Dunántúli Napló, 1986. július (43. évfolyam, 179-209. szám)
1986-07-01 / 179. szám
1986. július 1., kedd Dunántúli napló 3 Kiútkeresés az építőiparban A verseny, a piacérzékenység és a minőség a záloga a fennmaradásnak ■■ * — ■ ■— Mikor tanulunk meg jól és gyorsan beruházni? Erről indítottunk vitát lapunkban, keddi 3-as oldalainkon rendre közölve az érdekeltek hozzászólásait. Felkérésünkre most meg kellene szólalniuk épitőipari vállalatainknak is, ám tőlük eddig még nem kaptunk írásba foglalt véleményt. Munkatársunk alábbi cikke nem hozzászólás akar lenni, de egyfajta adalékként is felfogható a vitához. M. Z. — * ■ Tartja magát az a vélemény, hogy egy ország gazdasági helyzete legmarkánsabban az építőiparán mérhető le. Mert ha jól mennek a dolgok, akkor jócskán van igény és pénz beruházásokra, új lakásokra, egészségügyi, gyermek- és oktatási intézményekre, üzletekre, üzemekre, gyárakra. Ha ' meg rosszul áll a szénánk, akkor megcsappannak a beruhá- .-'y. zósok. A jó gazdasági kondíció szárnyakat ad az építőipar- SZ nak, gépesítésre, új technológiák bevezetésére készteti azt. Az építőiparban — éppúgy, mint minden más gazdasági területen — sem magától ér- •4. tedődő követelmény még a mi- nőség. Milyen az a minőség, amit joggal elvárunk (elvárnánk) az épitőipartól? — Hogy olyan épületeket építsen lehetőleg olcsón - de mindenképpen elfogadható áron —, amely megvalósítási szempontból kifogástalan, képes biztosítani magas szinten azt a funkciót, amit az új létesítménytől elvárhatunk. Hogy a lakóház valóban otthona lehessen az ott élőknek, hogy az iskola valóban biztosítsa mindazokat a feltételeket, melyek a jó pedagógiai mun- r® kához nélkülözhetetlenek. Voft egy korszak, amikor a Mennyiség állt mindenek felett. Mert rengeteg új lakásra volt t szükség. Sok kellett mindenből, és lehetőleg gyorsan. Azt, hogy valójában milyen áron gyarapodtunk, akkor arra még nem gondoltunk. Méltán voltunk büszkék, hogy ennyivel, meg ennyivel — lakásokkal, tornatermekkel, óvódókkal, bölcsőéi«"' dékkel, iskolákkal, kórházakkal stb. — lettünk ismét gazdagabbak, s örültünk, hogy lám, mindezt győzi az építőiparunk. S, hogy minőség terén az ele- . ve bekalkulált igénytelenség és beletörődés volt az elfoga- dott mérce? Aki mindezzel tisztában volt, az sem tehetett mást, mert a körülmények mindent és mindenkit erre ösztönöztek. — A „sok újat" bűvöletében élve valójában nem számított perdöntőnek az, hogy normális emberi és családi élethez, elegendő életteret biztosít-e ez a 40-50 négyzetméteres lakás, az elhatározott és kivitelezett szűkösség. Sorra jelentek meg a központi elhatározások és előírások és a gyakorlatban legtöbbje — épp az anyagiak hiánya miatt — el is torzult. Az NDK-ban már majd negyven éve iskolát csakis sportkombináttal (ebbe az úszómedence is beletartozik) együtt szabad építeni. Nálunk előírás, hogy nyolc tanteremhez már tornaterem építése is kötelező. És mit tesz a gyakorlat? Sorra épülnek a hét tantermes iskolák, ezekhez ugye még nem kell a tornaterem. Ez a fajta múlt — félő — tovább fog kísérteni. Lehetőségeink és igényeink képtelen a mindenki számára előnyös összhangra. Még talán a kevésbé elfogadhatatlan kompromisszumra is? Most, hogy az építőiparban tért nyer a verseny- tárgyalásos módszer, a helyzet nem sokat változik — vélik tanácsi és építőipari vezetők. A kivitelező még a versenytárgyalásos piacon sem hajlandó olyan munkába