Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)

1986-08-02 / 211. szám

Több kézzelfogható eredményt Tisztújító közgyűlést tartott április 21-én a Pécsi Város­szépítő és Városvédő Egyesü­let. Akkor dr. Marton Istvánt, a M ecseki Ércbányászati Vál­lalat vezető jogtanácsosát vá­lasztották meg az egyesület új elnökévé, aki technikai okok miatt — a ^következő rendez­vény résztvevői már ott topo­rogtak az Ifjúsági Ház szín­háztermének az ajtajában — nem mondhatta el tervezett rövid székfoglaló beszédét.- Mit mondott volna? - kérdeztük tőle most, három hó­nappal az esemény után.- Mindenekelőtt azt, hogy a korábbi vezetés eredményei tiszteletre méltóak, hiszen az indulás rögös útját sok mun­kával kisimította és lehetősé­get teremtett a további vá­rosvédő, városszépítő munká­hoz. Ezt akartam megköszönni. Aztán beszélni kellett- volna ar­ról, 'hogy a város védése és szépítése nemcsak az egyesü­let, hanem rrjinden egyes pé­csi polgár feladata.- Milyen érzésekkel, gondo­latokkal vette át az egyesület vezetését?- Pécsi tűkének érzem ma­gam, itt jártam iskoláimat, itt dolgozom immár 35 éve, a vá­ros a szívemhez nőtt, s úgy vé­lem, hogy bár a város vezető' az utóbbi években sokat tettek Pécsért, azért bőven van mun­kája az egyesületnek.- Több mint három hónap telt el a megválasztás óta. Most hogyan látja az egyesü­letet, a munkáját?- Részt vettem a szakosztá­lyok tisztújító ülésein. Sok, le1- kes, Pécsért dolgozni akaró emberrel ismerkedtem meg. De fel kellett ismernem, hogy a tervek megbeszélése mögött mintha háttérbe szorult volna maga a cselekvés. Az elmúlt hónapokban több, a város lakosságát érintő és érdeké kérdésben sikerült előrehala­dást elérnünk, s ez bizonyára kedvező visszhangot talál majd a pécsiekben.- Mit tett eddig az egyesü­leti élet fellendítéséért?- Fontosnak tartom a mun­kabizottságok létrehozását a szakosztályok keretében. Hi­szen a szakosztályok átfogó tö­rekvést kívánnak megvalósíta­ni,' ezt a munkabizottságok részfeladatok megoldásává se­gítik. Ezzel — remélem — fel­lendíthetjük a szakosztályi életet. Kezdeti eredmények: a műemléki-várostörténeti szak­osztállyal a megvalósulás sza­kaszába jutottunk a sétatéri zenészemlékmű felújítását, va­lamint az egykori Angster-or- gonagyár falán elhelyezkedő emléktáblát illetően. Az építé­si-városrendezési szakosztály tervet készített a Xavér- templom előtti téren elhelyez­kedő padokra, ezt szeretnénk is kiviteleztetni ...- Milyenek az egyesület és személy szerint az elnök kap­————— Tájékoztató a hatásukról és a napi adagról Tenni a városért L Sok lelkes ember — Utcanévtáblák, vetélkedők — Zsolnay-emlékérem, egyesületi almanach össze ilyen csomagot. Az úti­patikába — a központunk ja­vaslata alapján —olyan ké­szítményeket tettünk, amelyek­re hirtelen szükség lehet, de amelyek magunkkal vitelére nem mindig gondolunk. Sebtapaszt, kötszert és fer­tőtlenítő általában csomago­lunk a nyaralás előtt, sőt még a fájdalomcsillapító is eszünk­be jut, ám az már nem min­dig, hogy szükségünk lehet görcsoldóra, lázcsillapítóra, emésztést segítő gyógyszerre. Az útipatikában háromféle fáj­dalomcsillapító — Algopyrin, Antineuralgica, Barbamid — található. Az utóbbinál felki­áltójellel az a figyelmeztetés, hogy