Dunántúli Napló, 1986. szeptember (43. évfolyam, 240-269. szám)
1986-09-20 / 259. szám
Hide Been szerke tett országos folyóirat Móra Ferenc városában, Szegeden jelenik meg a Kincskereső című, tíz—tizennégy évesekhez szóló irodai' mi folyóirat. A Mórára való hivatkozás a címben nem véletlen: az író kedves gyerekhőse több szép novellában kerekedik fel, hogy megtalálja a kincset, a gazdagságot, mí<J végül megleli a szépséget emberséget és tudást—a legigazibb kincset. így tűzte célul a folyóirat, hogy elvezesse a kiskamaszokat az irodalom, d művészetek' kincseihez. A folyóirat, alapítása a Szegedi Tanárképző Főiskola Módszertani Közlemények című kiadványához és Hegedűs András főiskolai tanár, az első főszerkesztő nevéhez fűződik. Először 1971-ben jelent meg a Kincskereső a tanárképző kiadásában a Művelődésügyi Minisztérium, az írószövetség, az Úttörőszövetség, a . Művészeti Alap és a Móra Könyvkiadó támogatósával. Három évig volt kísérleti korszakában a folyóirat, ez alatt példányszáma megduplázódott. Az Olvasó népért-mozgalom és a reális olvasói igény sürgette, hogy rendszeresen és országos folyóiratként jelenjék meg, és a „kísérleti Kincskereső" szerkesztő bizottságában, szerkesztőségében résztvevő írók, pedagógusok — köztük Darvas József, Tatay Sándor, Benjámin László, Kolta Ferenc — is szorgalmazták ezt a változást. 1974 októberében került a borítóra az I. évfolyam 1. szám megjelölés: azóta c Kincskereső 'a Magyar Úttörők Szövetségének irodalmi, művészeti és kulturális folyóirata. Az egyetlen olyan országos folyóirat, amit vidéken szerkesztenek és adnak ki Havonta jelenik1 meg szeptembertől májusig. Főszerkesztője — Hegedűs András és Deme László után — 1982 óta Gre- zsa Ferenc, a József Attila Tudományegyetem egyetemi tanára. A szegedi, Vár utcai szerkesztőségben Baka István költővel, a lap főmunkatársával beszélgetünk arról, hogyan szerkesztik ezt a gyermekeknek szóló irodalmi folyóiratot; mit sikerült elérniök nemes céljaikból; kik a Kincskereső munkatársai és kik az olvasói. — Az irodalmi szerkesztést Simái Mihály főszerkesztőhe lyettessel és Dobcsányi Ferenc rovatvezetővel végezzük — mondja Baka István. — Szepesi Attila költő, rovatvezető Budapesten gyűjti az anyagot, Kovács Lajos dorogi általános iskolai tanár, rovatvezető pedig szervező munkát végez. (Különös tekintettel c nyári ‘Kincskereső-táborokra: tíz éve nyaranta irodalmi tábort szervezünk leghűségesebb olvasóinknak Szegeden. Baranyából is sok gyerek megfordult nálunk.) Tildy Katalin művéIrodalom kiskamaszoknak Dobány Sándor kiállítása Közismert az a hiányérzet, amely a kiállításokon bemutatott szép használati tárgyak láttán újra és újra tudatosul a látogatókban. Dobány Sándor kisgalériabe- li kiállításán a mézesmadzag szisztémát egy gyakorlatiasabb módszer váltotta fel: ezúttal a tárgyak megrendelhetők a helyszínen. De nemcsak ezért tarthat különös érdeklődésre számot a hazai viszonyaink közt mindenképp „fiatal művésznek" számító keramikus. Ebben a műfajban valóban igen rövid idő, mindössze másfél év alatt sikerült önálló, karaktert kialakítania, amelynek révén igen gyorsan „címkéhez" is jutott: poszt- modern. E nemben olyan stílusirányzat képviselője, amely éfipen az utóbbi évékben Pécsett határozott körvonalat öltött — nem kevés vihart kavarva. Dobány kortárs művészeknek, barátainak (többek közt Bak Imrének, Keserű Ilonának, Lantos Ferencnek, Pál Zoltánnak, Pinczehelyi Sándornak) jellegzetes motívumait használja fel kancsóin, csészéin formaalkotó elvként vagy díszítő motívumként. E másodlagos felhasználás hangsúlyozottan idéző jellege összekapcsolva a nemkevés- bé szándékosan megőrzött személyességgel jellegzetes posztmodern gesztussá válik Dobány alkotói módszerében, Nem idegen e szemlélettől az irónia sem, amellyel a magas művészet jelenségei- • re egy közönséges edény reflektál. A megformálásnak ez a módja nyilvánvalóan nem a funkció követelményeiből ered, de nem is mond ellent a hasznosság szempontjainak. Létével azt a tényt demonstrálja látványosan, hogy a használati értékek mellett más értékek is vannak: a szimbolikus ér tékek, érzelmi értékek vagy akár a presztízs értékek, hiszen e tárgyak semmiképp sem arra valók, hogy panellakások konyháiban a modern magyar művészetet népszerűsítsék. Dobány Sándor azt célozza meg, amiről keramikusaink többé-kevésbé lemondtak: olyan használati tárgyakat készít, amelyek nem az átlag ízlést választják mércéül, nem elégszenek meg azzal, hogy megóvnak az ízléstelenségtől. Személyes kötődésekről adnak hírt. Formáikban a funkcionalizmus határozott geometrikus jellegét is őrzik, és bár választékos külsejüknek némileg ellentmond nehézkes, vaskos anyaguk, megjelenésükben egy új, gazdagabb formakultúra elterjedését i sejtetik. Kovács Orsolya sokkal kevesebb verset annak ellenére, hogy nagyon csökkent a versolvasók száma. A lapban az olvasnivaló kétharmad része primér szépirodalom. — Mit közöl és mit nem közöl a Kincskereső? — Nem közlünk képregényt. De sokat foglalkozunk a történelemmel mindenféle változatban. örökség című rovatunk a nemzeti múlt, történelmi, művészeti értékeinek megismertetését tűzte ki célul. Testvérmúzsák cimű rovatunkban színház, film, képzőművészet szerepel, a Nevető irodalomórában a világirodalom klasszikusainak műveiből adunk. Egy nagyobb egység foglalkozik a 40 éves úttörő mozgalommal, egy másik — vadászkalandokkal. Ez fantasztikus, cím alatt sci-fit közlünk, és pályázatot hirdettünk, van könyvszemle, folytatásos regény, Édes anyanyelvűnk, Kislexikon, Interjú, A szerkesztő asztala. — Kik olvassák a Kincskeresőt? — A megcélzott 10—14 éves korosztály javához eljut a lap, de a fiatalabbakhoz is. Legfőbb szövetségeseink a pedagógusok, sajnos, egyre kevesebb helyen. Ahol a pedagógus ismeri és szereti a folyóiratot, onnan levelek, rejtvények és közölhető írások érkeznek. Országosan húsz Kincskereső-klub működik, sokat segítenek nekünk a lapszerkesz- tésben,^ ötletek adásában is. Ahol nincs lelkes tanár, ott olvasó sincs. És mióta a pedagógusokat nem lehet kötelezni újságok árusítására az iskolában, azóta csökkent a példányszámúnk: jelenleg éppen 50 ezer. — Csak ez lenne az ok? — Nem. Évek óta reménytelen küzdelmet folytatunk, hogy megváltoztassuk a lap előnytelen külsejét. Hiába dolgoztatunk a legjobb grafikusokkal — Würtz Adómtól, Szyksznian Wandától, Kaján Tibortól Reich Károlyig, Szántó Piroskáig, Berki Violáig tart a sor—, ha a nyomdai kivitelben nem tudjuk állni a versenyt a sokkal drágább, és nemegyszer színvonaltalan, de kihívó külsejű, elegáns gyermekkiadványokkal. Csak reménykedhetünk abban, hogy az illetékesek belátják: a szegényes külső miatt olvasókat veszthetünk el vagy meg sem nyerünk, és ennek forintban aligha kifejezhető kára lehet. G. T. Pécsi Kisgaléria Látogatás a Kincskeresőnél szeti szerkesztővel teljes a stáb. — Azt olvastam a repertóriumban: „a Kincskereső céh ja a serdülők olvasóvá nevelése igényesen válogatott, jól szerkesztett irodalmi anyaggal". Milyen szempontok szerint válogatnak? Kányádi Sándor, Sánta Ferenc, Tamási Áron, Örkény István, Csoóri Sándor. Többségük nem a Kincskeresőnek és nem a gyermekek számára írt, de műveik alkalmasak az igazi irodalom megismertetésére, megszerettetésére. A lap körül írók, költők állandó köre — Az egész világirodalom a rendelkezésünkre áll, hogy kiválogassuk a gyermekirodalom javát és a „felnőtt irodalomnak" azt a részét, amelyet a 10—14 éves korosztály be tud fogadni. Ilyen értelemben munkatársaink Arany János is, Csehov is, Nagy László is, Isaac Asimov is. Folyóiratunk almanach jellegű, nem ragaszkodunk az elsőközléshez, jogunk van mindenféle utánközlésre. Bőven merítü ik a klasszikusokból: Babits, Kosztolányi, Janus Pannonius, Ady, József Attila, Petőfi, Eötvös József neve éppen úgy olvasható a Kincskereső lapjain, mint Jeszenyiné, Garcia Lor- cáé és Louis Aragoné. És természetesen bő forrásunk a mai magyar irodaiam: Nagy László, Weöres, Illyés, Pilinszky, Nemes Nagy Ágnes, alakult ki, sokan írnak nekünk: Csukás István, Jani- kovszky Éva, Tandori Dezső, Bella István, Kis Benedek, Galambosi László, Lázár Ervin, Ágh István, Kántor Zsuzsa, Hallama Erzsébet, Nagy Gáspár, Bálint Tibor — és sokan mások. Erdélyből Markó Béla, Szlovákiából Tófh László állandó szerzőnk. — Milyen a mai tizenévesek Ízlése? — Eléggé el van rontva a televízió, a képregények és az újabban gombamódra szaporodó színes képes kiadványok által. Természetesen figyelembe vesszük az érdeklődés és az ízlés változását: a kalandos történetek, a tudományos-fantasztikus irodalom iránti figyelem növekedését, de persze, csak módjával: nem közlünk Bertalan Istuán: Portyák az éjszakában (Regényrészietek) II. Kié a hatalom? Ü.tunk a Gépgyár mellett vezetett. A hatalmas épülettömb feketén rajzolódott az éjszaka sötétszürke hátterébe. A bejárat fölött vaksin hunyorgott a lámpa. A gondosan bereteszelt vaslemez kapun méteres betűkkel villogott a meszelt felirat: SZTRÁJK! Alatta papírlap fityegett. Deres zseblámpájával rávilágított. „Munkások! Honfitársak! A haza azt kívánja tőletek, hogy ne vegyétek fel a mun8. HÉTVÉGE kát! A hős szabadságharcosok nem adták fel a küzdelmet. A budai hegyekben, Dunántúl erdeiben gyülekeznek, hogy döntő ellentámadással kiűzzék az oroszokat, kikergessék hazánkból az áruló szovjetbérenc kommunista kormányt. Támogassátok a hős felkelőket! Értetek harcolnak! A ti jövőtökért, szabadságotokért ontják vérüket! Sztrájkot mindaddig, amíg el nem takarodnak az oroszok, s c Kádár-kormány át nem adja a hatalmat egyedül törvénye = várományosának, a Budapesti Munkástanácsnak! Budapest, 1956. november 14-én." — Ehhez mit szólsz? — kérdezte Deres, és ráköpött a feliratra. Nem válaszoltam. Lám, az ellenség folytatja az októberben bevált demagógiát: elhitetni a munkásokkal, hogy a szocializmus elleni küzdelem szabadságharc. Elhitetni, hogy a néphatalom ellenségei a munkások javát akarják. Fürkészve tekintettem a kerítés rácsa mögé. A portásfülke ajtórésén gyér világosság látszott. Megnyomtam a csengőt. Csoszogva kikászálódott a kapus. A koros, töpörödött emberke álmos hunyor- gással, ijedten nézett ránk a rácson keresztül. — Ki az? . . . Mit akar? —- Jó estét! köszöntötte barátságosan Deres. — Karhatalom! Nyissa ki! — mondtam én. Az öreg hosszasan matatott a zárral, végül résnyire kinyitotta a kaput. — Tessék — pislogott riadtan. — Tárja csak ki bátran, nem harapjuk le az orrát! — bíztatta Deres. — Kérem szépen, éjszaka senkit sem engedhetek a gyár területére. A munkástanács utasítására. — Jöjjön ki! — szóltam rá határozottan. Az öreg megszeppenve lépett az utcára. A feliratra és a röplapra mutattam: — Kinek a műve ez? — Nem tudom, kérem. — Egy óra múlva visszajövünk. Addig tüntesse el! — Kérem szépen . . . Nem tehetem . . . Mátéfi úr szigorúan megparancsolta, hogy vigyázzak a feliratra. — Ki az a Mátéfi? ' — Az elnök... A munkás- tanács elnöke. — Akkor tehát mégis tudja, hogy ki csinálta? A röplapot is a munkástanács tetette ide? — Nem tudom, nem láttam. Zsebkésemmel lefejtettem a papírlapot, gondosan összehajtva zsebembe süllyesztettem. — Nem érdekel, mit mondott a maguk Mátéfija. A sztrájk feliratot eltünteti. Világos? — De kérem ... Én nem is tudom .. . öreg vagyok . . . Mihez kezdek, ha elbocsátanak? — krákogott zavartan. Igyekeztem megnyugtatni: — Ne féljen bácsi. Nem bocsátják el. Azt mi sem engedjük meg. Törölje csak le és mondja meg a munkástanács elnökének, hogy a kor- hatalmisták parancsára tette! — Tessék valami írást adni. Kezdtem elveszíteni a türelmemet. — Nézze öregem. Ne kuko- ricázzon velünk. Fél óra múlva újra erre járunk, addigra ne legyen itt a felirat! Érthető? Viszontlátásra! A kapust faképnél hagytuk. — Nem kellett volna így rájjeszteni az öregre — vélekedett Deres. Higgadtan válaszoltam: Ez neked ráijesztés? Láthattad, hogy szép szóval semmire sem megyünk. Ha könyörgünk, ggi- tálgatunk, ránk se hederítenek. A karhatalomnak határozottan kell fellépnie. Tudod, szerintem sokan dolgoznának már, de félnek vagy tétováznak. Nem tudják, mit hoz a jövő. Különben is, mit látnak? Néha szinte úgy érzem, kettős hatalom van. A hivatalos a kormány kezében, a valóságosat pedig a munkáf- tanácsok bitorolják. Az utóbbiak tömegbéfolyása egyelőre nagyobb a kormányénál. De legalább valóban munkástanácsok lennének. Legtöbbjük azonban ellenforradalmi góc. — Kettős hatalom? — tűnődött Deres — Én inkább úgy gondolom, nálunk jelenleg semmilyen hatalom sincs. Sem ilyen, sem olyan. Mindenki azt csinál, amit akar. Azt válaszoltam, hogy ez sem lehet igaz, mert aki például dolgozni szeretne, nem teheti, mert a munkahelyén nem engedi a munkástanács. — Gondolod, hogy sikerül ezt megváltoztatni? — kérdezte a főhadnagy, miközben géppisztolya súlyzárát babrál- gatta. — Meg kell változtatni. Rendet kell teremteni az emberek fejében. Ennek persze az a feltétele, hógy nyugalom és közbiztonság legyen, az élet visszatérjen normális medrébe. Amíg nincs törvényes rend, addig a fejekbe ■» sem tisztul le a zűrzavar. Deres megtorpant: 4 — Valaki jön . . . Egy kapualjba húzódtunk. A városvég felől egy férfi közeledett. Óvatosan, nesztelenül, körül-körül pillantgatva. Amikor közelünkbe ért, előre szegezett fegyverrel hirtelen kiléptem a járdára:
