Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)

1986-08-15 / 224. szám

Evezőstalálkozó Mohácson A tavalyi verseny egyik legizgalmasabb csatáját a kormá­nyos négyesek vívták. Fotó: Soós Mihály Az év legjelentősebb ba­ranyai evezősversenyére ke­rül sor szombaton és vasár­nap a mohácsi Duna-sza- kaszon. A hagyományos, au­gusztus 20-i Duna Kupa versenyeit a hétvégén ren­dezi meg Baranya egyetlen evezős szakosztálya, a Mo­hácsi Torna Egylet vezető­sége. A nagy hagyomá­nyokkal rendelkező verse­nyen a budapesti klubok közül képviselteti magát a Ferencváros és a Csepel, míg a vidéki bázisok közül ott lesznek a rajtnál a ba­jai, a csongrádi, a kalocsai, a szegedi és a váci hajók is. Az már hagyomány, hogy indul a jugoszláviai Eszéki IKTUS csapata, ám most jelentkezett először a versenyre a szovjetunióbeli Tallini Evezős Klub gárdá­ja. A mintegy 200 hajóegy­séget, vagyis közel félezer versenyzőt felvonultató Du­na Kupa, igazi sportcseme­gét ígér azoknak, akik szom­baton délután 4 órától más­nap, vasárnap délelőtt pe­dig 9 órától kilátogatnak a folyó partjárp, megtekinteni az evezősvetélkedőt. Kézilabdagála Pécsett Visszavágásra készültek a héten a PMSC férfi kézi­labdázói. A visszavágás több okból is jogos. Jogos azért, mert az elmúlt hét végén Kassán megrendezett Duna Kupa első fordulójában a pécsi együttes nyert állás­ból veszített a házigazdák ellen, de jogos a visszavá­gás a másik csehszlovák gárda a pozsonyiak ellen is, mert ők tavaly Pilsenben hagyták helybe a piros-fe­ketéket és nyerték a Duna Kupa tavalyi bajnoki címét. Nos, most szombaton és va­sárnap ezen két együttes látogat Pécsre, hogy meg­mérkőzzenek a PMSC-vel, il­letve a másik magyar részt­vevővel, a Budapesti Elekt­romos gárdájával. A buda­pesti bordó-sárgák mindkét csehszlovák csapattal dön­tetlenül végeztek Kassán, míg a piros-feketék a CZ Bratislavát 27-21-re legyőz­ték az SC Kassától azon­ban 29-27-es vereséget szenvedtek. A Duna Kupa idei máso­dik fordulójának párosítása a következő: szombaton fél 10-kor a CZ Bratislava— Elektromos, 11.00 órakor a PMSC—SC Kassa mérkő­zésre kerül sor. Vasárnap délelőtt fél 10-kor az Elekt­romos—Kassa mérkőzéssel indul a nap, majd 11.00 órakor a PMSC—CZ Bratis­lava találkozóval fejeződik be a Duna Kupa magyar- csehszlovák forduló. Labdarúgás minden pályán Új bajnokság, új remé­nyekkel indul vasárnap az őszi labdarúgó nagyüzem. Érdekes mérkőzéseknek le­hetnek tanúi a baranyai szurkolók, mivel a területi bajnokság nyitányán máris szembekerültek egymással a baranyai csapatok. A pécsi vasutasok a tavasszal jól hajrázó bólyiakat fogadják, míg a mázaszászvári bá­nyászokhoz a régi rivális, a Siklós együttese látogat. Jól­lehet mindkét találkozón a hazaiak az esélyesebbek, nem elképzelhetetlen, hogy mégis meglepetések szület­nek. Amennyire bizonytalan az említett két mérkőzés ki­menetele, annyira biztos, hogy a hazaiak győznek a mohácsi és a sellyei pályán. Mohácson a Bakony-csoport- 'ból átkerült nagykanizsai vasutasok kísérlik megaka­dályozni