Dunántúli Napló, 1986. szeptember (43. évfolyam, 240-269. szám)
1986-09-01 / 240. szám
1986. szeptember 1., hétfő Dunántúli napló 3 Harmadik éve egymás után Ismét szüretelt a jég Bréfn Ferenc szőlőtermését szinte teljesen elverte a 19-én esett jég Fotó: Läufer László — Ránk jár a rúd már három éve... — fogad Mayer János, 66 éves nyugdíjas, a pécsvá- radi Szászvölgy dűlőben lévő, 300 négyszögöles szőlőjében, futatja a jégtépázta, satnya fürtöket. — Pedig most végre átlagon felüli termés mutatkozott. .. Több mint a felét elverte a jég. A Zengő déli lankáin húzódó szőlők gazdáinak egyéves kemény munkáját semmisítette meg augusztus 19-én, délután negyed óra alatt a jégverés. Tavaly a februári ónos esőben megvakultak a szemek, akkor a késő tavaszi jégverés már nem sok kárt tudott tenni. — Ilyen jégverésre csak gyerekkoromból emlékszem — mondja fásultan Mayer János és visszamegy a présházba, hogy folytassa a hordómosást. A jég meghagyta kevés termést hamarosan le kell szedni. Keszler Ferencnek, a várnál van a szőlője, lugasrendszerben, 240 és hagyományos műveléssel 520 tőke. összesen ha 600 kilónyit tudtam leszedni... — Mennyire számított? — Legalább ' 18 mázsára. Igaz, tavaly és előtte való évben is csak pár kilót hagyott a jég, a fagy. Pedig most de jól indult minden! Ha csak a szőlőt intézte volna el a jég! A vesszőt is leütötte, a gyümölcsfákat is jócskán károsította. Láttam meggyfát, kérge rongyosra hámlott a becsapódó, diónagyságú jéggömböktől. A Zengő irányában Brém Ferenc présházának tetejét már új pala borítja, a tulajdonos a fiával, menyével és kis- unokájával szüretel. — Négy éve 60 hektó mustom lett és tizenhatan alig győztük a szüretet. Most örülök, ha lesz 20 hektóval. De annak sincs cukorfoka. A nagyfiával közösen művelik az 1500 négyszögöles szőlőt. A munkákhoz beszereztek minden gépet. — Kézzel mór abbahagytam volna a tavalyi termés után. Ez a negyedórás jégverés 80 000 forintot vett ki a zsebemből. Mondják, az utóbbi három év jégverése sok szőlősgazdának elvette a kedvét, sokan szeretnék eladni a szőlőt — s nincs, aki megvenné. — Talán jövőre —, véli Brém Ferenc. — Csak jég ne jöjjön! Murányi László 298 uideokazettät kölcsönöztek ki júliusban Gazdagodik a kínálat A kölcsönözés folyamata meglehetősen bürokratikus, s egyben túlbiztosított — dehát központi előírások szerint kell eljárni a pécsi videokölcsönzőben is. Mert nem elég, hogy szerződést kell kötni a boltnak és a kölcsönzőnek, de utóbbinak kazettánként 1000 forintnyi óvadékot is be kell fizetnie, amit természetesen be- és kivételezni szükséges, akkor is, ha visszaviszek mondjuk 2 kazettát, s kölcsönzők nyomban két másikat. A videotéka forgalma mégis ugrásszerűen megnőtt a nyári hónapokban: júliusban például majd annyi lett, mint előtte az egész félévben : 298 kazettát- kölcsönöztek ki 422 napra magánosok nak és közületeknek. Meglepő, hogy népszerűek a magyar filmek kazettái: az Egri csillagok, a Hugó, a víziló, az Egy magyar nábob. Sokan hiányolják a régi magyar filmeket. A hazai alkotások mellett népszerűek a krimik, vígjátékok, és főképp a hongkongi karate- és kung-fu-fii- mek, melyekből szép választéka van a kölcsönzőnek. Mezei Emilné, a Boltívköz-i üzlet vezetője elmondta, hogy a megnövekedétt forgalom annak is köszönhető, hogy egyre gazdagodik a kínálat, s most már havonta jelennek meg újdonságok; 168 kazettából választhatnak az érdeklődők.- Kialakult már egy törzs- közönség is, ezért is jó lenne, ha létre lehetne hozni egy videóklubot. A klubtagoknak, mondjuk, nem kellene befizetni a letéti díjat, s más kedvezményt is jelenthetne a klubtagság. A videókölcsönzőben zömében mozifilmek átiratához juthatunk hozzá, de köztük olyanokhoz is, melyeket a mozik nálunk nem mutattak be. Ám nézzük, mit kínál az év hátralevő hónapjaira a mozik műsora, hiszen jó filmet mégiscsak moziban érdemes nézni igazán. A szeptemberi magyar film- bemutatókat a Szurdi testvérek Képvadászok című filmje nyitja, melyet a Szépművészeti Múzeum elrabolt kincsei