Dunántúli Napló, 1986. október (43. évfolyam, 270-300. szám)
1986-10-18 / 287. szám
Fellbachban jártunk találkoztunk. Többek között fölkerestek egy ottani szociális otthont, ahol az öregek csodálatos környezetben, fák és virágok között, madárcsicsergés mellett élvezhetik 'hátrp levő éveiket. A ifelfbaohi polgárok élete nemcsdk kemény munkáiból és vagyonuk gyarapításából áll — szemmel láthatóan is nagyon aazidag a környék —, de tudborfeldolgozó üzemben, abol a baranyai Szentlászlóról kicsi korában kitelepített pincemester segítségével képet kaphattunk, miért is jelképe óvárosnak a szőlő és a bor. Százhetven hektárnyi a szőlőterület, rajta száz szőlősgazda osztozik, többségük ugyan csak mellék- foglalkozásként, de nagy-nagy ragaszkodással. Szövetkezetbe tömörültek, a szőlőt a feldolLegiífjabb testvérvárosunk, Fellbach 'Pécstől jó ezer kilométerre, az NSZK Baden-Württemberg tartományában található, a Stuttgart környéki Ihét sváb város egyike. Előszeretettel nevezi magát a borok és a kongresszusok városának, de sokkal inkább az autó lőhetne a jelképe. Az alig negyvenezer lelket számláló Fellbac'h a második világháború előtt fa I- vacska volt, a Stuttgartból ide kitelepülő iparnak — no és szorgalmas népének — köszönheti látványos fejlődését, gazdaságának gerincét ma az autógyártás háttéripari üzemei képezik, emellett híres a nyomdaiparuk, egész Európába szállító bútorgyáruk, s dolgozik még sóik másféle magánvállalkozás is. Méretüket tekintve kis- és középüzemek — a leg- nngyob'ban sem foglalkoztatnak 1300-nál több alkalmazottat —, ami számunkra azért is A Schwabenlandhalle, melynek egyik termében a pécsi vállalatok és szövetkezetek árubemutatója zajlott nak kikapcsolódni és közösségi életet élni is. Ilyenkor ősszel a legnagyobb esemény a szüreti F.-W. Kiel főpolgármester (közepén), dr. Molnár Zoltán (jobbra), Hetessy László pécsi kovácsmesterrel, akinek a háttérben látható alkotását Pécs Fellbach városának ajándékozta. érdekes, mert minden bizonynyal könnyebben találhatnak utat termelési együttműködések létréhozósára a pécsi—baranyai vállalatok, szövetkezetek. Felíbadh — város, de azért megőrizte úgymond falusias jellegét. 'Kertváros egy nagy szőlőihegy tövében, ahol a nem túl nagy autóforgalom mellett békésen megférnek a gyalogosok és a kerékpárosok, halkan surran a villamos, csupa zöld minden, ifák és virágok nemcsak a .parkokban és az utak mentén, de az épületek ablakaiban és a házak tetőterein is, roppant tisztaság, nyugodtság. Építkezésben és a környezet alakításában sokat tanulhatunk tőlük — jegyezte meg előttünk dr. Molnár Zoltán, a Pécsi Városi Tanács általános elnökhelyettesé, akivel — mint Pécs városa hivatalos küldöttsége vezetőjével — Fellba'dhban napok, a legkülönfélébb megmozdulásokkal, 'fesztivállal, kiállításokkal, látványos felvonulásokkal és más rendezvényekkel egybekötve, nagy-nagy tömegeket vonzva. Ebbe a sorba illeszkedett be a pécsi vállalatok és szövetkezetek október 8-12-e között lezajlott árubemutatója, melynek színhelye a hatalmas és elegáns Sahwa- benlandhalle, a kongresszusi palota volt. (Kiállításunkat — mely részünkről egyszersmind a közvetlen termelési-kereskedel- m’ kapcsolatok felvételénék óhaját hivatott kifejezni — főként a két hétvégi napon rengetegen keresték föl, köztük természetesen üzletemberek is. A Baranya Megyei Baromfifeldolgozó és -forgalmazó Közös Vállalat által indított agrárküldöttség tagjaiként volt alkalmam fölmenni a 'fellbachi szőlőihegybe, megfordulni a Kiel, a ifellbadhi főpolgármester szavait idézem — fejével 'Németországban gondolkodik, de a szíve Magyarországon van. Szülőhazája szeretetétől vezéreltetve már évekkel ezelőtt elkezdte a kulturális kapcsolatok építését, nem kevés pénzt ál-' dozva erre. Ö így fogalmazott: a kitelepítés őseim földjére nagyon szomorú dolog volt, de végül is Magyarország legjobb követeivé váltunk, megpróbáljuk közelebb hozni a németeket a magyarokhoz, új alapokra helyezve a barátságot, amit majd a következő nemzedékek remélhetően jól kihasználnak — egész Európa javára. Miklósvári Zoltán Fotók: Panyik István gozóba adják, ahol palackozzák és értékesítik, lehetőleg akkor, amikor a legnagyobb árat tudják kapni érte, s ezt az esetleges magasabb árat fizetik meg — ebbe két év is beletelhet — a termelőnek. Ottjár- tunkkor éppen nagy útépítkezésben voltak a hegyoldalon, no nem borotválták le a szőlőt, inkább belefúrnak, alagutat építenek a hegyben. Tisztelet a természetnek. Stuttgart környékén, Fell- batíhban is sok egykori magyar állampolgár, Magyarországról a második világháborút követően kitelepített német él. Tulajdonképpen ők kezdeményezték a közeledést, a kapcsolat- építésben — ami iPécs és Fell- badh kopcsolatónalk testvérvárosi rangra való emeléséhez vezetett — kulcsszerepe volt és van a gerényesi születésű Becht Henriknek és barátjának, a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát bári üzemében dolgozó Merk Jánosnak. Becht Henrik sikeres építési vállalkozó, aki — Fried rieh-Wilhelm A plakát a fellbachi napokat hirdeti ünnepi Itt csak kerékpárosok közlekedhetnek! A B. M.-i Baromfifeldolgozó és -forgalmazó Közös Vállalat gusztusos árubemutatója a kongresszusi palotában Hangulatos fellbachi utcarészlet A szőlő nemcsak a hegyen, de a városban jelképként lépten-nyomon felbukkan - íme. Katonák az őszi betakarítási munkákban Remekül dolgoznak A burgonyahalmok mellett katonák ülnek, az októberi nap kellemesen melegít, néhányon ingre vetkőzve, mások zubbonyban válogatják a földes gumókat. — Kicsit távol á'll tőlem ez a munka, amit csicsókázásnak hívunk, de ennek ellenére itt kinnt jobb, mint a laktanyában — .mondja Fazekas Kálmán honvéd, akit civil foglalkozásának — betanított esztergályos — folytatásától alig több, mint négy hónap választ el. — Bár városi gyerek vagyok, most már nem újdonság a mezőgazdasági munka, tavaly például szőlőt szüreteltem. Az tetszik ebben, hogy nem olyan feszes a napirend, mint a laktanyában. A többiek sűrűn bólogatnak. — Hogyan telik egy nap? — Reggel fél hatkor van ébresztő, majd tisztálkodunk, eszünk, s vagy ide a telepre, vagy a földekre megyünk, segítünk a burgonya betakarításában, osztályozásában, zsákolásában. Délután háromig dolgozunk, utána szabadidő van. — Sok a munka? — Teljesítmény alapján kapjuk a fizetésünket, így nekünk is érdekünk, hogy ne sokat ácso rogjunk. — A gazdaság szerencsére gondoskodik arról, hogy mindig legyen munka, hisz nekik sem éri meg, hogy csak itt legyünk —, teszi hozzá Fejes Ferenc hadnagy, aki most a Szentlőrinci Állami iGazdaság mailáthpusztai telepén a katonák munkacsoport parancsnoka. A fiúk két műszakban naponta 7—11 óra között vesznek részt a betakarításban. Bérük 60 százalékát kapják kézhez, 40 százalék a hadseregé, de aki vasárnap is dolgozik, az megkapja a teljes összeget. Hogy mennyit tudnak megkeresni? Átlagban 2500—3000 forintot, de ment Vajda Tibor századostól, megyei összekötő tiszttől tudom, nem ritka, hogy egyhónapi munkáért 4500 forintot is hazavihet a szorgalmas és jól dolgozó katona. S hogy milyen körülmények között élnek itt a „világ végén"? — A lehetőségekhez képest mindent biztosít a gazdaság, négy—nyolc ágyas szobákban helyeztek el minket, az ellátás megfelelő, az étel kitűnő —, válaszol Fazekas honvéd. A Szentlőrinci Állami Gazdaság burgonyaterületének kétharmada van Maíláth-pusz- tán és környékén, a 288 hektárról várhatóan 9000 tonna burgonyát takarítanak be. Miért van szükség a katonák segítségére? — Az a feladatunk, hogy a lehető leggyorsabban végezzünk —, mondja Csonka Sándor, a mailáth-pusztai üzemegység vezetője. — Ezt saját erőből, a mi dolgozóinkkal képtelenek lennénk megoldani, annak ellenére, hogy gépesített a betakarítás, mert ehhez kevesen vagyunk. A kézi szedés és válogatás —mely nélkülözhetetlen -, nagyon munkaerőigényes, ezért foglalkoztatjuk a katonákat., — Elégedettek a munkájukkal? — Maximálisan, remekül dolgoznak. Ezekben a hónapokban szerte az országban sok katona vesz részt mezőgazdasági munkán. Baranyában a Bikali Állami Gazdaság, a Szentlőrinci Állami Gazdaság, a Szigetvári Állami Gazdaság és a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát igénylése alapján a Magyar Néphadsereg 375 katonája és 60 tehergépkocsija segédkezik a burgonya és a cukorrépa betakarításban, kukoricatörésben és -szállításban, leha lászásban. Bólyi kombinát bácsfapusz- tai telepe. A végeláthatatlan kukoricatáblában, az embernagyságú szárak között csak a zöld teherautók teteje látszik, a száradt rengetekben elvesznek a szorgoskodó katonák. Rég nem áztatta eső a földet, a tábla alkalmi útján haladva porfelhő száll fel nyomunkban. A sűrűben találkozunk Lovász Zoltán és Zsilágyi Zsolt honvédekkel. Mindkét fiatalember kezében műanyag zsák van, ebbe szedik a rövid csövű, aranysárgára érett hibridkukoricát. — Diákkoromban többször címereztem, most a szedést is kipróbálom. Milyen? Nem nehéz, de meglehetősen egyhangú —, mondja Lovász honvéd, aki mint előfelvételis augusztusban vonult be a seregbe. A leendő közgazdász hallgató zsákja megtelt, a teherautóhoz viszi, feladja az ott álló katonának, aki kiönti a kukoricát. Szilágyi honvéd az imént tért vissza a teherautótól, de már majdnem félig van a zsákja. — A leszedett mennyiség alapján fizetnek a brigádnak, nem szabad lazsálni, mert egymással tolunk ki —, mondja a februárban leszerelő fiú. — Mire költik a megkeresett pénzt? — Civil ruhát vásárolok, erre lesz a legnagyobb szükségem —, válaszol Szilágyi Zsolt. — Nekem nincs konkrét elképzelésem, de lesz helye —, mondja Lovász Zoltán. A néphadsereg katonái november végéig dolgoznak a mezőgazdasági üzemekben, utána visszatérnek a laktanyákba, s folytatják szolgálatukat. Roszprim Nándor HÉTVÉGE 5.
