Dunántúli Napló, 1986. július (43. évfolyam, 179-209. szám)
1986-07-01 / 179. szám
1986. július 1., kedd Dunántúli napló 5 Semmelweisnapi ünnepségek (Folytatás az 1. oldalról) nársegéd, Radiológiai Klinika, Papp István osztályvezető ápoló Ideg-elmegyógyászati Klinika, Tamási Lászlóné műtősasszisztens, Honvéd Kórház. Miniszteri Dicséretet kaptak: Bogiári Csabáné osztály- vezető ápolónő helyettes, I. számú Sebészeti Klinika, Ja- nuschek Istvánná mosodai munkás, Szabó Rózsa osztályvezető-helyettes nővér, II. szá- mú Belklinika, Ziemer József- né gyógyszerész szakasszisztens. Rektori Dicséretet öten kaptak. jr Az Egyesített Egészségügyi Intézmények dolgozói közül huszonegyen kaptak igazgató ■főorvosi dicséretet, a jubiláló törzstagok, a jó eredményt elért szocialista brigádok, valamint a bölcsődei kamara- _ kórus pedig jutalmat. A ki- s tüntetéseket és jutalmakat ' dr. Kérchy Mária igazgató főorvos adta át. \ S. Zs. Semmelweis-napi ünnepséget tartottak hétfőn a Semmelweis Orvostudományi Egyetem •elméleti tömbjében. A nagy orvostudós születésének 168. évfordulója tiszteletére megren- . dezett ünnepi ülésen részt vett Pál Lénárd, a Központi Bizottság titkára, Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese. Az ülést Pesta László, az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának elnöke nyitotta meg, majd dr. Hutás Imre egészségügyi minisztériumi államtitkár beszédben mél- 1 tatta a magyar orvostudomány kimagasló alakjának életpályáját, tudományos tevékenységét, majd hangsúlyozta: A magyar orvosok 30 ezres . táborának túlnyomó többsége megfelel a magas erkölcsi követelményeknek. Nemcsak hirdeti az erkölcsös magatartást, de gyakorolja is mindennapi munkájában. Az erkölcsi magatartás szabályozására Etikai Kódex készül, amely segíti az orvosokról kialakított nem hízelgő kép átfarmálósát, erkölcsi megújhodást indít el az orvostársadalmon belül, ugyanakkor védelmet nyújt az orvosnak a megalapozatlan vádak, rágalmak ellen, hogy nagyobb ■biztonsággal végezhesse felelősségteljes munkáját. Az ünnepi beszédet követően dr. Medve László egészség- ügyi miniszter kitüntetéseket adott át. Kiváló Orvos kitüntetést 39-en, Kiváló Gyógyszerész kitüntetést 6-an, Kiváló Munkáért ■ kitüntetést pedig 50-en vehettek ót. Értelmiségi fórum az SZMT-nél {/ Először hívta össze a Szákszervezetek Baranya Megyei Tanácsa az értelmiségi fórumot. Olyan értelmiségiek vettek részt a beszélgetésen, akik munkájuk mellett aktívaként, vagy szakszervezeti testületi tagként is dolgoznak. Neubauer József, az SZMT vezető titkára elmondta: a választások során kritika érte a szakszervezetet, amiért kötetlen formában ritkán találkozik tisztségviselőivel. Az egyes rétegek külön is rendszeresen szeretnének szólni problémáikról. Az SZMT részéről az első ilyen kezdeményezés a tegnapi értelmiségi fórum volt. Rajnai József, a Baranya Megyei Pártbizottság titkára vitaindítójában megerősítette azt a gondolatot, hogy az értelmiség szerepe egyre erőteljesebb. Ezt a fórumot is azért hívták össze, hogy megvitassák, hogyan segíthetné a gazdasági munkát az értelmiség. Szólt a XIII. kongresszus által meghatározott programról, amelyet nemcsak ismerni, hanem helyesen értelmezni is kell. A program megvalósításának a feltételei mind országos, mind megyei szinten megvannak. Minthogy a társadalmi-gazdasági viszonyok ma összetettebbek, egyre nagyobb munkát, körültekintést igényel az eligazodás, a feladatok meghatározása — s ebben nagy szerepe van az értelmiségnek. Pillanatnyilag legdöntőbb a gazdasági munka, de emellett nem hanyagolhatjuk el sem a kultúrát, sem az egyéb területeket, hiszen csak a gazdaságra koncentrálni nem lehet. Ezt követően Müller Lajos, a SZOT gazdaság- és életszínvonalpolitikai osztályának helyettes vezetője tartott előadást.- Vajon valóban hátrányos helyzetű Magyarországon az értelmiség? — tette fel a kérdést. — Sokszor úgy tűnik, a válasz nagyon nehéz, hiszen az értelmiség önmagán belül is meglehetősen differenciált. Sokuk igen nehéz körülmények között él és dolgozik, s nem véletlen, hogy a társadalom figyelme is jobban feléjük fordult az utóbbi időben. Az értelmiségen beiül periódusonként más-más foglalkozási ág került a figyelem középpontjába, napjainkban elsősorban a műszaki értelmiség, a mérnökök. S ez nem véletlen. Gazdaságunk versenyképességének fokozása szempontjából kulcskérdés, hogy ne halogassuk tovább az ő helyzetük javítását. A vitában tizenketten kértek szót s ki-ki a maga területének problémáit vetette föl. A legfontosabb témák a következők voltak: a gyógyítás feltételrendszerének javítása, a felsőoktatás problémái, az úgynevezett gazdasági mérnökök hiánya, a lakáshoz jutás feltételrendszerének javítása, a fiatalok indulásában az esély- egyenlőség hiánya. A fölvetett kérdésekre' Müller Lajos és Rajnai József válaszolt. Az értelmiségfórum Neubauer József zárszavával fejeződött be. A vita azonban csak átmenetileg zárult le, hiszen a fórumnak lesz folytatása azzal a céllal, hogy a közös gondolkodással gyakorlati eredményeket érjünk el. D. Cs. Kempinget avattak Magyarhertelendén Új, háromcsillagos kempinget avattak tegnap Ma- gyarhertelenden. A strand szomszédságában kialakított kéthektáros területen 200 vendéget fogadhatnak, 80 autósturistának hoztak létre elektromos csatlakozóval ellátott parkolóhelyet. Az első vendégek már a nyitás napján megérkeztek, jövő héten pedig Budapestről jön egy nagyobb diákcsoport. Kör alakú sátortábort készítenek számukra, ahol a vakációzó nebulók a szünidő végéig tíznapos turnusokban váltják egymást. Az előzetes jelzések szerint az idei nyáron Kiskunhalasról és Tiszaőrsről is érkeznek diákok. Az első évben csak büfékocsi működik a kempingben, de a tulajdonosok - Biró János és Staubinger Csaba — jövőre egy falatozót is felépítenek, egy kocsimosót is kialakítanak. De szerepel az elképzelések között egy teke és egy golfpálya is. A tágas és a nemzetközi előírásoknak megfelelően berendezett szociális épület lehetővé teszi, hogy csatlakozzanak a nemzetközi kempinglánchoz.- Hogyan támadt az az ötletük, hogy kempinget létesítenek? — kérdezem Bíró Jánost. — A magyarhertelendi tanács előző elnöke javasolta, hogy vágjunk a dologba. Először csak arról volt szó, hogy a villanyszerelési és a szakipari munkákat végezzük, de később ránk maradt az egész. Mindketten meghánytuk-vetettük a dolgot a családdal, így lettünk a kemping építői és üzemeltetői is.- Mit nyújtanak, milyen programot ajánlanak az ide érkező turistáknak? — Egy négytagú család naponta 90 forintért sátraz- hat. A 14 év alattiaknak idén minden szolgáltatást fél áron biztosítunk. Ajánlani pedig elsősorban a szomszédos termálstrandot lehet. De érdemes nagyokat túrázni a Mecsekben. Közel van Sikonda, Orfű, kocsival pedig Pécs és Harkány is. Nagyon jó a környék levegője, itt mindig csend van és nyugalom. F. D. Milyen változásokkal jár az átszervezés? Új, átmeneti helyén az Állami Biztosító pécsi fiókja a Szalai András úton Fotó: Proksza László Mától ÁB és Hungária Biztosító A Minisztertanács július 1. napjával az Állami Biztosítót átszervezte és jogutódjaként megalapította az Állami Biztositót, valamint a HUNGÁRIA Biztosítót. — Milyen változásokra számíthatunk megyénkben? — kérdeztem Palaczky Jánost, az ÁB Baranya Megyei Igazgatóságának vezetőjét. — A korábbi szerződéseink közül két módozati csoportot vesz át tőlünk a Hungária Biztosító, induló állományként. Ök kezelik az összes gépjárműbiztosítást (így a Cascót és a kiegészítő Cascót is), a nálunk maradó szövetkezetek gépjárműbiztosításait is átadjuk a HB-nak, ugyanakkor átvették tőlünk az állami vállalatok vagyonbiztosításait is, kizárólagos joggal ők kezelik és intézik az exporthitel biztosításokat. A OTP-hitel nyaralásra Az OTP nemcsak építkezésekhez, vásárlásokhoz, hanem nyaraláshoz, pihenéshez is ad kölcsönt. Sok családnak nincs módjában egy összegben kifizetni a nyári pihenés költségeit. A havi néhány száz forintos törlesztés anyagilag kisebb megterhelést jelent. Jelenleg azoknak nyújt segítséget, akik szocialista országokba utaznak üdülni. A szolgáltatási kölcsönök kétféleképpen vehetők igénybe. Akik egy év leforgása alatt vissza tudják fizetni a kapott pénzt, azoktól húsz százalék előleget kér az OTP. Lehet másfél éves lejárati időre is kölcsönt felvenni — ebben az esetben az előleg a teljes ősz- szeg harminc százaléka. A kölcsönt hitellevél formájában adja az OTP. Az egyéni turisták bizonyos megkötések melKedvezménnyel utazhatunk a szocialista országokba lett kaphatnak támogatást. Ök akkor kérhetik a hitelt, ha valamelyik utazási irodán keresztül szállodai szobát foglalnak, vagy szervezett éttermi étkezésekben vesznek részt. „Széliünk rendelkezésére" — hirdeti a Malév-reklám. Kényelmesebb, gyorsabb repülőgépen utazni. A repülőgépjegyek árai viszont nem a kispénzűek pénztárcájához igazodnak. Nos, a Malév-járatok tarifáihoz is kölcsönt nyújt az OTP, Szintén egy- és másféléves lejáratra, húsz- és harmincszázalékos előfizetéssel vehető igénybe. Lényeges, hogy ezt a kedvezményt azok is felhasználhatják, akik nem szocialista országokba utaznak. A költőpénz-problémákban is partner az Országos Takarékpénztár, ám ebben az esetben szigorúbbak a feltételek. Féléves lejáratra, harminc százalék előleg befizetésével ad kölcsönt a szocialista valuták kiváltásához. Fontos tudni, hogy kölcsönfelvételkor a házastárs és a kezes igazolt fizetését is be kell mutatni. Kezes nélkül csak c kereset háromszorosát vehetik fel az utazni vágyók. Óvári Zsuzsanna gépjárműbiztosítással rendelkezőknek ez ügyben nincs semmi tennivalója, hisz a HB jogutódként változatlan feltételekkel teljesíti a kötelezettségeit. Az ilyen díjakat ugyanúgy kell fizetni mint eddig a díjbeszedőnek vagy OTP-átutalással stb. — Az Állami Biztositót Baranyában és Pécsett eztán hol kereshetik fel az ügyfelek? — Pécsett, a Kossuth Lajos utca 42. szám alatti fiókunkban teljes körű szolgáltatással (új biztosítás kötése, díjfizetés, kárrendezés és üzemi levonású biztosítások kezelése) várjuk jelenlegi és majdani ügyfeleinket. A telefonszámok 13-577 és 10-346, de a 24-119-es telefonszámon üzenetrögzítő automata fogadja éjjel-nappal a kárbejelentéseket. A volt Kossuth Lajos utca 15. szám alatti egységünk átköltözött az igazgatóságunk épületének földszintjére, a Szalai András u. 1. szám alá (telefonszámai: 13-525 és 13-272), itt, és az újmecsekaljai Ybl Miklós utcai irodában (telefon: 11-432) is a kárrendezés kivételével minden egyéb szolgáltatást biztosítunk. Az átszervezéssel egyidejűleg felálítottuk az ÁB gépjárműkárrendezési megyei irodáját is a Szalai András utca 1. szám alatti épületünk földszintjén (a korábban tervezett Ybl M. utcai