ihlettek, majd András Ferenc filmje, a Nagy generáció következik. Októberben Ternovszky Béla rajz-játékfilmje, a Macskafogó kerül műsorra, majd Várkonyi Zoltántól a felújított Keserű igazság, Gyarmathy Líviától a Karlovy Vary-ban sikert aratott Vakvilágban, Hárs Mihálytól a Lutra és Maár Gyulától az Első kétszáz évem. Novemberben a Rejtőzködő Kézdi Kovács Zsolttól, a Míg új a szerelem Szőnyi G. Sándortól, s végezetül Foky Ottótól a Szervác, a nagy vadász. Közben három mesesorozat is szolgálja magyar rajzfilmekből a fiatalabbak szórakoztatását. Alfred Hitchcock újból rémisztget majd ősszel Az ember, aki túl sokat tudott című kri- mijével. A szintén világhírű Volker Schlöndorfftól a Swann szerelme című fimet láthatjuk, Andrej Koncsalovszkijlól az Amerikában forgatott Mária szerelmeit, Jerzy Kawalerowicz- tól A fogadót, s Juraj Herztől az Édes gondokat. Nem érdektelen a szórakoztató filmek listája sem: újra látható lesz Bruce Lee ASái- kány útja című hong-kongi filmben, a musicalt kedvelők a Mary Poppinsra válthatnak jegyet, a fantasztikus filmeket kedvelők pedig a Végtelen történetre. Két érdekességre külön felhívnánk a figyelmet: Lengyel Menyhért regényéből, Amerikában készítettek filmet lenni vagy nem lenni címmel, s elkészülte után sok évvel került nézők elé a Szovjetunióban is oz Ellenőrzés az utakon című Jurij German-film, melyet most ottani bemutatója után néhány hónappal a magyar nézők is megnézhetnek. B. L. Száz éve jelent meg az első eszperantó nyelvkönyv Harmadszor is - dr. Szabó Flóra Dr. Szabó Flórát Pekingben ismét megválasztották az Eszperantó Világszövetség főtitkárává. Tüke pécsi. Itt született, itt járta iskoláit. Már középiskolában megszerette a nyelveket, franciát tanult és Orsós Lászlóné tanárnő ösztönzésére megbarátkozott az eszperantóval. A jogi egyetem elvégzése után ügyvédjelölt, majd ügyvéd. Eszperantista pályája is meredeken emelkedik: 1969-ben Egyetemisták Nemzetközi Eszperantó Szervezetének titkára, 1970-ben az Ifjúsági Eszperantó Világszövetség elnökségi tagja, 1971-töl főtitkára, 1973-tól 1975-ig elnöke. Közben a „felnőttek” Eszperantó Világszövetségének elnökségi tagja, 1980-ban főtitkárrá választották. Ebben a tisztségben 1983-ban és most, 1986-ban Pekingben ismételten megerősítették. Pécsett, a Zója utca egyik tízemeletesének hetedik emeletén laknak. A nagyszoba régi, faragott bútorokkal és óriási, teljes falat elfoglaló képpel készteti ámulásra a belépőt. — Családi örökség. A mellette lévő szobában szekrénysor — ez a dolgozószoba — jut hely a könyveknek. A harmadik szobába tarkabarka falidíszek, rajzok között elférnek a kabalaállatok, és minden egyéb: ez a gyerekszoba. A konyha ugyanolyan, mint a városban lévő több ezer. — Tulajdonképpen a magánéletem is az eszperantóval függ össze - meséli dr. Szabó Flóra. — Férjemet, dr. Felső Pált 1966-ban, Pécsett, az Ifjúsági Világkongresszuson ismertem meg. Ezt négy év múlva házasság követte, majd újabb két év múlva megszületett a lányunk, Flóra, azaz Dorka. — Hogy sikerül egyeztetni a szövetség főtitkári tisztet az aktív ügyvéd, a feleség és az anya elfoglaltságával? — Nehezen. Nagyon sokat vagyok távol. Ezt ugyan társadalmi munkában és a szabadságom terhére végzem. Édesapámmal egy ügyvédi munkaközösségben dolgoztam, ő sokat tudott segíteni, beugrott helyettem a tárgyalásokra, de két éve nyugdíjas, és egyre nehezebb a munkámat megoldani. Igen jó, hogy sokban számíthatok a férjemre és a lányomra is. Szerencse, hogy mindketten szívesen és örömmel részt vállalnak az eszperantista munkámban. Férjem a Magyar Rádió eszperantó nyelvű műsorait szerkeszti, egyéb rádiós tennivalói mellett. A lányunk hatéves kora óta beszéli az eszperantót. Szinte mindenhová együtt utazunk. Az én részvételeimet a szövetség fizeti, míq a családomnak a sa- iát költségeit fedeznie kell. Spanyolországot és Albániát kivéve Európa minden országát bejártuk. Ezenkívül Brazíliában, Kanadában, Izlandon, Mongóliában, Japánban, Kóreóban, és kétszer Kínában jártunk. A világ minden táján rengeteg a bcrátunk. — S most ismét megválasztották főtitkárrá . .. — örültem neki, hogy szinte mindenki rám szavazott Pekingben. Ez volt Kína történetében a legnagyobb nemzetközi rendezvény: 2480 ember érkezett ötvennégy országból. A program igen zsúfolt volt: előadások, viták, rendezvények, foqadások, baráti beszélgetések. Öriósi élmény volt Huang Huan egykori miniszterelnökhelyettesnek, külügyminiszternek, Kína első ENSZ nagyköveDr. Szabó Flórát otthonában, az esti órákban is munka közben találtuk Fotó: Vadász Tibor tének a fogadása, illetve Csu Tu-nannak, az országos népi gyűlés alelnökének a fogadása. — Akkor most egy kicsit pihenni, lazítani lehet? — Egy csöppet sem. Jövőre ünnepeljük az első eszperantó nyelvkönyv megjelenésének századik évfordulóját. Varsóban, 1987. július 26-ától, a nyelvkönyv megjelenésének születésnapjával egyidőben rendezzük a világkongresszusunkat. Az eszperantó világszövetség ugyanis 1908-ban alakult és minden évben megrendezzük a világkongresszust. E két jelentős esemény lebonyolításának munkáit most szervezzük, hisz decemberben már megkezdőd. nek az ünepi műsorok. A nyitás az UNESCO párizsi székházában lesz, majd a világ több részén — Jugoszlávia, Spanyolország, Venezuela —, folytatódik különböző témakörökben fesztiváljelleggel, A varsói kongresszus előkészületei már most folynak. Ezügyben szeptember 1-től elnökségi ülés lesz Rotterdamban, majd különböző testületi ülésekre is sor kerül. Tulajdonképpen én a jubileum megrendezéséért vállaltam el a megbízatásomat még három évre. A következő ciklust már nem vállalom: a hivatásomnak, és a családomnak szeretnék élni. Ádám Erika A hónap tüzei Leégett egy Lada Belobbanf a padlószőnyeg - Hatvan tűz harminc nap alatt Erdőtűz, avartűz . . . sűrűn hallhattuk az utóbbi hetekben a híreket a tűzoltóik vonulásáról. Érdekes módon Baranyában ezekből nem volt komolyabb eset a múlt hónapban — miközben összesen ebben a 'harminc napban 60 tüzet regisztráltaik. — Ez rengeteg! - mondja Bódis József, a Megyei Parancsnokság virsgálótisztje. És komoly az augusztusi tűzkárok becsült végösszege is: 1 millió 330 ezer forint. A tüzek keletkezési okai változatosak: gyerekek játszadozása, dohányzás, elektromos hiba, műszaki rendellenesség, nyílt láng szabálytalan használata. És sérültjei is voltak az augusztusi baranyai füzeknek, négyen égtek meg kisebb-na- gyobb mértékben. E hónap eseményei is megmutatták, a gyors fellépésre nagyon nagy szükség van, késlekedni nem szabad, mert perceken múlhatnak százezres károk. Dráva'.keresztúron például augusztus 5-én körbálázott szalma égett - a tűz oka súrlódás volt. Elégett 95 000 forint értékű, de az időbeni beavatkozásnak köszönhetően megmentettek 400 000 forint értékű szalmát. Ugyancsak körbálá- zotí borsószalma égett Pécsvá- radon augusztus 17-én - ott gyerekek játéka volt a tűz oka —, a pécsi és a komlói tűzoltók időben értek a helyszínre, hogy megmentsenek mintegy 800 000 forint értékű terméket. 150 000 forintot érő szalma így is elégett. A marázai útelágazásnál gyulladt ki egy Lada, a kár 90 000 forint volt, s megsérült a gépkocsi vezetője is. A maga nemében ez is ritka eset, hogy egy gépkocsi teljesen elégjen, ám az augusztus egyéb meghökkentő tüzekkel is szolgált. Belobbant egy oamping- gázfőző és palack. Tulajdonosa II. fokú égési sérülésekkel ment orvoshoz, — a tüzet utólag jelentették be. Tűz volt — bár jelentéktelen — a pécsi MÁV-pályaudvaron is: a beérkezett Mecsek-expressz egyik vagonjában égett 19-én az ülés és a függöny, a kár 4000 forint volt, ám az okot — miután az utasak már korábban kiszálltak a vonatból — nem lehetett megállapítani. És talán a legfurcsább eset: egy pécsi lakásban, néhány napra rá, hogy Frissen leragasztották a padlószőnyeget, géppel tisztítani kezdték. Valószínűleg az elektromos vezeték szigetelése elkopott és egy szikra a ragasztó gőzét lángra lobbantot- ta. Különösebb kár nem keletkezett, ám úgy tűnik: ha a tüzeket meg akarjuk élőzni, soha nem lehetünk elég óvato-