szedéskor tilos szeszes italt fogyasztani! A Carbo ak- tivatus — széntabletta — hasmenés, a Dipankrin pedig emésztési zavarok esetén vál­hat hasznunkra. A Soulfaguani- din bélfertőtlenítő, a Faringo- sept torokfájást csillapító gyógy­szer. A köhögés enyhítésére Ra- dipont, görcsök oldására No- Spát tartalmaz az útipatika. Enyhe nyugtató Valeriana és Tisasen hashajtó is található benne. A kész csomagban a gyógy­szerek, illetve a sebhintőpor és a jódpárna mellett egy út­mutató nyomtatvány is talál­ható, amely a már felsorolt készítmények hatását, vala­mint felnőtt és 6—10 éves korú gyermekek napi adagját ismerteti. Ezek a gyógyszerek nem radikális készítmények, vagyis szedésük csak az át­meneti, de nagyon kellemet­len közérzettől, panaszoktól szabadíthat meg. Változatlan, vagy erősödő tünetek esetén természetesen orvoshoz kell fordulni. A babapatika, amely szintén nem régi kezdeményezés rend­kívül gyorsan népszerű lett. összetételéből adódóan szülés utáni egységcsomagnak hívják, s főként az édesanyát és az újszülöttet hazaváró édesapák gondjait csökkenti. Az édes­anyának kellő bórvíztől — a mell lemosásához — a pa­pírvattán át, a csecsemőnek szükséges popsikenőcsökig több olyan készítményt — ka­milla, paraffinolaj — tartal­maz, amelyek valóban nagyon fontosak az első hetekben. T. É. csolatai a város vezetőivel, ve­zető testületéivel? — Jók. Tisztségem kezdetén felkerestem Szentirányi József elvtársat, a Városi Pártbizott­ság első titkárát, aki biztosí­totta egyesületünket a támo­gatásáról, és megígérte pél­dául. hogy segítséget nyújt egyesületünknek az önálló he­lyiséghez jutáshoz. Piti Zoltán városi tanácselnökkel megál­lapodtunk abban, hogy egye­sületünk képviselője vélemény­nyilvánítási joggal részt vehet a tanács ülésein, s e jogunk­kal már éltünk is. Módot és zénk. Növelnünk és frissítenünk kell a tagságot. Minél na­gyobb számban be akarjuk vonni az egyesületi, szakosztá­lyi munkába a tanulóifjúságot. — Milyen konkrét elképzelő sei vannak, amikkel az egye­sület a városszépítés, a város­védés mozgatója lehet Pé­csett? — Több dologban sikerült lépni. Említettem már a séta­téri zenészemlékművet: ezt no­vember 4-én — az eredeti fel­állítás 120. évfordulóján - szeretnénk felújított állapot­ban átadni Pécs közönségé­díjakat ajánlottak fel. A vetél­kedőt december és február kö­zött bonyolítjuk le. 'Folynak az előkészületek az első egyesü­leti almanach kiadására, ez a jövő év májusában je’lenik meg. Keressük továbbá tag­jaink között azt a személyt, aki a rókusdombi kút helyre- állítására tervet készítene.- A közelmúltban tartották meg Hódmezővásárhelyen a városszépitő egyesületek szo­kásos évi tanácskozását. . . — Egyesületünk képviseleté­ben hárman vettünk részt. Ez alkalommal avatták fel a hód­„Az eredeti felállítás 120. évfordulóján avatjuk a felújított zenészemlékművet” — mondja dr. Marton István, a PVVE elnöke. lehetőséget kap egyesületünk arra is, hogy várospolitikai kérdésekben döntés előtt ki­fejtsük véleményünket. Az együttműködésünk legfrissebb eredménye: a minap jelent meg a tanáccsal közösen ki­adott Pécs. belvárosi panorá­matérkép. — Elégedett-e az egyesület alig 300 főnyi taglétszámával? — Nem. A jelenlegi taglét­számunk, ha csak egy gyűlést akarunk összehívni, és egy ter­met megtölteni, akkor szép­nek mondható. De ha a város lakosszámához. vi­szonyítjuk, akkor megdöb­bentően kevés. Ha több kézzelfogható eredménnyel léphetünk a pécsiek elé, bizo­nyos, hogy sokan állnak kő­nek, s ez alkalomból hangver­senyt is rendezünk. A Zsolnay- gyár elvállalta, hogy elkészíti az egyesületünk által alapított Zsolnay-emlékérem pirogránit- plakettjét, amit évente egy­szer akarunk átadni olyan sze­mélynek, aki abban az eszten­dőben a'legtöbbet tette a vá­rosért. Ugyancsak a Zsolnay- gyár vállalta a történelmi bel­város személyhez fűződő utca­név-emléktábláinak az elkészí­tését: ezeket az illető utcák 1- es számú házaira helyeznénk el. Eddig tíz ilyen tábla terve készült el. „Ki tud többet Pécs­ről?" címmel három korcso­portban — általános és közép- iskolások, felsőfokú oktatási in­tézmények hallgatói számára - vetélkedőt szervezünk, ehhez különböző intézmények vonzó mezővásárhelyi egyesület pa­rasztházból átalakított önálló székházót. Megtudtuk, hogy majd minden egyesület ren­delkezik mar az egyesületi éle­tet szolgáló saját helyiséggel. Igen élesen vetődött fel a ta­nácskozáson, hogy véget kell vetni a dózerolásos település- fejlesztésnek, ami a városok: ban mintha megállt volna, de most a falvakat kezdi fenye­getni. Hangot kapott az a né­zet is, miszerint a városterve­zőknek legyen gondjuk arra, hogy a régi és az új lakóterü­letek közötti éles kontrasztok eltűnjenek, s harmonikus le­gyen az átmenet az egyikből- a másikba. A városszépítő mozgalom jövő évi országos találkozójának Győr fog ott­hont adni. Hársfai István Üli- és babapatika Rendkívül hasznos, előre összeállított gyógyszercsoma­gok kaphatók egy ideje Pécs több gyógyszertórában. Az úti-, illetve a babapatika azokat a készítményeket tartalmazza, amelyekre nyaralás, hosszabb utazás illetve az újszülött ha­zaérkezésekor lehet szüksé­günk. Ezek az egységcsoma­gok szinte kizárják az ötletsze-. rű vásárlás bizonytalanságait, ugyanakkor összetételükből eredően nem idézhetnek elő öngyógyszerelésből adódó ve­szélyes állapotot. — Az ötletet egy néhány év­vel ezelőtti kezdeményezésből merítettük — mondja dr. Szí­jártó Tibor, a pécsi Arany Sas Gyógyszertár vezetője. — Akkoriban az Autóklub állított Tüzelőanyag­vásár Jelentős a kokszkészlet - Nagymányok újból folyamatosan szállít - Fa korlátlan mennyiségben - Barnaszén Jugoszláviából, feketeszén az NSZK-ból Évek tapasztalata szerint az emberek már ilyenkor, a me­leg hónapokban szerzik be a tüzelőanyagokat. Idén pécsett a TÜZÉP I. szá­mú, Megyeri úti telepén ápri­lis 21-én kezdődött a már ha­gyományos kedvezményes tü­zelőanyag vásár. Ennek kere­tében 6500 mázsa brikettet ér­tékesítette, mázsánként 10 fo­rintos, 5000 mázsa pécsi isza­pot 15 forintos árkedvezmény­nyel. A többi szénfajtánál a telep háromhavi árualapját ér­tékesíthette, „amíg a készlet tart" alapon. Leggyorsabban, május 25-ig az iszapszén kelt el, kedvezményes brikett június 20-ig, barnaszén július 14-ig volt. Pécsi dió és mogyoró el­nevezésű szénfajtákból több mint 30 000, illetve csaknem 50 000 mázsával kevesebbet adtak el az idei első, mint a múlt év második félévében. En­nek elsődleges oka az, hogy a szállítók nem tudnak eleget tenni a kötelezettségeiknek. A Mecseki Szénbányák, valamint a Tatabányai Szénbányák egyes szénfajták szállításával csaknem 50 százalékos lema­radásban Vannak. ígéret egye­lőre arra érkezett, hogy a le­maradás tovább nem nő. A te­lepen így keletkezett hiányt a TÜZÉP pótolni igyekszik import árán is. Jugoszláviából mór meg is érkezett a mogyoró, borsó és kocka barnaszénszál­lítmány. Ezek minősége jobb, mint a magyar barnaszeneké. Az NSZK-ból várnak még egy szállítmány feketeszenet, mely fűtőértékében és méretében a pécsi diónak felel meg. Jelentős . kokszkészlete van most a telepnek. Ennek vá­sárlását azonban, nagyon ma­gas fűtőértéke miatt, csak ki­fejezetten erre a célra bélelt kazánokkal rendelkező fel­használóknak tudják ajánlani. Az egyre népszerűbb brikett forgalmazása most már folya­matos. Kisebb fennakadást a Nagymányoki Brikeftgyár kar­bantartása miatti háromhetes termeléskiesése okozott, de az üzem elkészülte óta folyama­tosan szállít. A brikettel in­kább minőségi gondok vannak. Az előző év második félévé­hez képest csaknem 180 000 literrel csökkent a telepen vá­sárolt olaj mennyisége. • Az igénylők olajellátása zavarta­lan. A kereslet csökkenését va­lószínűleg az egyre jobban el­terjedő gázfűtés, valamint az okozza, hogy az olajtüzelés a drágábbak közé tartozik. Ugyancsak szinte korlátlan mennyiségben áll a vásárlók rendelkezésére hasáb, illetve fűrészelt fa. Ez az egyetlen fű­tőeszköz, amelyből nagyobb mennyiséget értékesítettek a ■korábbi időszakhoz képest. A Nagymányoki Brikettgyár rövid leállása, valamint a fa és az iszap rakodásának, szál­lításának technikai nehézségei miatt a megrendelt áruk je­lenleg 10—12 napos késéssel érkeznek meg a vásárlókhoz. Dr. Gellért Ferenc, a Megyeri úti telep telepvezető helyette­sének ígérete szerint azonban ezt a lemaradást a fűtési sze­zon kezdetéig — akár hosszab­bított nyitvatartással, szomba­ti munkanapok bevezetésével is — behozzák. Nem kis gondot okoznak a telepnek a rekla­mációk. Ezeket felülvizsgálják és a TÜZÉP-et is kötő a tüze­lőfajtákra vonatkozó szabvány szerint bírálják el a bejelen­tést követő 8 napon belül. A Dél-dunántúli TÜZÉP Vál­lalat tájékoztatója szerint a vállalat körzetében az összes telepen hasonló a tüzelőanyag helyzetkép. A tapasztalt le­maradások miatt a korábbi 70 000 tonnás importszén igé­nyüket 100 000 tonnára kíván­ják emelni, hogy lehetővé te­gyék a vásárlók maradéktalan kielégítését. Ezekből azonban még csak minimális mennyiség érkezett a telepekre. A megvásárolt fűtőanyag elszállítására három mód adó­dik. A szállítók közül legol­csóbban' a Volán dolgozik. A vállalat által javasolt árakat általában a tanácsi szervek hagyják jóvá. így az a teher­gépkocsik díjszabásának or­szágos átlaga körül alakul. A Volán napra vállalja helyi fu­varjait, jelenlegi késésük maximum 2—3 nap. Vidékre a megrendelés Sorrendjében ha­táridővállalás nélkül szállíta­nak. Valamivel drágábban dol­goznak a magán .tehertaxisok. A szállítás harmadik lehetősé­gét a telepek előtt mindig fel­lelhető alkalmi fuvarosok ad­ják. Ök ugyan azonnal szállí­tanak, de áraik még ehhez mérten is nagyon magasak. Kaszás E. HÉTVÉGE 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom