Dunántúli Napló, 1986. szeptember (43. évfolyam, 240-269. szám)
1986-09-23 / 262. szám
e Dunántúlt napló 1986. szeptember 23., kedd Mit mond a jogszabály? A hagyatéki eljárásról A hagyatéki eljárás általában az elhalt utolsó belföldi lakóhelye szerinti tanács szervénél bejelentésre, illetve hivatalból indul. A halálesetet bejelentheti akinek a hagyatéki eljárás megindításához jogi érdeke fűződik, azonban köteles igazolni a halálesetet anyakönyvi kivonattal vagy egyéb hitelt érdemlő okirattal. A magyar állampolgár után belföldön maradt ingatlan vagyont leltározni kell. Ingóságokat csak akkor, ha azok értéke az 1000 Ft-ot meghaladja, vagy abban kiskorú, gondnokolt, ismeretlen helyen távollévő személy és külföldi örökös érdekelt. Továbbá ha örökös nincs vagy azt az arra jogosult kéri. Az ingóságok leltá'rozása helyszínen történik. A helyszíni leltározásról az ismert érdekelteket a leltározó írásban értesíti azzal, hogy távolmaradásuk esetén is a leltárt elkészíti. A hagyatéki leltár elkészítése általában a tanács szervénél •hivatalos helyiségben a meghalt személy hozzátartozójának meghallgatása után erre a célra rendszeresített nyomtatványon készül, ami figyelmeztetést tartalmaz a leltározás alá első vagyontárgyak és örökösök eltitkolásának következményeire. A hagyaték átadásához, az öröklési illeték kiszabásához, valamint az esetleges további eljárások céljából eléggé sok adatra van szükség, amit a bejelentőnek kell bemondani, bemutatni megfelelő okiratok alátámasztásával. Az örökhagyó személyére vonatkozó adatokat a halotti anyakönyvi kivonat tartalmazza, a ha Iá I - •eset anyakönyvezése után az eljáró személy ezt megkapja. Az ingatlanok telekkönyvi adatgit tulajdoni lap alapján vesszük fel, amely beszerezhető az ingatlan fekvése szerinti földhivatalban, pl. a pécsi, ingatlanok vonatkozásában Pécs, Geisler Eta u. 2. sz. alatt. Az örökösök személyi adatait, pontos lakóhelyét a bejelentő közli az erre hivatott tanácsi szervnél. Előfordul, hogy nem mindig pontos és megfelelő adatokat szolgáltat az ügyfél, amiből később az eljárás során probléma adódik. A hagyatéki terhek bejelentését is okirattal kell igazolni, pl. ha az elhalt tartozott valakinek vagy neki tartoztak. A végrendeletet be kell mutatni a leltár készítésekor, hogy az oda felvételt nyerjen, vagy pontosan meg kell jelölni, hogy kinél található vagy melyik hatóság őrizetében van. A hagyatéki eljárásról száló 6/1958. (Vili. 4.) IM sz. rendelet 10, §-nak (1) bekezdése szerint a vagyontárgyak értékét a megjelent örökösökkel vagy azok képviselőjével folytatott tárgyalás alapján lehetőleg azokkal egyetértésben kell megállapítani. Egyidejűleg a jelenlevővel közölni kell, hogy a megállapított értéket az illetéket kiszabó pénzügyi szerv módosíthatja. A közlés megtörténtét az erre a célra szolgáló hagyatéki leltár nyomtatvány tartalmazza, amelyet az ügyfél aláírásával tudomásul vesz. Azokban az esetekben ami: kor a meghalt személy után kötelező leltározás alá eső vagyontárgy nem maradt, a tanácsi szerv a hozzá beérkezett halál tényét tartalmazó okirat alapján és a hozzátartozó meghallgatása után a leltározás mellőzését alkalmazza. A hozzátartozó nemleges kijelentését jegyzőkönyvbe foglalja és azt vele aláíratja. A hagyatéki leltár elkészülte, az abban szereplő ingó és ingatlan vagyon értékelése után — ami az ügyfél meghallgatásával történik — az elhalt utolsó belföldi lakóhelye szerinti közjegyzőhöz kerül annak további intézése végett, Pécs vonatkozásában a pécsi közjegyzőhöz. Dr. Biró Sándorné főelőadó Pécs m. Városi Tanács V. B. Hivatal igazgatási osztály Fotósarok Minden fotós vonzódik egy kicsit a fényképezés édestestvéréhez, a filmezéshez is. Sokakat visszatartott azonban a hagyományos amatőrfilmes technika bonyolultsága, valamint az igen magas nyers- anyagárak. Az utóbbi években rohamosan fejlődő és terjedő videotechnika új perspektívákat nyitott a mozgókép-felvételezés és rögzítés területén. Az igényekhez rugalmasan alkalmazkodva jelenteti meg az ötlet című hetilap új kiadványát, a VIDEO magazint. A lap, legutóbbi, augusztus végén megjelent számának rövid bemutatásával szeretnék kedvet csinálni olvasásához. Érdemes alaposan megfontolni, milyen készüléket vásárolunk először. Ha ugyanis várhatóan beleszeretünk a videózásba, akkor jobb eleve olyan berendezést választani, amelyhez később biztosan találunk pontosan illeszkedő (kompatibilis) kamerát, monitort és más kiégészítő cikkeket. A lapot indító „Videovilág” rovat ezúttal egy ilyen JVC készülékcsaládot mutat be, képekkel bőven illusztrálva négy oldalon keresztül. Ezután vásárlási, illetve vámolással kapcsolatos tanácsokat olvashatunk, itt köz- lik az ismertebb készülékek nyugatnémet árait, valamint a Vám- és Pénzügyőrség új vámértékeit. Megismerkedhetünk a legújabb videofilmsikerekkel, és azok jólöltözött, vagy éppen természetes bájaikat bemutató sztárjaival, valamint a filmgyártás néhány technikai mesterfogásával. Nagy teret szentel a lap a műholdas televíziózás jelenének és jövőjének taglalására. Az igen alapos és részletes összeállítás bemutatja a már működő nyugat-európai rendszereket és ismerteti az 1990- től létesítendő magyar műhold vételkörzeteit is. A számítógép és a video társításából származó lehetőségeket és eredményeket bemutató sorozatban ezúttal a képdigitalizálásról, vagyis a kamerával felvett kép számítógépbe táplálásáról olvashatunk érdekes cikket. A lap végén levő kislexikonból a szaknyelv kifejezéseivel ismerkedhet meg, aki megvásárolja a 24 Ft-ba kerülő új magazint. Maletics L. Uj szolgáltatás a megyei ATI-nál Az egyre növekvő turistaforgalom és a drága külföldi szálláshelyek az autótulajdonosokat is a gazdaságos megoldásokra kényszerítik. Napjainkban egyre nagyobb az érdeklődés a lakókocsi vásárlása és kölcsönzése iránt. Az Autó- közlekedési Tanintézet felismerte annak szükségességét, hogy a közlekedés biztonsága érdekében bevezesse a lakókocsival történő gyakorlati oktatást. A Pécsi Pannonautó Autójavító Vállalat az ATI számára a szocialista együttműködés eredményeként a napokban rendelkezésre bocsátott egy általuk gyártott Mecsek 280-as típusú lakókocsit — az oktatás bővítése és a lakókocsi üzem közbeni műszaki tesztelésére. Az ATI szakemberei vállalták az üzemeltetés-oktatás során a műszaki észrevételekről a szak- vélemények elkészítését. Sokan, akik csak a nyári két vagy három hétre bérelnek lakókocsit és sóho nem közlekedtek ilyen járműszerelvénynyel, most lehetőségük van oktató felügyelete mellett a lakókocsi vontatását gyakorolni. Akik saját részükre szándékoznak beszerezni lakókocsit, azok is elsajátíthatják a vezetéssel kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismereteket. Ugyanakkor lehetőség van . egy külföldi út előtt a csomagok és a szükséges felszerelések megtervezésére, az elhelyezkedés kipróbálására, a lakókocsi üzembe helyezésére, le- és felkapcsolására, biztonságos parkíro- zási megoldásokra. Az ATI oktatói mindenre kiterjedő információkkal szolgálnak az érdeklődőknek. Nagyon lényeges szempont, hogy az ATI a lakókocsi vontatásáért nem kér plusz pénzt, csak a vontató személygépkocsi óradíját kell befizetni. Azok is igénybe vehetik e szolgáltatást, akik saját gépkocsijukat levizsgáztatták lakókocsi vontatásához és a vonóhorog, a szükséges elektromos csatlakozók megvannak. Természetesen a tanulók a vezetői engedély megszerzése előtt is igénybe vehetik a lakókocsival történő oktatást. Ha valakinek megtetszik a Mecsek 280-as típusú lakókocsi, a beszerzéséről is tájékoztatást adnak. Ismét a kenőzsírokról Vezetéstechnika Biztonságos kormányzás A jármű stabil irányítása a kormányberendezés és a hozzá kapcsolt első kerekek beszabályozásának minőségétől függ. A jó kormányberendezéstől megkívánjuk, hogy ne engedje a gépkocsit az úton „vándorolni", vagyis egyenes irányban haladjon, ne legyen szükség a folytonos /kormányzásra. Ne igényeljen a kormányzás nagyobb erőkifejtést, -mert ha a vezetés során ál- la/idóan nagyobb mértékű kézi •munkát kell kifejtenünk, akkor idő előtt elfáradunk. Sok tehát a követelmény, nem könnyű ezt mind megvalósítani, és az üzemeltetés során fenntartani. Legfontosabb a kerekek helyes beállítása, az összetartás helyes mértéke, a kerékdőlés és a tengelycsapszeg dőlése. Ezeket csakis megfelelő műszer segítségével mérhetjük. A gyár által megadott értékektől nem ajánlatos eltérni. A kerekeknél leginkább a kiegyensúlyozást szoktuk elhanyagolni. Gumicserék alkalmával megváltozik a, kiegyensúlyozó kis tömegecskék helyzete, és megbomlik ez egyensúly. Kétféle kiegyensúlyozást ismerünk. Az egyik az egyszerű statikus egyensúly létrehozása. Ezt magunk is elvégezhetjük úgy, hogy a megemelt kereket kissé megforgatva megfigyeljük, hogy mely pontja kerül a talajhoz közelebb. Ha mindig ugyanazok a pontok kerülnek leg- alulra, akkor azzal ellentétesen a másik oldalra kell helyezni a súlyocskát, amelyet még a gyárban helyeztek fel a keréktárcsára. A másik fajta kiegyensúlyozás, a dinamikus, már komplikált, csak speciális gépen lehet megállapítani, és szükség szerint beállítani. Legyünk kényesek a kormánykeréken tapasztalható rángató erőhatásra, mert az mindig valamilyen hiba jele. Ugyancsak hibát jelez az is, ha valamelyik irányba húz a kormány. Kissé nehezebb ész- nevenni a hibát az elsőkerék- hajtású gépkocsiknál, a meghajtásból eredő rángatások zavarnak bennünket, de figyelmes vezetés mellett mindig észre lehet venni a rendellenességet. Két fogalommal kell még megismerkednünk, ami használatos a kormányzásnál: az alákormányozás és a túlkormá- nyozás fogalmával. Alákor- mányzott a gépkocsi, ha a valóságban leírt kanyarodási sugara nagyobb, mint ami elméletileg kellene. Túlkor- mányzott a gépkocsi, ha ennek fordítottja történik, vagyis kisebb lesz a valóságos sugár az elméletinél. Kerékfelfüggesztés, lengéscsillapítás, stabilizátorok, rugók, kerékbeállítás, gumiabroncs oldalrugalmassága stb. mind közrejátszik ebben. Pontos beállításuk alapvető követelmény. A kormány meghibásodásai főleg karbantartási okokból erednek, melyek a trapézmű gömbcsuklóinak korai kopásához vezetnek. A kopások a holtjáték növekedésében jelentkeznek, mely a kormánykeréken jól érzékelhető. Kijavítása fontos, mert a kor- mányelfordítások során a holtjáték miatt ütések keletkeznek az egyes alkatrészeknél, ami további rohamos kopást eredményez. A holtjáték körül viták is előfordulnak. Egyesek a legkisebb holtjátékot is kifogásolják. Ez túlzás, mert egy bizonyos kismértékű holtjátékra szükség van. Anélkül a kormányzás fáradságos lenne, egyenes menetben is állandóan irányítani kellene a gépkocsit. A holtjáték csak akkor válik veszélyessé, ha nagyobb haladási sebességnél tetemes időveszteséggel forgathatjuk a kormányt. Ehhez azonban 30— 40 szögfokos holtjáték kell. Nem a közvetlen balesetveszély miatt kell tehát a holtjátékot kiküszöbölni, hanem inkább a korai elhasználódás ellen kell védekezni. Rovatszerkesztő: ROSZPRIM NÁNDOR Az ÁFOR 1969-ben kiadott kézikönyvének sorai köszöntek vissza a Dunántúli Napló szeptember 8-i számának hasábjain: A gépjárművek kenőzsírjai című cikkben említettek helyett az 1977-ben megjelent 11710-es szabvány szerinti zsírokat áruljuk és ajánljuk tisztelt vásárlóinknak. A bekövetkezett változás nemcsak elnevezésre (megszűnt a Zs és cseppenéspont jelölés), hanem tartalomra is vonatkozik, hiszen a mai kar általános zsírjának a lítium bázisúak számítanak. Jelölésük LZS. A cikkben felsorolt zsírok mai megfefelői a kalcium bázisú kenőzsírok, jelölésük KZS. Ezek szabadban üzemelő gépek nem zárt kenési helyein alkalmazhatók, alacsony és közepes hőmérsékleten. A sorozat tagjai közül a KZS—0/1: mezőgazdasági gépek meghajtó csuklóihoz és egyéb alvázkenési helyekre, a KZS—2: 15—50 Celsius fok közötti hőmérsékleten, központi kenőbárendezésekben, általános .gépkenési és csapágykenési 'célra, a KZS-3: motorkerékpárok, könnyű pótkocsik kerékagyaiba, ipari gépek csapágyaiba 60 Celsius fok üzemi hőmérsékletig, a KZS—3G: kisebb fogaskerekek, rugólapok, mezőgazdasági gépek láncainak kenéséhez használható. A nátriumbázisú kenőzsírok (NZS sorozat) nagy terhelésű, kis sebességű helyeken használhatók, ha a nedvesség jelenléte kizárt. A lítium bázisú zsírok (LZS és LZS-EP sorozat) nagy hőmérséklettartományban használhatók, vízben csak igen kis mértékben vagy egyáltalán nem emulgeálnak. Speciális célra korrózióvédő, a nagy terhelésekhez EP adalékolással készülnek. A sorozat tagjai használhatók minden olyan helyen, ahol a KZS sorozat ajánlott, továbbá ott, ahol a kenési hely dinamikus igénybevételnek és 60 Celsius-foknál nagyobb hőmérsékletnek van kitéve. Dukits László AFOR körzeti telepvezető STOP Üj segélyszolgálati kocsik. A Magyar Atuóklub segélyszolgálata 14 Volkswagen Golf típusú kocsit kapott ajándékba nyugatnémet testvérszervezetétől, az ADAC-tól. A speciálisan kialakított szerelöautókat naponta mintegy száz alkalommal hívják segítségül a klub tagjai. Szovjet akkumulátorok feltöltve, téli gumik — Zsuk kisteherautókra is -, Wartburghoz és Ladához karosszériaelemek érkeztek a pécsi Hold utcai autósboltba.--------------------------------------------------------------------\ KÉPESÍTÉSSEL és gyakorlattal rendelkező, NAGYOBB FORGALMÚ EGYSÉG VEZETÉSÉHEZ boltvezetőt és boltvezető-helyettest KERESÜNK. A bérezés a gyakorlati idő alapján, megegyezéssel történik. Bővebb felvilágosítás és jelentkezés a 13-475-ös telefonon. ________________________________________________________