Dunántúli Napló, 1986. október (43. évfolyam, 270-300. szám)

1986-10-15 / 284. szám

1986. október 15., szerda Dunántúlt napló s Képviselők a Posta munkájáról A Posta munkájáról, fej­lesztésének lehetőségeiről ta­nácskoztak az országgyűlés Építési és Közlekedési Bizott­ságának kedden tartott ülé­sén a Parlamentben. A kép­viselők meghívott szakértők bevonásával elemezték, véle­ményezték azt a beszámolót, amely a témáról — a már is­mert napirend szerint — az or­szággyűlés őszi ülésszakán hangzik el. A bizottsági ülésen előter­jesztett anyaghoz Tóth Illés államtitkár, a Magyar Posta elnöke fűzött szóbeli kiegészí­tést, mintegy előzetesen kom­mentálva készülő parlamenti beszámolójának főbb elemeit. Jó a kukorica­termés Délnyugat- Baranyában (Folytatás az 1. oldalról) be, november 20. körül vég­zünk. A kockázat megvan, hi­szen az időjárás és a vadkár még sok mindent befolyásol­hat, de a takarékos üzemre állított szárítónk napi huszon­négy órás üzemelés mellett 24—25 vagonnyi termést bír el — mondja Szentes Lázár tsz- elnök. Hogyan értek el rekordter­mést? A mérsékelt csapadék itt kedvezett, emelt adagé ve­tőmagot juttattak a földbe, va­lamint a tápanyagmennyiséget is növelték. Az ezekből szárma­zó többletköltség elenyészőnek számít a 2,5—3 tonnás termés­átlag-növekedéssel szemben, tájékoztat a tsz-elnök. — Embert, munkagépet egy­aránt próbára tesz a napi 13— 14 órás harc a kemény földdel — mondja a kémesi tsz nö­vénytermesztési ágazatvezetője, Vócsa József. — A 4—5-szöri, különböző irányokból történő tárcsázás teszi csak vetésre al­kalmassá a földet. Még 410 hektáron juttatunk búzát a ta­lajba. A kukoricaátlag jó, 8,5 tonna hektáronként. A 950 hektáros összterületből már 510-et le­arattak Kémesen. A görcsönyi kukoricaföldek is egy tonnával meghaladták a tavalyi átlagot, 7,8 tonna a je­lenlegi állás. A talajelőkészítés és a vetés minőségének tulaj­donítható a többlet — állítja Andrássy Ferenc főkönyvelő. — A búz;avetés még tart, a nyolc­százból négyszáz hektáron föld­be került a mag, a háromszáz­ötven hektáros őszitírpaföldön is befejezték a vetést a gör- csönyiek. L. Cs. K. Ülésezett a Az őszi mezőgazdasági mun­kákkal összefüggő szállítási fel­adatokról, a vasúti és közúti áruszállítás helyzetéről tanács­kozott tegnap Pécsett a Bara­nya Megyei Szállítási Bizott­ság. A MÁV, a Volán, az ÉPFU, a MAHART, az APOR, a Baranya Megyei Gabonafor­galmi és Malomipari Vállalat és a Mecseki Erdő- és Fafel­dolgozó Gazdaság pécsi kül­döttein kívül a Baranya Me­gyei Tanács közlekedési osztá­lya fővárosi vendégeket is fo­gadott: a Központi Szállítási Tanács és a Közlekedési Mi­nisztérium képviselőit. Az első napirendi pontban a pozitív eredmények mellett a negatívumok is terítékre kerül­tek. Az előbbihez tartozik, 'hogy az ősszel betakarításra kerülő növények közül a szója, a napraforgó és a burgonya esetében már teljes egészé­ben elvégezték a szállítással kapcsolatos munkálatokat. Gyümölcs-zöldség olcsóbban Burgonyát tárolnak be a Zöldért Megyeri úti raktárában Új üzletpolitika a Zöldértnél Jó a vevőknek, hasznos a termelőknek több munkával és a költségek csökkentésével szeretnék elérni. A Zöldért akciók során salá­tát, uborkát, paradicsomot, zöldpaprikát, dinnyét és ká­posztaféléket vásárolhattak ol­csóbban Pécs lakói. A vállalat a saját kiskereskedelmi egysé­geiben 3254 tonna árut forgal­mazott, a lakossági értékesítés 1114 tonnával nőtt az előző évihez képest. A sajátos árpolitika követ­keztében erősödött a Zöldért piaci szabályozó szerepe. Jól járt a vásárló, mert olcsóbban jutott több áruhoz, sőt a ter­melőknek sem okozott gondot a felesleg. Számítások szerint — az előző évi árakat figye­lembe véve — a Zöldért akció­ja több mint 8 millió forintos megtakarítást jelent a fogyasz­tók számára. Október végéig tart a keres­kedelmi vállalat őszi házhoz­szállítási akciója, amelynek ke­retében téli tárolásra alkalmas almát, burgonyát és vörös­hagymát íkínálnak olcsóbban. Almából 50, burgonyából 30, hagymából pedig 20 vagonnyi vár gazdára. A téli tárolásra szánt áru fo­lyamatosan érkezik a Zöldért raktáraiba. Az 1700 tonna bur­gonya, az 1150 tonna zöldség és a 600 tonna alma valószínű­leg fedezi az igényeket. Min­denesetre biztató, hogy az idei termés sokkal szebb a ta­valyinál, a felvásárlási árak emelkedése viszont nem ad okot a derűlátásra. F. D. A Baranya Megyei Zöldért Vállalat 'idén 40 százalékkal növelte forgalmát. Több és jobb árut juttattak a vásárlók­hoz, mégpedig úgy, hogy köz­ben számos engedményt is ad­tak. Az új üzletpolitika tapasz­talatairól dr. Koronics Károly, a vállalat igazgatója tájékoz­tatta tegnap a sajtó képvise­lőit. Az elképzelések lényege, hogy a vállalat nem törekszik a nagyobb haszonraf inkább olcsóbban árusítja a gyümölcs­zöldségféléket, megpróbálja visszahódítani a fogyasztókat. A nagy forgalom — kis haszon elve alapján előbb a Megyeri úton, majd a Mártírok útján nyitottak önkiszolgáló rendsze­rű, olcsó árut forgalmazó üz­letet. A hamar népszerűvé vált, na­ponta friss árut kínáló boltokat rövidesen újabbak követték a pécsi és a komlói vásárcsar­nokban. A vállalat a kínálati piacot kihasználva 10—20, sőt bizonyos időszakban 40 száza­lékkal kevesebbért árusította a termelőktől nagy , '* mennyiség­ben felvásárolt^ gyümölcsöt, zöldséget. A vásár !ók*zó mára nyújtott engedmények,.ellenére a válla­lat nyeresége nem lett keve­sebb mint tavaly. Igaz, valami­vel alatta maradt a hasonló tevékenységet folytató, ám más üzletpolitikai elvek alapján működő vállalatokénál. A Ba­ranya Megyei Zöldértnél a na­gyobb árbevételt elsősorban Az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának ülése Tegnap az MSZMP Ba­ranya Megyei Végrehajtó Bizottsága megvitatta a munkaidőalap alakulásá­ról, kihasználásáról, az időszerű feladatokról szóló jelentést, az állami szer­vek ez irányú tevékenysé­gét összegző tájékoztatót. Energiagazdálkodási konferencia öt dél-dunántúli megye — Baranya, Somogy, Vas, Vesz­prém és Zala — energetikai szakemberei tanácskoztak ked­den Nagykanizsán az energia­felhasználás racionalizálási programjának eddigi tapasz­talatairól, s az ezzel kapcso­latos további feladatokról. Az előadók általában ked­vező jelenségekről — az ener­giahordozók felhasználásának általános csökkenéséről, az energiahordozókkal való gaz­dálkodós javulásáról — szá­moltak be. A fő törekvés, mint hangsúlyozták, a szénhidrogé­nek részarányának csökkentése volt. Külön elismeréssel szól­tak a fuvarozó vállalatokról, amelyeknek sikerült megolda­niuk például a ZIL típusú te­hergépkocsik dízelesítését, és A gyűjtemény egy részlete, még a lebontásra váró, régi épület­ben Fotó: Läufer László Megújult faluház Magyaregregyen A roskatag vályogház külse­je nem is sejteti, milyen érde­kes értékeket rejt magában. A hatvanas évek elejéig szolgá­lati lakás volt, majd napjain­kig a magyaregregyi helytörté­neti szakkör gyűjteményének ad otthont, mint faluház. A ma­gyaregregyi iskolások több nemzedéke gyűjtötte össze Csermevölgyi Endréné, ma már nyugdíjas pedagógus irányítá­sával az egykori falusi élet tár­gyi emlékeit. Negyedszázad gyűjtőmun­kájával olyan régi használati tárgyakat sikerült megőrizni, megmenteni, amelyek jó részé­ről a mai ember csak akkor tudja, hogy mi, ha elolvassa a tájékoztató cédulát: sulykoló, mángorló, szövőszék, famozsár, Baranya Megyei Szállítási Bizittság összesen körülbelül kétmillió tonnányi termény megmozga­tására kell felkészülni, s ehhez a tárgyi feltételek adottak, a szállítókapacitás megfelelő. A műszaki felkészítés a tavalyi­hoz képest jobb, s ez az ered­ményes alkatrészellátásnak kö­szönhető. Az üzemanyag-ellá­tással sincs probléma, ez vi­szont az AFOR érdeme. Ami gondot jelent, az a lerábbant gépkocsik javításainál jelentke­zik : a hegesztéshez szükséges oxigén és disszuzgáz gyakran hiánycikk. A gabona aratása­kor nehézségeket okozott, hogy a rendelkezésre álló átvevőbe- lyek nem mindenütt alkalma­sak a pótkocsis szerelvények fogadására. A kukorica szállí­tási üteme a szárítástól függ, egyébként körülbelül harmine- két-iharm inon égy nap alatt be­takarítható. A szokatlanul me­leg időjárás megkönnyítette ugyan a szállítást, de a szá­razság negatívuma alacso­üzembe. A 'Pannon Volán a nemzetközi fuvarozásban ért el jelentős eredményeket, s ezek az eredmények egymillió dollárt „hoznak" népgazdasá­gunknak. Érdemes megemlíte­nünk, hogy a P. Volán Európa minden országával tartjp a kapcsolatot. Az lÉPFU komoly gondokkal küszködik. Speciá­lis szállítójárműveik kihaszná­latlanul állnak. Gépjárműpark­jukat nem tudják megújítani, ezért kénytelenek öreg kocsik­kal dolgozni. Mindennek kö­vetkezménye, hogy kedvezmé­nyéket sem tudnak adni. A MAHART áj mogyar-jugószláv (Mohács-iBezdán) közös folya­mi átkelőhelye lényegesen megkönnyíti a nemzetközi du­nai vízi forgalmat. Az ÁFOR gépkocsiállománya megfiata­lodott, két—bókom napos ha­táridővel szállítják a vállala­toknak az árut. Óvári Zsuzsanna nyüstölő, gereben, vajköpülő, bognárszék, csáklya, olajmé­cses, tiloló. A lebontásra váró épület már régen nem nyújtott méltó helyet e gazdag gyűj­teménynek, s most már csak ideiglenes otthona annak. Ma- gyaregregyen 1985-ben készült el az Arnold-ház, a hajdani kocsma és mészárszék épületé­nek felújítása,- az emlékeket is őrző művelődési házzá alakítá­sa. A szomszéd házból idén ta­vasszal költözött be a közíégi könyvtár az Arnold-házba, az így felszabadult épületből lesz az új helytörténeti faluház. A volt könyvtár épületének felújításához a nyáron kezdtek hozzá. Már elkészült a tető át­rakása, a vakolat javítása, az ajtók, ablakok festése. A mun­kák egy részét helybeli építő­ipari javító kisiparos végezte, a többit a községi tanács ap­parátusa társadalmi munkában élükön a tanácselnökkel, aki az ablakok üvegezését vállalta. — Most már csak a padlót kell megújítani, a ház fűtését megoldani és az épület környé­két rendezni, s akkor az isko­lások segítségével átköltözhet a helytörténeti gyűjtemény az új faluházba, amelyre ezidáig 40 000 forintot költöttünk — mondja Havasiné Szokoly Zsu­zsanna, a Magyaregregyi Köz­ségi Tanács vb-titkára. — Az új faluházat az év végén sze­retnénk felavatni. Kell még ennyi idő a gyűjtemény rende­zéséhez, válogatásához, hiszen az itt rendelkezésre álló alap­terület kisebb, mint a korábbi faluházban. Ehhez a munkához a Janus Pannonius Múzeum ígért segítséget. Az új faluházzal valóságos művelődési centrum alakul ki Magyaregregyen az Arnold- házra támaszkodva, amelyben ugyancsak még idén egy újabb kis helytörténeti állan­dó bemutató nyílik: a mészár­szék múzeum. D. I. ezzel számottevően csökkentet­ték a közúti szállítás üzem­anyagköltségeit. Jelentős elő­relépés volt a fűtőolaj föld­gázzal történő helyettesítése is. Sok mezőgazdasági és ipari üzemben energiatermelésre használják