Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)

1986-08-27 / 235. szám

Torna Slágermérkőzés Újmecsek- alján: PHSC-Bp. Honvéd /Mészáros és Brezniczky dr. mégsem vonul be Rendhagyó lesz ez a szerda: 0 labdarúgó NB l-ben ma ren­dezik meg az őszi idény első és egyben utolsó hétközi for­dulóját. A műsor: FTC—MTK-VM, Egér-Siófok. ZTE-Rába ETO,. Vasas—Dunaújváros, Békéscsa­ba—Videoton, Haladás—Ú. Dózsa, Tatabánya—Debrecen és a slágermérkőzés: PMSC— Bp. Honvéd. A forduló pikantériája: 180 perc után már megvan az el­ső edzőcsere. Ma az MTK-VM kispadján a kedden lemon­dott Both József helyett más ül már (Verebest emlegetik utódként). — összességében nem tud­tam elképzeléseimet megvaló­sítani, ezért döntöttem így — mondotta Both József az MTI- nek. — Nagy terveim voltak. Sajnálom, hogy így alakult. Békességben Iráltunk el, hálás vagyok a klubnak. Tapasztala­taimat, elképzeléseimet meg­próbálom majd más csapatnál megvalósítani. Sokáig teljes volt a tanácsta­lanság a PMSC hózatáján. Egy­szerre négy pécsi játékos is behí­vót kapott, de kedd délutánig még egyikük sem tudta, hogy be kell-e vonulnia. Mert ha igen, ma már nem játszhatnak. A Honvéd elleni pécsi mérkő­zést megelőzően a bizonyta­lanságot fokozza, hogy többen sérültek, szereplésük kétséges. — Baloghnak, Udvardinak, Mészárosnak és Breznicky dr.- nak behívót küldtek a katona­ságtól. A halasztási kérel­mükre kedd délutánig nem kaptak még választ. Elképzel­hető, hogy mekkora a bizony­talanság. Mert nemhogy a kez­dőcsapatot nem tudjuk még, a keret összetétele is kérdője­lekkel teli. Hogy mást ne mondjak: Dobány dereka megrándult, alig tud kiegyene­sedni. Bodnár is érzi azt a rúgást, amit Újpesten kapott. Czérnának pedig a térde fáj. Láttam a Honvédőt az Eger ellen. Nem rosszabb a kispes­ti csapat, mint tavaly volt, ta­lán még nem olyan frissek, nem kerültek annyira jó for­mába az első két fordulóban, mint amilyenben a legutóbbi bajnokságban játszottak. Élve­zetes, jó találkozóra van kilá­tás. Nyerni szeretnénk, persze az előjelekből ítélve ez most különösen nehéz lesz — hal­lottuk Koller Nándor pályaed­zőtől tegnap délelőtt. (Azért tőle kértünk véleményt, mert Garami József ve­zető edzővel nem sikerült a csapat dömörkapui rejtekhelyén összefutnunk, ő Dohányt vitte orvoshoz). — Túltettük magunkat az Ú. Dózsa elleni vereségen. Tar­tunk a Honvédtől, már csak azért is, mivel egy nappal a mérkőzés előtt még nincs csa­patunk. Sajnos mindig van valami, ami elvonja a figyel­münket. Most a bevonulák ügye az. Nyerni szeretnénk I — közölte Róth Antal, a váloga­tott védő, aki mór nem beteg, nem sérült, tehát kezdő em­ber lesz. — Még ilyet! Tizenegy hó­napot korábban lehúztam a katonaságnál, most pedig 2 hónappal azelőtt, hogy betol- teném a 28. évemet, megint kinéz 7 hónap angyalbőrben — fakadt ki Brezniczy dr. — Félek, hogy be kell vonulnom. Pedig a ■ feleségem a héten szülni fog. Csak tudnák elin­tézni a papírokatI Nem tudom, hogy mire készüljek: a „sereg­re", a szerdai 90 percre, vagy az első gyermekem születésé­re. Ekkora bizonytalanságban talán még soha nem voltam életemben. Amikor még nyilatkoztak, nem tudhatták, hogy sok min­den jóra fordul estére. E sorok írója kedden késő dé­lután, fél 6-kor a lakásári kapta a hírt: Mészáros ha­lasztást kapott, iBrezniczky ár­nak pedig valószínűleg egyál­talán nem