Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)
1986-08-05 / 214. szám
2 Dunántúli napló 1986. augusztus 5., kedd Nemzetközi tudományos tanácskozás Budapesten Hétfőn a Budapesti Műszaki Egyetemen nemzetközi tudományos tanácskozás kezdődött „Magyarok szerepe a világ természettudományos és műszaki haladásában” címmel. Az első alkalommal megrendezett hatnapos konferencián 250, külföldön élő, magyar származású, valamint 350 hazai tudós, kutató és műszaki szakember vesz részt. A fórumot a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyarok Világszövetsége, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, valamint a Budapesti Műszaki Egyetem hívta össze. A tanácskozást Pungor Ernő akadémikus nyitotta meg. Hangoztatták, hogy a magyar értelmiség legjobbjai mindenkor gazdagították és gazdagítják ma is a világ természettudományos és műszaki haladásának erejjményeit. A hazánkban tevékenykedő tudósoK és mérnökök figyelemmel kísérik azokat az eredményeket, amelyeket volt honfitársaik, mint külföldi állampolgárok a maguk országában elértek, s büszkék ezekre. S bizonyos, hogy a külföldön élők is rendszeresen tájékozódnak országunk tudományos és műszaki eredményeiről. A most kezdődő tanácskozás célja az, hogy a hazai és a külföldön élő, magyar származású szakemberek a jelenleginél is szorosabbra fűzzék kapcsolataikat. Ezt követően Maróthy László miniszterelnök-helyettes a kormány nevében üdvözölte a konferencia résztvevőit. Hangsúlyozta, hogy a tudomány előrehaladásunk egyre fontosabb — számos ponton meghatározó — forrásává válik. Ahhoz, hogy a hazai tudomány megfeleljen társadalmi küldetésének, fokozottan be kell kapcsolódnia a nemzetközi tudományos élet vérkeringésébe. Maróthy László beszéde után Farkasinszky Lajos, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese köszöntötte a résztvevőket. Be- rend T. Iván, az MTA elnöke méltatta a tanácskozás jelentőségét. A Magyarok Világszövetsége nevében Bognár József akadémikus, a Világgazdasági Kutató Intézet igazgatója, az MTESZ képviseletében pedig Fock Jenő, a szövetség elnöke üdvözölte a tanácskozás résztvevőit. Ezt követően Boy Zoltán, az Egyesült Államokban élő, magyar származású professzor megköszönte a külföldön élő, magyar származású tudósok és mérnökök eredményeit méltató szavakat. Bejelentette, hogy az MTA könyvtárának adományozza Neumann János matematikus kilenc darab, kézzel írott, magyar nyelvű levelét: ezeket a világhírű tudós neki írta 1949 és 1953 között. Az értékes leveleket Berend T. Iván vette át Bay Zoltántól. A Budapesti Műszaki Egyetem Tanácsa tiszteletbeli doktori címet adományozott öt, kiemelkedő tudományos eredményt elért, magyar származású tudósnak. Tiszteletbeli doktori címet kapott: Sándor György gépészmérnök (USA). Rabó Gyula vegyészmérnök (USA), Horváth Csaba vegyészmérnök (USA), Őry Huba gépészmérnök (NSZK) és Bay Zoltán fizikus (USA). Az erről szóló okleveleket Fodor Lajos, az egyetem általános rektorhelyettese adta át. Az egyetem emlékérmét Kováts Ervin vegyészmérnök (Svájc) és Berty József vegyészmérnök (USA) kapta meg. A Pittsburgh-ban székelő Nemzetközi Technológia Intézet ügyvezető igazgatója, Tuba István pedig Rockwell érmet adott ót Prohászka Jánosnak, a BME tanárának a fémtechnológia fejlesztésében elért eredményeiért. A megnyitót követően megkezdődtek a tudományos előadások. A hatnapos rendezvényen csaknem 200 előadás hangzik el a fizika, a kémia, a biokémia, az elektronika, az építészet, a gépészet, a kohászat, a bányászat és energiaipar témaköréből és egyéb műszaki és természettudományos kérdésekről. Amerikai gabonaszállítás Malcolm Baldrige amerikai kereskedelmi miniszter sze,rinit az Egyesült Államok az alacsony világpiaci gabonaárak miatt „belekénysierült" abba, hogy állami ártámogatással adjon el gabonát a Szovjetuniónak. Baldrige elsősorban a Közös Piac tagállamait hibáztatta emiatt, mert szerinte az EGK ártámogatási rendszere nyom- jja le a mezőgazdasági árakat a világpiacon. Washingtonban a hét végén jelentették be, hogy Reagan elnök engedélyezte az exportártámogatás folyósítását a Szovjetuniónak eladandó gabona- mennyiségre. A két ország között fennáló megállapodás alapján a szovjet fél évente mintegy kilencmillió tonna búzát és kukoricát, valamint egyéb gabonaneműt vásárol az Egyesült Államokban. A Szovjetunió az idén már megvásárolta az előirányzott kukorica-mennyiséget. Búzarendeléseit azonban, a magas amerikai árak miatt, nem tette meg. így mintegy négymillió tonna búza és más gabonanemű maradt volna a készletekben eladatlanul. Az amerikai kormányzat már korábban biztosította az exportőrök számára az ártámogatást a gabona exportjához, a Szovjetuniónak szánt mennyiségre azonban csak most engedélyezte ezt. fgpORA A NAGYVILÁGBAN Hirosimái világkonferencia Hirosima városban hétfőn megkezdte munkáját az atom- és hidrogénfegyverek ellen küzdő világkonferencia. A tanácskozást 1955 óta minden évben megrendezik, s immár hagyományosnak számít az atomtámadás sújtotta két városban, Hirosimában és Na- gaszakiban. Idén a 41. évforduló alkalmából kerül sorra. A világkonferencia mellett egyéb nemzetközi béketanácskozások, japán békemegmozdulások, valamint különböző kiállítások és koncertek szerepelnek a programban. A világkonferencia munkájában 30 ország — köztük Magyarország — és 20 nemzetközi szervezet képviselői vesznek részt. A Magyar Országos Béketanácsot Südy Zoltán képviseli. A konferencia szervezője az atom- és hidrogénfegyverek betiltásáért küzdő japán országos tanács (Genszuikjo) és több más japán békeszervezet. A nukleáris fegyverekkel rendelkező országok — elsősorban a Szovjetunió és az Egyesült Államok - békeszervezeteinek képviselői mellett nagy számban vannak jelen ázsiai és csendes-óceáni országok küldöttei is. E térségben egyre nagyobb méreteket ölt az atomfegyverek felszámolásáért, az atomfegyvermentes övezetek létrehozásáért küzdő 'békemozgalom. A konferencián elsőnek felhívást fogadtak el az atomháború megakadályozására és e fegyverek teljes betiltására. A felhívás teljes támogatásáról és szolidaritásáról biztosította azokat az erőket, amelyek a világ különböző országaiban küzdenek az atomfegyverek betiltásáért, a kísérleti robbantások beszüntetéséért, atomfegyvermentes övezetek létrehozásáért, és az ellen, hogy a fegyverkezési versenyt a világűrre is kiterjesszék. ♦ MOSZKVA: Hamarosan szovjet konzuli küldöttség kezd tárgyalásokat Izrael képviselőivel konzuli kérdések rendezéséről. A tárgyalásokat Helsinkiben tartják a hónap végén — jelentette be hétlőn a szovjet külügyminisztérium szóvivője, aki hozzátette: a diplomáciai kapcsolatok felvételére Izraellel csakis a közel-keleti rendezés eredményeként kerülhet sor, a szovjet álláspont változatlan. Kádár János interjúja a Time-ban Kádár János, az MSZMP főtitkára interjút adott az amerikai Time magazinnak. Az interjút a Time e héten megjelent száma közölte. • ♦ MOSZKVA: Eduard Se- vardnadze szovjet és George Shultz amerikai külügyminiszter találkozóját a kialakított megállapodás értelmében szeptember 19—20-án tartják Washingtonban — jelentették be hétfőn a szovjet televízióban. Llgyanekkor Washingtonban is bejelentette ezt az időpontot az amerikai külügyi szóvivő. t + KAIRÓ: A Kairóban tartózkodó George Bush amerikai alelnök hétfőn két órás négy- szemközti megbeszélést tartott Hoszni Mubarak egyiptomi államfővel. A politikusok később tanácsadóikat is bevonták a tárgyalásokba. Az eszmecserén a közel-keleti helyzet kilátásairól, a tabai földsáv miatt kialakult egyiptomi—izraeli területi vitáról és Egyiptom gazdasági problémáiról volt szó. Mint George Bush a találkozó után elmondta, az Egyesült Államok ugyan igen fontosnak tartja Egyiptom erejét és stabilitását, de washingtoni költség- vetési problémákra hivatkozva elzárkózott attól, hogy azonnali „igennel" válaszoljon Kairó gazdasági segélykérelmeire. Mindazonáltal közölte, hogy megvitatja a felvetett kérdéseket Reagan elnökkel, s a washingtoni kormányzat pénzügyi illetékeseivel. 4 PEKING: Súlyos árvizeket jelentenek az északkelet-kínai Csilin tartományból és a belsőmongol autonóm területről. A hatalmas esőzések következtében keletkezett árvizek Csilin tartományban közel kétmillió embert érintenek, s a víz elöntött egymillió hektárnyi termő- területet. Az árvizek megrongáltak, vagy átszakítottak több száz gátat és leromboltak 80 000 lakóházat. Belső-Mon- góliában az árvíz által veszélyeztetett 60 000 ember közül eddig húszezret sikerült biztonságba helyezni a kínai hadsereg alakulatainak segítségével. Árvizek sújtják más kínai tartományok, köztük Jünnan területeit is. Jünnanban az árvizek eddig 233 emberéletet követeltek. 4 PEKING: A Zsenmin Zsi- pao, a Kinai Kommunista Párt központi lapja hétfői számában kommentárban utasítja vissza azt a határozatot, amelyet az amerikai képviselőház külügyi bizottsága fogadott el Kínával kapcsolatban. A „barátságtalan viselkedés" című kommentár szerint a határozat leplezetlen beavatkozás Kina belügyeibe és rendkívül barátságtalan akció Kínával szemben. A kinai pártlap kommentátora rámutat: az amerikai képviselőház külügyi bizottságának határozata felelőtlen hangnemben követeli, hogy Kina úgymond fejlessze a szabadságjogokat, továbbá a dokumentum támadja Kina családtervezési politikáját. A határozat szerint a kinai—amerikai kapcsolatok akkor javulhatnak, ha Kina garantálja, hogy „tiszteletben tartja a család integritását" és beképzelt módon felszántja Kínát a különféle szabadságjogok biztosítására. PÉCSI ÁFÉSZ belső ellenőri munkakörbe Az első csődeljárás Kínában FELVÉTELT HIRDET, számviteli főiskolai végzettség szükséges. Bérezés megegyezés szerint Perspektivikus lehetőség, pályakezdőknek is. Jelentkezés: személyzeti vezetőnél, Pécs, József A. u. 22. 6000,— Ft JUTALMAT adok annak, aki július 4-én elveszett SKÓT JUHÁSZKUTYÁMAT VISSZAHOZZA, vagy NYOMARA VEZET. A kutyus elmúlt 8 éves. Ezért aki ilyen kutyát védelmébe vett, vagy akár vásárolt, nagyon kérem, szíveskedjen értesíteni. Minden költségét megtérítjük. Cim: Pécs, Jakabhegyi út 47. Tel.: 16-580, ill. 30-958. A PÉCSI AUTÓJAVÍTÓ KISSZÖVETKEZET gyakorlattal rendelkező, SZTK-ügyintézésben jártas bér szám fej* tőt keres Senjangban, az északkelet- kínai Liaoning tartomány székhelyén szombaton sajtóértekezleten jelentették be, hogy megindították a hivatalos csődeljárást a kollektív kezelésben levő robbanásbiztos felszerelések gyára ellen. Ez az első csődeljárás Kínában a népköz- társaság kikiáltása óta. A senjangi gyárnak 72 munkása és alkalmazottja van. Állóeszközeinek értéke 302 000 jüan, az elmúlt tíz évben felhalmozódott adósságainak ösz- szege viszont 503 000 jüan. A Senjangban életbe léptetett kísérleti csődeljárási szabályzat szerint csődbe jutottnak lehet minősíteni minden olyan gyárat, üzemet, vagy vállalatot, amelynek adóssága meghaladja az állóeszközök értékének kétharmadát. A sajtóértekezleten közölték, hogy a csődeljárást erre a célra alakított különbizottság felügyeletével bonyolítják le, a gyártól visszavonták a működési engedélyt. A gyár állóeszközeit kiárusítják és a befolyt összegből kártalanítják a 219 hitelezőt. Tekintettel arra, hogy az adósságok összege messze meghaladja a kiárusítandó állóeszközök értékét, a hitelezők csak korlátozott kártérítésre számíthatnak, s a hitelek egy részét veszteségként kell leírniok. A gyár 72 dolgozóját, beleértve az igazgatót is, munka- nélkülinek — o Kínában használt kifejezés szerint munkára várónak — nyilvánították. A senjangi városi hatóságok hat hónapon át folyósítják a csődbe jutott gyár munkára váró dolgozóinak eddigi fizetésük 75 százalékát, s ha fél év elteltével sem sikerül elhelyezkedniük, további 24 hónapon át havi 30 jüan megélhetési hozzájárulásban részesülnek. A családosok részére valamivel magosabb összeget biztosítanak, de ez az összeg nem haladhatja meg korábbi fizetésük szintjét. Az idősebb munkások számára lehetővé teszik, hogy három évvel a hivatalosan megállapított nyugdíjkorhatár elérése előtt nyugdíjba menjenek. A munkások egy részét átképezik, és megpróbálnak állást szerezni számukra. Azok, akik a megjelölt határidőkön belül elhelyezkednek, a munkába lépéstől kezdve nem részesülnek a fizetés folyósításában és a megélhetési segélyben. A városi hatóságok vizsgálatot rendeltek el a csődbe jutott gyár vezetői ellen, annak kiderítésére, hogy mennyiben terheli őket személyes felelősség a csődért. MAV-TOURS- VDN-vonat a Szupersztárra Megérte a hajnalig tartó utazás MAV-TOURS VDN-különvo- nat járt vasárnap Szegeden a 28. Szegedi Szabadtéri Játékok előadására. A nagy meleg már a vonaton sokakat a büfékocsiba csábított, mások pedig bikiniben igyekeztek kibírni a délutáni kánikulát férfi utastársaik nem kis örömére. Szegedre érve az utasok egyénileg ismerkedhettek a város nevezetességeivel, a fogadalmi templommal, a Fekete-házzal —, ahogy Juhász Gyula nevezte, a szegedi Pilvax-szal — a Rosewelt térrel, a belváros híres parkjával, a Móra parkkal és az itt található közművelődési palotával. Akiknek kedvük tartotta, lábukat a park szö- kőkútjába lógatva hűsöltek a vacsoráig, melyet a Hági étteremben fogyasztottak el. Akinek még ideje engedte, felkereste a Tisza-parti sétányt, a többség viszont már jó korán a Dóm tér felé vette útját, nehogy lemaradjon az előadás előtti órajátékról. Mikor a muzsikáló kis kosztümös figurák eltűntek, egymás után csendültek fel Weber Rice: Jézus krisztus szupersztár című rockoperájának híres dalai: Mária Magdolna csodaszép dala — Nem tudom hogyan szeressem őt —, Kaja fás és a popok kórusa — Ennek a Jézusnak meg kell halnia —, a címszereplő száma: Szegény Jeruzsálem... Nem maradt el az óriási tapsvihar sem, s bízvást állíthatom nemcsak a „slágerszá- mok”, hanem az eklektikus színpadkép is — a helyenként túlzásokba eső modernsége ellenére — lenyűgözte monumentalitással a közel 6200 nézőt, köztük a MAV-TOURS VDN-vonat utasait is. A Pécsre éjjel fél 12-kor induló vonaton bár fáradtan, de szívesen beszélgettek a darabról. — Mi főleg a zenéért jöttünk, ismerjük a magyar változatot is, mely szerintünk kiválóan megőrizte az eredeti szöveget és hangzásvilágot- mondja Kardosné Tanó Ágnes énektanár. — Nem csalódtunk az előadásban, bár helyenként a Jézust alakító Sasvári Sándor erőtlen, máskor pedig kissé harsány hangja zavart. — Nekünk nagyon tetszett — szól közbe egy másik fiatal pár. — Feltétlenül meg szerettük volna nézni az előadást és szerencsére a VDN- vonatpk olcsóbb árai anyagilag ezt lehetővé is tették. — Mi is az olcsó lehetőség miatt tudtunk eljönni 15 nevelőotthonos gyermekkel — meséli Jakab Józsefné, a komlói 501-es Szakmunkásképző Intézet igazgatóhelyettese. — A gyerekek közül sokaknak kedvence Deák „Bili” Gyula és Vikidál Gyula, ezért számukra külön élmény volt az előadás. Utazás közben néhányon még vitatkoztak, hogy lemezen jobb volt.. . No és filmen felülmúlhatatlan ... De mások azonnal leintették őket. Igaz az utazás hajnali 4.10- kor végétért, de bizonyára sokuk képzeletében tovább é! ez a Dóm téri látomásos szenvedéstörténet, amely Szi- kora János és Katona Imre rendezők jóvoltából maradandó élményt szerzett a vasárnapi közönségnek. Hámori Andrea Edinburgh-ban a dél-afrikai apartheid ellen tüntetnek -------------------------------------* ------------------------------------