a nyáron ,, mély­szántásom" erősödött baj­nokesélyes Új Barázda Tsz SE együttes győzelmét, míg az Ormánság fővárosában, Sellyén az egy éven át a megyei „szanatóriumban” alapozott hazaiak a múlt évben gyengélkedő nagy­atádiakat fogadják „vásár- fiával". A legnehezebb fel­adat a szigetváriakra vár, mert a jó képességű Bony- hádra szólítja őket a sor­solás. A megyebajnokság már szombaton beindul, és mind­járt Csemegével. Csupán azt bánhatják a pécsi szurko­lók, hogy az egymás szom­szédságában lévő PBTC és a Pécsi Postás is ugyan­azon időben kezdi a hazai találkozóját, így csak az egyik összecsapást kísérhe­tik figyelemmel. A bőrgyá­riakhoz a geresdlakiak, a postásokhoz pedig a múlt bajnokságban még egy osz­tállyal feljebb lévő Sombe­rek utazik. Vasárnap is ígér izgalmakat a megyebajnok­ságban. Ekkor kerül sor a délvidék rangadójára, a Vil­lány—Beremend találkozóra, először játszanak megyei I. osztályú találkozót Dráva- szabolcson, ahol a kesztyű­gyáriakat próbálják meg megtanítani kesztyűben du­dálni. A bajnokság másik újonca a Bükkösd Szentlő- rincen kísérli meg a pon­tok gyűjtését. Vízilabda Gólzáporos magyar győzelem Madridban csütörtökön a Magyarország—Izrael vízilabda­mérkőzéssel kezdődött az 5. úszó, műugró, műúszó és vízi­labda világbajnokság tíznapos programja. Reggel 9 órakor az El Pilar uszodában került sor a vb nyitó eseményére, amelyen Gyarmati Dezső együttese a papírformát igazolta, gólzápor­ral nyert. A mérkőzés jegyzőkönyve: Magyarország—Izrael 16-2 (4-0, 3-1, 3-0, 6-1) Magyarország: Kuna — Kis 5, Szileczky, Dóczi 2, Mészá­ros, Tóth I. 1. Gyöngyösi 3. Csere: Ambrus, Gáspár Schmiedt, Petővóri 3, Tóth S. 1, dr. Csapó 1. fökus; A számok tükrében 24. PMSC—DMVSC találkozó Az eddig lejátszott mérkőzések ösz- szesitett eredménye a PMSC szem­szögéből : 23 12 6 5 37-23 30 Csak Pécsett: 12 7 2 3 22-13 16 Az előző bajnokság összesített ered­ménye: az 1979—80-as bajnokságban 1- 2; 1980—81-ben 2-1; 1981—82-ben 2- 0; 1982—83-ban 2-3; 1984—85-ben 1-2; 1985—86-os bajnokságban 3-0. Pécs az utolsó győzelmét 1985. augusztus 14-én a következő össze-- állításban érte el: Bodnár — Kó­nya, Torna, Róth, Brezniczky — Cso- both (Megyeri), Túri (Dárdai), Bendes, Lőrincz — Lovász, Mészáros. Gólszerző: Túri és Lovász (2). A következő játékosok rúgtak gólt a Debrecennek hazai pályán: 3 gó­los: Nagy; 2 gólos: Dunai dr. Du­nai II., Dárdai P., Lőrincz, Lovász; 1 gólos: Opova, Török, Jónás, Mor­vái, Gallai, Lutz, Róth, Brezniczky és Nemzetközi serdülőtorna Az NK Ősijeit nyerte a Baranya megyei serdülő labdarúgótornát, miután tegnap 5-1-re le­győzte az Admira Wacker együttesét. A harmadik helyért lejátszott Baranya válogatottja — PMSC találkozón a megyei csapat győzött 2-0 arányban. A torna végeredményei: 1. NK Osi- jek, 2. Admira Wacker, 3. Baranya válogatottja, 4. PMSC. Képünk a két magyar együttes mérkő­zésén készült, ahol a sötét mezes Baranya támadói jobbnak bizonyultak a csikós mezes PMSC csatároknál. A hétvégi bajnoki rajt előtt csütörtökön sajtótájékoztatót tartott a Magyar Labdarúgó Szövetség. Szepesi György, az MLSZ elnöke elöljáróban arról beszélt, hogy az elnökség négy­éves megbízatása november végén jár le, s addig a testület hivatalában is marad. A vb ku­darc után az elnökségi tagok felajánlották lemondásukat, de a felettes szerv, az Állami Ifjú­sági és Sporthivatal vezetői nem láttak okot az idő előtti távo­zás elfogadására. Czékus Lajos főtitkár-helyet­tes elmondta, hogy az élvonal őszi menetrendje szinte végle­gesnek tekinthető, változások csak akkor fordulhatnak elő, ha az európai kupákban szereplő csapatokra az első akadályvé­tel után újabb feladatok várná­nak. A szövetség igyekszik be­tartatni a kiadott menetrendet, ezért az indokolatlan módosítá­sokat pénzbírsággal bünteti. A játéknapok elsősorban szomba­tonként lesznek, szerdán csak augusztus 27-én rendeznek for­dulót. Esetenként sor kerülhet pénteki vagy vasárnapi talál­kozókra is. Az utolsó őszi fordu­lót december 6-án rendezik meg. Módosítás a versenykiírás­ban, hogy csak négy sárga lap után következik az első auto­matikus eltiltás. Ehhez tartozik, hogy az előző bajnokságban (összegyűjtött sárga lapok elé­vülnek, viszont az esedékes büntetés elől nincs menekvés . .. A főtitkár-helyettes elgondol­koztató adatokkal is szolgált: „Jól jár, ha a Mecsek Árúházba jár!” DIVATARUOSZTALY AJÁNLATA AZ ISKOLAKEZDÉSRE: — Iskolatáskák 260—522 Ft-ig — Tornazsákok 90,50—283 Ft-ig RUHÁZATI OSZTÁLY VÁLASZTÉKÁBÓL: — Férfi ballondezski 1710 Ft helyett 1026 Ft — Nagykamasz vászonnadrág 600 Ft helyett 360 Ft — Bakfis nadrág 530 Ft helyett 318 Ft — Bakfis szoknya 410 Ft helyett 246 Ft ILLATSZ EROSZT ALYU N KON­40%-kol olcsóbban vásárolhat napszemüvegeket. Műszaki osztályunk 250 Ft-os reklámáron kínál hűtőtáskát COMMODORE számitógéphez floppy érkezett! egy felmérés alapján 1979-hez képest Magyarországon 283-mal csökkent a szakosztályok száma, $74 csapat szűnt meg, s 39 ezerrel kevesebb az igazolt já­tékosok száma. Góliás Róbert, az átigazolá­si bizottság elnöke utalt arra, hogy az átigazolási időszak jú­lius végén lezárult, de ez nem jelenti, hogy befejeződött a játékosok mozgása. Eddig 59 játékost igazoltak elsőosztályú, 71 játékost pedig másodosztá­lyú együttesek. A játékosokért 39 millió 385 ezer forintot fi­zettek ki eszmei érték vagy ne­velési költség fejében. A két legmagasabb osztályban jelen­leg 678 szerződtetett labdarú­gót tartanak nyilván. Megfi­gyelhető, hogy az elmúlt esz­tendőkhöz képest az élvonal­ban nőtt a 3—4 évre szóló szerződések száma, az NB II- ben viszont fordított a tenden­cia. Dr. Rácz Gyula, a fegyelmi bizottság elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy néhány fia­tal megengedhetetlen hangon beszél a pályán játékostársai­val, az ellenféllel és gyakran a játékvezetővel is. Több klubot figyelmeztetni kellett a rende­zési követelmények maradékta­lan betartására. Sándor János, a Játékvezetői Bizottság elnöke elmondta, hogy az- NB l-es keret 25, az NB ll-es pedig 29 sípmestert tömörít. Az élvonalba bekerült Plasek, a másodosztályúak tá­bora viszont hat fővel gyara­podott. Egyetlen változás történt a FIFA keretben, Divinyi helyét Molnár foglalta el. Porontytúra Orfű és környékének, valamint a túra útvonalán lévő büdöskúti turis­taház megismerése célja a szombati túrának. A résztvevők szombaton reggel Újmecsekalján, a buszmeg­állóban találkoznak 7.45-kor. A túra útvonala : Újmecsekalja—Remeterét— Büdöskút—Orfű. Visszaérkezés dél­után 3 órakor. Túri. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: PMSC (otthon): FTC 1-1, Haladás 2-1, Rába ETO 1-1, Siófok 6-0, Bp. Honvéd 2-4, Békéscsaba 4-1, DMVSC (idegenben) : Csepel 0-2, Rába ETO 2-4, Volán 2-1, Tatabánya 0-2, Siófok 0-2, FTC 0-2. A két csapat előző bajnokságbeli hazai, illetve idegenbeli mérlege: PMSC előző bajnokságbeli hazai mérlege: 15 10 3 2 37-16 23 DMVSC előző bajnokságbeli idegen­beli mérlege: 15 3 3 9 13-34 9 11. Veszprém SE—Komlói Bányász találkozó ^ Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Komló szem­szögéből : 10 4 1 5 7-12 9 Csak Veszprémben: 5 1 — 41-72 Az előző bajnokság összesített ered­ménye: 4 2 — — 2 1-6 — Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből: az 1978—79-es baj­nokságban 0-2, 1979—80-ban 0-2, 1980—81-ben 1-0, 1981—82-ben 0-1, 1985—86-ban 0-2. Komló a győzelmét 1980. augusztus 10-én a következő összeállításban érte el: Bien — Ivány, Kovács, Mács, Bartha — Róth, Stemler, Bá­nyász — Hohmann, Hámori (Raics), Tóth. Gólszerző: Stemler. A két csapat legutóbbi hazai, il­letve idegenbeli eredményeiből: Veszprém (otthon) : Szekszárd 3-0, Váci Izzó 3-4, Salgótarján 0-0, Ganz MÁVAG 4-2, Dunaújváros 2-4, DVTK 3-1.- Komló (idegenben) : DVTK 1=2, Keszthely 0-0, Nyíregyháza 2-3, Eger 1-7, Sopron 1-4, Kazincbarcika 3-2. A két csapat előző bajnokságbeli hazai, illetve idegenbeli mérlege: Veszprém hazai mérlege: 19 10 6 3 33-18 26 Komló idegerbeli mérlege: 19 5 3 11 22-40 13 Lehel Jenőné Sport­közvetítések a televízióban A korábban közöltektől el­térően pénteken a Magyar Te­levízió II. programjában a kö­vetkező sportközvetítések lát­hatók majd: 15.55 óra: Magyarország— Kuba női kosárlabda-világbaj­noki mérkőzés Moszkvából. 18.30 óra: Magyarország— Olaszország férfi vízilabda-vi­lágbajnoki mérkőzés Madrid­ból. Fülöp herceg vezet Csütörtökön délelőtt a második versenyszámmal, a dijhajtással foly­tatódott a 8. Négyesfogathajtó Vi­lágbajnokság a London melletti Ascotban. A pénteki folytatás előtt a brit Fülöp herceg és az NSZK-beli Meier áll a legjobban, mindketten 37—37 hibaponttal indulhatnak a maratonhajtásban. D n unantau qpiö Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jené Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra‘ után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-21 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1., — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj eqy hónapra 43.— Ft negyedévre 129.— Ft eqv évre 516.— ct *>dexszóm: 25 054 »SSN 0133-2007 Sajtótájékoztató az MLSZ-ben

Next

/
Oldalképek
Tartalom