kell bevonulnia. így csak Balogh és Udvardi bú- • jik angyalbőrbe. Nincs pánikhangulat Komlón Kimondottan rosszul rajtolt a labdarúgó NB ll-ben a Kom­lói Bányász. A két első találko­zóján kikapott, és még gólt sem lőtt. A javításra ma már meglesz a lehetőség Hódmezővásár­helyen. Hogy a hazaiak sem verhetetlenek, azt az is bizo­nyítja: mindössze egyetlen ár­va pontot gyűjtöttek a kétszer 90 perc során. A két gólképte­len csapat (a Hódmezővásár­hely is csak egyszer talált a hálóba) mérkőzése előtt nincs pánikhangulat Komlón, ezt Prohászka István ügyvezető el­nök hangsúlyozta tegnapi te­lefonbeszélgetésünk _során. — A nyári komoly alapozás miatt egyelőre nem olyan fris­sek a fiúk, mint ahogy azt szeretnénk. Nem húztuk meg a vészharangokat. A legutób­bi bajnokságban is volt egy hármas veszítő, majd azután egy hármas nyerő szériánk. Egyszer csak ki kell jönnie an­nak, amit a felkészülés során elvégeztünk. Kérdés: mennyire bírják a játékosok a sorozat­terhelést. Hódmezővásárhely után ismét idegenbeli 90 perc következik, Csepelen. Jövő szerdán a Sabariánál MNK-ta- lálkozónk lesz, vasárnap a Nyíregyháza jön hozzánk. Jó kis sorozat, nemde? Horváth László Kosárlabda Duna Kupa Résztvevők a PVSK női kosarasai Nem marad kupaszereplés nélkül az idén sem a PVSK női kosárlabda csapata. A vasutasok most a Duna Ku­pában indulhatnak. A rajtjuk a hétvégén Kassán lesz, ahoi szombaton a Slovan Bratisla- vával, vasárnap a VSS Kosi- cével játszanak. — A két-két csehszlovák, osztrák és magyar együttes alkotja a Duna Kupa mező­nyét. Rajtunk kívül a BEAC képviseli ezen a mérkőzés­sorozaton a magyar női ko- sdrlabdasportot. — A3, hely megszerzésére képesnek tartom a csapato­mat — mondotta Varga Fe­renc edző az elutazás előtt. A PVSK 12 játékossal kel útra. Ott lesz a keretben az újonnan igazolt Nedoba és a szülés utáh visszatért Sztoi- kovics is. Röviden Tenisz. DÉDÁSZ Kupa amatőrver­seny (90 induló). Eredmények. Férfi egyéni: 1. Vigh, 2. Dulánsztky, 3. Novak és Lach. Női egyéni: 1. dr: Horváthné, 2. Gerecs, 3. dr. Gye- nisné és Pét re. Tömegsport. Szombaton 9 órától Siklóson rendezik meg a megye épí­tőipari dolgozóinak munkahelyi olimpiáját. Tíz sportágban, 10 vál- lailat képviseletében 300-an verse­nyeznek egymással. Ökölvívás. Felnőtt magyar bajnok­ság selejtezői, Budapest. A PVSK öklözői közül Jóni és Hart ki'har- colta az indulást ezen a versenyen, bejutva az OB súlycsoportonként! legjobb nyolc sportolója közé. Cselgáncs. A Balaton Kupa nem­zetközi versenyen, Fonyódon Kovács B. (PVSK) a 71 kg-ban 5. lelt. Atlétikai EB Kilenc világ­csúcstartó áll rajthoz Tegnap megkezdődött Stutt­gartban a szabadtéri atlétikai Európa-bajnokság. Az NSZK-ban az elmúlt két évtizedben több jelentős atlé­tikai viadalt is rendeztek. Ki­emelkedett az 1977-es düssel­dorfi I. Világ Kupa, az 1976- os müncheni, valamint az 1980-as sindelfingeni fedettpá­lyás Európa-bajnokság. Ezeken kívül házigazdái voltak a nyu­gatnémetek Európa Kupa dön­tőnek, mezei futó vb-nek és junior Európa-bajnokságnak is. A stuttgarti kontinensviadalt a Neckar stadionban bonyolít­ják le. A létesítményt 1933-ban építették, s kerek négy évti­zeddel később újították fel, je­lenleg 70 643 ülőhely várja a vendégeket. Az előzetes nevezési listák szerint a 43 számban — 24 férfi és 19 női —- kilenc világ­csúcstartó áll rajthoz. A szak­emberek nagy érdeklődéssel várják a brit középtávfutó-trió, Cram, Coe és Ovett fellépését, s nem elképzelhetetlen, hogy 1500 méteren. mindhárman rajthoz állnak. Nagy várakozás előzi meg a férfi súlylökésben a két 22.60 méteren felüli NDK sportoló Beyer és Tim- mermann párharcát, a hár­masugrásban a bolgár Markov és a "szovjet Muszrjenko vetél­kedését, valamint a férfi 10 000 métert, ahol többen is szeret­nék megszakítani az olasz Co- va sorozatát. A kiváló atléta ezen a távon 1982-ben EB-t, egy évvel később vb-t, tavaly­előtt olimpiai aranyat, míg az elmúlt esztendőben EK-t nyert. Bakai József, szövetségi ka­pitány néhány szakmai részlet­ről számolt be. — A hat versenyzőnek hétfőn csak könnyű átmozgató ed­zést tartottam, közvetlenül a rajt előtt már szükségtelen az erőteljesebb gyakorlás — nyi­latkozta. — Rossz hír, hogy Szalma László kiesése után Kripli Márta sincs teljesen rendben. Még a múlt hét vé­gén elesett, a derekán vér­ömleny keletkezett. Súlylökés­ben így biztos hogy nem in­dul, de remélem fő számára, a diszkoszvetésre rendbe jön. S egy érdekesség: a már koráb­ban megadott selejtezőszin­teket túl szigorúnak ítélték, ezért módosították azokat. Tornászpalánták a PMSC-munkacsarnokában Cseri László felvétele Fókusz A számok tükrében 3. METRIPOND SE—KOMLÓI BA- NYASZ TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott /mérkőzések összesített eredménye a Komló szem. szögéből: 2 11 — 4-33 Csak Hódmezővásárhelyen: 1 1 — — 3-2 2 A győzelmét a Komló 1985. szep­tember 18-án a következő összeállí­tásban érte el: Baán — Papp, Schulteisz, Vukmann, Barta — Kato­na, Uhrik (Zrínyi), Kresz, Gallai — Fekete (Hohmann), Vigh. Gólszerző: Vigh, Vukmann, Papp. A két csa­pat legutóbbi hazai, illetve idegen­beli eredményeiből: Metripond SE (otthon): Ganz-MA- VÁG 1-0, Dunaújváros 0-1,* Diósgyőr 0-0, Keszthely 3-2, SZEOL-Délép SE 3-1, Szarvas 1-1. Komló (idegenben): Keszthely 0-0, Nyíregyháza 2-3, Eger 1-7, Sop­ron 1-4, Kazincbarcika 3-2, Veszpré­mi SE 0-2. A két csapat jelenlegi hazai, il­letve idegenbeli mérlege: Metripond SE jelenlegi hazai mér­lege: 1-1 — 1-11 Komlói Bányász jelenlegi idegenbeli mérlege: 1 — — 1 0-0 — Lehel Jenőné Gyermekcipövásár óriási engedménnyel a Konzum Diszkontban! O Gyermek szárascipő 23<—30-as méretben 292 Ft helyett 99 Ft-ért, O.lányka félcipő 31—34-es méretben 299 Ft helyett 13T Elfért, # gyermekfélcipő 23—30-as méretben ^ 233 Ft helyett 99 Ft-ért, O gyermekcsizma O száras gyermekcipő 350 Ft helyett 140 Ft-ért, 350 Ft helyett 140 Ft-ért. PÉCS, KOSSUTH TÉR 5. Tóth Zita újra edz Szalontai az Egyesült Államokban készült Amióta Tóth Zita megsérült, a PMSC női tornacsapatánál nem úgy mennek a dolgok, mint régen. Bár a hazai me­zőnyben az élvonalhoz tartozó Szalontai Eszter és Kordé Eme­se igyekeznek húzni a csapat szekerét, Zita hiányát még so­káig érezni fogja a pécsi tor­nasport. Vagy mégsem? - kér­deztük Molnár Ferenctől.- Zita újra edzésbe állt - közölte a hírt a tornászlányok vezető edzője. — Való igaz, a kislány sokat jelentett volna számunkra az országos csb-n is, de ami legjobban lehan­golt bennünket, az az, hogy sérülése miatt nem indulhatott a világbajnokságon. Szeren­csére az orvosok szerint már túl van a nehezén, kímélő ed­zéseken is részt vehet. Az ősz folyamán — ha tovább javul az állapota, egy-két szeren akár versenyezhet is.- Szalontai Esztert és Kordé Emesét legutóbb - a tv jóvol­tából - a Jóakarat versenye­ken láthattuk. Nem a legjobb formában szerepeltek.- így van, de erről a leg­kevésbé sem ők tehetnek. Az az igazság, hogy szabadságuk kellős közepén kapták meg az éretsítést, melyben tudatta ve­lük a szövetség, hogy rájuk esett a választás. Felkészület­lenül pedig senki nem tud megfelelő produkciót nyújtani. Az első félév eredményei a várakozásnak megfelelően ala­kultak. A felnőtt csapat a baj­nokság első két fordulója után a PMSC a 4. helyen áll. Egyéni versenyeken nem vettek részt, egyedül Szalontai számá­ra volt komoly a tét tavasszal, végül azonban őt sem vitték ki az ifjúsági EB-re. Ehelyett ka­pott egy római versenylehető­séget, ahonnan egy ezüst- és egy bronzérmet sikerült elhoz­nia. — Mi a helyzet az utánpót­lással? — Ifjúsági csapatunk az or­szágos középmezőnybe tarto­zik. Örömmel mondhatom, hogy Fóy Krisztina és Maletics Eszter bekerült az ifi váloga­tott keretébe. Vass Anikó is ígéretesen fejlődik, s a Bánki Donát úti Iskolában ősszel már két tornaosztály is működni fog. Úgyhogy bizakodhatunk. Felvettük a kapcsolatot egy veronai klubbal, tavasszal mi voltunk náluk, szeptemberben pedig ők jönnek hozzánk edző­táborozni. Hír még. hogy Sza­lontai Eszter az Egyesült AI lo­mokban, San Antóniában ké­szült, s szeptembertől — Tóth Zitával együtt — a válogatott keret tagjaként egy éven át Budapesten fog élni, ott edze­nek a világbajnokságra. Pauska Zsolt nnnnnnmmnnammaa Hozzászólás A Dunántúli Napló keddi számában megjelent, a PVSK labdarúgóinak szerepléséről szóló cikket Matis Géza, az egyesület elnöke a követke­zőkben egészíti ki. „Az egyesület vezetésének felkérése alapján a kórház­ba került Horváth László edző helyettesítésére a nehéz hely­zetben Lendvai Miklós szak­edzőt kértük fel, aki ezt e'- vállalta. Horváth László ed­ző szerint és a saját megíté­lésem szerint is az edzői mun­káját maradéktalanul ellátta. A felkészülés az eredeti ed­zéstervben foglaltak szerint folyt, a két edző minden problémát megbeszélt. A baj­nokság első két fordulójában a cserepadon már Horváth László foglalt helyet. így az eredménytelenséget döntően nem befolyásolta az edzői változás, hanem azt a játé­kosok nem megfelelő hozzá­állása okozta. Az eredménye­sebb szereplés érdekében a szakosztályvezetéssel közösen a szükséges intézkedéseket megtettük." Mai sportműsor LABDARÚGÁS. NB I.: PMSC—Bp. Honvéd, Újmecsekalja, 17.00. Junior- bajnokság: PMSC—Bp. Honvéd, Üj­mecsekalja, 15.00. NB II.: HÓDGÉP —Metripond—Komlói Bányász, Hód­mezővásárhely, 17.00. Indul a kispályás baj'nokság Szeptember elsején, hétfőn indul az őszi szezon a Pécs városi kipályás labdarúgó­bajnokságban. A Városi Sport­felügyelőség ezúton értesíti a csapatok képviselőit, nehogy elfeledkezzenek a rajtról. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja <\ Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomdo Pécs. Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőkné.. a Posta hírlapüzleteiben és o Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest. V., József nádor \éi . — 1900 —. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR *215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43.— Ft negyedévre 129.— Ft egy évre 516,- *1 »idexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom