Dunántúli Napló, 1986. június (43. évfolyam, 149-178. szám)
1986-06-28 / 176. szám
2 Dunflntüli napló 1986. június 28., szombat Folytatódott a JKSZ kongresszusa jf W ÓRA A NAGYVILÁGBAN Felmentés, kinevezés (Folytatás az 1. oldalról) gyár pórt- és állami vezetők üdvözletét. A szívélyes és baráti légkörű megbeszélésen kölcsönösen nagyra értékelték a két párt és állam közötti bensőséges kapcsolatokat, s véleményt cseréltek további sokoldalú fejlesztésük lehetőségeiről. A többi között kiemelték, hogy a gazdasági együttműködés erősítése során az árucsere-forgalom bővítése mellett különös figyelmet kell fordítani a termelési kooperáció fokozására. Hangsúlyozták, hogy a magyarországi horvát, szlovén és szerb, illetve a jugoszláviai magyar nemzetiségnek az ösz- szekötő híd szerepét betöltve a két nép közötti bizalom és barátság szilárdítását kell szolgálnia. A találkozón áttekintették a legidőszerűbb nemzetközi, köztük világgazdasági kérdéseket Is. Az MSZMP KB küldöttsége, amely Havasi Ferenc, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára vezetésével pénteken felkereste a belgrádi emlékközpontot, ahol virágcsokrot helyezett el Joszip Broz Tito sírján. Havasi Ferenc pénteken Belgrádban megbeszélést folytatott Andrej Marinccal, a a JKSZ KB Elnökség szlovéniai tagjával és Bacsics Gézával, a Szlovén Dolgozók Szocialista Szövetsége köztársasági választmányának titkárával. -Szívélyes, baráti légkörben a két szomszédos ország kapcsolatai keretében megvalósuló magyar—szlovén együttműködés további erősítésének kérdéseiről folytattak véleráénycserét. Ünnepség a moszkvai magyar nagykövetségen Bensőséges ünnepség kerer tében emlékeztek meg pénteken a moszkvai magyar nagy- követségen a magyar—szovjet kulturális és tudományos egyezmény aláírásának 30. évfordulójáról. A megemlékezésen részt vett Tamara Golubcova, a Szovjetunió kulturális miniszterének helyettese, Nyina Zsu- kova, az OSZSZSZK kulturális miniszterének helyettese és Borisz Boklad, a Szovjetunió Külügyminisztériuma európai szocialista országok főosztályának osztályvezetője, valamint a szovjet kulturális és művészeti élet más neves személyiségei. Rajnai Sándor hazánk moszkvai nagykövete köszöntötte a megjelenteket, s méltatta a két ország közötti kulturális kapcsolatok fontosságát, szerepét a két nép barátságának és kölcsönös megértésének elmélyítésében. Az évforduló alkalmából Rajnai Sándor kitüntetéseket adott át. A Magyar Népköztársaság Zászlórendjével tüntették ki Galina Volcseket, a Szovre- mennyik Színház főrendezőjét. A Béke és Barátság Érdemrendjét vehette át Jelena Ob- razcova operaénekesnő és Jev- genylj Nyesztyerenko operaénekes, a Szovjetunió kiváló művészei. A „Pro Cultura Hunga- rica” kitüntetést kapta Jelena Malikina irodalomtörténész, műfordító, Jurij Levitanszkij költő, műfordító, Andrej Petrov, a Moszkvai Nagy Színház koreográfusa és Jurij Guszev irodalomtörténész, műfordító. A Szocialista Kultúráért kitüntetést nyolcán vehették át, s négyen kapták az MSZBT országos elnöksége által adományozott MSZBT aranykoszorús jelvényét. Az MSZBT aranykoszorús plakettjét hat szovjet intézmény kapta a két nép kulturális kapcsolatai fejlesztésében szerzett érdemeiért. fiz USA fenyegető döntése Nicaragua ellen Beláthatatlan következményekkel járhat az, hogy a washingtoni képviselőház ' jóváhagyta az amerikai kormány által a nicaraguai ellervforra- datmároknak kért százmillió dolláros támogatást — mutatott rá a szerdai szavazással kapcsolatos hivatalos nicaraguai állásfoglalás. A Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front (FSLN) országos vezetőségének hétpontos nyilatkozatát csütörtökön ismertette Managuában Daniel Ortega államfő. A dokumentum a jelenlegi helyzetben elsőrendű feladatnak tekinti az ország védelmi képességének további fokozását. Ezáltal lehet csak elkerülni — vagy szükség esetén visz- szaverni — a közvetlen amerikai katonai beavatkozást — mutat rá a sandinista okmány. Az FSLN legfelső szerve bejelentette, hogy a nicaraguai kormány segítségért folyamodik majd több nemzetközi fórumhoz, szervezethez — így az ENSZ Biztonsági Tanácsához, az el nem kötelezettek mozgalmához és az Európai Gazdasági Közösséghez — is. A Pécsi Dohánygyár felvételre keres legalább 2 éves gyakorlattal rendelkező leírókőny velőt Bérezés szakmai gyakorlattól függően, megegyezés szerint. JELENTKEZNI LEHET: PÉCSI DOHÁNYGYÁR Pécs, Dohány u. 2—8. PÉCSI DOHÁNYGYÁR Á Közös Pjac haladékot adott Pretoriának A Közös Piac háromhóna- poj haladékot adott Dél-Afri- kanak, de kilátásba helyezte, hogy határozdttabb lépéseket tesz, ha Pretoria a határidő lejártáig nem teljesíti a közösség követeléseit. Mitterrand francia elnök és Lubbers holland kormányfő, a Közös Piac soros elnöke szerint szóbeli megállapodás született arról is, hogy a határidő leteltével egyetlen ország sem hiúsítja meg a gazdasági intézkedések életbe léptetését. Ezt azonban Thatcher brit kormányfő nem volt hajlandó megerősíteni sajtóértekezletén, és arra szólította fel az újságírókat, hogy ragaszkodjanak a nyilatkozat szövegéhez, amely szerint Pretoria további makacs magatartása esetén újabb lépések „nincsenek kizárva*'. Kohl nyugatnémet kancellár azt mondta, hogy a kérdésre három hónap múlva visszatérnek. Az állam- és kormányfők hágai tanácskozásán pénteken elfogadott nyilatkozatban kiemelték: a közösséget mélyen aggasztja a helyzet gyors romlása és az erőszak növekvő szintje Dél-Afrikában. ASEANtanácskozás Az Egyesült Államok és szövetségesei közötti nézeteltérések jegyében folytatódott csütörtökön az ASEAN-tagálla- mok manilai tanácskozása. Előbb a délkelet-ázsiai országok vetették Washington szemére protekcionista kereskedelmi politikáját, és bírálták a nagy amerikai költségvetési deficitet, majd pedig az ANZUS- beli szövetséges, Új-Zéland - Washingtonnal fennálló vitája : került felszínre. Az amerikai külügyminiszter azzal utasította vissza az amerikai kereskedelmi politikát ért vádakat, hogy kijelentette: a protekcionizmus létezik Amerikában, de jelen van mindazokban az országokban is, amelyeknek képviselői az asztal körül helyet foglalnak. Shultz csütörtökön találkozott az értekezleten szintén részt vevő David Lange új- zélandi miniszterelnökkel, akivel továbbra sem tudtak egyetértésre jutni az atomfegyverrel ellátott amerikai hadihajók új- zélandi vizeken történő hajózását illetően. A megbeszélés után az amerikai külügyminiszter borúlátóan jelezte: ha Clj- Zéland augusztusban elfogadja az amerikai hadihajók kitiltásáról szóló törvényjavaslatot, az egyet jelenthet Wellington kivonulásával az ANZUS-ból. Átszállás a Mirre Újra a Mir űrállomáson tartózkodik Leonyid Kizim és Vlagyimir Szolovjov, miután a Szojuz—T—15 űrhajón átutaztak a Szaljut—7 űrállomásról a Mirre. Az űrhajó és az űrállomás csütörtökön este, moszkvai idő szerint 23 óra 46 perckor találkozott. A Szojuz—T—15-ös több szakaszban közelítette meg a Mir űrállomást, hiszen a két űrobjektum pályája teljesen különböző volt. Kétszer is módosították az űrhajó pályáját, majd a továbbiakban a fedélzeti automatika vezette az űrhajót egészen az űrállomástól mért ötvenméteres határig. Innen az űrhajósok ismét kézi irányítással közelítették meg az űrállomást, majd elvégezték az összekapcsolást. Miután megbizonyosodtak, hogy az átszállónyílás szigetelése hibátlan, a két űrhajós átszállt az űrállomásra. Itt folytatják a programban meghatározott feladatok teljesítését. A Mir—Szojuz—T—15 űregység repülése rendben folytatódik, Leonyid Kizim és Vlagyimir Szolovjov közérzete jó. A régi űrállomás, a Szaljut—7 a Kozmosz—1686-os jelzésű űrhajóval összekapcsolva automatikus üzemmódban folytatja repülését. Leonyid Kizim és Vlagyimir Szolovjov először hajtott végre különböző pólyákon keringő űrállomások közötti repülést, az űrhajózás gyakorlatában először fordult elő, hogy ugyanazok az űrhajósok két űrállomáson is dolgozzanak. Ezek az eredmények jelzik a világűr békés célú kutatásának további távlatait, a szovjet űr- tecnika lehetőségeit. Munkálatok a csernobili reaktor alatt A csernobili atomerőmű négyes blokkja alatt végzett munkálatok részleteivel ismerteti meg az olvasókat pénteki számában a Pravda. Befejeződött már a reaktor alatti betonozás. A sérült és fölülről is teljesen eltemetett reaktor alatt most vastag ,,be- tonparna'* van, ezt csövek, a hűtéshez, ellenőrzéshez szükséges más berendezések szövik át. A reaktor -már nem lehet veszélyes sem a talajvízre, sem a légkörre. Az alábetonozást 388 bányász végezte. Először egy 136 méter hosszú, 1,8 méter átmérőjű alagutat fúrtak, ebben vezették a megfelelő helyre a szükséges áramot, folyékony anyagokat, sínpárt fektettek If a csilléknek. A munkálatok kezdetekor még óránként 3—4 röntgen volt a sugárzás szintje. Napi nyolc váltásban dolgoztak a bányászok. A reaktor betonaljazata alatt jmár kézzel termelték ki a földet, összesen többezer köbméternyit. Ennek helyére kerültek a szükséges berendezések, csövek, majd a beton, amely mintegy második, az eredetinél sokkal erősebb, vastagabb, megbízhatóbb aljzatot képez a sérült és eltemetett reaktorblokk alatt. Erich Honeckert, a NSZEP KB főtitkárát, az NDK Államtanácsának elnökét stockholmi látogatása során fogadta Gusztáv Károly svéd király és felesége. Az Elnöki Tanács Buda István államtitkárt e tisztsége alól, a Minisztertanács pedig az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöki funkciójából — érdemei elismerése mellett, nyugállományába vonulására tekintettel — június 30-i hatállyal felmentette. Deák Gábort, az Elnöki Tanács július 1-jei hatállyal államtitkárrá, a kormány pedig az Állami Ifjúsági és Sporthivatal elnökévé kinevezte. Az Elnöki Tanács Buda Istvánt több évtizedes, eredményes munkásságának elismeréseként — nyugállományba vonulása alkalmából — a Szocialista Magyarországért érdemrenddel tüntette ki. A kitüntetést pénteken Czinege Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese nyújtotta ót. állami Ifjúsági és Sporthivatal Czinege Lajos, a Miniszter- tanács elnökhelyettese péntek délután a Testnevelési Főiskolán találkozol* o sajtó képvise- őivel, s tájékoztatást adott arról az új törvényerejű rendeletről, amelyet az Elnöki Tanács alkotott az Állami Ifjúsági és Soorthivatal létrehozásáról. Elmondta, hogy július 1-jétől látja e' az ifjúsági és sportügyek állami irányítását az új hivatal, amely a Minisztertanács közvetlen felügyelete alá tartozó országos hatáskörű szervként működik. A területi irányításról a törvényerejű rendelet úgy intézkedik, hogy a helyi ifjúsági és, sportegyesületek felügyeletét a székhelyük szerint illetékes . tanács végrehajtó bizottságának ifjúsági és sportfeladatot ellátó szak- igazgatási szerve gyakorolja; a fegyveres erők és testületek tekintetében pedig - azok illetékes vezetőivel egyetértésben — a felügyeletet látja el a tanácsi szakigazgatási szerv. Az új irányító szerv nem az egyidejűleg megszűnő Állami Ifjúsági Bizottság, illetve Országos Testnevelési és Sporthivatal helyett jött létre, hanem új, átfogóbb feladatok ellátására hivatott. Tevékenységi köréhez tartozik, hogy részt vegyen az ifjúsággal, a testneveléssel és a sporttal összefüggő kormányzati döntések előkészítésében, az ilyen központi feladatok végrehajtásának szervezésében és koordinálásában; □ testnevelésben és a sportban érvényesítse az ifjúság szempontjait; szervezője és ösz- szehangólája legyen a fiatalok szabadidős tevékenységének; ellássa a sportszövetségek, sportegyesületek és az ifjúsági egyesületek törvényességi felügyeletét; ellenőrizze az ifjúsággal és a sporttal kapcsolatos töcvények és más jogszabályok végrehajtását; a tevékenységi körét érintően egyetértési jogot gyakorol a minisztériumok és országos hatáskörű szervek vezetőinek jogalkotásával kapcsolatban; részt vesz más állami szervek hatáskörébe nem tartozó ifjúság- és sportpolitikai feladatok megoldásában. Arról is szó esett a tájékoztatón, hogy az új szerv a működési körébe eső feladatokat — jogelődeitől átvéve, azok tevékenységéhez képest kibővítve — folyamatosan látja el. Czinege Lajos véleménye szerint mind a tömegsport, mind az élsport eredményesebbé tételét, az ifjúság ügyét kell szolgálnia az új állami irányító szerv működésének. Robert Dole, az amerikai szenátus többségének vezetője (jobbról) fogadta Jurij Dubinyint, a Szovjetunió új washingtoni nagykövetét. • (Telefoto — KS — DN)