iroda helyett). Itt az ÁB új Cascó-s ügyfelei káraikat is rendezhetik. (Telefon: 13-529). A vidéki városokban az ÁB fiókegységei változatlan helyen működnek, kivéve Siklóst, ahol a Felszabadulás úti új épületben dolgozunk. Még annyi változás, hogy csütörtöki napokon 20 óráig és a szombati napokon 13 óráig állnak teljes körű szolgáltatással fiókjaink az ügyfeleink rendelkezésére. — Együttműködési törekvést kezdeményezünk a Hungáriával az ügyfelek érdekében, hogy az irodáinkban megkereső ügyfeleket mindenben kölcsönösen szolgáljuk ki (felvilágosítás, biztosítás kötése, kárbejelentési nyomtatványokkal való ellátás), de egyikünk se foglalkozik a másik biztosítónak szóló díj beszedésével valamint a másikhoz tartozó kór rendezésével. (A Hungária Biztosító tevékenységének ismertetésére is visszatérünk). M. L. A Hungária az alábbi egységekkel áll ügyfelei rendelkezésére. Lakossági gépjármübiztosi- tások ügyintézésése: pécsi fiók: Pécs, Kossuth L. u. 15., komlói fiók: Komló, Lenin tér 6„ mohácsi fiók: Mohács, Szent István u. 4., siklósi ki rendeltség: Siklós, Félszoba dulás u. 25., szigetvári kiren deltség: Szigetvár, József A u. 11., gépjárműkárrendezési fiók: Pécs, Acsády I. u. 3. Az állami vállalatok vagyonbiztosításainak és a gazdálkodó szervezetek gépjárműbiztosításainak ügyintézése a HUNGÁRIA Biztosító Baranya Megyei Igazgatóságán (Pécs, Kossuth L. u. 15.) történik. Az említett egységeken kívül a lakossági CASCO-biztosítá- sok ügyintézésével továbbra is a megye valamennyi takarékszövetkezete is foglalkozik. AMztfet Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke hétfőn megkezdte évi rendes szabadságát. Rektori, egyetemi tanári kinevezések átadó ünnepségét tartották hétfőn a Parlament kupolacsarnokában. A Minisztertanács egyetemi tanárrá nevezte ki Fehér Istvánt, a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem egyetemi docensét, dr. Keszthelyi Gusztávot, a Pécsi Orvostudományi Egyetem egyetemi docensét, dr. Székely Józsefet, a Pécsi Orvostudományi Egyetem egyetemi docensét, Tóth Tibort, a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem könyvtárának főigazgatóját, dr. Zeller Gyulát, a Pécsi Janus Pantfonius Tu- dományegytem egyetemi docensét. Július 1-től dr. Forgon Mihály egyetemi tanárt bízták meg a Pécsi Orvostudományi Egyetem ortopédiai klinikájának igazgatói tevékenységével. A Cement- és Mészművek beremendi gyárának igazgatója, Szikszói Tibor nyugdíjba vonult. Tegnap tartották ünnepélyes búcsúztatóját. A BCM kistanácstermében Kottái Imre, a Cement- és Mészművek vezérigazgatója köszönte meg Szikszai Tibornak eredményes tevékenységét a beremendi gyár élén, majd átadta a kinevező okiratot az új igazgatónak, Oberritter Miklósnak, aki eddig műszaki igazgatóhelyettes volt. Az új igazgató Katona Lajos gépészeti üzemvezetőt nevezte ki műszaki igazgató- helyettessé. Dr. Dányi Pál, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának titkára méltatta Szikszai Tibor érdemeit, majd az új igazgatót köszöntötte. Az ünnepségen részt vett Trefil István, az ÉVM főosztályvezetője és Illés István, a Siklós Városi Pártbizottság első titkára. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa népeink barátságának elmélyítésében, a hadseregeink közötti együttműködés erősítésében, á szocializmus és a béke ügyének szolgálatában szerzett kiemelkedő érdemei elismeréseként Szergej Szokolovot, a Szovjetunió marsallját, honvédelmi minisztert - 75. születésnapja alkalmából — a Magyar Nép- köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjével tüntette ki.