S nem is bonyolult dolog elkészíteni. öt személyre számítva 20 deka sertés apróhúsra, 10 deka vöröshagymára, 20 deka sárgarépára, 10 deka gyökérre, 5 deka zsírra,’ 2 deka spra, 2 gramm törött borsra, egy fél citrom levére, egy deci tejfölre, egy evőkanál lisztre, egy babérlevélre, s egy kávéskanál mustárra van szükség. S mindezek birtokában Soós Vilmos főszakács a következőképpen készíti el ezt a leveskülönlegességet: — Az apróra vágott hagymát, a kockára vágott zöldséget és a húst zsíron megpirítjuk, sózzuk, majd fölengedjük csontlével. Ekkor tesszük bele a babérlevelet, a mustárt, s ha mindez megfőtt, besűrítjük a levest az egy kanál liszttel elkevert tejföllel. A pikáns ízt fokozó citromlé csak ekkor kerül a levesbe, amiből már semmi sem hiányzik, csak a gombóckák. -Tíz deka lisztet tíz deka főtt, áttört burgonyával és egy tojással összedolgozunk, s ebből formázunk mogyoró nagyságú gombócokat, amiket a kész levesben főzünk ki. Nagyon finom még a kolbászkrémmel töltött rostélyos, amihez köretként vagy vajas galuskát, vagy sonkaropogóst ajánl a Béke főszakácsa. ötven deka, azaz 5 szelet rostélyost kiverünk, s a szeleteket a következő masszával töltjük meg. 20 deka darált húst sóval, borssal, paprikával, zúzott fokhagymával összekeverünk, s ezt rákenjük a hússzeletekre, amiket ezután összegöngyölünk és hústűvel vagy fogvájóval összetűzünk. A tekercseket kevés forró zsíron, vagy olajon világosbarnára sütjük, majd kivesszük a zsiradékból és félrerakjuk. A zsírba dobunk egy fej apróra vágott vöröshagymát, egy kanál csemegepaprikát, két deci csontiét és egy deci vörösbort. Ebbe helyezzük vissza a hústekercseket, s így párolj.uk puhára. A vajasgaluska elkészítése senkinek sem okozhat gondot, ám bizonyára többen nem ismerik a sonkaropogós receptjét, amit Soós Vilmos legszívesebben javasolt mindehhez köretnek. íme: — Ehhez öt személyre tíz deka, apróra vágott vagy darált sonka, 30 deka liszt szükséges. A lisztet egy fél vajon megfor- rósítjuk, fölengedjük 3 deci forró tejjel, keményre főzzük — ez igen hamar megvan —, beletesszük a sót, a borsot, az őrölt sonkát, valamint két tojást, majd az egészet összefőzzük. Bélszínroló nagyságú kolbószkákat formázunk belőle, a szokott módon panírozzuk, bő, forró olajban kisütjük. Tar- tármártással tálalva önmagában is finom, laktató vacsora. D. Cs. Pécs - fentről nézve Fönt, a levegőben jöttem rá, hogy valójában mennyire szeretem ezt a várost. Igaz, kétszáz méter magasságból nem látszanak a hibái, a bosszantó útfelbontások, a hepehupás járdák. Föntről csak maga A VÁROS látható, az épületeknek a minden várostól különböző egységgé szerveződése, az, amit Pécsnek, Sopianae-nak, Fünfkir- dhennek nevezünk. A gyalogosok, autósok számára ritka látvány a belváros fölött köröző sportrepülő, amivel a pogányi repülőtér parancsnokának, Magvassy Lajosnak a jóvoltából szombaton délelőtt fölszállbattunk egy szokatlan városnézésre. A lengyel gyártmányú, PZL— 101/A típusú repülő megbízható gép; eddig már több mint háromezer órát repült. Szombat délelőtti fölszállásunkkor még az időjárással is szerencsénk volt: gyönyörűen, tisztán lehetett látni mindent. Negyed tizenkettőkor szállt föl a gép Pogányban; Kertváros, Uránváros, a belváros fölött átrepülve 600 méterre emelkedtünk, s megkerültük a tv-tomyot, s úgy jöttünk visszafelé. Úgy tűnt föntről, mintha e szombat déli órában kicsit kihaltak volna az utcák; gyalogosokat nemigen láttam; az emberek többsége bizonyára már az ebédhez készülődött. A dzsámi előtt most is, mint mindig, tele volt a parkolóba napsütésben az autók tetején meg- megcsillant a fény. Különös: a városban járva-kelve úgy tűnik, hogy nagyon kevés a zöld; föntről nézve mintha éppen pz ellenkezője lett volna igaz. Számomra a legmegka- pó'b'b a rend volt, a város építészeti rendje, Pécs hajdani és mai tervezőinek precíz munkája, ami persze csak föntről érzékelhető. Ott van például a legújabb, Lvov- Kertváros, .amit oly sokszor szidnak az emberek, ha nem -találják meg valamelyik utcát. A házak között sétálva úgy tűnik, ez maga a zűrzavar, de ha kétszáz méterről lenézek, elrendezése tökéletesen szabályos, logikus, közepén a kerek formát mutató, impozáns Nevelési Központtal. Megint más a hangulata a sok-sok zöld között megépített régi Kertvárosnak. A temető különösen szép így fölülről: a fák szabályos, egyforma négyzetekre osztják területét. Ez is valahogy elkerülte a figyelmemet, pedig nap mint nap arra járok — csakhát busszal. Jó érzés volt szinte eqyszerre látni azokat a házakat, ahol az ismerőseim, barátaim Iáknak, jó volt föntről keresaélni egy- egy ismerős helyet, és egyáltalán ió volt látni egyszerre az egészet és rádöbbenni újra, hogy milyen szép is az a hely, ahol élünk. D. Cs. Könyvet ír a pécsi tenyésztő Díszmadarak - panellakásban Hogyan bánjunk velük? Ahogy hallani lehet, az ausztráliai Gould Amadindák, az afrikai Amarantok a nehezen tenyészthető madarak közé tartoznak. Ki gondolná, hogy Pécsett, egy panellakásban valakinek csaknem teljes biztonsággal sikerülhet szaporítani őket, sőt előfordult már olyan is, hogy egyszerre húsz fióka tátogatott eleségért. Pedig Bese Árpád otthonában szemmel láthatóan jól érzik magukat a madarak. — Gyerekkorom óta foglalkozom szárnyas jószágokkal — meséli —, és némi aggodalommal látom, hogy az emberek sokszor felelőtlenül vesznek belőlük a kereskedésekben. Itt nem egy bicikliről van szó. Azt, ha megunja az ember, félre le- liet állítani. Ehhez viszont kitartás kell és türelem. És nemcsak attól, aki tartja, hanem mindenkitől, aki egy háztartásban él velük. Mert bizony előEgy Lada érkezik a műhelybe, néhány pillanat múlva már három szerelő ellenőrzi a kocsi világítását, a kerekeket. — Az újságban olvastam, a rádióban hallottam, hogy ma közlekedésbiztonsági napot rendez a Pannonautó Vállalat, hát eljöttem —, mondja a tulajdonos, Nemes József. — Laikus vagyok az autóhoz, de azt szeretem, ha nincs hibája. Meg aztán október 29-én viszem vizsgára, így ingyen megtudom, mit kell megcsináltatnom. A pécsi Pannonautó személygépkocsi-javító részlegéhez egymás után érkeztek tegnap az autók, hogy a közlekedés- biztonsági felülvizsgálat során fordul, hogy a cipő talpa alatt megroppannak a kalitkából kihulló eleségek, tollváltás idején pedig — ami hetekig eltart — a kis tollak szerte röpködnek. Szerencsére azért egyre több feleség és szülő megérti, hogy mennyire fontos — különösen a városi panelházakban élő, a természettel csak ritka hétvégeken kapcsolatba kerülő emberek számára----a dís zmadár, és a kalitkák környékén pompázó virág. Mégis mindenkit figyelmeztetnék, jól gondolja meg, képes lesz-e a madarakkal foglalkozni, naponta etetni, itatni, a , kalitkát tisztán tartani. Bese Árpád naponta két órát foglalkozik a madaraival. Szívószálból vágott gyűrűkkel jelöli meg őket, és ahogy mondja, azt szereti leginkább, hogy nála mindig új életek születnek. Naponta párologtat is, 60—70 százalék körüli relatív a szakképzett szerelőcsapat feltárja az esetleges hibákat. Dr. Lantos Árpádtól, a vállalat jelen lévő igazgatójától tudom, hogy sokadszor szerveznek ilyen akciót, a mostani újdonsága, hogy ezúttal tehergépkocsikat is fogadnak. Egyre több a városban a magán- fuvarozó, így indokolt, hogy a tél beköszönte előtt nekik is lehetőségük legyen meggyőződni járművük állapotáról. — Egyebek közt CO-mérést, fényszó ró-beállítást csinálunk, de megnézzük a fékhatást, a fagyálló „erejét”, lezsírozzuk az autókat. A vizsgálatról adatlapot állítunk ki, így a tulajdonos megtudja, hogy mit kell megjavíttatnia, kicseréltetpáratartalomra van ugyanis szükség. Egy-két évnél nem idősebb madaraknál, ha huzatmentes, 20 fok körüli hőmérsékletű, világos helyre kerülnek, egészségesek, állandóan kapnak tiszta folyami homokot, kielégítjük vitamin- és mészigé- nyüket, első osztályú táplálékkal látjuk el őket, előbb- utóbb költésre is számíthatunk. Lényeges az is, hogy kutya, macska ne zaklassa a kis állatokat. Bese Árpád szürkület utón már nem megy közel hozzájuk. Most készülő könyvében azt is tanácsolja, hogy mindig a könnyebben tenyészthető fajokkal — zebrapinttyel, sirály- kával — próbálkozzunk először, és csak azután vásároljunk nehezebben szaporíthatókat. Ez azért is fontos, mert a kezdeti kudarcok végleg elvehetik a madárbarátok kedvét. Sz. Koncz I. nie. Ha igénylik, előzetes bejelentés után mi is elvégezzük a szükséges munkákat, javító- műhelyünkben minden lehetőségünk adott, hogy felkészítsük a kocsikat vizsgára mondja Gyula István, a részleg vezetője. S lévén, hogy a vállalatnál konszignációs raktár működik, így Trabant, Wartburg és Lada típusókhoz az átlagosnál jobb az alkatrészellátásuk. Tegnap zömében személygépkocsik — dplután két. óráig 42 — keresték fel a műhelyt, de az akció sikerét bizonyítja, hogy 14 teherautót is elhoztak. Nem feleslegesen, hisz alig fordult elő, hogy nem találtak hibát. R. N. Nagykanizsa Hetven lakás épül az Eötvös téren Nagykanizsán az Eötvös tér déli részén lebontották az utolsó régi^ házakat is, ahol üzleteknek is helyet adó kétemeletes lakóházat építenek. A 70 lakásos épülethez 30garázs is tartozik. A több mint 100 millió forintos beruházás kiviteli tervei jövő tavaszra készülnek el, majd azt -követően (kezdődik el az építés. Dízelmozdonyokért Zastava gépkocsik A GanzjMÁVAG a Belgrádi Vasúttársasággal szerződést kötött, amelynek alapján a magyar vállalat jövőre tíz Diesel-villanymozdonyt szállít a jugoszláv partnerének. Alvállalkozóként a Ganz Electric a mozdonyok elektromos egységeit gyártja. A mozdonyok ellenértékéként a MOGORT (külkereskedelmi vállalaton keresztül 1800 Zastava személygépkocsi érkezik hazánkba, ugyancsak 1987-ben. A Ganz-MÁVAG-nak a jugoszláv vasúttal hagyományosak a kapcsolatai, egyebek között a szarajevói téli olimpia színhelyére luxus motorvonatokat, a közelmúltban pedig 15 Diesel-villanymozdonyt száV lított. A jövőre szállítandó mozdonyok az eddiginél korszerűbbek, nagyobb teljesítményűek lesznek, modern elektronikus vezérléssel szerelik jpl azokat. * Eles anyanyelvűnk A szolgálati út nem lehet kerülő. * Ha savanyú a szőlő, a vágy édes mindegy. * Nem a fahangú ember lesz nótafa. * Előbb csak egy szál mindig, azután mind egy szálig. * Mindenki jól jár, csak az üzlet sántít. * Előbb harcban áll, utóbb békében fekszik. * Inkább szerepelj egy színben, -mint színlelj egy szerepben. Kerekes László Először tehergépkocsiknak is Közlekedésbiztonsági felülvizsgálatot- tortot-t- a Pannonauto vasárnapi 5 t»