fel a legkülönfé­lébb hulladékokat, egyes élel­miszeripari üzemek megoldot­ták a hulladékgőz ismételt felhasználását. A tanácskozáson felhívták a figyelmet arra, hogy mind­eddig nem kielégítőek az eredmények a folyékony szén- hidrogén szénnel való felvál­tásában. Megoldásra vár a geotermikus energia - a hé­vizek — nagyobb arányú fe'- használása és a kisebb föld­gázlencsék kiaknázása is. Kétszeres győztes a Zipernovszkyból A Zipernovszky Károly Szak- középiskola minden évben hal­lat magáról az országos ta­nulmányi versenyeken, mindig képviseli az intézményt néhány tehetséges tanuló. Közülük is kiemelkedik Szabó István. Nem csak magasságával, hanem inkább az elért eredményével. A nyurga fiatalember három ncpon belül két olyan verse­nyen szerepelt sikeresen, me­lyeknek eredményével másfél sikeres felvételit mondhatott magáénak. Először az orszá­gos szakmai tanulmányi ver­seny gyengeáramú szakán ért el 10. helyezést Hódmezővásár­helyen, majd szinte pihenés nélkül másnap már Debrecen­ben vetélkedett, ahol harma­dik lett az ugyancsak országos, középiskolás tanulmányi verse­nyen fizika tantárgyból. A tehetséges fiú idősebb testvére után jött Pécsre ebbe az iskolába. Elsős korától fog­va az érdeklődési körébe eső minden tanulmányi versenyen elindult, melyeken egyenletes, kiemelkedő teljesítményt nyúj­tott. Ezek az eredmények előre sejttették ezt a végső produk­ciót. A felkészülésében tanárai közül többen segítették Szabó Istvánt. A jó szerepléshez azonban véleménye szerint a jó erőnlét és idegállapot is hoz­zájárult. Nagyon szeret zenét hallgatni, sportolni és jó fil­meket nézni. Többnyire a tár­saival teszi ezt. A tanulásról pedig ennyit mondott: — A -siker titka, ha valamit nem ért az ember, addig kell utána járni, míg minden vilá­gos nem lesz. A megértés a lé­nyeg, nem a magolás. A fogékony, minden új iránt érdeklődő diákot tanárai és tanulótársai is nagyon kedvel­ték. Mi sem indokolja ezt job­ban, mint az a tény, hogy az iskolát kitűnő bizonyítvánnyal végezte el, de soha nem utasí­totta el a segítséget egyik tár­sától sem. Felvételijével a Bu­dapesti Műszaki Egyetem vil­lamosmérnöki karát célozta meg. K. E. Velünk élő történelem t Velünk élő történelem cím­mel csütörtökön kezdi sugá­rozni a televízió azt az új do- fcu'm e n t u m'f i lm - so ro z a t o t, amely 1956 októberének drámai ese­ményeit, valamint az azt köve­tő időszak legfontosabb állo­másait idézi fel. Az azonos címmel tavaly bemutatott, s hazánk legutóbbi négy évtize­dét összefoglaló hétrészes do- kumentiímfilm készítői — a szer­kesztő Berecz János és Rad- ványi Dezső, valamint Mátray Mihály rendező — ezúttal újabb ihat fejezetben az október 23- án kezdődött és hamarosan tragédiába fordult eseménye­ket dolgozták fel. 4 nyob'b termésátlagokban je­lentkezik. örökösen visszatérő probléma, s országos gond a körúti szállításánál a termény­szóródás. Ennek egyedüli jó megoldását a speciális szem­szállító kocsik jelentenék, de ilyenek nem állnak rendelke­zésre. Az is csupán ötletnek jó, hogy a gépkocsikat pony­vával lássák el: ez ugyanis többe kerül, mini ami elszóró­dik. Az ülésen a meghívottak eredményeikről és gondjaikról is beszámoltak. A MÁV-nál a nagyharsányi és komlói cukor­kő már elsőszállításiban „el­ment" rendeltetési (helyére, a tűzifa- és gabonaszállítás is intenzívebb a tervezettnél. Az őszi szállítási csúcs idején a MÁV a napi ezerhétszóz dara­bos kocsiigényt nem minden esetben tudja biztosítani —, ez lassítja a szállítás menetét. Enyhít a helyzeten, hogy viszont 1 több villanymozdonyt állított

Next

/
Oldalképek
Tartalom