belekezdeni, amire egyetlen kilátásuk mindössze a ráfizetés. Sokat beszélünk mano-ság a kockázatvállalásról. A kockázatvállaláshoz sok minden kell. Például megalapozott anyagi helyzet, hogy az esetleges kudarcot vállalni tudják, szükséges továbbá a vállalatot mélységében is ismerő és kockázatot vállalni merő vezetés, megfelelő anyagi érdekeltség, és még valamiről véletlenül se feledkezzünk meg: a nagy nyereség vagy a bukás lehetősége. Mert az nem hord magában rizikót, nem ösztönöz a még többre, még jobbra, hogy csak kicsit nyerhetnek vagy kicsit bukhatnak egy-egy munkán. Létezik egy „patópálós" felfogás is. Csak egyetlen példa: évek alatt tönkrement a több- emeletes lakóház ereszcsatornája. Amikor méq olcsón ki lehetett volna javítani a kis hibát, elkerülte a figyelmet, illetve a gond elhanyagolhatónak minősíttetett. Talán a helyreállítás rovaton nem - volt egy fitying sem. Végül úgy lemál- lott a ház vakolata, annyira tönkrement az egész homlokzata, hogy kénytelenek voltak sok-sok mérlegelés, szervezés után az egész lakóház külső vakolatát helyrehozatni. Tipikus példa arra — és mennyi ilyennel lehetne szolgálni —, hogy a megtakarított fillérek, forintok hogyan bosszulták meg az ésszerűtlen spórolást. A Harkányban megtartott kétnapos országos építőipari minőség-tanácskozás mélységében vetette fel az építőipari szakma, szakágazat gondjait, kihangsúlyozva, hogy az egész ágazat, sőt a hazai gyártók összes hibája, hiányossága miatt a kivitelező építőipar hátán csattan az ostor. Akkor is, ha a maguk munkáját tökéletesen — ez nem éppen jellemző — végezték el. Mert az ő munkájukat kifogásoljuk joggal, ha vetemedett az ajtó, az ablak, ha nem jó a lift, ha csöpög az új csaptelep, ha beázik a lapostető szigetelése, és hosz- szan sorolhatnám a hibajegyzékek tételeit. Az, hogy nagyon sok anyag minősége nem üti meg a joggal elvárható szintet? Ez már szinte bevált gyakorlat. Sajnos. De még így, ilyen megalkuvásokkal — és ráfizetésekkel — is milyen erőfeszítést kíván a beütemezett, azaz betervezett anyagok beszerzése? Mert hiába kész a ház, a létesítmény, ha nem lehet sehol beszerezni a szükséges fehér csempét, aimatúrát, keringtető szivattyút vagy bármilyen nélkülözhetetlen anyagot — joggal mondjuk a magunkét. Hogy ilyenkor a kivitelező is ezt teszi, és ő méq nálunk is jobban bosszankodik? S közben úszik a pénze is, az is, amiért valójában mór megdolgozott? Nem beszélve a szervezési, anyagmozgatási és morális — tehát munkaerkölcsöt — ért veszteségeiről. A verseny, a piacérzékenység és a minőség különösen a mostani nehéz helyzetben lehet záloga a fennmaradásunknak. Hogy közben egyre fogy az építőipari létszám, hogy mind nagyobb hányada nullára íródott a gépeinek, berendezéseinek - ez köztudott. A régi, megszokott mennyiségi beidegződés is sok helyütt még bénítja az új követelményekhez való alkalmazkodás képességét. A minőségnek előbb-utóbb uralkodó követelményrendszerré kell válnia. Nem könnyű évtizedek múltán átállni a merőben újra a nem könnyű gazdasági feltételek között. Pedig a kiutat csakis ez jelentheti. Murányi László A gondozott termőgyep haszna A dróvafoki termelőszövetkezet legelő szarvasmarhái a teklafalui határban. Fotó: Läufer László A magyar rozsnok, a nádképű csenkesz tíz tonnán felül ad a beremendi tsz-ben A szarvasmarha ütést érez, ha a dróthoz ér, és a bekerített területen belül marad, ott legelészik tovább. Az egytucatnyi elkülönített rész közül egyszerre csak egyben legeltetnek, s mielőtt elfogyna végleg a fű, továbbmennek a következő öthektáros területre. Mire a tizenkettediket is megjárják, addigra az elsőben már újranő a fű. Persze, tisztítókaszálás és műtrágyázás is történik közben. — Legelő volt ez mindig, itt Teklafalu és Drávafok között - mondja Arató József, a drávafoki tsz szarvasmarha-gondozója. Úgy tíz éve váltotta fel a háztáji birkát a magyartarka szarvasmarha télen-nyá- ron szabad tartású rendszere. — Hárman vagyunk gondozók a kétszázharminc tehénre és a negyvenöt vemhes üszőre. Nem keresünk rosszul. Az én alapom öt-öt és félezer, s erre jön még. Bár nem is nyolc órát vagyunk itt naponta, hanem reggel hattól este nyolcig, havonta hat szabadnappal. A drávakeresztúri és a bog- dásai teleppel együtt hatszázas létszámú a drávafoki termelőszövetkezet szarvasmar- haóllománya. Tízéves munka eredményeként ma már az állattenyésztés 12-20 százalékos nyereségrátát produkál. A szabad tartás kevés munkaerőt igényel, olcsó a takarmányozás, s nem utolsósorban az állatok is jól érzik magukat a természetes környezetben. — Egyhasznú húsmarhát tartunk, magyartarkát és magyartarka-limousin F 1-et. Az idei évtől azonban visszatérünk a tiszta magyartarkára, mert ez jobb anyatehénnek bizonyult. Jelenleg kilencven borjúnk van, s a nyáron várható még százötven — tájékoztat Vicze Lajos, a termelőszövetkezet főállattenyésztője. A leterhelt legelő rendszeres karbantartásra szorul, hogy újra kellő fűmennyiséget adjon. így nélkülözhetetlen a trágyázás, kaszálás: — Télen alapműtrágyázunk, majd minden egyes tisztítókaszálás után is szórunk műtrágyát. A szervestrágyázást pedig elrendezik a tehenek. Az első fűnövendék egy részét lekaszáljuk, s szenázst készítünk belőle. * Baranyában évente ezer hektárral csökken a gyepterület, ugyanis hosszú idő átlagában periódusonként ennyivel többet vonnak be a szántóföldi növénytermesztésbe. Jelenleg közel negyvenezer hektáros az összes gyepterület, ebből huszonnégyezer hektár a termőgyep, mely legeltetésre alkalmas, a többi talajvédő szerepű vasúti töltéseken, gátpartokon vagy az erózióvédelem eszköze. A jó gyep hektáronként 6-8 tonna szénaértéket ad, ott, ahol intenzív gyepgazdálkodást folytatnak.- Pécsvárad, Kétújfalu, Magyarszék termelőszövetkezetei, a Szigetvári és a Bikali Állami Gazdaságok jó gyepgazdálkoPirosodik a kajszibarack a Pécsi Állami Gazdaság 14,6 hektáros daniczpusztai gyümölcsösében Legyen barack Baranya megyében A konzervgyár pénzt adna Zöld út a szakcsoportoknak Tíz, tizenöt évvel ezelőtt még fojtánként árulták az őszibarackot a pécsi piacokon, s kajsziból sem szorult behozatalra a megye. Most mindkét gyümölcs hiánycikk, termelésük oly mértékben visszaesett. Ha nem történik intézkedés, 1990-re már annyi barack sem terem, ami a konzervgyárak árualapját fedezné. A jelenség országos, a bajt mégsem általában, hanem az ország legjobb termőtájain, a Balaton és a Velencei-tó környékén, a budai és a mecseki tájkörzetben kell orvosolni. Vagyis a rendelkezésre álló eszközöket a területek fejlesztésére kell összpontosítani. Ennek mikéntjéről, az őszibarack és a kajszi termelés fellendítésének teendőiről tanácskoztak a minap Pécsett, a MÉSZÖV székházában az érdekeltek. Környei Béla, a Megyei Tanács főkertésze, térképen illusztrálva mutatta be a megye potenciális baracktermő tájait. Négy ilyen tájegység van; a pécsi, az Északbaranyai — pécsváradi — a Duna menti és a szigetvári. A négy tájkörzetben 4604 hektáron lehetne őszibarackot és 3475 hektáron kajszit termelni. Új kajszi és őszibarack ültetvényt a következő községek területén lehet telepíteni; Almamellék, Babarc, Bár, Bikái, Bogád, Botykapeterd, Csertő, Egyházaskozár, Erzsébet, Ge- resdlak, Helesfa, Kékesd, Lánycsók, Marázó, Mágocs, Mekényes, Mozsgó, Nagyhajmás, Nagykozár, Nagypeterd, Nagypall, Nagyváty, Nyugot- szenterzsébet, Pécsvárad, Somberek, Somogyhárságy, Szellő, Székelyszabar, Szentlászló, Szigetvár, Szulimán, Vásáros- béc. A rentábilis őszibaracktermesztés lehetőségeit dr. Timon Béla, a Kertészeti Egyetem docense vázolta fel. Hektáronként 10 tonnás termésnél, 8 forintos átvételi ár mellett a termelés jövedelmező. Márpedig a Mecsek oldalán megtermelhető a 15 tonna is. Északi szomszédaink felé a piac hosszú távon biztos. A kajszinál is keresleti piac alakult ki, mint arra előadásában dr. Poór József, a Ba- latonboglári Mezőgazdasági Kombinát igazgatója rámutatott. Ma 6 tonnánál tartunk, de 10-12 tonnát tud teremni a kajszi. Bogláron már fél tucat szakcsoportot szerveztek, mert a családi művelés a jövő. Bernáth Béla, a Szigetvári Konzervgyár igazgatója elmondta, hogy a gyár 5 millió forintot ajánlott fel az új telepítésekhez, de a mezőgazdasági nagyüzemek egyelőre vonakodnak földterületet biztosítani a szakcsoportok részére. Pedig ez még üzletnek sem rossz, hisz évente és hektáronként 9000-10 000 forint bérleti díjat szedhetnének be minden ráfordítás nélkül. Kevés szántóföldi növényből érnek el hektáronként ekkora tiszta nyereséget. Tenni kell, méghozzá gyorsan, hogy újra több barack legyen a megyében. A következő lépésként a négy tájkörzet érintett nagyüzemeit hívja össze a témában a Baranya Megyei Tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osztálya.- Rné dóst folytatnak - mondja Kovács Mihály, a megyei főállattenyésztő. Azonban a bere- mendi tsz vetett gyepe ezek legelőinek hozamait is jóval felülmúlja. A magyar rozsnok. a nádképű csenkesz régi magyar fűfajták. Beremenden tíz tonnán felüli termést adnak hektáronként megfelelő szerves és műtrágyázással. A legeltetés egyrészt gazdasági igény, mivel költségmegtakarító szerepe nyilvánvaló: az olcsó takarmánvból hús, tei, tejtermék lesz. Másrészt állategészségügyi szempontból biológiai igényként is jelentkezik. A megyében összesen 83 000 szarvasmarha és 43 000 juh takarmányozásáról kell gondoskodniuk a mezőgazdasági üzemeknek. Rendszeres gyepgazdálkodást azonban a mezőgazdasági üzemek alig tíz százalékában folytatnak. * Háztájiban egyre kevesebben legeltetnek: a hétezer szarvasmarhának csupán az egynegyede jár ki. A magánkézben levő húszezer juh gazdái könnyebben találnak juhászt. Például többek között Gyöke lános end- rőci lakos személyében, aki alig várta, hogy MÁV-nyugdí- jasként ismét harminc évvel ezelőtt űzött mesterségéhez térhessen vissza. Szabad levegőn érzi jól magát, az ősök több mint százéves foglalkozását feltámasztva, beszélgetve már az ükapánól tartunk pillanatok alatt. S Gyöke János egyetlen hangjelzésére Rossz, az egyéves német juhász kutya összetereli a juhokat, aztán várja a következő parancsot. Gyöke János juhász — hasonlóan Arató Józsefhez, a drávafoki tsz szarvasmarhagondozójához — amíg egészsége bírja, ittmarad a réten, Teklafalu és Drávafok között. L. Cs. K. fl legolcsóbb takarmány - a legelőről
