Dunántúli Napló, 1986. július (43. évfolyam, 179-209. szám)

1986-07-07 / 185. szám

u DiinQntüit napló 1986. július 7., hétfő Kispestre, ahol Bocz Jenő már várta a nevezési lap­pal. — A break az amerikai utcák tánca volt, de Eu­rópában a színpadra köl­tözött. Mi a csoporttal örömmel lépünk fel, ha hívnak minket. Megpróbál­tunk kis bemutatót tartani az utcán is, de elzavartak minket. Szeretném folytatni a táncot, indulni-a verse­nyeken - mondja Zoltán szerényen. Az első díjjal sok minden járt. Könyvek, nyaralás, fel­lépési lehetőség augusztus 20-án, a Budapesti- Sport- csarnokban. De ő mind kö­zül a legjobban az első he­lyet igazoló plakettnek örül. B. A. A breakbajnok Alacsony, vékony termetű, szimpatikus fiatalember. Amikor megkérem, táncol­jon valamit, szabadkozik, előbb beszélgessünk. Aztán mégis átöltözik és zene nél­kül bemutat néhány tánc­elemet, amelynek tudása nélkül nem lehetett volna első a két hete Budapesten megrendezett I. Országos Break Dance találkozón. A héttagú zsűri a többszáz versenyző közül Dunai Zol­tánnak ítélte az elsőséget. A pécsi fiú a MÉV Ságvá- ri Endre Művelődési Ház tánccsoportjának tagja. Szélsebesen pörög a vál­lán, a fején, koreografált, akrobatikus mozgással. Második éve táncol. A Vasutasban kezdett, majd vezetőjükkel, Bocz Jenővel együtt áttelepültek egy év­vel ezelőtt a Ságváriba.- Még ma is vannak, akik rondának, hülyeségnek tartják, a breaket,'annak el­lenére, hogy meghódította Európát és rengeteg gya­korlással szépen lehet tán­colni — Dunai Zoltán he­tente háromszor jár a pró­bákra, otthon is, ha teheti, gyakorol. Három évig tor­názott, azóta sem hanya­golja el a gyakorlatokat, hogy biztosítsa az erőnlétét, 'mert anélkül nem megy a tánc.- Két kategóriában le­hetett indulni a találkozón: az electric boogie és a break kategóriájában. Az első az álló, pantomimsze­rű elemekből álló, a másik az akrobatikára épülő, ta­lajközeli táncot jelenti. Én a break-kategóriában indul­tam — Zoltán mutatja a derékcsavart, a fejenpör- gést és a csúcselemet, a helikoptert. Másfél évi gya­korlás után érzett rá a helikopterre, azóta fejlesz­tette ki ilyen látványosra. De addig kék-zöld vállal járkált, édesanyja már nem akarta engedni táncolni. Egyébként a szülei szíve­sen veszik, hogy a tanulás, mellett van egy hobbija, amelyik fegyelemre, akarat­erőre, összpontosításra szoktatja. A budapesti verseny igen izgalmasan kezdődött. Ugyanazon a napon volt Zoltán szakmunkásvizsgája is. Sikerült a vizsgát jól és gyorsan letennie és így autóval még elroboghattak Uhrilc Dóra és Bognár József jelenete az előadásból (Fotó: Tóth László) Eck Imre balettje a Pécsi Nyári Színház műsorában Július 5-én Szerelem címmel új kamarabalett került bemu­tatásra a Tettyei-romoknál. A koreográfus Eck Imre a kon­vencionálisnak is mondható, ugyanakkor mindig húsbavágó­an qktuális és örökkön izgal­mas témához különlegesen ta­láló megfogalmazásmódot ta­lált. Egészen másfélét, mint legutóbbi balettjében, a „Don Juan”-ban, amely lényegében ugyancsak a szerelemről szólt. Ezúttal, és nemcsak a darab kamara jellegéből adódóan, letisztult, mély gondolati tar­talmú, feszes szerkezetű, a ma emberéhez és a ma emberéről szóló, de egyben általános ér­vényű, és Ecknél újdonságnak számító, erősen drámai-költői hangulatú alkotás született. Négy különböző egyéniség, két nő és két férfi bolyong az emberi kapcsolatok útvesztőjé­ben önmaguk személyiségétől meghatározottan, egymást és saját boldogság-eszményüket hajszolva. A felhasznált for­manyelv a balett és a néptánc párhuzamba állításának alap­ötletére épült és ez a megol­dás izgalmas hatásokat ered­ményez: a kétféle mozgásvilág egyszer szenvedélyesen egy­másnak feszül, máskor össze­simul, akárcsak az általuk hor­dozott indulatok és érzelmek. Másfelől az eltérő egyénisé­gek koreográfiái megjeleníté­sét is szemléletesen szolgálják. A néha szinte hisztérikusan egzaltált, egyszerre uralkodni és szolgálni vágyó, minden ízé­ben nőies asszony (Uhrik Dó­ra) alakját a jellegzetesen ecki mozdulatvilág: apró remegé­sek, hullámzások, töredezett vonalú pózok jellemzik. A férfi (Hajzer Gábor) fojtott szenve­délyét, visszafogottabb karak­terét a koreográfus a balett klasszikus formarendszerével ábrázolja. A lány (Bálint Éva) tiszta, világra csodálkozó lé­nyéhez éppen olyan jól illik az egyszerű népi lánytáncok lé­pésanyaga, mint a legény (Bognár József) befeléforduló, látszólagos keménysége elle­nére is esendő alakjához a konok verbunkos. Fontos szerepet, szimbolikus értelmet nyernek a színpadon díszletként elhelyezett, a tety- tyei környezetben még külö­nösebb hangsúlyt kapott tár­gyak: az időnként menedékül szolgáló, de a „lelket” akkor is meztelenül megmutató üveg­lapok, a szenvedélyek és in­dulatok katalizátorából szük­ségszerűen bekövetkező tragé­diát — éppen a legtisztább, szinte balladaian törvényszerű halálát — már az első pilla­nattól sejtető kötélhurok, a pi­ros virágok, a fehér keszkenő és a vérszínű kendő. A választott zenék — Bach- és keleti népzene — egymás mellé rendelésében ugyancsak érvényesül ellentétesség és kapcsolódás kettőssége. Ügy gondolom, Eck Imre ko­reográfus! pályáján fontos ál­lomást jelent ez, a gondolati­ságában és megfogalmazásá­ban is gazdag, a mához szóló és mégis ősi forrásokból táp­lálkozó alkotás, amelynek si­keréhez az egységesen magas színvonalú, őszinte átélésű elő­adói teljesítmények is hozzájá­rultak. Major Rita Azt mondják: Rákosi Mátyás személyi használatú kocsija volt A fáma szerint alig tíz ZISZ autó készült a harmincas évek közepén Moszkvában. Ezen járt Molotov, s mintha rémlene, egy archív moziszalagon ZISZ- ből integetett Sztálin is... E tíz autó közül egy, a 7-es szá­mot viselő kint áll Bogádon, Bánkfi László autószerelő ud­varában. Hatalmas, nyolcszemélyes autó — többen is beleférné­nek —, majdnem hét méter hosszú és 180 centi magas. — Felújítom, rendbehozom — mondja tömören a tulajdonos. — Csodálatos autó. Ilyen jó minőségben azóta sem gyártottak autót. Bizonyí­ték? Gumivezetékein-csövein a fóradás legkissebb jelei sem láthatók, pedig 1937-ben ké­szült. Az utóbbi 18 évét egy vajszlói kertben töltötte, kitéve az időjárás viszontagságainak. Kaucsukból készült. Dísz-rácsán az eredeti nikkel, eredeti fény­ben. A réz-alap nem rozsdáso­dik. Az alváza akár egy vasúti kocsié; ez dominál a súlyában is, megvan vagy 30 mázsa. — Úgy tudom, ebből a tí­pusból már csak három van — mondja Bánkfi László. — Egy az NDK-ban fut, egy Ihász Gá­boré, legutóbb a kabaréban is szó volt róla, egy meg az enyém. Ügy tervezem, hogy két év alatt megújul. Sok alkatrésze hiány­zik, minden ablaka kitört, új kárpit kell, a karosszériát ho­mokkal lefúvatom . .. Persze ehhez apró darabokra kell szét­szedni. — Kié volt? — Egy maszeké. Úgy huzat- tuk ki a kertjéből, hogy előtte bozótot kellett irtani, fákat ki­vágni: 18 év alatt körbenőtték. Előtte sok helyen volt, de azt mondják ez volt Rákosi Mátyás személyi, használatú kocsija. A képbe belefér: a vezető ülés és az utastér külön épült, fel­Autórestaurátor kezében az ötvenéves ZISZ gereinek száma ellentmond. A harmincas években nyolchenge­res motort nem gyártottak. Ám a ZISZ 1936-ban, a Sztálin- művekből került a piacra, kor­mányszervek használatára, igen kis példányszámban, de pontos gyártási adatot erről az időről nem ismerünk. Egy másik, úgy­nevezett ZISZ 110-es gyártását 1946-ban kezdték el, hasonlított a korábbihoz, s több ipari vá­sáron is bemutatták. Ez nyolc- hengeres volt. Mindkét típusból valószínűleg igen kevés fut a világon. A szép legenda, amit az autószerelőtől hallottunk és a szakember véleménye tehát nem is mond ellent, de nem is bizonyított. Kozma Ferenc jóért állítólag kétmilliót aján­lott a Közlekedési Múzeum! — ön eladja? — Szó sem lehet róla. Részt veszek majd a veterán