Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)
1986-08-20 / 229. szám
e Punanttilt naol^ 1986. augusztus 20., szerda A hajdani csendes, ám jé pár esztendeje meglehetősen lármás Athinay utcai családi ház udvar felőli verandáján Bimbó Józseffel, a Mecseki Ércbányászati Vállalat vezérigazgató-helyettesével beszélgetünk az életútjáról. Egy súlyos műtét után lábadozó mérnök mostanában a megszokott életformájának az átalakításával van elfoglalva, miközben azon mérgelődik, hogy az orvosok még arra a rövid időre sem akarják visszaengedni a céghez, ami a tényleges nyugalomba vonulásig — szeptemberig — még hátra lenne. Erre készülődött már, amikor közbeszólt a betegség, kéretlenül belenyúlva az életébe. Szokott jókedélyét viszont kemény akarattal őrzi. öblös hangon felfelnevet, amikor igy kívánják az emlékek, de el is komoro- dik időnként, hiszen az elmúlt három évtized erre is kínál alkalmat. A dolgok közepébe vágunk. — ön a Szovjetunióban végzett. Mikor? — 1953-ban diplomáztam a szverdlovszki egyetem bányagépészeti karán . . . Az első ösztöndíjas csoporttal került ki 1948-ban a Szovjetunióba, amikor még nem létezett „a Kosevoj”, az ösztöndíjasok előkészítő iskolája. Nekik ott kint kellett megtanulni az egyetemi tanulmányok mellett a nyelvet. A miskolci vasascsalód sarja — apja, nagyapja is esztergályos volt a diósgyőri vasgyárban — gépészmérnök akart lenni, 45 őszén el is kezdett tanulni a Budapesti Műszaki Egyetemen általános mérnöknek, de az infláció, meg a hirtelen jött szerelem abbahagyatta vele az iskolát, hazament, és. . . Szóval így kezdődött. — Aztán hazajött. ., — A család — megvolt már a fiam — Miskolcon volt, a pártközpontban pedig engem a nógrádi Petőfi-bányára irányítottak. Rimánkodtam, hogy küldjenek Miskolcra, bánya ott is van, de csak annyit értem el, hogy a budapesti bányagépalkalmazási kutatóintézetbe helyeztek. Innen legalább közvetlen vonattal járhattam haza hetenként. Később a feleségem segítségével, és a magam ismeretségei révén mégis Miskolcra kerültem, de akkor a városi párt- bizottság másodtitkárának; — A pártba mikor lépett be? — Még 1945' márciusában: Tehát egy évig voltam a párt- bizottságon, aztán lyukóbá- nyára kerültem szovjet és lengyel bányagépek üzembe helyezésére. Ott keresett meg .valamikor 1955 szeptemberében egy volt szovjetunióbeli évfolyamtársam, a Török Laci, hogy nincs-e kedvem Pécsre jönni, szovjet emberekkel, szovjet gépekkel dolgozni. — Volt. El is kezdte a mocor- gást, aztán 1956 január elején hivatták a NIM-be Szekér .Gyulához, akihez a születő uránipar tartozott, hogy menjen Pécsre, 3000 forint lesz a fizetése, kap lakást is . . . — Mikor jött Pécsre?. — 1956. január 18-án. Jelentkeztem Takács Vilmos magyar igazgatónál, s kiderült, hogy csak 2400 lesz a fizetés, és nincs lakás. Mondom: akkor a viszontlátásra és fogtam a bőröndömet. A portáról — a mai Baycsy-Zsilinszky Endre laktanya volt a központ — hívtak vissza Bogomolov szovjet igazgatóhoz, aki rábeszélt a maradásra. Végül Bimbó József szeptember 23-án tudtunk ideköltözni a családdal. Az Anna utcai volt egészséghóz- ban kaptunk lakást. — Mit lehetett akkor, 1956- ban itt találni? — Folyt az I. és II. bányaüzem beruházása. Igazában még a feltárási munkák mentek. A nyár második felében kezdtünk kísérletezni az ércosztályozással, mert tudni akartuk, mi van az ércben, amit kiszedtünk. Építettünk egy fatetős gumiszalagsort, mellette Geiger-Müller számlálók voltak — ez volt az osztályozó az I. üzemmel szemben, az út túloldalán. — Termelés? — Érctermelés még nem volt. Az ellenforradalom előtt mindössze annyi, hogy 10 tonna nagy nehezen összeválogatott ércet Bulgáriába küldtünk kísérleti feldolgozásra. — És ebből született az ellenforradalom egyik hangzatos követelése? — Ebből! — Mi volt az ön feladatköre? — A szovjet főenergetikus magyar partnere voltam, és a központnak a párttitkára. — Hogyan zajlottak itt azok az októberi—novemberi napák? — Amikor egyre riasztóbb hírek jöttek Pestről, Heller Alajos és Szloboda Pál kezdeményezték, hogy alakítsunk egy minden eshetőségre kész munkásszázadot, amely segít megvédeni a központot. Egy ilyen egység alakult Bakonyán is. — Ez olyasmi volt, mint lett a munkásőrség? — Sőt, ez lett a vállalati munkásőrség magja. És ha tőlem kérdik, mikor is lettem munkásőr, máig is az akkori alakulásunkat tekintem az igazinak . . . Nagyon rossz napok jöttek ezután, míg egy hajnalban zörögtek az ajtómon. Kinézek, hát az igazgató állt ott egy szovjet őrnaggyal. — Ez november 4-én volt.. . . — Igen. Az őrnagy egy pisztolyt nyomott a kezembe, aztán intettek, hogy menjünk. Az én dolgom lett összeszedni a széthurcolt gépkocsikat és a megbízható gépkocsivezetőket, aztán megnézni az üzemeket. Bakonya felé menet bizony lövöldöztek a ja- kabhegyi kereszttől... — A következő hetekben viszont az üzemekben szünetelt a munka . . . — Mert jöttek a sztrájkok. Mégis mint gépészeti vezetőnek sikerült rávennem a fő- műhelybeLeku! ..Ha úgygondolják, hogy nem dolgoznak a Kádár-kormánynak, hát ne dolgozzanak —, mondtam - úgyis rájönnek majd, hogy rosszul teszik, de amíg gondolkodnak ezen, addig is rendezzük be a műhelyt." A sztrájkidő alatt meg is. tettük, ami egyébként, is a dolgunk volt és üzembe helyeztük az új főműhelyt. Az év végére nálunk már helyreállt a rend. — Mikor jöttek vissza a szovjetek? — A régi helyzet, a kettős vezetés, már nem alakult ki. Átvettük a vezetést, és csináltuk. Sokan voltunk fiatal mérnökök, akik a Szovjetunióban végeztünk, s akikre elsősorban hárult ez. Hetven fiatal mérnök jött akkoriban, akikhez képest én a magam akkori 30 évével szinte öregnek számítottam. — Sokan vannak közülük még itt? — Hát most már ritkulunk... Eléggé szétszóródott időközben a társaság, de tán 25- 30-an még itt vannak. Hanem ebben az évtizedbén már ők is nyugdíjba kerülnek. A „Bauxit” után Pécsi Uránbánya Vállalatként folytatta tevékenységét a mai MÉV, oszlott a titkolózás, az" urán egyre inkább megszűnt tabutéma lenni, megszületett Uránváros is. Bimbó József személye pedig összekapcsolódott a bányavállalat vegy.- ipari tevékenységével. Ércosztályozó — kísérleti hidrome- tallurgia — vegyidúsítómű, s a háromból 1961. június 15-én létrejött az Ércdúsító üzem. Ennek lett a vezetője. — Ez Magyarországon úgyszólván előzmények nélküli üzem volt. . . — amely nagyon sok ’szovjet segítséggel született. És természetesen egy új szakembergárdát kellett felnevelni: De annyira új volt ez mindarinyiunknak, hogy ott, együtt tanultuk meg az egész üzemet. — A színvonalát tekintve hol állt a 60-as évek elején született technológia? — 1967-re felfutottunk a termeléssel, a legnagyobbra és már akkor közelítettünk a világszínvonalhoz, a 70-es évek elején pedig mór teljesen a világszínvonalon voltunk. — Jelenleg? — Verhetetlenek vagyunk, mert sikerült továbbfejleszteni az üzemet. Róka Péterék — ő most az utódom — olyan fémkihozatali mutatókat értek el, amiről én még álmodni sem mertem. — Amikor a dúsítómű létesült, nem lehetett volna továbblépni a teljes feldolgozás felé? — Semmiképpen! Egy ilyen kis ország, mint mi, képtelen lenne berendezkedni a fémurán előállítására. De a többi urántermelő szocialista ország sem vállalkozhat erre. Bimbó József 1975. február 15-iq volt az ÉDU vezetője. Aztán szociális igazgató-helyettes, majd vezérigazgatóhelyettes lett. — Nem volt fuícsa elszakadni a műszaki vonaltól? — Dehogynem! Viszont megkönnyítette a dolgomat, hogy rájöttem: újat én már nem tudok alkotni, bejáródott már minden, s én is olyan rutinszerűen végeztem a munkámat, hogy már nem tudott kielégíteni. Ez az új pedig olyannyira más volt, ihogy néha már magam sem tudtam: a szakszervezetet, a vállalatot, vagy kit képviselek ? — A szociális vezérigazgató-helyetteshez tartozik minden, ami nem műszaki: lakásellátástól az étkeztetésig, munkásszállítástól a . . . — A műszaki kapcsolatok megszűntek? — Továbbra is tagja, sőt vezetőségi tagja vagyok a Gépipari Tudományos Egyesületnek, de a műszaki pályán már nem sikerült naprakésznek maradnom, csak kullogok a dolgok után. Van azonban egy jól felszerelt kis műhelyem, ott fúrok, faragok, esztergálok, hegesztek — így élem ki a műszaki hajlamaimat. A munkák, a családban maradnak, a PMSC létesítményvezető fiánál, a matematika—műszaki szakos tanárnő lá.nyánár...-p Hat kislány unokám van, a legkisebb 3 éves, a legnagyobb meg 14. Olyan aranyosak, édesek, annyira lehet szeretni őket, és ők is úgy szeretik az embert... Lassan kifogyunk o kérdésekből, de egy azért még maradt: — Most, hogy kényszerűségből megnőtt a szabadideje, milyen programot valósít meg? . Van most . egy olyan, amire soha sem gondoltam . . . — Aztán úrrá lesz a hirtelen jött gyöngeségen, és ismét jó kedéllyel beszél: — Többet járhatok le a műhelybe, ki tudom olvasni az újságokat, több időm lesz a feleségemmel, a gyerekekkel beszélgetni, az unokákkal foglalkozni, és itt az autó. Bizony, feltörtem: Volvóm van. és a lakókocsi . . . Nekem nincs szőlőm, nyaralóm, számomra a kempimgezés volt — és remélem,, marad — a kikapcsolódás. Hársfai István Jogvédelem és az alkotmány A hatóságokkal vitába keveredő embereket egyre gyakrabban foglalkoztató kérdés, hogy az alkotmány mint alaptörvény mennyire képes megvédeni az állampolgárt a közhivatalok bürokratikus eljárásaival szemben. Vagy másképpen megfogalmazva: az alkotmány mennyire csak alapelvet tartalmazó elvi dokumentum, amely ilyenfajta funkciók betöltésére nem alkalmas, vagy mennyire válhat az állampolgárok és a hivatalok magatartását befolyásoló jogszabállyá, törvénnyé. Az alkotmánytörvények immár kétszázéves fejlődésük során két szabályozandó kérdést közelítettek meg. Az egyik az állami szervezet felépítésének és az állami szervek egymáshoz való viszonyának kérdése. Ezzel kapcsolatosan különösen szabályozandó téma a képviseleti szervek helye, más állami szerveknek az országgyűléshez és a tanácsokhoz mint választott képviseleti szervekhez való viszonya. A másik az állampolgárok alapvető jogainak alkotmányban történő szabályozása. A magyar alkotmány is alapvetően ezt a két témakört szabályozza. Ami az állami szervek felépítését és egymáshoz való viszonyát érinti, látszólag nagyon messze van az állampolgárok jogi helyzetét meghatározó szabályoktól. Ezek a szabályok általában nem alkalmasak arra, hogy az állampolgárok egymás közötti vagy a hatóságokkal való vitájuk során erre hivatkozni lehetne. Ez a „nem .alkalmas" azonban csak látszólagos, hiszen a társadalomnak, az emberi közösségeknek ezek a szabályok biztosíthatják leginkább azt, hogy az állami és társadalmi ügyeket befolyásolhassák, ellenőrzésük alá vonják a jogi normákat, magataTtási szabályokat kialakító apparátusokat. A képviseleti szervek közvetíthetik a szakszempontból gondolkodó államapparátusnak a társadalmi, a politikai érdekeket kifejező megközelítést. Ezért a társadalom, de az állampolgárok számára sem mindegy, hogy ezek a képviseleti szervek milyen helyet foglalnak el jogilag is és ténylegesen is az állami szervek között. A magyar alkotmány ebből a szempontból jogilag korlátlan lehetőségeket biztosít. Minden jogilag szabályozandó kérdésben lehetővé teszi, hogy az országgyűlés maga törvényt alkosson, és jogilag minden állami szervezet vezetőszervát (kor-, mány, Legfelsőbb Bíróság, legfőbb ügyész), jogilag korlátlanul alárendeli az országgyűlésnek. Ha azonban a jogi norma- alkotás gyakorlatát vizsgáljuk, nem ilyen egyértelmű a helyzet. Az országgyűlés viszonylag kevés, évente csak körülbelül három-négy törvényt hoz és ritkán fordul elő, hogy az államigazgatás jogszabályalkotó tevékenységét kritika tárgyává tenné. Ilyen irányú vizsgálatokat esetenként csak az országgyűlés állandó bizottságai végeznek. Mindez azt jelenti, hogy a jogalkotással felruházott szervezetben — az alkotmányban biztosított jogi lehetőségek ellenére — a képviselet, mint o társadalom nézeteit és érdekeit közvetítő szervezet napjainkig sem tudott betölteni meghatározó szerepet. Ha tehát az alkotmány társadalmi viszonyokat szabályozó szerepe oldaláról közelítjük a témát, úgy tűnik,- hogy az . elvek dekrafá- sán túl szükség lenne ezen a területen is további jogi garanciákkal kijelölni és megőrizni a képviseleti szer- | vednek a jogalkotásban játszott szerepét. Ezt többek között azoknak a viszonyoknak -alkotmányba történő szabályozásával lehetne elérni, amelyekben csak az országgyűlés írhatja elő törvény formájában a jogi normákat. Ez iehetővé tenné, hogy a jogalkotásban a társadalom érdemi befolyása tovább növekedjék. Az 1983-as választójogi törvény ennek meglévő feltételeit csak erősítette. Más a helyzet az állam- polgári jogok esetében, amelyek az állampolgár és az állami szervezet egymáshoz való viszonyának alapkérdéseit határozzák meg. Kérdésünk tehát az, hogy a magyar alkotmány napjainkban menynyiben képes valós jogviták esetén ezt a szabályozó szerepet betölteni. Az alkotmány, mint a törvények egyike, nem szabályozza a jogviszonyok egészét. Ilyenek az egyesülési és gyülekezési jog: a gondolat- közlés szabadsága, benne a sajtószabadság; a lelkiismereti és vallásszabadság; valamint az úgynevezett személyi szabadságjogok (a személy-, a lakás-, és a levéltitok sérthetetlensége). A szocialista alkotmányok a szabadságjogokon kívül szabályozzák az úgynevezett gazdasági, szociális és kulturális Jogokat (munkához, pihenéshez, társadalombiztosításhoz, művelődéshez, egészségvédelemhez való jog stb.). Ezek a jogok az egyén megélhetését, szociális biztonságát garantáló jogosítványok. Az állampolgári jogok tekintetében a különböző országokban mindig vitás kérdés volt, hogy nem kellene-e a jogok katalógusát tovább- terejeszteni, például a lakóhely megválasztásának szabadságára vagy a személyi tulajdonhoz való jog, vagy a lakáshoz való jog irányába. A másik vitatéma, hogy ezeket a jogokat milyen mélységig kell az alkotmányban szabályozni. Például elégséges-e a sajtószabadságot az alkotmányban deklarálni és az ezzel kapcsolatos jogi garanciákat alacsonyabb szintű jogszabályokra bízni. (Például sajtóengedélyezés, a helyreigazítás szabályai vagy az egyesülési jognál az egyesület alapításának feltételei stb.) Ilyen jellegű viták nálunk is vannak. Az 1949-ben létrehozott magyar alkotmány általában megelégszik azzal, hogy kinyilvánítja ezeknek a jogoknak a létét, néhány politikai jellegű garanciát ad, megalkotásukat azonban alacsonyabb szintű jogszabályokra bízza. Az 1972. évi alkotmánymódosítás elvileg kimondotta ezeknek a normáknak törvénybe foglalását. Az alkotmány csak any- nyit tartalmaz, hogy az állampolgároknak egyesülési joguk van, de, hegy milyen feltételekkel lehet egyesületet alapítani, az törvényerejű rendeletben szabályozott. Ennek azonban az a következménye, hogy az alkotmány ugyan nagyon fontos politikai deklaráció, de azon a konkrét jogi szabályok kj- vülrekednek. Ezért van az, hogy az állampolgárok kevésbé érzik jogviták esetén az alkotmány eligazító, szabályozó jelentőségét, de az- sem gyakori, hogy a konkrét állami döntések, például bírói ítéletek vagy államigazgatási szervek döntései az alkotmányra hivatkozhatnának. A kérdés az, hogy ezt természetes folyamatnak kell-e tekinteni vagy Sem. Úgy gondolom alapvetően igen, de ez nem zárja ki azt a társadalmi igényt, hogy az alkotmány jogi jellegét, garanciát adó szerepét növelni kell. Dr. Schmidt Péter egyetemi tanár Korunk tanul
