Dunántúli Napló, 1986. július (43. évfolyam, 179-209. szám)
1986-07-19 / 197. szám
Lvovban - tapasztalatcserén A kárpátaljai magyar lány, bizonyos Müller Ilona következetesen Lemberget mond, ha magyarul beszél — tízéves koráig nagyanyja nevelte, s akkor került vissza Lvovba, ukránok, oroszok, lengyelek, ruténok, kisebb nemzetiségiek Mert Lvov, a nagyváros magába szívja az ugyancsak hányattatott múltú vidék falvainak lakosait, s mert a mezőgazdaságra ugyancsak nagy szerep jut ma a Szovjetunióban, a vidék úgy védekezik, ahogy tud, hogy megőrizze fiataljait. Jó kereseti lehetőségekkel, városias életforma megteremtésével, az alapellátást meghaladó kereskedelemmel, egészségüggyel, szolgáltatással. Pjotr Danilovics Nazar- csuk, a Buszki Járási Pártbizottság első titkára a falu- házépítésről híres Ukrajna- szerte: a járásban található üzemek, kolhozok összefogásával évente megépül egy- egy faluház. S a foluházban orvosi rendelő, gyógyszertár, színházterem, kis szálloda, étterem, abc-bolt, helytörténeti kiállítás, a község vezetőinek irodái, s a faluházzal egy egységet képező iskola, ■a sportpályával. A példa ragadós. A sztrij- szkiji járásban, Lvov és a Kárpátok közt félúton ugyancsak átadnak egy-egy faluházat évente — az építkezés nyolc-kilenc hónapiq tart csuoán, s az átadásokra augusztus végén kerül sor rendszeresen. Van, hol elkölteni a kolhozban, a háztájiban mea- keresett rubeleket. Utazva a Lvovszkaja Pravdához, a Dunántúli Napló testvérlapjához ,,devizamentes tapasztalatcserére", már a vonatból feltűnt, hogy a legkisebb területet is megművelik. Még a vasúti töltés és az erdősáv közötti egy méter széles csíkot is, és kaszálják a füvet téli takarmánynak mindenütt. A háztáji ilyesfajta gyakorlatánál sűrűn hivatkoznak a magyar- országi tapasztalatokra. Gyakorlat ma már, hogy a kolhoz szerződik dolgozójával például szarvasmarhatartásra: adja a takarmányt, fizeti a munkabért, átveszi a meghizlalt marhát. A nagy, villanypásztoros legelőkön lévő csordák mellett gyakorta látni, hogy útszélen, faluszélen legelteti jószágát az állattartásra otthon is vállalkozó. A korszerű nagy kolhozistállókban csak a frissen termékenyített tehenek pihennek — kétfelől pirul a tolmácsnő, mert egyszerre meséljük a vendéglátókkal az idevaló viccet: „Szól a mar- 'ha az inszeminátornak: legalább egy puszit adjon, doktor úr!" S van más vicc is közös, éppen aktuális: amikor jött a cári rendőr, a brosúrát dugták az asztal alá, s vették elő a vodkát; ma fordítva, a vodkát dugják az asztal alá, s veszik elő a brosúrát ... Mert a június elejei éjszakai esők ellenére meglehetős a szárazság . . . Valóban nemigen látni napközben ittas embert utcán, a reprezentációból is elmarad az alkohol, legyünk szerkesztőségben, gyárban, kolhozban, pártbizottságon, faluházban. A vendéglátás mindamellett gazdag, rengeteg saláta-, zöldségféle, gyümölcsök a húsok mellett, s nemcsak a reprezentációs asztalokon, de a piacon is. A piac drágább, mint az állami kereskedelem, csak az eper ára esett le azokban a napokban, mert elterjedt a pletyka, sugárfertőzött. De mert csak a földieperről mondták, s azt is csak az utca embere, győzött a magát kínáló friss gyümölcs, s fogyott aztán piacról, állami standról egya ránt. Az atomerőmű szerencsétlenségét nem lehetett, s a vendéglátók sem engedték megkerülni. Például a lvov< autóbuszgyárban, ahol elmondták, Csernobil részére ólommal bélelt buszokat készítettek gyorsmunkában, hogy a mentésre az erőműhöz utazókat így is védjék. Dehát nem erre a munkájukra a legbüszkébbek, hanem például arra az autóbuszra, mely most a Ivovi ateista múzeum előtt áll, benne két szkafanderbe öltöztetett bábuval. Ez a busz vitte a rakétához annak idején Gogarint, a világ első űrhajósát. S büszkék az autóbuszgyárban arra a szerződésre is, amit nemrégiben kötöttek az Ikarus-szal, s amely tovább bővíti a mór eddig is gazdag együttműködés lehetőségét. Mutatják a hidraulikus sebességváltót, amit ők gyártanak a magyar dokumentáció alapján, s mutatják az új autóbuszterveket, mondván, majdnem olyan jók lesznek azok a buszok, mint a magyarokéi. Aztán együttérzően szólnak a 0-6-ról, majd a 0-3-ról — nem teszik hozzá, de érződik, buszgyártásban még szeretnének tőlünk tanulni, fociban már nem. S a kolhozokban sem volt másként: magyar kukoricát vetnek, s bár a magyar terméseredményt még magyar csoport sem tudta produkálni a buszki járás jó földjein, de már nem magyar baromfit hoznak továbbnevelésre, tojásáért, magyar istállókban ugyan, de maguk keltetik, nevelik a szárnyasokat. A gorbacsovi nyitottság mindenütt tapasztalható, érezhető, s annak tudata is: amit és amilyen minőségben megtermelnek, azt fogyaszthatják, használhatják ők is. S annak tudata is kitapintható, hogy tíz mázsás terméshozam-növelés felér ma egy új rakétával, amikor még a rakétákra is szükség van, mint ahogy az is, nincs szüksége a világnak rakétákra. Erre emlékeztetnek a hősi emlékművek kis falukban éppen úgy, mint Lvovban, vagy az utat átugrani készülő monumentális lovasszoborcsoport — Bugyonij lovashadseregének hősiességét hirdetve. T úl sok vér áztatta már a földet az oleszki várkastély körül is, melynek termében Rákóczi és felesége néz vissza a képről. Akkor festették, amikor a fejedelem Lengyelországban tartózkodott. Kell a béke a fű kaszálásához, a kukorica elvetéséhez, aratáshoz. Bodó László Gagarin autóbusza Megújul a Ivovi belváros Faluház a szriji járásban A világ sok országába exportálják a Ivovi ólomkristályt A lovashadsereg emlékművénél Étterem a faluházban