autósok találkozóján a magyar Forma 1-es pályán, végigdöngetek rajta, akár hátramenetben is ... Szóval ez lesz a nálam dolgo­zó inasok vizsgamunkája. Il­letve az én vizsgamunkám . .. * Eddig a riport, amihez forró nyomon némi kiegészítő, melyet Bólint Sándortól, a Közlekedési Múzeum muzeológusától kap­tunk. Ihász Gábornak tudomása szerint nem ígértek az öreg ZlSZ-ért nagy összeget. A Bánkfi László tulajdonában lé­vő kocsi nehezen azonosítható; a gyártási év és a motor hen­húzható ablakkal elválasztható. Légkondicionált, s hogy mást ne mondjak, a rükverc 60 fölött röpíti hátra a gépet. Különben nyolchengeres, 6000 köbcentis a motor, 140 lóerős, maximális sebesége 180 kilo­méter volt óránként. Harminc­hétben evvel versenypályára le­hetett menni! — Mibe kerül? — Nem lesz olcsó dolog, ötezer forintért vettem meg, lábon húztuk Bogádra. Úgy saccolom, hogy 300 000 forint­ból olyan lesz, mintha ma gyár­tották volna. Persze, ebben a munkadíj nincs bent. Szép fel­adat, autórestaurátori munka. Semmiben sem térhetek el az eredetitől. Ihász Gábor kocsi­Cinke Sovány, nyúlánk fiú — pe­dig jóétvógyú és sokat eszik — divatos fekete ingben, kordbársony nadrágban, minduntalan előre hulló sű­rű haja egyik szemét takar­ja. Még a galeriből szárma­zott beceneve: Cinke. — Hol dolgozol? — Egy étteremben moso­gatok havi kétezerért, napi hatórás munkával. Ebből ka­pok zsebpénzt az intézetben, a többit majd akkor, ha ki­lépek, mondjuk tizennyolc éves koromban. — Hol születtél? — Úgy tudom, Pécsett. De akár születhettem másutt is. Heten vagyunk testvérek öt apától... Ezzel mindent meg- mondtatn. — Szüléid? — Anyámról mit mondjak? Rajzszögre térdeltetett, úgy nevelt, amíg intézetbe nem kerültem. Az apám meg a múltkoriban azt mondta, nem tartozók hozzá, nem va­gyok az övé. De ennek el­lenére őt szeretem, meg egyik húgomat is. Ha jönné­nek látogatni, igazán örül­nék neki. Egyszer eljött anyámmal — akkor már Sik­lóson éltem egy nevelőanyá­nál a Kedvinéi, hogy elhoz­nak. Nem tudtam dönteni, pedig Kedvit is szerettem. De aztán apám szavára hall­gattam. Négy hónap múlva megint visszahoztak az in­tézetbe. Becsaptak. iKezefejét takargatja, le­ereszti az asztal alá, meg­fogom a csuklóját: — Mi ,ez? Tetoválva egy név: „Zsu­zsanna”.- Vele járok. Jól megva­gyunk, kedvelem. Amikor a galeriről fagga­tom, elnéz oldalvást, kíno­san mosolyog. A nyolc osz­tályt hét iskolában végezte el, az Ágoston téren, Mesze­sen, Bártfa utcában, Har­kányban, Siklóson, attól füg­gően hova vetette zaklatott sorsa. — Elég sokszor szöktem is, hol Pestre, hol Fonyódra... Ha kenyérre, tejre szereztünk pénzt, mór jól éltünk. Nagy galerink volt, néha harmin­con is összeverődtünk és csi- bészkedtünk. — És most? — Már nem. Néha talál­kozom a volt galeri-tagok­kal, elbeszélgetünk a „régi szép időkről . . .” — Hány éves vagy most? — Tizenhat. A régi szép idők alatt a nyolcvanas évek elejét kell érteni. Bizony, szalad az idő, te meg öregszel, „Cinke" — mondom neki. Kajánul nevet: — Már ők is megkomolyod­tak . . . — És te? — Igyekszem. Szakmát ta­nulok, jó kézügyességem van, itt az intézetben bőrdara­bokból virágot is csináltam, meg más efféléket. Azt hi­szem,' bőrdíszműves leszek, vagy cipőkészítő, ehhez van kedvem. — Mivel töltőd a szabad­idődet? — Hát. . . hogyismondjam. Most a „break”-táncot tanu­lom a haverokkal. Diszkóba nem igen járok, mert nyolc­ra az intézetben kell lennem este. Vannak díszhalaim, azoknak a£ életét figyelge- tem. Furcsa, szép világ a ha­laké. Meg aztán . . . igaz, ezt mostanában nem nagyon szorgalmazom, szóval . . . — Kíváncsivá tettél . . . — írtam verseket, de nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Akkor meg egy re­génybe 'kezdtem, felénél tar­tok. Egy indiánt megöltek a fehérek és a fia bosszút áll az apjáért. Ezt írogatom. Akik olvasták, jónak talál­ták. Majd meglátjuk". Rab Ferenc Szerelem

Next

/
Oldalképek
Tartalom