Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)

1986-08-23 / 231. szám

12 Dunántúli napló 1986. augusztus 23., szombat Otthonunk és környéke Kulturális afanlő A zaj halláskárosító — ezt ma már mindenki tudja. De ez a megállapítás elsősorban a munkahelyi-közlekedési lárma­forrásokra vonatkozik. Viszont a legtöbb apróbb, de annál kel­lemetlenebb monoton lárma odahaza éri a lakót. Elég, ha a szomszéd a szükségesnél hangosabban hallgatja a rádi­ót, ha egyetlen WC-szelepe sis­tereg, ha késő este működik az automata mosógép, erőteljesen csapódik a liftajtó, vonít a lánc- rakötött kutya, jár egy áramfej­lesztő és így tovább. Legzavaróbb a felülről lefe­lé terjedő, lépészaj, a kopogás. Teljes védekezést csak az nyúj­tana ellene, ha mindenki vala­mennyi emeleten padlószőnye- get alkalmazna. Sok társasház­ban, bérlakásban így is épí­tették a lakásokat, azortban sokan — esztétikai-takarítási Zavaró zaj a lakásban szempontból — ezt a réteget felszedték, és a hagyományos parkettát fektették le helyette. (Ahelyett, hogy a készen kap­ható, négyzetméterben árusított szalagparkettát terítenék a szőnyegre, ami alá még ra­gasztó sem szükséges, csupán a falszéleknél kell körben rög­zíteni). Ha már az előbbi, be­tonra fektetett megoldásnál maradunk, a parketta alá terít­sünk parafa-lemezt, ami a TÜZÉP-telepeken általában kapható. Bonobit S nevű ra­gasztóval lehet rögzíteni a be­tonhoz, a parafára a szokásos szőnyegragasztóval (Pálmafix) kerülhet a parketta. Az épülő­félben lévő többszintes csalá­di házakban előrelátóan még lehet segíteni, ha egészen kis költségtöbblettel a hangszi­getelő úszóbeton megoldást al­kalmazzák. Ilyenkor a födémre ásványgyapot (isolyth) réteg kerül, ami megakadályozza a lépésrezgések lefelé terjedését. Az oldalfalak hangelzárása már bonyoultabb feladat. Ha ilyen megoldást keresünk, jó tudni, hogy a tömör anyagok jobban, a lágy szivacsos szer- 'kezetűek kisebb mértékben en­gedik ót a zajt. Oldalfalakhoz ne Hungarocellt, hanem kőzet­gyapot lemezt válasszunk. Min­den megoldásnál az a lényeg, hogy a két réteg között megfe­lelő légrés maradjon, ami a hang terjedését gátolja. Nagyon kellemetlen a víz­vezetékekben áramló víz sus­torgása, ami ellen speciális kő­zetgyapot szalagokat lehet vá­sárolni, amellyel a vezetéket spirálisan beburkolják. Az ablakok-átjáróajtók, bejá­rati ajtók por- és hangszigete­lésére szolgál a tubusos szili­kongumi, amit mint a fogpépet lehet a résekbe nyomni, s szá­radás után tökéletesen rögzül. De beválik ma is a régi mód­szer: nehéz, vastag függöny, vagy a lapok kipárnázása. Ilyenkor vattaréteggel borítják a lapot, amit műbőrrel takar­nak, s kárpitosszegekkel rögzí­tik a faanyaghoz. Ha ezt a megoldást választjuk, ily mó­don borítsuk c kereteket is. Fegyverzaj az öreg falak között (Szerzetesek géppisztollyal) FII Itt m m m Film m m m Fllfttmmm Saláták bíborsaláta Hozzávalók: maradék cékla- saláta leve, főtt burgonya, ke­mény tojás, salátalevél. A karikára vágott főtt burgo­nyát céklalébe forgatjuk, tete­jére keménytojás-karikákat és zöld salátaleveleket teszünk. PAPRIKASALÁTA Hozzávalók: 70 dkg fehérhú­sú paprika, salátalé, só, cukor, petrezselyem, bors. A paprikát megtisztítjuk, ki- csumázzuk, megmossuk, majd vékony karikákra vágjuk, forró, sós vízzel a paprikát leforráz­zuk. Néhány percig állni hagy­juk, majd leöntiük, jól lecsur- qatjuk. Az ízesítet salátalébe beletesszük a leforrázott és lehűtött paprikát, szükség sze­rint utánaízesítjük, sóval, bors­sal, petrezselyemzölddel. Jól lehűtjük. PARADICSOMSALÁT A Hozzávaló1': 1 kq paradicsom, salátalé (4 dl), fél dj olaj, por­cukor, bors, petrezselyemzöld. A paradicsomot jól megmos­suk. Forrósban lévő vízbe egyenként bemártjuk, kivesszük, héját lehúzzuk. A paradicsomo­kat karikára vágjuk, jénai vagy porcelántálba rakjuk, ráöntjük az elkészített salátalevet, meg­hintjük borssal, sóval, perezse- lyemzölddel. Tálalásig hűtőben tároljuk. A nyári szabadidő legkel­lemesebb elfoglaltságai közé sorolhatjuk a kirándulások, strandolások, vagy a várt üdülés ■napjait. Még nincs vége a nyárnak, érdemes ru­határunkat néhány csinos, praktikus kiegészítővel bővíte­nünk. íme, néhány^ ötlet: 1. Célszerű, jól kihasználha­tó összeállítás a rövidujjú, elöl végig gombos, rátettzse- bes (öv nélkül is viselhető), tűzéssel díszített kabát, amely­hez praktikus kiegészítő az elöl végig nyitott, csupán egy gombbal csukódó szoknya. Aletta sortot, bikinit lehet vi­selni, csereberélve a négy da­rabot. 2. Hosszú, bő, nyakánál pomponos zsinórral behúzott, könnyű, színes anyagból ké­szült köntös, bevágott nyílás­sal a kéz számára. Ha elöl végig összevarrjuk, szükség esetén pótolja az öltözőka­bint, alatta jól lehet vetkőz­ni, öltözni. 3. Pici, rövidszáras sort, mcllényszerü felsőrésszel, el­ütő anyagból paszpólozva. Előre felvehető például kirán­duláskor az 1. sz. kabát-szok­nya alá. (Ha a kabát-szok­nya gyűrhetetlen anyagból készül, összehajtva elfér a sporttáskában.) 4. Érdekes megoldású, a csípőig hasított, négy rész­ből szabott kapucnis köpeny. A gomboláspánt elütő színből készült. Horgolt, rojtos, vállra akasztható táskával jól mutat üdüléskor, strandon. Gyümölcs, zöldség nyersen - télire Megőrzi zamal-át-, vitamintartalmát­Hűtőláda, fagyasztószek­rény híján is okosabb áttérni a nyers eltevésre, mert a fő­zött, gőzölt eljárás során a nyersanyagnak csak az állaga és a zamata marad meg, a vitamintartalma megsemmi­sül. A nyers eltevés előmoz­dítása érdekében most ilyen receptekkel szolgálunk. SÁRGA- VAGY ÖSZI- BARACKLEKVÁR NYERSEN KIKEVERVE Egy kg gyümölcsre 1 kg cukrot számítsunk. Az érett, lehajazott (leforrázva kicsúsz­tatható a bőréből), kimago­zott gyümölcsöt összetörjü (apróra vágjuk), és zománcos edényben vagy porcelántál­ban egy órán át keverjük az apránként hozzáadagolt cu­korral. A tökéletesen- tisztára mosott üvegeket színig tölt­jük, tetejét porcukorba ke­vert szalicillal vagy benzoe- savas nátriummal megszórjuk, és lekötjük. Gőzölni sem kell. ALMA - TÖLTELÉKNEK Az almát meghámozzuk, hi­bás, férges részét eltávolítjuk. Káposztagyalun csumójáig reszeljük. Az almareszeléket lemérjük. Súlya egytizedének megfelelő mennyiségű cukrot és kevés szalicilt keverünk hozzá. Akkora üvegekbe tölt­sük be szorosan lenyomkodva, amennyit majd egyszerre fel­használunk. A feljövő lét önt­sük le róla. Kötözzük le. A tölteléknek eltett alma cukor nélkül is elkészíthető. Ez eset­ben ajánlatos kigőzölni és az üvegeket kihűlésig a forró vízben hagyni. KAPROS TOK - NYERSEN A kaprot apróra összevág­juk, és a sóval együtt a gya­lult tök mellé készítjük. Egy­szeri főzéshez méretezett üvegben rétegesen lerakjuk a tököt, sót, kaprot, majd ezt dúgig ismételjük. Télen a tök­ből a sót kiáztatjuk. PETREZSELYEM SZÁRÍTÁSA ZÖLDEN A természetes párolgással szárítás során a petrezselyem megfakul, üde színét elveszíti. Harsány zöld marad viszont, ha száráról letisztítva szétte­rítjük a gázsütő lapján, és takaréklángra állított sütőben gyorsan szárítjuk. PATISSZONCSAL AMADÉ A közepes méretű patisszont (csillagtök) vékony szeletekre metéljük. (Gyalulhatjuk is.) Hozzászeietelünk egyharmad mennyiségű vöröshagymát. Egyiket is, másikat is külön- külön besózzuk, és egy napig a sóban hagyjuk, utána ki­nyomkodva rétegesen az üveg­be rakjuk, és forró, ecetes­cukros lével felöntjük, majd lekötjük. É EKET ERIBIZLI-SZÖRP A leszárazott gyümölcsöt megmérjük. 1 kg szemhez 8C dkg cukrot számítunk. A meg­mosott feketeribizlit levesszű­rőn vagy szitán átnyomjuk. Minden kg gyümölcsre 10 gi citromsavat és 3/4 liter vizet hozzátöltünk (benne legyen a ribizli héja, magva is, amit csak azért törtünk szét, hogy kiázzék), és az egészet leta­karva egy napig állni hagy­juk. A levet aztán szitán át­csurgatjuk — ki is nyomkodjuk a magból, héjból a bennma­radt velőt. Ekkor keverjük hoz­zá a cukrot, amíg az teljesen fel nem oldódik. üvegekbe töltjük, és alaposan leduga­szoljuk. TÖLTENIVALÓ PAPRIKA - TÉLRE A vastag húsú paprikákat alaposan megmossuk, maghá­zát kivágjuk, lecsepegtetjük, és minden paprikába kávés­kanálnyi sót töltünk. így áll­jon egy éjjelen ót. Másnap a sót 'kirázva belőle, a meglap- padt paprikákat egymásba bújtatva szorosan rakjuk az üvegekbe. Tetejére marék sót szórunk. Télen a paprikát alaposan kiöblítve használjuk. A nicaraguai forradalom epi­zódjait villantja fel előttünk — amerikai nézőpontból - a TÜZVONALBAN című film, Roger Spottiswoode rendezésében. A szereplők kö­zött találjuk Jean-Louis Trin- tignant-t is, számos politikai témájú film főszereplőjét. A történet röviden: Nicaragua o forradalom küszöbén áll. Szá­mos külföldi tudósító érdeklő­dik az események iránt, köztük Grazier és menyasszonya. Claire, valamint Price, a híres fotós. Claire felkelti a fotóri­porter érdeklődését Rafael, a sandinisták vezetője iránt. Együtt indulnak el, hogy meg­keressék, Rafael azonban már halott. Price a sandinisták mel­lé áll, hamis fotót készít, ezzel megakadályozza, hogy Somozo elnök újabb fegyverszállítmány­hoz jusson. Graziért Somoza Rádió katonái megölik. Price filmre veszi a jelenetet, a tekercset Claire eljuttatja a televíziónak. Somoza elmenekül, az ország­ban győz a forradalom . . . Adriano Celentano (van-e a harmincasok közt, ki e nevet nem ismeri) a főszereplője a SZERZETESEK GÉPPISZTOLLYAL című olasz filmnek. A neves énekes ült a rendezői székben is, lássuk, milyen történetet si­került összehozmia: Sergio a barátaival kifosztja a Banco di Milánót, ügyes trükkel sikerű! megszökniük a rendőrök gyű­rűjéből is, s egy elhagyott vidé­ken álló kolostorban keresnek menedéket. Itt viszont koránt­sem olyan nyugalmas az éle­tük, mint remélték. Egyik tár­suk elárulta őket a konkurrens bandának, s régi ismerősük, a felügyelő is nyomukra bukkan. Hangok Pekingi Ma 8 órakor kezdődik a Jó pihenést című szombati Maga­zin. Ennek első felében színes riportok hangzanak el, infoi- mációkat adnak közre az adás készítői. A műsor szerkesztője Felső Pál, a közelmúltban Kí­nában járt. A magazinműsor második felében adja közre úti beszámolóját, melyet Peking­iben készített interjúk és egyéb hangfelvételek egészítenek ki. A Vasárnapi magazinban, melyet ezúttal Molnár László Televízió Ablak - könyvekből Talán nincs már messze az az idő, amikor csak tárbeli korlátái lesznek annak, hogy hozzájuthas­sunk a világ könyvtermésé- nek javához. Ti., hogy nem lesz akkora könyvesbolt, ahová a legkülönbözőbb országokban kiadott köny­vek beférnének. Sajnos, ma még korántsem ilyen biz­tató a kép: az országok a legkülönfélébb indokok alapján korlátozzák az em­bereket érdeklő sajtóter­mékek terjesztését. Talán ezért is volt különösen nagy jelentősége a buda­pesti Európai Kulturális Fó­rum alkalmából megnyílt könyvkiállításnak, amelyről dokumentumfilmet készített a Magyar Televízió. Jelkép­nek tekinthető, hogy ép­pen ezen a rangos euró­pai összejövetelen kapott nagy szerepet a könyv, amely - a legmodernebb tömegkommunikációs esz­közök térhódítása ellenére — még ma is a leghatáso­sabb eszköz a kultúra ter­jesztésére. A film augusz­tus 27-én, szerdán 18.10- kor látható oz MTV 2. mű­sorában. szerkeszt, többek között él­ménybeszámolót hallanak egy dunai vízitúróról, és megismer­kedhetnek az augusztus első napjaiban a Somogy megyei Lábod környéki erdőkben ren­dezett fiatal vadászok verse­nyének győzteseivel. Szó lesz még régi szakácskönyvekről és régi receptekről, valamint egy újabb kiadású könyvecskéről, mely az Országos Takarékpénz­tár nagykanizsai fiókjának 140 éves történetét foglalja össze. Zenélő udvar Ha az időjárás is úgy akarja, kellemes vasárnap délelőtti ze­nei csemegének ígérkezik c Janus Pannonius Tudomány­egyetem Tanárképző Kara Női Kamarakórusónak hangverse­nye Pécsett a Várostörténeti és Munkásmozgalmi Múzeum ud­varán. Az énekkart Jobbágy Va.ér vezényli, a koncert 11 órakor kezdődik. Séta a szobor­parkban Egy szép, dél-baranyai kirán dulóssal egybekötött program­nak ajánljuk a villányi szobor­park idei szimpóziumzárását augusztus 29-én délután. Ezen a nyáron érdekes tér-építészeti munkát végzett itt egy nemzet­közi alkotóközösség, Colin Fos­ter angol szobrászművész irá­nyításával. Még a parkot jól is­merők számára is tartogat meglepetést a több évre terve­zett vállalkozás idén elkészült része. Rovatszerkesztő: HAVASI JÁNOS Kirándulásra, üdülésre

Next

/
Oldalképek
Tartalom