Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)
1986-08-07 / 216. szám
1986. augusztus 7., csütörtök Dunflntun napló 3 Hakni és faluház Dúl a haknivita, nyilatkozik az illetékes, védi a mundért a műsorszervező, tiltakoznak és bojkottot szerveznek a népművelők. Csak a művésztársadalom hallgat, talán rangon alulinak tartja, hogy ilyen piszkos ügyekbe, mint szerződéskötés, úti költségtérítés, hangszerhasználati díj és a többi, beleavatkozzék. Nem avatkozom hát bele én sem, egyebek között azért, mert nincs az a tévésztár, akinek a zsinórban harmadszorra leadott műsoráért egy petákot is kiadnék. Hogy azon izguljak, ideér-e a szomszéd faluból—városból a végszóra? De mit tegyek, akinek más esélye sincs, hogy életében egyszer tíz méterről láthassa a Nagy Embert, mint, hogy dacosan kijelentse a népművelő előtt: akkor teszem be a lábam hozzátok, ha valami jó műsort hoztok. A Kibé- dit. . . Vagy a Chrudinákot... S a népművelő szalad, szervez, újabban a konkurens - voltaképpen egyeduralmi helyzetben levő — műsorirodákkal alkudozik. A ren- dezvényekre elkölthető évi két—háromezer forintjával ugyan mi mást kezdhetne? A korábban eszköznek használt pénzből cél lett. Kultúra — agrikultúra, ma már egyre megy. A fő szempont: a nyereségesség. Állambácsi — amíg volt miből — jóságos atyaként adott mindent. „Tudatot formált", nevelt, szórakoztatott, s mindezt csaknem ingyen, hiszen a kultúra nem áru. Aztán kiderült szép lassan, hogy mégis az, vagy ha nem, ára akkor is van. Egy időben majdnem úgy alakult, hogy licitálni is lehet rá. Mára teljesen tisztázódlak az érdekviszonyok: ide a pénzt, s kapod az árut. (Olyat, amilyet.) Ha nem tetszik, találj-ki valami mást. Örömünkre haknikból befolyt pár forintnál jóval nagyobb tőkét nyerhet: a lakóhelyi-munkahelyi közösség bizalmát, hitének visszatértét, hogy lám, itt az isten háta mögött is lehet élni, nem kell másodrendű állampolgárnak éreznie magát senkinek a saját hazájában. Az imént új kezdeményezésről beszéltem. Pedig hát ezek a dolgok nem is any- nyira újak. A gazdaköröknek, különböző egyleteknek, olvasóköröknek nagy hagyományai voltak nálunk, csak idő- kőiben „elfelejtődtek". Az új az, hogy végre a nosztalgiázás vádja nélkül lehet föleleveníteni a múltból 'mindazt, ami hasznos és jó, ami a közösség javára, épülésére szolgál. Ha egy körzetben — történetesen Sásdon — a hagyományos búcsúkhoz kapcsolnak kulturális műsort, nem a „klerikalizmus uszályába” kerülnek, hanem fölhasználnak egy messzi múltban gyökerező * alkalmat a színvonalas szórakoztatásra. Mert a nép úgyis összejön, hát akkor miért a giccsbazó- rosok szedjék le a sápot bóvlijaikkal, amikor ízléses kerámiát, játékszert és más vásárfiát is föl tudunk már kínálni, a gyerekek pedig nem csupán a céllövöldében lövik szét apjuk pénztárcáját, hanem bábelőadáson, amatőrszínjátszók odaillő műsorán táthatják a szájukat. Banális példa, de a népművelés itt is elkezdődhet. Szükség van kitaláltak. A közművelődés talpon maradására azok az új kezdeményezések adják az esélyt, amelyek az elmúlt fél évtizedben bontakoztak ki Magyarországon. Jelszavuk: vissza az alapközösségekhez. A falvakhoz, az azonosságtudatát megőrzött kisvárosi „polgársághoz", a munkásklubokhoz, a szorosabb kötődésre vágyó lakótelepi közösségekhez. Népfőiskolák, művelődési egyesületek alakultak, tájházak szerveződtek át holt múzeumi objektumokból eleven műhellyé; faluházak épülnek, bizonyítván, hogy nem extrapalotára, hanem otthonos közösségi helyiségekre van szükségük az embereknek. A távlatokban gondolkodó népművelő ma már nemcsak az éves költségvetés tátongó hézagainak betömésén fáradozik, hiszen tudja, hogy a persze, hogy szükség van a jeles művészekké* való találkozásokra, de egy nép kulturális élete nem merülhet ki ennyiben. Föl kell ismernie a saját érdekeit, nem a csodát, a megelevenedett sztárfotót lesni-várni. A tevékeny művelődés, a bármilyen primitív fokon művelt rajz, muzsika, tánc, sport közösségnevelő, lélekemelő hatása fontosabb bármilyen profi rendezvény sikerénél. Ezt a lehetőséget megteremteni minden tisztségviselő kötelessége. Tények bizonyítják, hogy a kenyérkereseten túl rengeteg energia marad még az emberekben, amellyel velük együtt, az ő érdekükben okosan számolni lehet. Magyar- ország polgáraihoz ma a kulcsszó: az őszinteség. A manipulációtól, elhallgatásoktól, sunyiságtól mentes közéletben rejlik az a tartalék, amelyet sem adminisztratív, sem közgazdasági módszerekkel mozgósítani nem lehet. S ez legfőképpen az egyik kulcságazatra, a köz- művelődésre, a kulturális életre vonatkozik. Havasi János Megnyílt a Modern Magyar Képtár kiállítása a mohácsi Kossuth mozi emeletén Nyári diákcentrumok Ezekben a napokban a vakációzó fiatalok közül sokan keresik fel a ma már egyre több városban működő Diákcentrumokat, amelyekben szórakoztató programok várják őket, s munkavállalási lehetőségekről tájékozódhatnak. E központok feladata — a KISZ KB 1982-ben hozott határozata szerint —, hogy nyáron részben a diákturistákat ellássák információval a szálláshelyekről, útvonalakról, míg a lakóhelyükön otthon maradókat segítsék abban, hogy értelmes elfoglaltságot találjanak maguknak a szünidőben. Az eddigi tapasztalatok szerint a kisvárosokban, így például Ózdon, Jászberényben, Csurgón, programpótló szerepet töltenek be a helyi mozival, vagy az ifjúsági parkkal közösen szervezett nyári diákcentrumod. A nagyvárosokban, az idegenforgalmi központokban is sokat segítenek a diákturistáknak ezek a centrumok. Egerben például a sétálóutcában rendezkedett be a városi Diákcentrum, s itt friss tájékoztatást nyújtanak arról, van-e hely még a kempingben, hol található olcsó szálláshely, építőtábori hotel, illetve milyen fiataloknak szóló műsorok láthatók, hallhatók a városban. A diákcentrumok némelyike olcsó nyári tanfolyamok szervezésére is vállalkozik, vagy éppen tehetségkutató akciókkal, például helyi tinédzser-zenekarok felléptetésével színesítik a nyári programajánlatot. líj társadalomtudományi kiadványok Napjaink társadalmi, politikai folyamatainak egyik legfontosabb hazai kutatóbázisa - a társadalomtudományi intézet most adja közre az 1981- 1985 közötti kutatásainak eredményeit. A kiadványokkal a kutatómunka menetközben formálódó hipotéziseit, a részanyagokat, az első összegzéseket juttatják el a nagyközönséghez, nem várva meg azt az időt, amikor az eredményeket kiérlelt monográfia formájában közölhetnék. A Kolosi Tamás vezette kutatócsoport a társadalmi struktúra tanulmányozásán belül a rétegződés-modell vizsgálattal foglalkozik, e témakörben és feleimmel már hét kötet került a könyvesboltokba. A legutóbbi kettő: Bokor Ágnes a több tényező együtthatásaként létrejött hátrányos helyzetekről írt, Róbert Péter pedig a származás és mobilitás témakörét mutatja be a tudomány eszközeivel. Heiyi társadalom I—III. címmel jelent meg az a három tanulmánygyűjtemény, amelyben a régiók és kistájak szerepét, a helyi érdekstruktúrákat, érdek- védelmet, a szülőföldhöz való kötődést vizsgálták a kutatók. Nyomdában van a negyedik kötet, Enyedi Györgynek, a Pécsi Akadémiai Bizottság elnökének könyve: Település és társadalom a címe. Az ötödik kötetet a szerkesztők, Böhm Antal és Pál László úgy állították össze, hogy az helyi irányítás tudományos 'vizsgálatáról adjon számot, a hatalmi struktúrákat vetve elemzés alá, sokrétű megközelítésben. A gazdaság és társadalom a nyolcvanas években Magyarországon című sorozatban nemrég jelent meg az „Emberi tényezők és termelési viszonyok" tanulmánykötet. 'Pór hónapon belül társul hozzá e sorozatban a második és a harmadik kötet, melyekben a kutatók a népesedés, a munkaerőegyensúly, a gazdasági szerkezet- váltás, a tulajdon és az elosztás terén felbukkanó új jelenségeket elemzik. Előkészületben van az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete kiadásában két, időszerű témáról szóló kötet: a fiatalok egészségi állapotáról és biológiai fejlődéséről szól az egyik, az ifjúság politikai szocializációjáról a másik. Á technikusképzés első éve után , Művelt középkáderek kerüljenek az iparba Egy év van az újólag bevezetett ötéves képzési forma, a középfokú technikusképzés mögött. Pécsett négy iskolában indították el tavaly szeptemberben a Zipernovszky, a Pollack Mihály, a Vegyipari Szakközépiskolákban, valamint a Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskolában. E hetekben nemcsak megye- székhelyünkön, hanem szerte az országban és a fővárosban is összegzik az első év tapasztalatait, melyekről Mészáros Zsolttól, a Baranya Megyei Tanács művelődési osztályának tanulmányi felügyelőjétől kaptunk tájékoztatást. Elsőként leszögezendő, hogy a szaktárcák szükségesnek tartják, hogy művelt középkáderek kerüljenek az iparba, hiszen hiányoznak a termelésben, szükség van rájuk. Jó középvezetőket vár a gazdaság, akik képesek közvetlen termelésirányításra, és ha kell, meg tudják fogni a munka végét. Az ipar sürgetésére került sor végül tizenöt év kihagyás után a régi, annak idején jól bevált technikusképzés feltámasztására. Az iskolák is üdvözölték az újraindítást. Különösen azok, amelyekben még él a régi technikumok nívója, szelleme, ahol ott vannak még a régi mérnöktanárok. A diákok megtöltötték a négy iskolában kijelölt keretet, bár nem minden szakmára jelentkeztek a várt arányban. Hiába volt erős a technikus- képzés hivatalos propagandája, igazán majd az egyes emberek között meginduló hírverés fog jó reklámot csinálni a technikusképzésnek. Ha majd elmegy a híre annak, hogy érdemes ezt az öt évet végigjárni, és megszerezni az érettségivel együtt a techni- kusminósítést. összesen 467 tanuló végezte eb az ötéves képzés első évét. A szeptembertől induló elsősök száma már 600 körül jár, ugyanis a négy pécsi iskolához csatlakozik a szentlö- rinci Újhelyi Imre. valamint a mohácsi Marek József Mező- gazdasági Szakközépiskola. A biológiai szakcsoportban Szentlőrinc állattenyésztési-, állategészségügy-. Mohács növénytermesztő és növényvédelmi szakot indít. Ez az öt évre kitágult középfokú képzési forma többet ad, mint a szakmunkásképzők és a szakközépiskolák. Az első két évben a szakmai alapozó tantárgyakat tanulják a fiatalok, de ezek mellett nagy súllyal az általános műveltséget adó tárgyakat is, a magyar nyelvtől a biológiáig, a történelemtől a matematikáig. Fontos szerepet játszik a tantervben a két kötelező idegen nyelv is. A felsorolásból talán még érzékelhetőbb a cél, amit a technikus- képzés el kíván érni. Ez pedig a művelt középkáder képzése. Az első két év szakmai anyagaiból alapvizsgát tesznek a tanulók, ami korántsem kis- érettségi, hanem csupán ösz- szegezése a tanultaknak. E vizsga után másodikban és harmadikban erősebben foglalkoznak már a szakmai tárgyakkal, a negyedik év végén pedig érettségit tesznek. Az érettségi bizonyítvány birtokában felvételizhetnek a felsőfokú tanintézetekben, vagy ha nem kívánnak továbbtanulni, beléphetnek az ötödik technikusi évre, és megszerezhetik a technikusi minősítést. Ez az ötödik év már erősen szakmai jellegű, de a vezetés, a munkaszervezés, a számítástechnika tárgykörei is szerepelnek a tananyagban. És mi lesz azzal a tanulóval, akiről elsőben, másodikban kiderül, hogy nem képes tartani az iramot? Nos, ő átmehet a szakmunkásképzési célú szakközépiskola ugyanolyan szakóra, s negyedik év végén szakmunkásbizonyítványt és érettségit szerezhet. Egy év múlt tehát el az alapozó szakmai és a közismereti tárgyak oktatásával, tanulásával. A tankönyvek, a szükséges dokumentumok e képzési formánál is késve, de megérkeztek. Az iskolákban pedig ösz- szegezik s továbbítják első tapasztalataikat, a művelődési és a szaktárcák között tovább folynak az egyeztetések. Sokminden eldől majd ebben az első öt évben, amely mindenképpen próbaideje lesz a technikusképzésnek. A termelés mindenesetre sürgetőleg fordul az oktatásügyhöz, és ebben az esetben végre kézzelfoghatóvá válik, amire a szakképzés eddig is annyit panaszkodott. Az nevezetesen, hogy a szakképzés nem a művelődési tárca belügye, hanem a két fél kölcsönös egymásrahatásóban, és főként kölcsönös segítségnyújtásban kell, hogy működjék. Az oktatásügynek segítségre van szüksége a technikusképzésben is, melynek az ipar és a mező- gazdaság sem lehet csupán megrendelője. Gállos Orsolya Igéző Ha különös sorsokban, törésekkel, elhallgatásokkal és újrakezdésekkel agyonbarázdált életpályákban bővelkedik is a huszadik századi magyar irodalom, alighanem a Lengyel Józseféhez hasonló hallgatás, elfelejtetés és újrafelfedezés még e tájon is páratlan. 1896- ban született, avantgardista költőként tűnik fel Kassák legendás lapjaiban, A Tett-ben és a Má-ban, alapító tagja a Kommunisták Magyarországi Pártjának, kezdettől fogva munkatársa a Vörös Újságnak. A Tanácsköztársaság leverése után Bécsbe emigrál, s ettől kezdve tipikus közép-kelet-eu- rópai emigráns-sors az övé, Berlin a következő állomás, majd 1930-ban Moszkvába kerül. Itt tartóztatják le 1938-ban Kun Béla híveként. 1953-ban szabadul, 1955-ben tér vissza Magyarországra — s „indul" íróként, jószerivel ismeretlenként, másodszor is. Ekkor ötvenkilenc éves. öregember. Mögötte tizenöt év Sztálin börtöneiben, vizsgálati fogság, munkatábor, száműzetés. Tizenöt év a „holtak házában". Közben lezajlik egy világháború, feláll, felépül, majd ismét összeromlik Magyarország. S még Lengyel Józsefnek „szerencséje" volt, hisz járhatott volna rosszáéul is, mint Kun Béla és mint annyian, aztán „szerencséje" volt, hisz tucatszor halhatott volna meg a tizenöt év alatt, mint annyian. És szerencséje volt, mert meghalhatott volna íróként, kommunistaként, végképp, a kutatóméig kiábrándulva az eszméből, aminek nevében tizenöt évet elvettek az életéből. Ki kárhoztathatta volna, ha elhallgat és ki tudja milyen erő, hit, bölcsesség adott a kezébe újra tollat, hogy nem a düh, az indulat, a megbocsáthatatlan sérelem, hanem az emberség felülemelkedésével és tisztaságával dolgozza fel azokat az éveket. Jóval előbb, mint Szolzsenyicin, a méltán világhírűvé lett Iván Gyenyi- szovics egy napja és a Gulág- szigetcsoport alkotója, s tette ezt Lengyel József sors- és írótársánál kevesebb tényanyagot, információt mozgatva, viszont nagyobb művészi, írói erővel és tehetséggel. Jelentős, igaz író volt, életművét méricskélni, szembeállítani, leg-ekkel felruházni, illetve azoktól megfosztani értelmetlen lenne, épp oz ő szelleméhez méltatlan. Mindenesetre nélküle kevesebbet tudnánk a kultuszok, kurzusok, lágerek fölött álló hűségről, arról a tartásról és hitről, mely szkepszistől, keserűségtől nem mentesen - tehát emberien —, minden ellenkező tapasztalat ellenére hirdeti, hogy „igazság és igazi pártosság között nem lehet ellentét”. Az idézet a még Moszkvában írt Visegrádi utca című tény- regény?, riportregény? első magyar kiadásából való, mely első itthoni műveként jelent meg 1956-ban. Lehetne aztán sorolni a műveket, a kötelező irodalomként sem elkoptatható Igézőt, a novellákat, a Prenn Ferenc hányatott életét, ezt a remek pikareszket, mely talán először hozta emberközelbe a Tanácsköztársaságot. A televízió vasárnap esti tisztelgése, a Lukinné Nagy Katalin és munkatársai által készített emlékműsor, ha halványabb is volt a lehetségesnél, jól szolgálta az író születésének kilencvenedik évfordulóját. Idős pályatársaktól a méltató irodalom- történészen, tévérendezőn át a gimnazista diáklányig az utókor emlékezett a műsor miniinterjúiban, kimondatlanul is arra keresve a választ, miért nincs még mindig író és műve a köztudatban úgy és annyira, amennyire művészi és emberi vonósai alapján megérdemelné és amennyire kelet-európai múltunk pontosabb, tárgyila- gosabb tudásához nélkülözhetetlen lenne. Parti Nagy Lajos
