Dunántúli Napló, 1986. július (43. évfolyam, 179-209. szám)

1986-07-28 / 206. szám

u Dunántúli napió 1986. július 28., hétfő Lóháton a fél országon át Szőrmentén Margarétával Élete első versenyén második lett Na, gyere szívem — mond­ta a szép szál férfi Marga­rétának és kivezette lakhe­lyéről a fényre, levegőre. Margaréta pedig kecsesen lépdelt a fűben, finom vo- nulatú- izmai átütöttek a vé­kony és érzékeny vibráló bő­rén. Margaréta igazi képessége­it nemrég próbálták ki. Gaz­dája csak úgy szőrmentén fel­pattant a hátára és ellovagolt vele az Alföldre, ott beneve­zett egy országos lávlovaglá- si versenyre és az egyetlen nye­reg nélküli lovaglóként má­sodik helyezett lett. Majd mint akik jól végezték dol­gokat, hazaindultak, vissza­felé is lábon és nyereg nél­kül tették meg a 200 kilo­méteres utat. Karácodfa légvonalban nincs messze Abaligettől, mégis az ember úgy érzi, le­megy a térképről, mire oda­ér. Az útelágazásban csak egy, már olvashatatlan, rozs­daette tábla jelzi. Akit itt ke­restem, Gergely András ag­rármérnök. Házának udvarán gyönyörű Ford kocsi, hozzá­kapcsolva speciális lószállító utánfutó. Két évig dolgozott Algériában - tehenészeti telepek létesítésében és be­indításában vett részt — a kocsit és utánfutót abból a keresetéből vette az elmúlt héten. Ugyancsak nagy a kontraszt a szép kocsi és a ház között, amit itt Karácod- fón vásárolt. Mintha végnap­jait élné, épp ideje, hogy valaki kézbevegye a végső összeomlás előtt. A beren­dezés még jobbára csak a ki sem bontott hatalmas hajó­bőröndökből áll, bennük gon­dosan csomagolt afrikai népi köcsögök, kerámiák és fa­faragások, valamint hatalmas tengeri kagylók, csigák. Ger­gely András csak az idén májusban érkezett haza és nem sokkal ezután, június 28- án volt az említett verseny. (Margarétát két évig barátok gondozták.) — Városi gyerek vagyok, pesti születésű, mégis entern csak a természet, az állatok érdekeltek mindig. Ezért je­lentkeztem Gödöllőre rs. Már ott is foglalkoztam a lovak­kal, szórakozásból lovagoltam is, de versenyezni sohasem engedtek, azt mondták, túl magas vagyok, a termetem nem alkalmas ehhez. Évekig készültem rá, hogy bebizo­nyítsam az ellenkezőjét, most 44 évesen sikerült. Ez volt éle­tem első versenye, a taktikát, a módszert elméletben dol­goztam ki, ez vált a gyakor­lati próbája — mondja Ger­gely András és közben megpaskolja Margaréta ol­dalát. — Amikor ezen a júniusi versenyen a versenybírókkal közöltem, én nyereg nél­kül indulok, nem akartak hin­ni a fülüknek. Azt mondták, nincs olyan, aki a 40 kilo­méteres versenytávot így vé­giglovagolja. Akkor meg vég­képp hitetlenkedve néztek rám, amikor megtudták, hogy oda is így mentem innen Ba­ranyából. Előzőleg számítá­sokat végeztem, hogy külön­böző sebességeknél a nyereg mennyi terhelést jelent a ló­nak. Sőt azt is pontosan ki­számítottam, hogy az ún. pi­hentetés fázisai milyenek le­gyenek, vagyis,' hogy a ver­senytáv milyen szakaszain és mennyi ideig futtassam lovas nélkül és hogy mekkora az a legnagyobb sebesség, amit én ezalatt a ló mellett futva el tudok érni. A távlovaglás szabályai ugyanis ezt meg­engedik. Hogy a számításaim jók voltak, bizonyítja a má­sodik díj, sőt kaptam egy különdíjat is, a ló legkímé­letesebb módon való verse­nyeztetéséért és a kuriozitá­sért. Gergely Andrást sokan kü­löncnek tartják, hogy aba- ligeti szép házát válófélben lévő feleségének, gyerekeinek hagyta és kiköltözött ide, szinte az Isten háta mögé. Csak az érti, aki azt is meg­érti, hogy egy életet tett a lovakkal való foglalkozásra. Mint mondja, ő együtt akar élni a természettel. Sarok Zsuzsa Münsteri mandolin­zenekar Hosszú­hetényben Az NSZK-beli Frankfurt melletti Münster városka kilencven lakosát, köztük Kari Grimm polgármestert látják vendégül egy hétig a hosszúhetényiek. Tegnap délután fél öttől kétórás közös műsort adott a hosz- szúhetényi általános iskola alkalmi színpadán a Müns­teri Természetjáró Társaság 23 tagú mandolinzenekara és a Komlói Áfész hosszú- hetényi népi együttese. Vendégek és vendéglátók váltakozva szórakoztatták a több száz fős nézősereget. A mandolinzenekar klasszi­kus zeneszerzők műveit játszva vastapsra késztette a megjelenteket. Első mű­sorrészük végén a Termé­szetjárók Társaságtól továb­bi ötvenen felálltak a zene­kor mögé a színpadra, s a házigazdákat is meglepve magyar népdalokat énekel­tek, mandolinkísérettel. A hosszúhetényi népi együttes táncosai a tavaszváró mel­lett a Hetényi vígságokat és a Hetényi lakodalmast ad­ták elő, tíztagú rezesbanda muzsikájára. A münsteriek zenekarve­zetője, Erick Kern zeneta­nár, a tagok közép- és fő­iskolások, valamint munká­sok és kisiparosok. — Nálunk a kirándulás és a zene úgy összetarto­zik, mint az evés meg az ivás — magyarázta Günter Keil, a természetjáró tár­saság vezetője, amikor a társaság és a zenekar kap­csolatáról érdeklődtem. Este nyolctól a hetényi kultúrotthonban lakodalmas jellegű vacsorát kaptak a vendégek: vaddisznót is tartalmazó vegyespörköltet, sült csirkét, rétest. A nagy­terem előtt felállított óriási sátor alatt pedig hajnalig lophatták a táncot, mégpe­dig népi táncosokkat. A két együttes közötti kapcsolatot az NSZK-ban élő Bohner József egy éve kezdeményezte. Tavaly a hosszúhetényiek voltak Münsterben, egy hétig ­Aki a két együttes közös műsorára kíváncsi, az Kom­lón, a városi színházterem­ben, szerdán 19 órai kez­dettel még megtekintheti. IUIalcarítis Samíir kepei Galéria a négy ég­tájhoz Egyiptomban született, Magyar- országon festett, Argentínában él Egyiptomi születésű, Német­országban tanult, most Argen­tínában műkereskedő, fotómű­vész és művészi, szellemi ha­zájának Magyarországot tart­ja. Makarius Samiir-nak hív­ják, festményeiből jövőre ki­állítás lesz Pécsen. Makarius Samiir 1924-ben született Kairóban, libanoni maronita keresztény családból. 1933-tól 1940-ig Németország­ban tanult, majd Magyaror­szágra jött és itt dolgozott 1946-ig. Budapesti tartózkodá­sa alatt kapcsolatba került az Európai iskola néven ismert képzőművészeti csoportosulás­sal. Akkoriban az Andrássy úti Misztótfakjsi könyvesboltban berendeztek egy Galéria a négy világtájhoz nevű kióllítóhelyi- séqet, és később e köré tömö­rült az Európai iskolából kivált absztrakt művészek csoportja. 1946-ban rendezték meg az elvont művészet első magvar csoportkiállítását, amelyen töb­bek között Gyarmathy Tihamér, Lossonczy Tamás, Martinszky János, Vajda Lajos és Martyn Ferenc vett részt. És Makarius Samiir, akiről Kállai Ernő, a neves művészettörténész ejtett elismerő szavakat. Samiir egy zürichi kiállítás után Argení- nában telepedett le, ma is ott él. Nemrég járt Pécsett - kiálításról táravalt.- Hogy találkozott Makarius Samiir és Pécs? Várkonyi György, a Janus Pannonius Múzeum igazgató- helyettese válaszol. — Martinszky János életmű­vének feldolgozásával foglal­kozom: a két világháború kö­zötti festőnemzedék jelentős és méltatlanul elfelejtett alakjá­val, aki Mohácson élt és 1949- ben halt meg. így jutottam el Samiir nevéhez, majd Losson­czy Tamás segítségével felku­tattam a címét, örömmel vá­laszolt, amikor levélben meg­kerestem, hogy kiegészítse Martinszkyről és kortársairól összeavűlt ismereteimet. — Vajon nem csak udvarias­ságból mond egy rövid ideig itt élő festő ilyet: művészi és szellemi hazájának Magyaror­szágot tartja? — Mi oka lenne az udva­riaskodásra? Másrészt tudjuk: húszéves fiatal volt, fogé­kony korban ismerkedett az akkoriban létező áramlatokkal és ezek döntően hatottak mű­vészi fejlődésére, és 1945 után is egy darabig termékenyítő művészi közeq vette körül. És bizonyára nem mellékes: ma­gyar nőt vett feleségül, ma nemcsak ő, hanem az unokái is jól beszélnek magyarul. — Szívesen vállalta a pécsi kiállítást? — Igen, Budapesten is be­mutatkozik képeivel, és fel­ajánlotta néhány művét a Pé­csi Janus Pannonius Múzeum Modern Képtárának. G. T. Módszertani segítségamagyar nyelv külföldi oktatóinak Szombaton befejeződött Debrecenben a külföldön ma­gyar nyelvet oktató pedagó­gusok tíznapos továbbképző tanfolyama. A Magyarok Vi­lágszövetsége és a Debreceni Tanítóképző Főiskola által im­már tizenegyedik alkalommal megszervezett kurzusra az Észak-Amerikai Egyesült Álla­mokból, Ausztriából, Hollan­diából, Lengyelországból, az NDK-bóí, az NSZK-ból és Svédországból csaknem har­minc magyar származású nyelv­oktató érkezett. Pécsi diákok a pekingi egyetemen- Van a közelben egy ol­csó vendéglő, oda megyünk el vacsorázni, ha van pén­zünk, s szórakozni akarunk barátainkkal. Gyakorlatilag beszélgetünk - mondja a két szimpatikus diák. S mivel ők Pekingben diákok, a „kö- zel"-ség tíz kilométert jelent csak — nem is tudják, meny­nyit bicikliztek ősz óta Kína fővárosának kerékpárosoktól zsúfolt utcáin. A pekingi nyel­vi főiskola és a magyar nagykövetség például egy­aránt a belvárosban talál­ható, s mégis 22 kilométer választja el őket, dehát ezt a távolságot is örömmel kere­kezik le Balázsék, ha „pakk” - jött otthonról. — Igazán mindenki nagyon rendes, mert ha a szülők megtudják, hogy küldöttség, utazó jön Pekingbe, még a minisztériumi delegáció is szí­vesen elhozza nekünk a cso­magot, benne a hazaival. Gothár Brigitta és Kassai Balázs egy éve még a JPTE Közgazdaság; Karának hall­gatója volt. Balázs a kicsit el­húzódó vizsgaidőszak vége- felé pillantotta meg a hir­detőtáblán a kis cédulát, hogy a Művelődési Miniszté­rium pekingi ösztöndíjat hir­detett. Brigittával együtt meg­pályázták - rajtuk kívül még hárman Budapestről - így az ötvenes évek óta ismét van magyar egyetemi hallgató Pekingben. — Hárman közgazdaságtant tanulunk majd szeptembertől, a pekingi népi egyetemen, a negyedik társunk kínai irodal­mat, az ötödik pedig történel­met hallgat majd - mondják, merthogy az első év a nyelv- tanulásé volt. — Ott az a gyakorlat, hogy a tanárok is az egyetem te­rületén laknak, így gyakran kopogtatunk be este is nyelv­tanárainkhoz, akik csak a kí­nai nyelvet beszélik. Októ­bertől 1500 jelet tanultunk meg — két—háromezerrel már újságot lehet olvasni —, de úgy gondolják, ennyivel már a kínai diákokkal együtt hall­gathatjuk az előadásokat. Ta­náraink feltételezik, már kap­tunk annyi alapot, hogy ön­képzéssel is elboldogulunk. A beszélt nyelv viszont már elég jól megy, pedig egy jelet Brigitta és Balázs a Nagy Falon négyféleképpen is hangsúlyoz­hatunk, s változik attól függő­en a jelentése. A magyarok azt ajánlották, hogy az ,elő­adáson magyarul jegyzetel­jünk, mert így a fordítással együtt is jobban követhető a téma, mintha a kínai jelekkel írnánk, vagy a latin-betűs, fonetikus átiratban, a pin- jing írással. A magyar diákok jelenléte a kínai egyetemen csak apró, bár számúnkra fontos jele a megújult kínai politikának. Brigitta és Balázs elmondása szerint az európai szocialista országokból a magyar csapat a legnépesebb, a Pekingben tanuló külföldiek túlnyomó többsége az Egyesült Álla­mokból és Japánból jött, s sokan vannak az afrikai fej­lődő országokból is, Brigittá­nak japán kislány a barát­nője, s gyakran kísérik őket abba a közeli étterembe tan­zániai, zambiai barátaik is. Jól látható a megújult kínai kül- és belpolitika 'következ­ménye az emberek, elsősor­ban a nők öltözködésén, a korábbihoz viszonyított bősé­ges élelmiszerellátáson, a vi­lág minden részéből importált árucikkeken, a sok építkezé­sen. — Jól ismertek a magyar áruk is: a Videoton tv ott áll a japán készülékek mellett, . s az áruk is hasonló, ismert az Ikarus és a' Lehel már­kanév is. Amit mi importál­nánk? Hát például az aku- punktúrás elven ható kézi masszírozókészüléket. . . Négy év múlva, amikor elvégezzük a közgazdasági egyetemet, akkor már bizonyára mást is, hiszen bízunk abban, hogy a magyar—kínai gazdasági kap­csolatokban is kamatoztathat- liuk majd a kínai nyelv- és szaktudásunkat. B. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom